Úgy tűnik, hogy mindenki azon van, hogy segítse James és Morgan kapcsolatát, de vajon James képes lesz arra, hogy éljen a kínálkozó lehetőséggel?

A térdig érő vörös ruhája kiemelte csinos alakját és tökéletes domborulatait. Hosszú, szőke haja érzéki hullámokban omlott a hátára, s a piros tűsarkúja tökéletes menedéke volt a lábának. A jobbján egy nála nem sokkal magasabb, fekete öltönyös fiú lépkedett, akinek szőke haja a kócosság látszatát keltette. Már csak pár lépés választotta el őket a fehér háztól, amikor halk nyikorgással kitárult a bejárati ajtó, és egy lila kisestélyit viselő vörös hajú lány rohant ki rajta.

- Végre itt vagytok! – ugrott a fiú nyakába. – Egy örökkévalóságig vártam rád.
- Lily, csak egy órája váltunk el.
- Az nekem igenis nagyon sok! – Lily pironkodva bújt Scorpiushoz. – Nagyon jól nézel ki.
- Te pedig gyönyörű vagy, mint mindig – mosolygott Scorpius, majd tekintete a lány nyakában lógó smaragd nyakékre esett. – Azt mondtad, hogy nem illik a ruhádhoz.

Lily tett egy lépést hátrafelé, majd lehorgasztott fejjel így felelt:

- Akkor még nem tetszett, de aztán átgondoltam.

Scorpius nem szólt semmit, lemondóan legyintett, majd az ajtó felé nézett, ahol már ott ácsorgott James Potter és megbabonázva bámult a Scorpius mellett álló Morganre.

- Ejnye, Jimmy! – Lily beszaladt a házba, majd egy csokor fehér rózsát nyomott a bátyja kezébe. – Ezt majdnem elfelejtetted!
- Ó, hát persze… - nyögte James.
- Szedd már össze magad! – lökte oldalba Lily. – Add oda neki!

James vett egy mély lélegzetet, majd lassú léptekkel elindult a Malfoyok felé. Érezte, hogy egész testében remeg, és, hogy verejtékben úszik az arca. Még sosem fordult elő vele, hogy egy lány ilyen hatást gyakoroljon rá. Úgy érezte, mintha ő lenne a világon a legszerencsétlenebb.

- Sziasztok – szólalt meg végre, majd Morganhez fordult: - Ez a tiéd.
- Kösz, nem kellett volna – mondta a lány nem túl barátságosan.

James a cipője orrát kezdte bámulni, Scorpius pedig meglökte Morgant, s fejével a virág felé bökött, mintegy jelezve: „talán el kellene venned!”.

- Nagyon szép – próbált mosolyt erőltetni magára a lány, átvette a rózsákat, majd visszafordult a fekete limuzin felé. – Indulhatnánk is, nem?
- Albusék? – kérdezte Scorpius.
- Ők is mindjárt itt lesznek – válaszolta Lily izgatott hangsúllyal. – Alig várom már, hogy ott legyünk! Állítólag nagyon sokan lesznek, igazi parti!
- Én valahogy nem vágyom rá ennyire – morogta Scorpius.
- Miért? Tök jó lesz!
- Jobban szeretem csendesen tölteni az időmet. Na, menjünk és üljünk be, várjuk meg ott Albusékat.

Így a gyerekek helyet foglaltak a limuzinban, amely belül ötször olyan hatalmas volt, mint kívül. Még zuhanyzó is volt benne, nem is beszélve a mini konyháról.

- Váó! Imádom a mágiát! – csodálkozott Lily, amikor beszállt. – Egyszer láttam egy mugli limót, de az fele ilyen szuper sem volt.
- Varázslattal a legmerészebb álmaid is teljesülhetnek – csendült egy hang a vezetőfülkéből.
- Sirius bácsi! – dugta be a fejét az anyós- és a vezetőülés közötti résen Lily. – Hát te meg hogy kerülsz ide?
- Általában koboldok vezetik a limuzinokat, de Harry ragaszkodott ahhoz, hogy valaki a családból jöjjön értetek. Én pedig értek az autókhoz.
- Miért? – szólalt meg hosszú idő óta először James.
- Nyugodtabb, ha én viszlek oda.
- Ez most úgy hangzik, mintha nem lennénk biztonságban – jegyezte meg James. – Mintha lenne egy új sötét varázsló, aki meg akar ölni.
- Nemcsak a sötét mágusok okozhatnak gondot – felelte Sirius sejtelmesen.
- Ezt meg hogy érted?

Nem kapott választ a kérdésére, ugyanis megjelent Albus és Emily, s Sirius azonnal felhúzta a vezetőfülkét és a hátsó részt elválasztó üveget, s már indultak is a fogadásra.

- Sirius elég furcsákat mondott nekünk az előbb – fordult öccséhez James.
- Ezt miért mondod?
- Arra célozgatott, hogy valami nincs rendben.
- Ne légy paranoiás.
- Nem vagyok az! De azt mondta, hogy apa direkt őt akarta, hogy elvigyen minket, nehogy valami bajunk legyen vagy ilyesmi.
- Apa a sajtó miatt fél egy kicsit – tájékoztatta Albus.
- A sajtó? – kerekedtek el James szemei.
- Igen. – Albus hátradőlt a fehér bőrülésen és átkarolta a mellette ülő, sárga estélyis Emilyt. – A sajtó nagyon kíváncsi a temetőben és főleg a másvilágon történtekre. Valahogy kiszivárgott, hogy te feltámadtál, és most mindenki téged akar. Ki akarnak faggatni, nagyon kíváncsiak, és apa nem akarja, hogy megzavarják a nyugalmad. Egy kobold lefizethető, az megállhat az út közepén, hogy kiadjon téged, de egy családtag nem fog.
- Engem nem zavarnak az újságírók – vont vállat James. – Túl sok mindent úgysem tudok mondani nekik.
- Nemcsak téged zaklatnak. Tegnap Hermione néni alig tudott kijutni egy boltból, mert körbeállták. Még jó, hogy Ron bácsi az Auror Főparancsnok.
- Szegény nénikém nem is tud semmiről se szinte.
- Az ezeket nem érdekli, ők csak a sztorit akarják.
- Felőlem.
- Szerintem a bátyád megoldja – vélekedett Scorpius.
- Meg bizony. – James elmerülten bambult ki az ablakon, s nézte, ahogyan elsuhannak mellettük az épületek. Fölöslegesnek tartotta az apja óvintézkedését. Őt hidegen hagyja a sajtó közeledése.

***

Harry Potter a bálterem bal sarkában elhelyezett pódiumon állt, s figyelte, ahogyan a zajos, színes tömeg elhalkul. Már mindenki megérkezett a meghívottak közül, s neki meg kellett nyitnia a fogadást. A vendégek többsége helyet foglalt a terem két szélén húzódó asztalok valamelyikénél, de akadtak olyanok is, akik a tánctérről figyelték őt. Közvetlenül a pódium előtt a szülei, a felesége, Mr. és Mrs. Weasley, Sirius Black és a legjobb barátai álltak. Nem kerülhette el a figyelmét, hogy Ginny milyen fiatalos a fekete testre feszülős szoknyájában, s hogy azt az ékszer szettet viseli, amit Harry adott neki egy héttel ezelőtt. Amikor meglátta a boltban, tudta, hogy remekül fog mutatni Ginnyn, és nem tévedett. Ginny bíztatóan rámosolygott, ő pedig kis híján úgy érezte magát, mint anno, amikor bálba hívta Cho Changet. Kisfiús zavarában a háta mögött húzódó bordó függönyre nézett, amely mögött már ott sorakoztak a díszvendégek: a gyermekei és a Sárkányosztag tagjai. Ezen az estén ők kapnak kitűntetést, a többi harcos ugyanis már megkapta a kitüntetését akkor, amikor Harry is, közvetlenül a csata után.
Egy csinos fiatal hölgy lépett hozzá, s átadott neki egy kis bársonyzsákot.

- Köszönöm – vette át Harry, majd a zsákból kivette egyenként az arany plaketteket, amelyek olyan kicsik voltak, hogy szinte elfértek a tenyerében.

Egymás mellé tette őket a pódiumra, majd a növesztő varázslattal visszaadta eredeti méretüket, így már láthatóvá vált a plaketteken lévő felirat: „A világ megmentésében tett önfeláldozásáért”. Harry jól tudta, hogy közös erővel érték el a világrend helyreállítását, de az, aki igazán feláldozott mindent értük, az James volt, a legnagyobb fia. James, aki mindig szeleburdi volt és lusta, pont ő, akitől a legkevésbé várt nemes cselekedetet. James az, akinek mindent köszönhetnek.

- Talán el is kezdhetnéd, drágám – keltette fel gondolataiból Ginny.
- Hogyne – biccentett Harry, majd pálcáját a torkához bökte: - Sonorus. Sok szeretettel köszöntök mindenkit eme jeles napon, itt, a Mágiaügyi Minisztériumban. Már egyszer összegyűltünk ezen a helyen, és köszönetet mondtunk azoknak, akik vért és verítéket áldoztak azért, hogy legyen jövőnk. Akkor említettem, hogy páran nem tudnak részt venni az ünnepségen, nos, ma azért jöttünk el, hogy ezeknek a boszorkányoknak és varázslóknak is átadjuk a kitűntetésüket, amely ugyan sokat jelent, de korántsem annyit, amennyit ők tettek értünk. Még akkor sem tudnám szavakkal kifejezni azt, hogy mit is jelent a nemességük a számunkra, ha én lennék a világ legjobb szónoka, nemhogy így, a szónoklás képességének hiányában. – Harry szünetet tartott, s végignézett a tömegen, amely mosolyogva hallgatta. Ezt utálta a legjobban a miniszterelnökséggel, hogy beszédet kellett tartania olykor-olykor. Csapnivaló szónoknak tartotta magát, és nem is nagyon díjazta a cifra szófecsérlést. – Nos, én nem szaporítanám tovább a szót, szeretném magamhoz szólítani Mr. Rufus Ordert, a Wizengamot főmágusát és az Auror Főiskola új igazgatóját.

A vendégek hatalmas tapssal köszöntötték a függöny mögül kilépő, sötétkék taláros férfit, aki a fején hagyta a védjegyévé vált kalapját, s úgy lépkedett Harryhez, hogy átvegye a díjat.

- Mint azok a bizonyos cowboyok Texasban – súgta Ronnak Charlie. – Eltöltöttem ott pár hónapot, na, azok festenek így.
- Azért a kalapját levehette volna – jegyezte meg Ron fintorogva.
- Szerintem már az is haladás tőle, hogy a pipája nem lóg a szájában – suttogta Hermione, aki meghallotta, hogy a férfiak miről sustorognak.
Időközben Harry már az arab mágust, Samir Waleed-ot szólította, aki hófehér kaftánban jelent meg, s hatalmas mosollyal az arcán vette át a kitüntetését. Jobbján a lánya, Jade lépkedett, aki hagyományos arab díszruhát viselt, s a szemében látszott, hogy mennyire büszke az édesapjára.
- Most pedig szeretnék olyasvalakiket szólítani, akik a legközelebb állnak a szívemhez – mondta Harry. – Szeretném elmondani ezen a jeles eseményen, hogy mennyire büszke vagyok a gyermekeimre, s az, hogy ilyenekké váltak, az a feleségem, Ginny nevelésének az eredménye. Köszönöm Ginny, hogy hősöket adtál nekem.

Ginny elérzékenyülve pillantott a férjére, majd amikor Albus megjelent Emilyvel, aztán Lily Scorpiusszal, elsírta magát.

- Nagyon büszke lehetsz rájuk, egytől egyig csodálatosak – fordult Ginnyhez Lily Potter. – Örömmel tölt el a tudat, hogy ők az unokáim.
- Szerintem a nagyapjukra ütöttek – vélekedett félig komolyan, félig viccelődve James Potter.
- Szerintem pedig a keresztpapájukra – nevetett fel Sirius Black.
- Szerintem pedig az apjukra – szipogta Ginny.

Ezalatt Harry átadta a plaketteket Albuséknak, majd pedig vett egy mély lélegzetet és kiejtette James és Morgan nevét. A büszkeségtől dagadó mellkassal nyújtotta át a kitüntetést a fiának, aki enyhén pironkodva vette át. Harry már egy ideje megállapította, hogy a fia sokkal szerényebb lett, amióta visszatért a halálból, vagy legalábbis nem tőle zeng a ház, s ahogyan most görnyedő háttal átvette tőle a plakettet, már biztos volt abban, hogy James nagy változáson ment keresztül.
Az átadás után kezdetét vette a fogadás. Az asztalok roskadozásig megteltek a legfinomabb falatokkal és a legkülönlegesebb italokkal, s a Minisztérium felbérelte a Bűbájos Baritonokat, hogy szolgáltassanak zenét nekik egész estére. A Bűbájos Baritonok csupa férfiakból álló együttes volt, amely különlegessége abban rejlett, hogy egy vérfarkas volt a frontemberük.

- El sem hiszem, hogy itt vannak! – ujjongott Lily. – Felfogtad, Scorp? A Bűbájos Baritonok! A világ legszexibb bandája!
- Nem tudom, mit vagy úgy oda értük – felelte flegmán Scorpius, miközben egy falat kagylót tömött a szájába.
- Ne csináld már! Húszszor szerepeltek a Szombati Boszorkány címlapján, és vagy ötven aranylemezük van! És ha ez még nem lenne neked elég, akkor ők forgatták a legeslegjobb videoklipet a Telihold című számukhoz! – Lily szinte majd kiugrott a bőréből, és megbabonázva meredt az együttesre.
- Szerintem semmi rendkívüli sincs bennük. Hát szerinted, Morgan?
- Én nem szeretem a Bűbájos Baritonokat – mondta a lány, mire mindenki ránézett az asztaltól, Emily kezéből kis híján a pohár is kiesett.
- Mi?
- Nem szeretem a Bűbájos Baritonokat – ismételte meg Morgan. – Nekem túl halk a zenéjük, nem vagyok oda az efféle rockért, viszont Ashton tényleg szexi.

James erre azon nyomban az említettre emelte a tekintetét, aki egy markáns arcú, félhosszú, fekete hajú fiú volt. Arcán mély barázdákat hagyott a vérfarkasság nyoma. Nem tűnt se túl szellemesnek, se pedig jóképűnek, de szexinek semmiképpen sem. James nem értette, hogy Morgan és a húga mit esznek rajta.

- Tudtam, hogy te megértesz! – örvendezett Lily. – Ashton olyan… olyan… olyan…
- Olyan milyen?! – csapta le az asztalra a pezsgős poharát Scorpius.
- Hát izé… - kereste a megfelelő szavakat Lily. – Olyan hiper édes!
- Akkor talán töltsd vele az este hátralévő részét. – Scorpius felpattant, s otthagyta a társaságot.
- Ebbe meg mi ütött? – nézett utána Lily elképedve. – Valami rosszat mondtam?
- Szerintem megorrolt azon, hogy szexinek nevezted Ashtont – mondta Morgan.
- De attól még én őt szeretem.
- A fiúk nem díjazzák, ha más pasikról áradozol nekik – tájékoztatta James. – Menj utána és békítsd ki, hugi.
- Most komolyan ezen megsértődött? De hiszen én csak őt szeretem! És amúgy is, Ashton túl idős lenne hozzám.
- Menj utána – ismételte James.

Lilynek nem kellett harmadszor is elmondani, már a szerelme nyomába is eredt.

- Még olyan sokat kell tanulnia a pasikról – sóhajtotta Emily. – Fel sem tűnt neki, hogy valami olyat mond, ami zavarhatja Scorpot.
- A húgom még nagyon fiatal – mondta Albus. – Majd megtanulja.

Az este következő órája a vacsora elfogyasztásával telt, s csak utána kezdődött el a tánc. Lily sokáig kereste Scorpiust, de nem találta meg sehol sem, így felhagyott a kutatással, s duzzogva lehuppant James mellé, aki egyedül ücsörgött az asztaluknál és egy pohár Lángnyelv-whiskyt kortyolgatott. Nagyon fásultnak látszott, amin Lily nem is csodálkozott, hiszen nem egyszer látta, amikor áthaladt a termen, hogy Jamesnél szinte egymást váltják a varázslók és boszorkányok, akik mind köszönetet akarnak neki mondani.

- Na, mi van, Rómeó elveszett?
- Ne idegesíts még jobban, ha lehet. Mindenhol kerestem, de felszívódott, még az anyjától is megkérdeztem, hogy nem látta-e. Ha most tényleg itt hagyott, akkor én megfojtom!
- Ne is csodálkozz rajta, hiszen egy másik pasit istenítettél.
- Mit tudsz te a szerelmespárokról?! Hiszen még egy barátnőd sem volt soha, úgy értem, komoly. Idehozom neked tálcán Morgant, erre fel sem kéred táncolni. Engem az ilyen ne okítson!
- Te intézted el? – húzta össze a szemeit James.
- Mért mit hittél ki más?
- Azt mondta, hogy mehetnénk együtt a fogadásra, mert neki sincs párja. Én azt hittem, hogy maga döntött így.

Lily vörösödve elfordította a fejét, miközben az ajkát harapdálta.

- Úgy értettem, hogy én mondtam neki, hogy nincs még párod.
- Biztos, hogy csak ennyi?
- Mi más lenne még?
- Mondjuk te vetted rá, hogy eljöjjön velem. Meggyőzted, ki tudja, mit mondtál neki, és ő belement.
- Hogy lennék én képes meggyőzni valakit olyasmiről, amit nem akar? – erőltetett mosolyt magára Lily.
- Elég erőszakos tudsz te lenni. – James közelebb húzódott a lányhoz, majd maga felé fordította az arcát, hogy a szemébe tudjon nézni. – Lily, mondd meg az igazat.
- Eljött veled, mert tetszel neki. Lépj már valamit, Jimmy.
- Tetszem neki? – kerekedtek el a fiú szemei.
- Igen, mért?
- Csak mert egész este hozzám sem szólt. Azt sem engedte meg, hogy megfogjam a kezét, amikor kilépünk a függöny mögül.
- Mert szégyenlős. Jaj, már! Olyan nehéz eset vagy! Azt ne várd, hogy majd ő szerelmet vall, vagy ilyesmi. Neked kell lépned. Jimmy, szedd már össze magad, neki egy férfi kell, nem egy nyuszi! Olyan betoji vagy újabban. Légy már a régi!
- Az a James nem jött be neki.
- De ez a nyuszkó sem fog! Menj már és kérd fel táncolni. – Lily Morgan felé bökött, aki öt asztallal arrébb ült a szülei társaságában.
- Ott van az apja.
- És? Én Scorp anyjától kérdeztem meg, hogy hol van a fia.
- De Mrs. Malfoy tudja, hogy együtt jártok és ő tök jó arc. De Morgan apja… isten ments tőle! Hogy hívhatnám el, ha Draco Malfoy ott ül? A maradék bátorságom is elmegy.
- Segítek neked, ha felkéred Morgant.
- Hogy akarsz segíteni?
- Azt még nem tudom – nyalta meg a szája szélét Lily, majd tekintete megakadt Harryn, aki éppen Albus Dumbledore-ral beszélgetett nem messze a Malfoy családtól. – Talán meg tudom oldani, hogy Draco Malfoy elhagyja az asztalát, de nagyon kell sietned.
- Én mindig gyors vagyok, akár csak egy Tűzvillám.
- Kivéve, amikor házit kell írnod, olyankor lassú vagy, mint egy troll.
- Akkor vagyok csak igazán sebes! Ránézek a feladatra és azonnal tudom, hogy nekem nem lesz kész soha.
Lily erre csak egy furcsa grimasszal reagált, majd az apjához sétált.
- Jó estét, professzor.
- Jó estét, kedves Lily – mosolygott rá Dumbledore. – Nagyon bájos ma este is.
- Ó… köszönöm.
- Úgy gondolom, hogy nem velem szeretne beszélni. – Dumbledore jelentőségteljesen Harryre nézett, aki érdeklődve vizslatta a lányát.
- Csak nem történt valami?
- Nem, apa, semmi baj, csak szeretnélek megkérni valamire, és a professzor úr is maradhat, nem titok.
- Mit szeretnél, kicsim?

Lily vett egy mély levegőt, majd tetetett szégyenlőséggel belekezdett:

- Tudod, most, hogy jó kapcsolatunk van a Malfoy családdal, és én Scorpiusszal járok, arra gondoltam, hogy… hogy talán… esetleg… hogy mondjuk, ha nem baj, akkor áthívhatnánk őket valamikor a héten vacsorára.
- Hívjam át őket hozzánk? – Harry egy kicsit megütközve nézett a lányára.
- Olyan jó lenne! – Lily szemeiben reménykedés ragyogott. – Jobban megismerhetnénk őket és összebarátkoznánk jobban.
- Édesem, bevallom, fel sem merült bennem, hogy egy asztalhoz kellene leülnünk. Igaz, hogy elvagyunk egymás mellett, és Dracóval nem is rossz együtt dolgozni a minisztériumban, de nem vagyunk barátok. Úgy értem, a családi fészek az a családi fészek, csak a barátainkat szoktuk meghívni.

Lily könyörgő tekintettel nézett fel az apjára, pont úgy viselkedett, mint amikor arra szokta kérni Harryt karácsony előtt, hogy árulja el neki, hogy mi lesz a fa alatt. Harry szemmel láthatóan még mindig ízlelgette csak a kérést, a gondolatot, valahogy nem akart ráállni a dologra, Dumbledore pedig szórakozottan figyelte őket.

- Apa, kérlek…
- Nem is tudom.
- Talán itt a lehetőség arra, hogy új barátokat szerezz, drága Harry. Ha a lányod egy Malfoy fiút szeret, akkor talán tanácsos lenne szorosabbra fűzni a kapcsolatot a Malfoyokkal.
- Jól van, legyen – adta meg magát Harry. – Áthívom őket.
- Jaj, de jó! – örvendezett Lily, majd a Malfoy család felé bökött. – Ne is habozz, hívd meg Draco Malfoyt most!
- Hová ez a sietség? – nevetett fel Harry. – Előttünk az egész este, és a minisztériumban is találkozom vele szinte minden nap.
- De… de Scorp mondta, hogy a nyár hátralévő részében lehet, hogy elutaznak az ír rokonaikhoz. Apa, lécci, nehogy elkéssünk!
- Egy fiatal hölgy elragadó kérésének hogy tudsz ellenállni? – kérdezte Dumbledore.
- Jól van, megyek. – Harry forró csókot nyomott a lánya homlokára, majd elindult a Malfoy család felé.

Lily a torkában dobogó szívvel figyelte, ahogyan Harry az asztalhoz ér, s már csak abban reménykedett, hogy az apja félrehívja a családfőt, és úgy invitálja meg hozzájuk. Úgy tűnt, hogy ez Lily szerencsenapja, ugyanis Harry és Draco elhagyták az asztalt, és elindultak a teraszra. Lily nyomatékosan Jamesre pillantott, aki lassú léptekkel indult el Morgan felé. Látszott rajta, hogy valami olyasmire készül, ami kikezdi az idegeit. A szíve olyan hevesen vert, hogy azt hitte, menten rosszul lesz, s a tenyere is nagyon izzadt. Meglazította a nyakkendőjét, majd a mellette elhaladó pincér tálcájáról levett két pohár pezsgőt, amit azonnal le is hajtott, mintegy szíverősítő gyanánt.
Morgan Malfoy unottan figyelte azt a néhány párt, aki táncra vetemedett, s azon gondolkozott, hogy vajon azt mondja-e az anyjának, hogy nem érzi jól magát és hazamegy, vagy azt, hogy egyszerűen majd elalszik. Mert, hogy nem fog itt maradni tovább, az is biztos.
Már csak pár lépés választotta el Morgant Jamestől, s a fiú egész testében reszketett, mint a nyárfalevél. Még sohasem történt vele ilyesmi azelőtt. Mielőtt megszólalhatott volna, Morgan pont odafordult hozzá, és érdeklődve mérte végig. James csak állt ott földbe gyökerezett lábbal, s a torkára forrott a szó. Morgan felvonta a szemöldökét, majd, amikor látta, hogy a fiú meg sem szólal, unottan elfordult.

„Tetszem neki, Lily is megmondta. – gondolta magában James. – De akkor miért ilyen hideg velem? Nem bíztat semmivel sem. Merlinre, ez a lány a sírba tesz! Miért remegek itt, mint valami gyáva kukac? Miért én?”
Morgan magán érezte James tekintetét, de elhatározta, hogy nem fogja megkönnyíteni a fiú dolgát. Ő nem lesz a prédája, nem lesz egy újabb trófea, egy elfeledett név James Potter barátnőinek listáján. Mert jól tudta, hogy James nem gondolja komolyan, csak játszik vele. De mégis, ahogy itt áll mögötte, s olyan elveszettnek tűnik, olyan félénknek… Talán tényleg megváltozott?

Hömpölygő gondolataiból egy ismerős hang zökkentette ki, egy magas, fehér öltönyös fiú állt előtte, és felé nyújtotta a kezét.

- Bocsáss meg, David, mit mondtál? – kérdezett vissza Morgan.
- Hogy szabad-e a kacsód egy táncra?

Morgan hátranézett Jamesre, aki falfehér arccal, és merev vonásokkal bámult rájuk. Gondolta, próbára teszi a fiút.

- Hát nem is tudom.
- Morgan nem megy veled, Thomas – vett erőt magán James.
- Miért ne jönne?
- Mert velem van, az én párom.
- Már megbocsáss, Jimmy haver, de figyeltelek egész este, és azon kívül, hogy a poharadat ölelted, mást nem csináltál. Nem hagyhatom, hogy egy ilyen szépség egész este unatkozzon.
- Most akartam elhívni – sziszegte James, érezte, hogy a zavarát felváltja a düh. Végre újra erőt érzett magában.
- Hát ezzel elkéstél – mondta Morgan a kezét nyújtva David Thomas felé. – Elmegyek vele táncolni, akár tetszik neked, akár nem.
- Morgan, kérlek…- James könyörögve nézett a lány szemeibe.
- Nem vagy a pasim, hogy rád várjak, vagy, hogy elsőbbséget élvezz. Szóltál volna előbb.

Azzal Morgan és David elindultak a táncparkettre, de David még hátrafordult, s diadalittasan mutatta Jamesnek, hogy ez nem az ő napja.

- Felkérheted a következő körben – fogta meg a vállát Astoria Malfoy. – Ez csak egy tánc.

James megsemmisülten nézte, ahogyan David azt a lányt öleli, akit neki kellene, s a szemei vérben forogtak.

- Ez nem csak egy tánc, Mrs. Malfoy, ez kihívás.