Sajnálom, hogy eddig nem jelentkeztem, de sok dolgom volt. Viszont itt van az újabb fejezet, amelyben remélem, örömötöket lelitek majd. Nem lett olyan hosszú, de legalább itt van. :) A folytatást nem tudom, mikor hozom majd, hiszen mindjárt vizsgaidőszak, de a nyáron majd cserébe gyakrabban frisselek. Az ötleteim kiapadhatatlanok, és mindent le szeretnék írni nektek, amit kitaláltam. :)

James Potter és Sirius Black keresztbefont karral foglaltak helyet az ifjú Jamesszel szemben a Potter ház nappalijában. A fiú egész éjjel egy szemhunyásnyit sem tudott aludni attól a gondolattól, hogy talán neki is van némi esélye Morgannél, ha követi az öregek tanácsait.
- Hát, köszi, hogy eljöttetek – köszörülte meg a torkát a fiú. – Sirius, jobban vagy már?
- Természetesen – húzta ki magát a férfi, próbált magabiztosnak tűnni, de látszott rajta, hogy teljesen össze van zavarodva. Habár a fiúra nézett, tekintete mintha máshol járt volna, valahol nagyon messze.
Az idősebb James Potter homlokráncolva meredt a barátjára, majd megveregette Sirius hátát, s így szólt:
- Szerintem vágjunk is bele, mert a végén még ránk esteledik. A Tekergő-hadműveletnek számos mozzanata volt, amelyet leírtunk ebbe a könyvbe.
James érdeklődve fészkelődött a helyén, miközben nagyapja egy barna bőrkötésű könyvet húzott elő a talárja zsebéből. A könyvecskén cikornyás betűk hirdették: A Tekergő-hadművelet.
- Ebben a könyvben minden le van írva? Afféle csajozási tanácsadókönyv ez?
- Nem csajozási könyv, drága kisunokám – csóválta a fejét James Potter. – Csajozni bárki tud, nem kell hozzá különösebb tehetség. Ez a könyv abban segít, hogy a nehéz eseteket csavarhasd az ujjad köré.
- Tehát ha elolvasom ezt a könyvet… hékás, eddig ez hol a kénköves ménkűben volt?
- A Grimmauld téren, a házamban – válaszolta Sirius. – Elrejtettem még annak idején.
- Ó, értem – biccentett James. – Még sosem jártam ott.
- Apád sohasem vitt el oda? – kérdezte Sirius. – Nem is csodálom, lehangoló hely, én gyűlöltem ott élni. De nem is ez a fontos, hanem a könyv.
- Bizony! – csillant meg az idősebbik James szeme. – Ebbe a könyvbe dokumentáltuk az egész módszert, mindent leírtunk bele, ami érdekesnek tűnt.
- Tehát ha elolvasom ezt a könyvet, akkor sikerül megszereznem Morgant?
- Ha elolvasod a könyvet, akkor még semmi sem garantálja, hogy sikert aratsz – tájékoztatta James Potter.
- De azt mondtátok, hogy le van írva bele az egész hadművelet? És, hogy nehéz esetekhez van… akkor én most már tényleg nem értem, hogy mi van… - A fiú zavartan megvakarta a fejét.
- Fiam, ez csak egy történet. Nem tudhatjuk, hogy a kiszemelted hogyan reagálna bizonyos dolgokra, amelyekre Lily például jól reagált. Mint ahogyan két egyforma szituáció sem lesz.
- Akkor minek bújjam a könyvet? Annyira nem szeretek olvasni!
- Hogy tanulj belőle.
- De nekem nincs időm tanulni! Visszamegyünk a birtokra holnap és addigra tudnom kell! Csak a birtokon van esélyem meghódítani őt! Utána lehet, hogy többé nem is találkozunk.
- Mért ne találkoznátok? – tárta szét a karjait a nagyapja. – Hiszen a húgod a bátyjával jár és apád is egészen jól kijön Draco Malfoyjal. Amúgy is, ha máskor nem is, Albus és Emily esküvőjén biztosan találkoztok majd.
- De nekem akkor is ez az egy esélyem! – bizonygatta James kétségbeesetten. – Nekem nincs időm már! Hát nem értitek? Ha nem tudom meghódítani a maradék kiképzési idő alatt, akkor tuti, hogy semmi esélyem. És most azt mondjátok, hogy nem száz százalék a könyv? Azt hittem, hogy ti tudtok segíteni nekem. – A fiú csalódottan pattant fel a bordó puffról, s lemondóan legyintett. – Jobb, ha megyek és kitalálok valamit magam.
- Várj, Jimmy! – kapta el a karját a nagyapja. – Csak azt mondtam, hogy nem garantált a siker, nem azt, hogy semmi haszna sem lesz!
- Akkor most mi van?
- Az van, hogy neked adjuk a könyvet és ellátunk még tanácsokkal is, és bízunk abban, hogy ez a kislány hasonlít Lilyre, s alkalmazhatóak lesznek hasonló módszerek. Azok alapján, amiket elmondtál nekünk erről a lányról, szerintem nagyon hasonlít Lilyhez. Valahogy megoldjuk, Jim.
- Nincs olyan lány, akit meghódítani lehetetlen volna. Mindent meg kell próbálni.
- Na, jó, térjünk akkor vissza a könyvetekhez, de bevallom, nem sok bizodalmam van ezek után…
- De jobb ötleted sincs – mutatott rá Sirius.
- Hát nincs.
Az idősebbik James Potter letette a könyvecskét az üvegasztalra, majd kinyitotta.
- Mindenekelőtt tudnod kell, hogy ez nemcsak egy egyszerű könyv, nem olyan, mint a tankönyvek, amelyekhez szoktál.
- Álljunk csak meg egy szóra! – vágott közbe James. – Le kell szögeznem azt, hogy én sosem vettem kézbe egy tankönyvet sem. Véletlenül sem!
- Ne aggódj, sosem vádolnálak meg téged ekkora bűnnel – mosolyodott el a nagyapja. – Csak arra akarok kilyukadni, hogy ebben a könyvben nem olvasni kell, hanem nézni. Minden egyes lap visszarepít téged a múltba.
- Ezt hogyan? – kerekedtek el a fiú szemei.
- Ez egy varázslattal átitatott könyv. Végignézheted hogyan is vált a nagyanyád a barátnőmmé. Nem sorokat kell olvasnod és értelmezned, hanem megtörtént jeleneteket végignézned és azokból tanulni.
- Inkább választanám a sorokat – sóhajtott a fiú. Valahogy megrémisztette az, hogy régen történt eseményeket kell néznie és azokon elmélkednie annak érdekében, hogy megszerezhesse Morgant. Eléggé bonyolultnak és hosszúnak tűnt ez a módszer, mint az, hogy elolvas egy könyvet. – Nem tudnátok összefoglalni nagyjából, hogy miről is van szó?
- Összefoglalhatjuk, persze, de az nem lesz elég. Legalább egyszer-egyszer meg kellene nézned – válaszolta a nagyapja.
- Oké, majd ha muszáj lesz – mondta James. – De most inkább mondjátok már el, hogy mi is történt és hogyan.
- Nagyon türelmetlen vagy – jegyezte meg Sirius. – Pont, mint a nagyapád. James is annyira siettetni akarta a dolgokat, pedig a türelem csajt teremt, ahogyan annak idején mondogattuk.
- Igazából egyikünk sem hitt ebben – emlékeztette James. – Mind a ketten türelmetlenek voltunk, Tapmancs, te is tudod.
- Nos, valóban – bólintott Sirius, s most először mosolyodott el a bál óta. – Ha nem lettél volna annyira megveszve Lilyért, akkor tuti sosem csinálod végig a Tekergő-hadműveletet. Ez a módszer azoknak való, akik tűzön-vízen át el akarják érni a céljukat. S tudod mit? Ha a nagyapádnak sikerült, akkor neked is sikerülhet.
- Ti nem ismeritek Morgant, ő most nagyon pipa rám. És úgy általában mindig nagyon pipa rám…
- Miért is?
- Mert nem bírok magammal és mindig olyat teszek, amiért megsértődik.
- Legutóbb mit is tettél?
- Lesmároltam – válaszolta a fiú a füle tövéig elvörösödve.
James és Sirius egymásra néztek, s lopva összevigyorogtak. Ez a fiú tényleg a nagyapja fiatalkorának újjáéledése.
- És a lány hagyta?
- Hát először gondolom, meglepődött… aztán persze lekevert egyet.
- És nagyon dühös volt?
- Hát most legutóbb igen, de nem mindig veszi ilyen véresre. Volt, hogy komolyan úgy éreztem, hogy ő is akarja. Mármint, hogy élvezi.
- Ez jó jel, ezek szerint nem vagy közömbös.
- Hát én nem is tudom… annyiszor mondtam már, hogy legyünk együtt, de mindig elküld.
- Szerintem biztosan azt hiszi, hogy komolytalan vagy – vélekedett Sirius. – Ez nem is csoda, nagyon ügyes hazudozó vagy, láttam a temetőben is.
- A temetőben? – értetlenkedett James.
- Amikor inferusként megtámadtam a lányt, s te azt mondtad, hogy csak ágyba akartad vinni.
- Azt csak azért mondtam, hogy elengedd.
- Tudom, de szerintem ő elhitte.
- Nem tehetek arról, hogy mindent elhisz!
- A nők már csak ilyenek – dőlt hátra a fotelban a nagyapja. – Lily is minden ocsmányságot képes volt elhinni rólam. Meg kell őket győzni az ellenkezőjéről.
- De hogyan?
- Figyelj, összefoglalom neked a Tekergők hadműveletének lépéseit, fontosabb lépéseit, s látni fogod, hogyan is enyhítettem meg nagyanyád szívét. Lily, mint már említettem, ki nem állhatott engem, tudod én is hajtottam a lányokat, mint ahogyan a fiatal fiúk szokták, és jócskán meggyűlt a bajom a magaviselettel is, mert hát szerettem a csínyeket. Lily ebből azt szűrte le, hogy komolytalan vagyok, s hiába is csaptam a szelet neki, ő mindig kikosarazott éveken át. Eleinte nem értettem, hogy miért viselkedik így velem, miért kéreti magát, de abban teljesen biztos voltam, hogy bizonyára ő is odáig van értem. Értem, a lányok álmáért, jobban mondva: egyik álmáért, mert Sirius is elég népszerű volt. Eszembe se jutott, hogy esetleg van olyan lány a Roxfortban, akinek nem vagyok az esete. Érzed a hasonlóságot? – sandított unokájára, aki vigyorogva biccentett. – Aztán akárhogyan is próbálkoztam, Lily mindig elküldött elég csúnyán melegebb éghajlatra. Aztán egy napon egy nagyon jó barátom azt tanácsolta, hogy váltsak taktikát. Én először kinevettem, mondván, hogy minek szól bele az én dolgaimba, amikor neki még egy barátnője sem volt sosem. Én aztán nagyon jól tudom, hogy mit kell tenni. Először nem foglalkoztam Remus tanácsával, de aztán a fülembe jutott, hogy Lily után valaki más is érdeklődik, akivel ő is szimpatizál…
- Ki volt az? – jött izgalomba James.
- Perselus Piton.
- Hogy mi? Várjunk csak, azt mondtad, hogy a nagyi is szimpatizált vele. De pont vele?!
- Perselus és ő gyerekkoruk óta ismerték egymást és jóban voltak.
James elfintorodott, valahogy nem tudta elképzelni, hogy a nagyanyja a nagyapja helyett ahhoz a görbe orrú, furcsa modorú fickóhoz vonzódott valaha is. Hogyan is szimpatizálhatott ezzel a Pitonnal, aki fiatalként se lehetett valami jóképű?
- James, felesleges válaszokat keresned, a nőket nem lehet megérteni. Én sem tudtam felfogni, hogy velem miért olyan durva, s vele miért sokkal kedvesebb. A lényeg, hogy így volt és kész.
- De az a pasi egy nagyra nőtt denevér!
- James! Beszélj róla több tisztelettel még akkor is, ha nem jársz messze az igazságtól. – Nagyapja szemében furcsa fény lobogott. James úgy érezte, hogy a férfi nem tudja eldönteni maga sem, hogy mit is gondol Pitonról. – Ha Perselus nem lett volna, akkor te sem élnél, ugyanis megmentette apád életét nem is egyszer.
- Oké, rendben, folytasd a történetet… szóval a nagyinak tetszett ez a… Piton.
- Professzor – csendült egy hang a konyha irányából.
A fiú, James Potter és Sirius Black egy emberként kapták fel a fejüket és pillantottak a konyha irányába. Az ajtófélfának dőlve Harryt pillantották meg sötétkék köntösében, kezében egy csésze gőzölgő kávéval.
- Te itthon vagy? – lepődött meg a fia.
- Hol máshol lennék?
- Azt hittem, dolgozol – vakarta meg a füle tövét James. – Te vagy a miniszter vagy mi a csuda.
- Ma nem megyek be, hiszen itthon vagytok végre. Apa, Sirius, szép napot.
- Napot, Harry – biccentett Sirius.
- Kértek egy csésze kávét?
- Már túl vagyunk rajta, köszönjük.
Kínos csend telepedet közéjük. James alig bírta állni Harry vizslató tekintetét. Vajon egész idő alatt a konyhában volt? Akkor biztosan most jót mulat magában fia bénázásán… James Sirius Potter, a kviddics csapat kapitánya, a világ megmentője nem bír el egy lánnyal. Ez aztán szép kis égés.
Harry mintha kitalálta volna a gondolatait.
- Egész idő alatt odabent voltam, jobban mondva akkor még nem, amikor apa és Sirius megérkeztek, de nagyjából értem, hogy mi folyik itt.
- Mért nem szóltál, hogy ott vagy?
- Azért, mert nem akartalak megzavarni titeket… és szerettem volna hallani, hogy milyen jó tanácsokkal látnak el a tekergők.
- Szólhattál volna – tette keresztbe a kezét James. – Nem illik ám hallgatózni.
- Tudom – mosolygott Harry. – Elnézést kérek, de bevallom, nagyon kíváncsi vagyok. Megengeditek, hogy maradjak?
- Engem nem zavarsz – dőlt hátra a fotelében James.
- Engem sem – csatlakozott Sirius is.
Minden szem az ifjú Jamesre szegeződött, hiszen igazából az ő magánéletéről volt szó végső soron.
„Ha most azt mondom, hogy menjen el, akkor tutira biztos lesz abban, hogy Morgan teljesen megbabonázott. – gondolta magában a fiú. – Nem akarom, hogy az apám gyenge kisfiúnak higgyen. Az öregek azt gondolnak rólam, amit csak akarnak, de nem akarom, hogy apa is sajnáljon. Ő mindig erősnek ismert, olyannak, akin egy csaj nem foghat ki.”
- Felőlem nyugodtan maradhatsz, apa, nincs semmi titkolnivalónk.
- Biztosan nem zavarlak? – kérdezte Harry, miközben úgy nézett fiára, mintha a veséjébe látna.
- Nem, mért zavarnál?- James próbált olyan laza és közömbös lenni, amennyire csak tőle telt. – Nincs itt semmi nagy ügy. Csupán meg akarom hódítani… meg akarom szerezni Morgant, és ehhez adnak pár tippet a nagyapáék. Tudod, Morgan kicsit kéreti magát, pont, mint a nagyi annak idején.
- Hát persze.
- A lényeg az, hogy a kisunokám kíváncsi volt arra, hogyan is kaptam egy esélyt Lilytől – kelt unokája védelmére James Potter. – És szerintem folytassuk is gyorsan a történetet. A lényeg, hogy amikor megtudtam, hogy Piton Lily után koslat, s, hogy Lily szimpatizál vele, én megijedtem életemben először. Pitonnal sosem voltunk valami nagy barátságban, meglehetősen utáltuk egymást… mindig is sejtettem, hogy tetszik neki Lily, s ez nekem nem tetszett, ráadásul állandóan utánunk kémkedett. Szerintem mindenáron be akart minket feketíteni, s mindig bizonyítékokat keresett a vétkességünkre. Mindegy, nem szerettük egymást és kész. Lily mindig védte őt, tudjátok, Lily minden szerencsétlen mellett kiállt. Ez volt a hobbija, a gyengék védelme, nem mintha Perselus védelemre szorult volna valaha is. De ne kanyarodjunk el ennyire, a lényeg, hogy nagyon nem tetszett az, amit hallottam. Elgondolkoztam. Mindig úgy gondoltam, hogy Lily egyszer az enyém lesz. Az meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg összejön valaki mással. Amikor megtudtam, hogy van arra esély, hogy ő és valaki más… bevallom, megijedtem. Akkor döbbentem rá, hogy kell nekem ez a csaj bármi áron, s hogy örökké vele akarok élni. Igen, ez volt az a pont, hogy ráébredtem arra, hogy többet érzek iránta, mint mások iránt szoktam.
- James végre megfogadta Remus tanácsát és taktikát váltott – vette át a szót Sirius. – Eleinte én is úgy gondolkoztam, mint James, s Remust figyelmen kívül hagytam, mert hát odáig minden lányt megkaptunk. De aztán beláttam, hogy talán a finomabb lelkű barátunknak van igaza, Lilyt máshogy kell kezelni. Kidolgoztunk egy teljesen új taktikát, amely azzal kezdődött, hogy James abbahagyta a gyerekes ostoba megjegyzéseit, amelyeket folyton Lilynek címzett. Ő nem az a lány, akinél a ’hello cicám, jól áll neked a szoknya’ és a hasonló bóknak szánt idiótaságok működhetnek.
- Lily finom lelkű lány volt és sokkal komolyabb, mint a kortársai, így fel kellett nőnöm hozzá.
- Morgan is pont ugyanilyen! – jött izgalomba James, már az sem érdekelte, hogy az apja mit gondol róla. – Meséld el nagyapa, hogy hogyan is nőttél fel hozzá! Mindig azzal jön nekem, hogy gyerekes vagyok.
- Első lépésként felhagytam az ilyen hülye beszólásokkal – emlékezett vissza a nagyapja. – Úgy tettem, mintha már nem érdekelne.
- Ezt hogyan? Miért?
- Ha tudja, hogy megőrülsz érte, akkor neki már nem leszel érdekes. Tudod a nőkben is benne van a vadászösztön, amely bennünk, férfiakban tombol. Ha egy nőt megkaphatunk könnyen, akkor már nem is érdekel minket annyira. Ők is valahogy így vannak velünk. Úgy tettem, mintha teljesen közömbös lennék. Nem volt egyszerű, de muszáj volt végigcsinálnom.
- Kihagytál egy lépést, barátom – szólt közbe Sirius.
- Micsodát? – A férfi értetlenkedve nézett barátjára.
- Elfelejtetted, hogy először kitapogattuk, hogy vajon van-e valami kis esélyed Lilynél. Mert, ha a lányt egyáltalán nem érdekled, akkor a Tekergő-hadművelet sem segíthet. Így először Remus segítségével kiderítettük, hogy Lily alapvetően nem utálja Jamest, csak nem szereti a gyerekes viselkedését. Ezután jött a komolyodás.
- Tehát előbb ki kell derítenem, hogy tetszem-e Morgannek?
- Hogy közömbös-e az irányodba, vagy van valamilyen érzelme – pontosított James. – Ha ez megvan, akkor kezdődhet a komédia. Nagyon nehéz előadni, hogy a lány nem kell neked, mivel számos olyan szituáció van, amikor legszívesebben megcsókolnád, mint átnéznél rajta.
- Hogyan csináltad te ezt végig?
- Ezt elmondani vajmi nehéz, de a könyvvel megmutathatnám és elmagyarázhatnék mindent.
- Máshogy nem megy?
- Nem, sajnos. Az lenne a legjobb megoldás.
- Akkor nem bánom – sóhajtotta a fiú. – Nézzünk bele, utazzunk vissza a múltba.
- Tudtam, hogy jobb belátásra térsz majd! – csapta össze a tenyerét James Potter. – Akkor vegyük elő a pálcát, s íme a belépéshez szükséges jelszó: Esküszöm, hogy jóban sántikálok!
A könyv első oldalán egy fénykép jelent meg, amely a varázsvilágban megszokott képektől eltérően nem mozgott. James jobban szemügyre vette a képet, s megállapította, hogy a Roxfort udvarát mutathatja.
- Miféle jelszó volt ez az esküszöm, hogy jóban sántikálok? – nézett fel nagyapjára. – És mért nem mozog a kép?
- A jelszó a Tekergők térképéhez tartózónak az ellenkezője, mégpedig azért, mert ezzel a könyvvel segíteni akarunk, a térképet pedig csínytevésre használtuk általában. És a kép azért nem mozog, mert nem egy fényképről van szó. Ez egy ablak, egy ablak a múltba. Ha most rátenyerelsz a képre, akkor a Roxfort udvarán kötsz majd ki azon a napon, amikor minden elkezdődött.
- És ha én a közepére akarok ugrani, akkor elég, ha ott nyitom ki a könyvet?
- Igen, de szerintem tanácsosabb, ha most végig megyek veled az egész úton.
- Az egészen? De az nem lesz baromi hosszú? – hőkölt hátra James.
- Nem írtam ám le minden egyes percet addig a napig, amíg össze nem jöttünk Lilyvel – magyarázta a nagyapja mosolyogva. – Csak a fontosabb jeleneteket mutatom meg neked, azokat, amelyek kulcsfontosságúak voltak, rendben?
- Van más választásom? – A fiú fájdalmas arcot vágott.
- Szeretnéd azt a lányt? – szegezte neki a kérdést James.
- Igen.
- Akkor nincs. Na, készen állsz fejest ugrani?
- Várjatok csak, meddig lesztek távol? – Harry most szólalt meg először.
- Pár óráig biztosan.
- Jól van, akkor jó utat.
- Tapmancs, velünk jössz?
- Inkább kihagynám.
Így a két James Potter beletenyerelt egymás után a könyvbe, majd egy másodperc alatt köddé váltak.
- Ez a dolog tényleg működhet? – fordult Siriushoz Harry miután a fia és az apja eltűntek.
- Lilynél működött. De nincs semmi garancia, hogy annál a lánynál is fog, de bízzunk benne.
- El sem hiszem, hogy van egy ilyen könyvetek – csóválta a fejét Harry. – Miről nem tudok még?
- Sok mindenről, drága Harry. – Sirius a férfi vállára tette a kezét. – De vannak dolgok, amelyek jobb, ha a múlt homályába vesznek örökre.
- Az a nő is egy ilyen kategória? – váltott témát Harry. Igazság szerint már régóta szóba akarta hozni nemrég felbukkant keresztanyját, csak nem tudta, hogyan.
- Silvyára gondolsz? – Sirius hangja száraz volt, vonásai megkeményedtek. – Az a nő szóra sem érdemes.
- Sirius, ő a keresztanyám és szenvedsz tőle. Szeretnék világosan látni.
- Az a nő egykoron sokat jelentett nekem, de ő mást választott. A történet ennyi lényegében.
- Sirius, úgy érzem, hogy ez vajmi kevés az igazsághoz képest. Silvya Smith tegnap este azt mondta nekem, mielőtt elhagyta volna a bált, hogy meg fog keresni és mindent megmagyaráz.
- Ezt mondta neked? – kapta fel a fejét Sirius. – Azt mondta, hogy megkeres?
- Igen – felelte Harry. – Azt mondta, hogy magyarázattal tartozik, s, hogy szeretne mindent jóvátenni.
- Ennek a nőnek aztán van bőr a képén! – csapott az asztalra Sirius. – Csak nem akar a családhoz tartozni? Képes lenne ekkora pofátlanságra?! Mondjuk, nem lepne meg… Figyelj, Harry, ne is állj szóba vele! Ígérd meg, hogy nem is állsz szóba vele!
- Sirius, hogy ígérhetném meg, amikor azt sem tudom, miért haragszotok rá?
- Anyád nem mondott semmit sem?
- Nem. Senki sem mond semmit, csak azt, hogy az a nő elárult titeket, de azt senki sem árulja el, hogy hogyan és miért.
- Nem is érdekes az, Harry. Silvya velejéig romlott nő, és szeretném, ha távol tartanád magadtól és a családodtól.
- Sirius, ha nem beszélsz te sem, akkor ezt nem ígérhetem meg – keményítette meg a hangját Harry. Esze ágában sem volt úgy viselkedni, mint egy szófogadó gyerek, aki feltétel nélkül engedelmeskedik a felnőtteknek. Hiszen ő is felnőtt volt már, háromgyerekes családapa. Amúgy is furdalta az oldalát a kíváncsiság.
- Harry, kérlek… ne kelljen erről többet mondanom.
- Sirius, én nem akarok neked fájdalmat okozni, de ha te sem beszélsz, akkor kénytelen leszek megkérdezni magát Silvyát.
- Hát jól van. – Sirius nyelt egyet. – Ha ilyen makacs vagy, akkor legyen. Silvya Smith a barátunk volt, jobban mondva: Lily legjobb barátnője volt, de ő a hatalmat választotta, a sötétet. Átállt a másik oldalra.
- Mármint a halálfalókhoz?
- Nagyjából.
- És azután?
- Ennyi nem elég?! – csattant fel Sirius, az arcán fájdalom tükröződött.
- Ennyi nem. Draco is halálfaló volt, de most mégis úgy fest, hogy a nászom lesz.
- A fene vinné el! Silvya nem az a fajta ember, akit kényszerítettek, hogy átálljon. Ő maga döntött így. Harry, én… én szerettem ezt az átokverte nőt és el akartam venni. Azt hittem, ő is vonzódik hozzám. De kevés voltam neki.
- Egy másikat választott helyetted. – Harrynek kezdett leesni a tantusz, s már világosan látta a történetet: Silvya Smith összejött egy mardekárossal, s emiatt megharagudtak rá. Ebben nem látott semmi rosszat, hiszen az ő lánya is egy mardekáros fiúval járt.
- Igen.
- Értem, akkor már csak egy kérdésem volna: miért fest ez a nő úgy, mintha sokkal fiatalabb volna nálatok?
- Fogalmam sincs, kérdezd Voldemortot.
- Ezt hogy érted? – Harry arca elsötétült. Voldemort? Már megint ő?!
Sirius hosszasan kibámult az ablakon, csak azután válaszolt, lassan kiejtve a szavakat:
- Silvya Tom Denemért hagyott el.