Többen mondtátok már nekem, hogy nagyon rövidek a fejezetek az előző két regényben megjelentekhez képest. Tudjátok, eleve rövidebb, könnyedebb fejezeteket terveztem ide, de be kell látnom, hogy teljes joggal kritizáltatok. Tényleg hosszabbra van szükség, kidolgozottabbra. Tudjátok, mindig égek a vágytól, hogy minéle lőbb befejezzem az éppen aktuálist részt, és hozhassam Nektek, de így csak az lesz az eredménye, hogy összecsapom. Ezért úgy döntöttem, hogy inkább ritkábban hozom a folytatást, de kidolgozottabb, élvezetesebb munkát adok Nektek, mert ezt érdemlitek. :)
Szóval, íme egy hosszabb fejezet. Rég írtam ilyen hosszút.

Morgan Malfoy kelletlenül lépkedett a Potter ház felé oldalán a bátyjával. Azért érkeztek, hogy innét induljanak el vissza a Steinhauser birtokra. Nemsokára ismét össze lesz zárva James Potterrel, azzal a felfuvalkodott hólyaggal. Nagyon haragudott a fiúra, s nem azért, mert az csókot lopott tőle, majd olyan pimaszul viselkedett. Az bántott a legjobban, hogy egyre inkább megkedvelte a fiút, s kezdte elhinni, hogy megkomolyodhat. Erre James mindent tönkretett a gyerekes viselkedésével. Talán a régi James Potter ismét visszatér. A nagyképű énje ismét felülkerekedik benne. De nem, azt Morgan ugyan nem várja meg. Elhatározta, hogy a lehető legkeményebben fog ellenállni. Ember legyen a talpán ez a szemtelen kölyök, ha őt akarja meghódítani! És mennyire magabiztos, szentül hiszi, hogy Morgan szereti őt. Na, majd, ő megmutatja neki, hogy milyen fából faragták!
- Min gondolkodsz ennyire, Morg? – törte meg a csendet Scorpius.
- Semmi különösen… csak azon, hogy kár, hogy anyáék nem tudtak elkísérni minket.
- Hiszen tudod, mindjárt indul a repülőjük. Rájuk fér a pihenés.
- Igen, tudom. – Morgan sosem árulta volna el a bátyjának, hogy igazából egy cseppet sem zavarta, hogy Draco és Astoria nem kísérik be őket a Potter házba, hiszen hamarosan indulnak Amerikába, de azt mégsem mondhatta el, hogy James Potteren töri a fejét. Az olyan lett volna, mintha magának Jamesnek vallotta volna be, hiszen Scorpius majd továbbadja Lilynek, ő pedig a bátyjának. Igazság szerint nem bízott Scorpiusban, mivel sejtette, hogy már ő is azon mesterkedik, hogy összehozza Jamesszel. Ezek ketten Lilyvel már megálmodták a tökéletes család képét, csakhogy ő nem akar James Potter éppen aktuális barátnője lenni. Mert a fiú úgyis képtelen hosszú távú kapcsolatra. Csak ezt Scorpius és Lily képtelenek belátni. Egyedül Emilyben bízott meg, ő volt a legjobb barátnője, s tudta, hogy sosem adna tovább semmit sem Albusnak.
- Kíváncsi vagyok, hogy hogyan folytatódik majd a kiképzésünk – folytatta Scorpius lelkesen.
- Szerintem folytatjuk ezt a Gregorovicsos módszert.
- Igen, biztosan – biccentett fásultan Morgan.
- Szerinted milyen érzés lehet uralni az elemeket?
- Jó – felelte tömören a lány, mivel egy cseppet sem érdekelte a téma. Csakis azon gondolkozott, hogy már csak pár lépés és viszontlátja James Pottert. Az idegesítő James Pottert.
- Morgan, mi van veled? – torpant meg a verandán Scorpius.
- Mi lenne? Semmi.
- Kedvetlen vagy és morcos.
- Fáradt vagyok, nem aludtam jól az éjjel – füllentette Morgan.
- Biztos, hogy csak erről van szó? – vonta össze a szemöldökét Scorpius.
- Teljesen. Mi másról lehetne?
- Mondjuk arról, ami a bálon történt.
- Mért, mi történt a bálon? – adta az értetlent a lány, holott jól tudta, hogy mire gondol a bátyja.
- Csúnyán hajba kaptál James Potterrel.
- És? – nevetett fel erőltetetten a lány. – Mi köze ennek ahhoz, hogy kedvtelen vagyok?
- Mondjuk nem akarod őt viszontlátni.
- Kit érdekel? Engem nem zavar, ha találkoznom kell vele. Teljesen hidegen hagy.
- Morg, a húgom vagy, nekem nem kell hazudnod – simogatta meg a lány kezét a fiú.
- Én nem hazudok! – húzódott el a lány hevesebben, mint szerette volna. Hihetetlen, hogy még a tulajdon bátyja sem hisz neki! – Nem érdekel és pont.
- Hugi, én csak segíteni szeretnék…
- Meg tudom oldani a dolgaimat egyedül is, elég nagylány vagyok! – vágott a szavába Morgan, majd, hogy szavainak nyomatékot adjon faképnél hagyta a bátyját, s becsöngetett a Potter házba.
Az ajtót szerencsére nem James Potter, hanem a húga, Lily nyitotta ki.
- Szia, Morgan! – ölelte meg leendő sógornőjét, majd egy ugrással Scorpiusnál termett: - Annyira vártalak!
- Én is vártam, hogy találkozzunk végre – lehelt puha csókot Lily szájára Scorpius.
- Ez neked csók? – tette csípőre a kezét a lány, majd hirtelen átkarolta Scorpius nyakát és magához húzta. – Majd én megmutatom neked, hogyan csinálják a nagyok!
Mialatt ők egybeforrtak a csók hevében, valaki megköszörülte a torkát. Scorpius finoman eltolta Lilyt, s rögtön elvörösödött, amint meglátta Harry Pottert az ajtóban.
- Jó napot, uram – préselte ki magából.
- Jó napot, Scorpius – köszönt Harry, miközben furcsa fintorral az arcán méregette a duót.
Lily zavarában egyik lábáról a másikra állt, s maga sem értette, hogy miért zavarja ennyire, hogy az apja meglátta őket, hiszen számtalanszor látta már őket csókolózni. De valahogy most mégis úgy érezte, mintha rajtakapták volna valami bűnös dolgon.
- Ej, ne ácsorogjatok már odakint, hanem gyertek be! – terült szét egy bátorító mosoly Harry arcán.
Morgan ocsúdott fel elsőként.
- Nem hallottad, Scorp, menjünk be, a lord már biztosan vár ránk.
- Őszintén szólva, Lord Steinhauser még nem érkezett meg – tájékoztatta őket Harry.
- Ez nem lehet igaz – dünnyögte Morgan. Ezek szerint még több időt kell együtt töltenie Jamesszel.
- Tessék? – kérdezte Harry.
- Nem mondtam semmit, uram – vágta rá a lány.
Harry fürkésző tekintettel vizsgálta Morgant, majd elindult befelé az ajtón. Odabent népes tömeg gyűlt össze, ott volt a Potter család, a Weasley család és még a Lupinok is. Mindenki azért jött, hogy búcsút vegyen gyermekétől, unokájától, vagy éppen a rokonától.
- Ezek szerint te is velünk jössz? – kérdezte Scorpius Teddytől, miközben kezet fogtak.
- Igen, Lord Steinhauser sokat tud nekem mesélni a sárkányokról, és szívesen fogad.
- Ez valóban nagyszerű, Teddy! – Scorpius kedvelte a fiút, s nagyon örült, hogy velük tart.
- Tényleg velünk jössz? – csatlakozott hozzájuk Morgan. Ő is szimpatikusnak tartotta a Potter család keresztfiát. S emellett nagyon örült, hogy többen utaznak, így kisebb az esélye annak, hogy James és ő kettesben találkozzanak, mondjuk a birtok ebédlőjében. Elhatározta, hogy soha többé nem marad vele egyedül.
- Bizony, Teddy elkísér minket – válaszolt a fiú helyett Albus, aki épp csak most ért le a lépcsőn Emilyvel a nyomában. – Sziasztok.
- Hello, Albus – nyújtott kezet Scorpius.
- Morgan, annyira örülök, hogy látlak – állt a lány mellé mosolyogva Emily. – Legalább lesz, akivel fél éjszakát fent tudok tölteni és beszélgetni.
- Alig várom, hogy kettesben legyünk – mondta Morgan. Igazán szüksége volt a barátnője támaszára.
Ahogy körbehordozta a tekintetét, azonnal észrevette, hogy James még nincsen odalent. Nem tudhatta, hogy a fiú a szobájában üldögél az ágyon, s arra vár, hogy az északi megérkezzen. Nem akart előbb lemenni, mert félt a találkozástól Morgannel. Félt, hogy nem tudja betartani a Légy közömbös! - taktikát. Legszívesebben azonnal lement volna és a saját elképzelései szerint, amolyan James Sirius Potter - stílusban oldotta volna meg az ügyet. De azt nem tehette, ugyanis eddig sem ért el vele átütő sikert. A hóna alá szorította nagyapja könyvét, s arra gondolt, hogy talán bele kellene néznie újra. Át kéne ismételni ezt a közömbösség-dolgot. Csak kár, hogy Steinhauser bármelyik pillanatban itt lehet. Ahogyan ez a mondat megfogalmazódott a fejében, odalent fel is csendült az északi mély baritonja. Eljött hát a viszontlátás ideje. A fiú izgatottan felpattant az ágyáról, majd kisimította fekete ingét, vett egy nagy levegőt, s elindult lefelé.
Odalent már mindenki búcsúzkodott.
- Te nem akarsz elmenni az unokatestvéreiddel? – hallotta, amint Hermione ezt kérdezi Hugótól. Elmosolyodott, na persze, majd pont Hugo lesz az, aki elmegy velük északra harcot tanulni, mikor a kviddics főiskolára szeretne bejutni.
- Hát nem… - motyogta Hugo, majd amikor meglátta Jamest, felvidult az arca.
- Merlin veled, testvér – nyújtott kezet James.
- Aztán mindent megtanulj ám! – kacsintott Hugo.
- Hiszen ismersz – húzta ki magát James, de csak félig volt igaz a laza hozzáállása. Valójában tényleg feltett szándéka volt megtanulni mindent, amit az északi mester csak tanítani tudott nekik. Szeretett volna egyszer ő is olyan kitűnő varázsló lenni, mint Dante. S élénken élt benne az, amit a nagyapja mondott, hogy Lily az okos fiúkat szerette, így talán Morgan is.
- Csakhogy előkerültél te is – fordult a fiúhoz az északi. – Induljunk most azonnal.
Így a gyerekek libasorban elindultak a kandalló felé.
- Hamarosan újra találkozunk! – vonta magához a lányát Ginny.
- Hát persze, anya – motyogta a lány, miközben próbált szabadulni.
Scorpius elvigyorodott a jelenet láttán, amiért Lily vörös fejjel oldalba bökte.
- Ne röhögj már ki!
- Nem nevettelek ki, csak mosolyogtam.
- Ne is mosolyogj.
Úgy alakult, hogy James és Morgan éppen egyszerre akartak eltűnni a kandallóban. Egy pillanatig egymásba fúródott a tekintetük, s James már ki is villantotta volna a csábító mosolyát, de ekkor eszébe jutott, hogyan is viselkedett a nagyapja a nagyanyjával, így csak előzékenyen hátralépett.
- Hölgyeké az elsőbbség – mondta a lánynak olyan közömbösséggel, hogy ő maga is meglepődött rajt. No, meg a lány is. Mert Morgan elkerekedett szemekkel nézett Jamesre, majd gyorsan észbe kapott, s bemászott a kandallóba.
- Ezt ügyesen csináltad – súgta a fiú fülébe az idősebbik James Potter.
Jamesnek jól estek a dicsérő szavak, habár egyáltalán nem volt meggyőződve arról, hogy ez a húzása pozitív hatást ért-e el a lánynál. De akkor is folytatnia kell.
Amikor már az összes gyereket elnyelte a varázslat, az északi is belépett a kandallóba, majd egyenesen Harryhez címezte a szavait:
- Az iskolakezdésre itt lesznek.
- Jobban örülnénk, ha egy kicsit előbb érkeznének, mondjuk három hét múlva. Még ki kell választaniuk, hogy hová szeretnének tovább menni.
- Hát nem döntötték még el?
- Scorpius Malfoy és Albus pontosan tudják, hogy merre szeretnének, de a többiek nem igazán.
- Azt hittem, hogy James a Sárkányosztaghoz szeretne csatlakozni.
- Mi pedig ragaszkodunk ahhoz, hogy elvégezzen egy főiskolát – szögezte le Harry.
- Ahogy gondolják, Mr. Potter, akkor három hét múlva – ezzel az északit elnyelték a lángok.
- Mégis hová szánjátok Jamest? – fordult a fiához Lily Potter.
- Úgy gondoljuk Ginnyvel, hogy jót tenne neki egy kis lazítás. Rendben, hogy az osztag tagja szeretne egyszer lenni, de előtte örülnénk, ha elvégezne valamit… ha pihenne kicsit. Annyi mindenen keresztülment az elmúlt évben. Elmehetne, mondjuk a kviddics főiskolára Hugóval.
- Szerintem az unokám pontosan tudja, hogy mi a jó neki – szólalt meg James Potter.
- A látszat csal, apa. James határozottnak tűnik, de igazából nagyon is bizonytalan lélek.
- Hátha nemsokára történik valami, amitől erőre kap – terült el egy hatalmas vigyor James Potter arcán. Már látta is lelki szemei előtt, hogy ez a hűvös szőke szépség bearanyozza az unokája napjait. Nem is sejtette, hogy eközben ez a lány már a finn hálószobája ablakában álldogált keresztbefont kézzel, s azon morfondírozott, hogy vajon mi történhetett Jamesszel. Mert a fiú nem is szól hozzá, nem is próbálja elcsábítani, vagy éppen kihozni őt a sodrából. Nagyon furcsállotta ezt a… hirtelen nem is jutott eszébe, hogy milyen szóval is fejezhetné ki James viselkedését az ő irányába. Talán a közömbösség lehetne a legtalálóbb. Erre a szóra azonnal felkapta a fejét. James már nem törődne vele? Hála a varázslók istenének! Végre talán leszáll róla. Ekkor kopogtattak az ajtaján. Lehet, hogy máris folytatják a tanulást? Pedig jelen pillanatban semmi kedve hozzá.
- Bújj be!
- Zavarhatlak egy kicsit? – csendült az ajtóban az ismerős hang. A hang, amely sokszor felbőszítette már. A hang, amely most üresen csengett. Semlegesen. Sehogyan sem.
- Mit akarsz? – mordult rá a fiúra Morgan. Hát fölösleges volt arra gondolnia, hogy James végre leszáll róla, mert most itt van! Keresztbefonta karját a mellkasán, s igyekezett a lehető legutálatosabb arckifejezését elővenni. Végignézett a fiún, s biztos volt abban, hogy James nem azért néz ki ilyen dögösen, mert nem akarja elcsavarni a fejét. Mert akármennyire is irritálta, el kellett ismernie, hogy James tényleg lélegzetelállító látványt nyújtott fekete ingében, amely tökéletesen kiemelte izmos felsőtestét. Ennek gondolatára még idegesebb lett, s még csúnyábban nézett a fiú szemeibe.
- Csak szeretnék bocsánatot kérni – felelte a fiú Morgan legnagyobb meglepetésére.
- Hogy mi? – csúszott ki a lány száján.
- Szeretnék bocsánatot kérni mindenért, amellyel eddig túllőttem a célon – magyarázta James. – Többet nem fordul elő.
Morgan a fiú arcát fürkészte, amelyen egy rövid időre megjelent egy halvány pír, de ezt leszámítva teljesen érzelemmentes volt. Mit jelentsen ez? Tényleg békén hagyja végre, vagy ez csak egy új taktika?
- És mondd csak, mi ütött beléd, hogy ezt most így elmondtad? Megvilágosodtál?
- Csak rájöttem, hogy elég gyerekesen viselkedtem az utóbbi időben. Felnőttem.
- Na, persze, a hipogriff pedig tengeri bestia.
- Majd meglátod – mondta James. – Sajnálom, hogy bunkó voltam és infantilis. Már tudom, hogy sok hülyeséget csináltam, s hogy nálad sosem lesz esélyem. Neked férfi kell, én pedig kisfiúként eljátszottam a lehetőséget. A bál volt az utolsó.
- Komolyan mondod?
- Sosem voltam még ilyen komoly.
- Ezt örömmel hallom, végre tartózkodhatunk majd egy légtérben anélkül, hogy valamelyikünknél elszakadna a cérna.
- Igen – bólintott James. – Akkor én nem is tartanálak fenn tovább.
- Jól van.
James már fordult is volna ki az ajtón, amikor hirtelen megtorpant.
- Majd elfelejtettem, az edzések holnap folytatódnak, és ha jól hallottam, akkor ismét a vízpartra megyünk.
- Köszönöm.
James nem mondott semmit, csak biccentett, majd elhagyta a szobát. Amint becsukódott mögötte az ajtó, nekitámaszkodott a falnak, hogy a hideg lehűthesse felajzott testét. A szíve a torkában vert, s valamiért úgy érezte, hogy sokkal sebezhetőbb, mint amikor a magabiztos oldalát szokta mutatni. Valahogy olyan elesettnek és gyengének érezte magát. Olybá tűnt, a boldogságának kulcsa olyan kezében van, aki szemmel láthatóan a pokol legmélyebb bugyrába kívánja. Visszasietett a szobájába, majd elmerült a mágikus időkönyv következő fejezetében, amely a Légy ellenállhatatlan címet viselte. Látta, hogy a nagyapja igazán népszerű volt a lányok körében, csakúgy, mint ő maga is. Ahogyan végigsétált a folyosón Sirius barátjával, a roxfortos lányok úton-útfélen megálltak, s összesúgtak a hátuk mögött. Hallotta, hogy azt mondják, hogy a nagyapja az egyik legkapósabb fiú az egész iskolában, s látta, amint csábos mosolyokkal próbálják meg felvenni a kontaktust a nagyapjával. Viszont azon nagyon meglepődött, hogy James nem állt kötélnek. Számos lány próbált belőle kicsikarni egy randevút, de az udvariasan elutasította őket.
- Nem is értelek, Ágas barátom – fordult Sirius a fiúhoz, miután a sokadik lányt küldték el. – Itt van egy csomó csaj, és mindegyik veled akar menni a bálba, de te olyan vonat után futsz, ami nem vesz fel.
- Nekem csakis Lily kell, Sirius. Elegem van már ezekből a könnyen kaphatok lányokból. Nekem értékre van szükségem.
- És ha sosem kapod meg? Csak mert már mióta csináljuk a Tekergő hadműveletet, de még mindig semmi eredménye. Én kezdek kételkedni abban, hogy sikerül…
- Ne légy már ilyen borúlátó, cimbora! – csapott Sirius lábára James. – Lily máris sokkal barátságosabb velem.
- Igazán? És ez miben nyilvánul meg?
- Már nem fordul sarkon a folyosón, ha meglát.
Sirius hangos hahotában tört ki.
- Hát ez igazán nagy előrelépés!
- Igenis az! – bizonygatta James. – És a múltkor, amikor csak ketten várakoztunk rúnaismeretnél még meg is kérdezte, hogy mit csinálok ott.
- Hát azt nem csodálom, Jimmy, tényleg elég megdöbbentő, hogy még arra a teljesen haszontalan órára is képes voltál beülni miatta!
- Mi az, hogy beültem! Még házit is írtam és jegyzeteltem is. Ja, és kaptam egy K-t az órai munkámra.
- Merlin rücskös szakállára! – kiáltotta Sirius. – Távozz tőlem, te stréber szarházi!
- Inkább gyere egyszer el velem te is, nem olyan rossz, mint hittük.
- James barátom, ha Silvya Smith egyszer becsücsül oda, akkor én is megyek.
Tehát Sirius már ekkor szerelmes volt Silvya Smith-be. Vajon mi történhetett kettőjük között, amiért a férfi meggyűlölte a nőt?
- Ne gondolj másra! – suttogta saját magának a fiú. – Koncentrálj. Most Morgan a fő.
Hallgathatta volna tovább a nagyapja és Sirius beszélgetését, de feleslegesnek érezte, úgyis levonta a következtetéseket.
- Honnan szerezzek ostromló csajokat? – feküdt hanyatt immár a saját finn ágyán James. – Itt nincs senki csak Emily, Lily és Keira. De velük semmire sem megyek… gondolkozz!
Azt kívánta, bárcsak már a Roxfortban meglett volna neki ez a könyv, akkor meg tudta volna oldani a második leckét, hiszen a lányok valósággal megőrültek érte. De most nem járt iskolába. Ekkor eszébe jutott egy zseniális ötlet: jelentkezik a főiskolára, lehetőleg olyan szakra, amilyenre Morgan. Hatalmas elégedett vigyor terült szét az arcán. Lám, lám, a probléma meg van oldva.
- Ó, drága Morgan, fogalmad sincs arról, hogy mi mindenre vagyok képes érted.

Másnap a reggelinél James elő is vezette a témát, meg kellett tudnia, hogy a lány merrefelé szeretne tovább menni.
- Na, és, ha itt végeztünk, akkor hogyan tovább? – nyögte be két kanál müzli között.
- Ezt hogy érted? – pillantott fel a pirítósáról Albus.
- Hogy ki mit szeretne kezdeni az életével.
- Én auror szeretnék lenni – vágta rá Scorpius.
- Én pedig pszichológus.
Nagyszerű, ezeket eddig is tudta. Morgan miért nem mondja már?
- Én a varázslók jogaival fogok foglalkozni, mint Hermione néni – szólalt meg Lily.
- Ügyvéd akarsz lenni? – hallatszott az elképedt James-Albus-Scorpius trió.
- Most mért vagytok ennyire ledöbbenve? – sértődött meg Lily. – Miért nem lehetnék ügyvéd? Vagy bíró?
- Senki sem mondja, hogy nem lehetsz az, csak nem említetted soha, hogy ilyen komolyan terveid vannak – magyarázta Scorpius.
- Talán azért, mert csak most találtam ki. Eddig nem tudtam, hogy mit akarok csinálni, de most már tudom.
- Ez szuper! – lelkendezett Albus. – Anya el lesz ragadtatva.

Ekkor kisebb csend állt be közéjük. Úgy tűnt, hogy Emily és Morgan vagy nem tudnak, vagy nem akarnak válaszolni. Ezt nem engedheti meg!
- És neked mik a terveid, Em? – tette fel a kérdést James helyett Lily.
Emily homlokán összefutottak a ráncok. Valójában mindig is abban a tudatban nevelték, hogy ő lesz Anabella Watkins, a nagyhatalmú boszorkány lánya. Ennyi. Az anyja szerint felesleges lett volna dolgoznia, ha az övüké az egész világ. De legbelül mindig is volt valami, amely felé érdeklődéssel fordult. Ez pedig a gyógyítás volt.
- Szeretnék segíteni a betegeken. Azt hiszem, a legszívesebben valamilyen orvoslást tanulnék.
- Ez nagyon nemes, Emily – nézett a lányra Lily csodálattal. – Szerintem nagyszerű gyógyító lennél.
- Úgy gondolod? – kérdezte Emily szégyenlősen.
- Teljesen biztos vagyok benne.
- És ezen belül mi érdekelne? Melyik osztály? – faggatta Albus.
- Gyerekekkel foglalkoznék.
- Nagyszerű páros lesztek Albusszal, ő a pszichológus, te pedig a medimágus – vigyorgott James. – Azt hiszem, tudni fogom, kihez forduljak, ha a szükség úgy hozza. Tutira titeket kereslek majd.
- Köszönjük a bizalmat, James, de remélem, hogy pszichológusra nem lesz szükséged soha – nevetett fel Albus.
Hát, ha Morgan így folytatja, akkor teljesen meg fogja őrjíteni. Miért nem mondja már, hogy hová szeretne tovább menni?! A végén még rá kell kérdezni… Úgy tűnt, hogy a lány némasági fogadalmat tett. Csak ült az asztalnál és a müzlijét kavargatta. Esze ágában sem volt megszólalni. James nem bírta tovább, tudnia kellett. A kíváncsiság diadalt aratott a türelem felett.
- Te mihez kezdesz majd, Morgan? – próbált a lehető legközömbösebbnek tűnni, mintha csak úgy mellékesen kérdezte volna meg.
- Én visszamegyek a balett társulathoz – jelentette ki a lány.
Szavait döbbent csend követte. Balett társulat? Jamesnek fogalma sem volt arról, hogy Morgant érdekli a balett, arról meg végképp nem, hogy régen foglalkozott is ezzel. Habár ahogyan visszaemlékezett arra, hogy a lány milyen kecsesen egyensúlyozott a farönkön a víz tetején, mindent megértett.
- Te tényleg balettoztál? – jött izgalomba Lily.
- Igen, tizenegy éves koromig. 
- Miért hagytad abba? – tudakolta James.
-  Roxfort miatt. Mellette nem volt rá időm. De be kell vallanom, hogy hiányzik, így visszatérek.
- És akkor hivatásos balett táncos leszel?
- Ha minden jól megy, akkor igen.
- A húgom az egyik legjobb volt a tánciskolában – mesélte Scorpius dagadó büszkeséggel. – Örülök, hogy folytatod, Morgan, én már akkor is mondtam, hogy nem kellene abbahagynod.
- Végleg sosem hagytam fel vele, csupán a tánciskolába nem jártam. De ugyanúgy szoktam gyakorolni. Nem jöhetek ki a ritmusból.
James elképzelte őt táncosruhában, s az önuralom, amelyet eddig sikerült megőriznie, azonnal elhagyta. Meggyőződése volt, hogy Morgan Malfoynál érzékibb balett táncos nem született még erre a világra. Révedezéséből Morgan ébresztette fel:
- Na, és veled mi lesz, James? – A hangjában nem rejlett gúny, csupán őszinte érdeklődés. – Leteszed a vizsgát és beállsz az osztaghoz?
- Eleinte valóban ez volt a tervem – ismerte el James. – Szerettem volna minél előbb sárkányosztagos lenni, de meggondoltam magam.
- Meggondoltad?
- Igen, Albus, szeretnék elvégezni egy főiskolát. – Csupán arról nem volt fogalma, hogy melyiket, hiszen balettozni mégsem iratkozhat be! Morgan aztán alaposan áthúzta a számításait. Most melyik egyetemre jelentkezzen? Azt sem tudta, hogy melyik esik a legközelebb a tánciskolához. – Csak még nem tudom, hogy melyiket.
Morgan arcán megjelent egy fintor, amely a következőt fejezte ki: „Azt rögtön gondoltam, hogy fogalmad sincsen, hová menjél, hiszen olyan éretlen vagy!” Nem engedhette, hogy a lányban efféle vélemény alakuljon ki, így gyorsan magyarázni kezdett:
- Tudjátok, több minden is érdekel. Például az aurorság, s az itt megtanultaknak hasznát vehetném az osztagban is, de ott van még a kviddics is, régebben hivatásos játékos szerettem volna lenni. A legjobb voltam a Roxfortban, de nem igazán tudta, ott megmérettetni magam, talán a főiskolán lehetőségem lenne erre, hiszen a legjobbak mennek oda. És itt van még a sárkánykutatás is. Szóval jelen pillanatban nem tudok választani, de ha eljön az idő, akkor meglesz.
- Szerintem azt válaszd, amelyikhez a leginkább kedved van – szólalt meg a beszélgetés óta most először Teddy Lupin. Az ő foglalkozása megvolt már, így eddig nem tartotta lényegesnek, hogy bekapcsolódjon a beszélgetésbe. – Szerintem Lord Steinhausertől itt többet tanulsz, mint az aurorképzőben, így oda felesleges lenne menned. Ezt rád is értem, Scorpius, de tudom, hogy te mindenképpen el akarod végezni. A sárkánykutatás érdekes dolog, de a lényeget itt is megtanulhatod. Az egyetemnek nem sok hasznát vettem…
- De azért szerettél oda járni, nem?
- De, persze. Remek csoportom volt és a tanárok is jó fejek voltak, de túl sok hasznosat nem tanultam.
- És a kviddicsről mi a véleményed? – érdeklődött James. Tényleg tudni szerette volna fogadott testvére álláspontját.
- Kitűnő képességekkel vagy megáldva és szerintem az elmúlt évben elég sokat foglalkoztál kemény mágiával. Talán nem ártana valami kellemesebbet csinálni. Harry úgyis kviddicsjátékosnak szánt, mért ne okoznál neki örömet?
James elgondolkodott azon, amit Teddy mondott. Vonzotta is a kviddics, hiszen nagyon hiányzott neki. Amióta fény derült Anabella terveire ő nem is játszott. Csak valahogy valami komolyabbat szeretett volna csinálni, valamit, amivel kivívhatja Morgan csodálatát. Mert azt tudta, hogy a lány nincs valami nagy véleménnyel a sportolókról. Sőt! Kimondottan utálta őket. Vagy csak vele voltak problémái? Úgy döntött, hogy arra az egyetemre jelentkezik majd, amelyik a legközelebb esik a lány iskolájához.
- Na, végeztek végre? – kukkantott be az ebédlő ajtaján az északi.
- Igen, mester.
- Nagyszerű, akkor repetázzanak még. Most csak James barátom jöjjön velem.
A gyerekek értetlenkedve pillantottak Jamesre, aki annyira meglepődött, hogy még a kanalát is elfelejtette letenni.
- Na, mire vársz még? Tapsra? – Dante arcán gonoszkás vigyor terült szét.
James kelletlenül felállt, majd követte a férfit le egészen a gyakorlótérig. Talán egyesével akarja őket oktatni? Más választ el sem tudott képzelni arra a kérdésre, hogy mit akar tőle a férfi. Aztán a gyakorlótéren megkapta a választ: Storm, a fenséges sárkány a gyakorlótéren pihent. Nem volt rajta semmi lánc, vagy ahhoz hasonló eszköz, amely a bestia kordába tartását szolgálta volna. Úgy tűnik, az északi biztos abban, hogy a sárkány sosem döntene úgy, hogy egyszer csak felszáll, s lángba borítja, mondjuk a birtok melletti falut.
- Honnét tudja, hogy nem megy el innét?
- Teljességgel megbízom benne, ahogyan ő is bennem. Tudja, hogy jó helyen van, hogy összetartozunk. Ezenkívül már hosszú évek óta élünk így.
- És attól nem fél, hogy valaki bejön a birtokra, s Stormnak nem lesz szimpatikus és megeszi?
- Storm arra van idomítva, hogy ne támadjon meg embereket és, hogy az én parancsomnak engedelmeskedjen.
James nem feszegette tovább a témát, habár nem győzték meg teljesen a mágus szavai. Tudta, hogy igenis veszélyesek a bestiák, kiváltképp a sárkányok, s látta, hogy Storm milyen pusztítást végzett a Roxfortban, igaz, Dante parancsára.
- Hiányzik a repülés, fiacskám? – kérdezte Dante bujkáló mosollyal.
- Igen, nem is kicsit – vallotta be James.
- Akkor, ha minden jól megy, ma segítünk a bajodon.
A fiú tekintete az északiról a sárkányra siklott, majd vissza. Nem merte elhinni azt, ami megfogalmazódott benne.
- Igen, jól gondolod – mondta Dante. – Ma megpróbállak elvinni egy körre. Persze csak, ha Storm is azt akarja.
- Hűűű, remélem, hogy jó kedvében lesz! – lelkesült fel James. Talán tényleg lovagolhat majd egy sárkányon? Egy igazi élő sárkányon? Ezt a legmerészebb álmában sem gondolta volna. – Mit kell tennem?
- Először is odamegyünk hozzá.
James követte a mestert, aki határozott léptekkel indult el lefelé az arénába vezető lépcsőkön. Storm amint meglátta gazdáját, azonnal felemelte a fejét, s szemében a viszontlátás öröme csillogott. Aztán észrevette a gazdáját követő fiút, s érdeklődve félrebillentette a fejét, majd gyanakodva összehúzta a szemét. Amikor már csak pár lépés választotta el őket egymástól, Storm olyan erővel pattant fel, hogy James elveszítette az egyensúlyát, s a fenekére esett.
- Nyugalom, nyugodj meg, édesem – dünnyögte a sárkánynak Dante felemelt kézzel. – Ő csak James Potter, a fiú, akivel már találkoztál.
A sárkány szemmel láthatóan nem emlékezett a késő éjszakai találkozásra, mivel továbbra is gyanakodva méregette a földön ülő fiút. James megpróbált felállni, de ekkor a sárkány bosszúsan kitárta a szárnyait.
- Maradj a földön, kölyök! – parancsolt rá Dante. – Pacem, draconem.
James szíve a torkában dobogott, s arra gondolt, hogy talán nem a legjobb ötlet, hogy egy dühös sárkányra akar felszállni. Talán el kellene felejtenie az egészet. Szemmel láthatóan Storm egy cseppet sem kedveli őt. Talán azért engedte anno megsimogatni, mert félálomban volt, de most éber… túlságosan is éber. Lehet, hogy Storm csakis Dantét fogadja el, hogy őt méltatlannak találja. Erre a gondolatra elszomorodott. Mindig is vonzották a sárkányok, de ha ők nem vonzódnak hozzá, akkor nincs mit tenni. Ekkor eszébe jutott Morgan. Lehet, hogy ez egy égi jel, hogy őt is hagynia kellene?
- Pacem draconem, nyugalom kicsikém, pacem draconem. – Az északi hangja keményen csengett. James tényleg csodálta, amiért ilyen határozottan tud kommunikálni egy bosszús sárkány felé.
Storm szemmel láthatóan elkezdett engedelmeskedni Dante szavainak, bármit is jelentsenek azok, mivel szépen lassan ismét lefeküdt.
- Óvatosan állj fel, kölyök. Szépen, lassan, ha látod, hogy reagál rád, inkább állj meg abban a pózban, amiben vagy.
James igyekezett a lehető leglassabban felkelni a hideg földről, az arcán legördült egy izzadságcsepp. Izgatottsága félelemmel vegyült. Storm egy pillanatra rávillantotta a tekintetét, de végül inkább Dantéval nézett farkasszemet. James végre kiegyenesedett.
- Lassan gyere ide.
James még soha életében nem mozgott ilyen lassúsággal. De ha Dante azt mondja, hogy lassú legyen, akkor ő bizony lassú lesz. Megfogadta, hogy engedelmeskedni fog. Közben a férfi már rátette kesztyűs kezét a sárkányra, s olybá tűnt, Storm megnyugszik az érintésétől. Még a szemét is lehunyta. James ekkor ért oda az északi mellé, azonban véletlenül rálépett egy ágra, amely hatalmasat reccsent. Storm azonnal tágra nyitotta a szemét, de valami oknál fogva (lehet azért, mert meglátta a fiú szemében rejlő kétségbeesést és elesettséget) nem mutatott heves reakciót, vagy éppen ellenszenvet.
- Megérintheted őt, James. Persze csak akkor, ha még mindig akarod.
A nemrég érzett félelme egy csapásra tovaszállt, amint a sárkány közvetlen közelébe került. Finom mozdulattal megérintette Storm nyakát, majd simogatni kezdte. A bestia megnyugodott, már nyoma sem volt a kezdeti gyanakvásának. Úgy festett, kimondottan élvezi, hogy ketten kényeztetik.
- Lorem ipsum fuge – suttogta kedvence fülébe az északi, mire Storm alig láthatóan mintha bólintott volna.
Dante a sárkány oldalához sétált, s intett Jamesnek, hogy kövesse. A fiú csak ekkor vette észre, hogy a sárkány hátán jókora nyereg helyezkedik el.
- Tényleg nyerget kell használni? – képedt el James. Azt hitte, hogy a legendák a sárkánylovasok módszereiről merőben kitalációk voltak. Valahogy nem tudta elképzelni, hogy egy olyan büszke bestia, mint egy sárkány engedje magát felnyergelni.
- Mért? Mit hittél? Csak úgy a pikkelyén üljük meg a sárkányt? Persze a gyakorlottak úgy csinálják, de így sokkal kényelmesebb. Csupaszon megülve te fiam többé nem kívánnál nőt.
- Az ki van zárva – jelentette ki James, lelki szemei előtt megjelent Morgan meztelen teste, amikor véletlenül egy kádba kerültek.
- Pedig hidd csak el, roppant fájdalmas mutatvány. Kellő fizikum szükséges hozzá. Na, de mármost, a helyzet a következő: én felmászom Stormra, aztán odanyújtod kecses kacsódat és téged is felhúzlak.
James annak a gondolatára, hogy Dante kezét megfogja, majd hagyja, hogy az a nyeregbe ültesse, mint holmi elfuserált hercegnőt, elfintorodott. Talán mégsem olyan jó ötlet ez a repülés.
- Na, mi van? Magadtól is fel tudsz szállni talán? – mordult rá Dante, miközben egy párduc kecsességével pattant fel a bestiára.
James csodálattal vegyes irigykedéssel nézett fel a mesterére.
- Hát lehet, hogy menne. Mért is ne sikerülne?
- Talán ültél már sárkányon?
- Nem.
- Akkor nyújtsd ide a kezed, ha mondom.
A fiú nem tehetett mást, kelletlenül kinyújtotta a kezét. Hamarosan magán érezte az északi kemény szorítását, majd elrugaszkodott a földről, s kisvártatva Dante mögött ült a nyeregben. James felvette a mit nem akar sosem csinálni az északival listára a szkanderozást is. Dante Steinhauser ellen még esélye sem lenne egy párbajban, de a szaknderben is alul maradna, nem is beszélve a többi dologról, amelyben az északi jobb nála. Akár még a nők terén is, hiszen sikerült magába bolondítania egy olyan elragadó szépséget, mint Keira. Ő meg még Morgannael sem boldogul. Gondolataiból az zökkentette ki, hogy hirtelen hűvös szél csapott az arcába, amint Storm felemelkedett. Nem, most nem fog Morganen rágódni, arra ott van az egész élete. Ki fogja élvezni a repülést, a szabadság érzését egy sárkány hátán.
Hamarosan maguk mögött hagyták a gyakorlópályát, s egyre távolabb került a kastély is, mígnem csak egy aprócska pontnak tűnt az egész Steinhauser birtok. Leírhatatlan érzés volt újra repülni, James úgy érezte, mintha az elmúlt hónapokban nem is élt volna. Mintha csak árnyéka lett volna önmagának. De a tiszta levegő és az adrenalin ismét erővel töltötte fel. Beszívta Finnország hűvös levegőjét, majd feltekintett a felhőkre. Ekkor észrevett egy alig látható ezüstös csíkot az égen.
- Mi az ott, mester?
- Mit gondolsz?
James a tekintetével követte a csíkot, amelyhez egyre közelebb kerültek, ahogyan a sárkány mind magasabbra emelkedett. Látta, hogy a csík itt-ott eltűnik a felhők között, de minduntalan visszatér.

- Mágia.
- Mágia a javából, fiacskám! – Dante előkapta a varázspálcáját, majd az égre szegezte. – Sit explicuit, dicit dominus!
A csík eltűnt az égről, nem maradt más, csakis a színtiszta finn égbolt.
- Ez egy burok volt, igaz? Ezzel védi a birtokot.
- Hát rájöttél, soká tartott.
- Miért van burok a birtok körül?
- Az előbb mondtad, hogy megvédjen.
- De mitől, mester? A háborúnak vége van.
- Nemcsak azok ellen kell védelem, akik ártani akarnak nekünk – magyarázta Dante.
- Hanem?
- A hívatlan vendégek ellen is. Senki se lépjen be a birtokomra az engedélyem nélkül. Ha valakihez nincs hangulatom, akkor egyszerűen nem engedem át a kapun. A burkon senki sem hatolhat át.
- Magát aztán szerethetik errefelé – jegyezte meg epésen James. Nem értette, hogy miért kell mindenkitől elzárkózni.
- Cseppet sem érdekel, hogy szeretnek-e, vagy sem. Csak a nyugalmam érdekel.
- Mitől fél, mester? – tette fel azt a kérdést James, amelyet Keira is feltett neki már számtalanszor.
- Mért kellene félnem akármitől is? – húzta fel az orrát Dante.
- Szerintem pedig fél közel engedni magához akárkit is – vélekedett James, majd eszébe jutott, hogy a férfi milyen keserű volt még azelőtt, hogy Keirát visszakapta volna. Lehet, hogy a fenti levegő volt az oka, vagy James tényleg felnőtt, de azonnal összeállt neki a kép. – Maga retteg attól, hogy megkedvel valakit, majd elveszíti.
- Ugyanmár! – legyintett Dante, de a nyaka tövén megjelenő pír elárulta, hogy James fején találta a szöget.
- Szerintem erről lehet szó… mester, valakit mindig elveszítünk, ez az élethez tartozik. Az élet mulandó, és a mulandósággal együtt jár a halál.
- Ne prédikálj már itt nekem, vagy esküszöm, hogy ledoblak! Hát ezért hoztalak magammal?! – Dante hangja remegett a dühtől.
- Akármennyire is pokróc, én akkor is kedvelem magát – vallotta be James. Azt persze nem tette hozzá, hogy az északira egyfajta példaképként tekint.
Hosszú percekig egyikük sem szólt, James az alattuk futó felhőket figyelte, s egyre jobban élvezte az utat.
- Szörnyű házigazda vagyok – törte meg a csendet Dante.
James annyira el volt foglalva a repülés élvezetével, hogy először fel sem fogta, hogy a férfi vallomása neki szól. Hogy megnyílt előtte. Hogy mekkora fájdalom rejlik a hangjában.
- Ki mondta ezt magának?
- Senki, jól tudom.
- Próbálta már talán?
- Jártak már nálam vendégek, de alig várták, hogy elmehessenek. – Dante most olyan volt, mint egy elesett gyerek. James csak egyszer látta ilyen gyengének, amikor Keirát siratta.
- De akkor még nem volt meg a titkos fegyvere.
- A mim? – fordult hátra az északi.
- A titkos fegyvere, Keira.
- Ezt nem értem…
- Figyeljen, maga tényleg roppant morcos házigazda, de most már van maga mellett egy nő, aki majd elbűvöli a vendégeket.
- Én nem akarom, hogy Keira akárkit is elbűvöljön! – dörögte Dante. A szemében féltékenység izzott.
- Nem úgy értem… hanem, hogy ő majd segít magának, hogy jobb házigazda legyen. És szerintem ő is igényelne egy kis társaságot.

- Ezt már említette – vakarta meg az állát Dante.
- Akkor miért nem tesz a kedvére?
- Hogyan?
- Rendezzen egy bált a kastélyában, ahová meghívja az ismerőseit innét és a világ más országaiból is. Szerintem fenomenális lenne.
Dante elgondolkodott. Keirát biztosan boldoggá tenné, ha látná, hogy próbálkozik. Hogy mindent elkövet azért, hogy ne rettegjék a nevét.

- Rendben van – egyezett bele.
- Na, látja, megy ez magának! – veregette meg James a hátát.
- De van egy kikötésem.
- Kikötés?
- Te végig asszisztálod velem a bált.
- Ezt nem igazán értem.
- Segítesz nekem.
- Ó – nyögte James, majd szemtelenül elvigyorodott. – Ezek szerint szüksége van rám?
- Így is mondhatjuk. Neked sok barátod van, biztosan azért, mert tudsz bánni az emberekkel.
- Akkor szerzek magának is egy-kettőt.
Több szó nem esett közöttük. James nagyon elégedett volt azzal, hogy sikerült meggyőznie a férfit egy ilyen komoly döntésről. Ezek szerint Dante megbízik benne. Talán kedveli is. Ez eléggé legyezgette a hiúságát.
Storm ereszkedni kezdett, s James észrevette, hogy időközben eléggé távol kerültek a birtoktól. Odalent házak erdejét látta.
- Milyen messze van az a falu a birtoktól?
- Szinte szomszédos vele – válaszolta Dante.
- Járt már ott?
- Még gyerekkoromban.
- Miért nem viszi el Keirát holnap?
- Nincs ott semmi érdekes.
- Butikok sem? Egy árva kávézó sem? Csodabazár sem?
- Azt a falut főként muglik lakják, James. Nincsenek olyan dolgok, amelyekhez szokva vagy. Vannak butikok, legalábbis régen voltak, és kávézó is.
- Attól még elmehetnénk oda holnap. Kimozdulnánk kicsit, s a falu lakosai is szoknák az új énjét.
- Az új énemet?
- Igen, az emberbarát Dante Steinhausert.
Az északi nem válaszolt, de James biztosra vette, hogy belemegy a dologba. Tudta, hogy a férfi Keira boldogságáért bármit megtenne.
Az út többi része tényleg csendben telt, mindketten az előttük húzódó tájat figyelték. Erdő borított mindent és hegyek, néha fel-felbukkant egy-egy falu, vagy kisebb város, de ezt leszámítva szinte a vadonban jártak. Úgy egy órát lehettek távol, s amikor visszaértek a birtokra, James úgy érezte, menten kicsattan az erőtől és a boldogságtól. Régen volt már ilyen nyugodt.
- Na, kisfiam, hogy tetszett?
- Azt hiszem, átpártolok a seprűktől. – A repülés egy seprűn és egy sárkányon össze sem hasonlítható érzés.
Dante erre jóízűen felnevetett.
- Valami ilyesmit mondtam én is az első repülésem után.
- Köszönöm, hogy elvitt magával, mester.
- Stormnak köszönd meg, ő vitt magával.
James megveregette a sárkány oldalát, Storm kéjes hangon felmordult.

- Köszönöm az utat, Storm.

- Azt hiszem, most már tényleg megszokott téged. Legközelebb biztosan barátságosabb lesz majd, s akkor egyedül mehetsz a magasba.
James szeme felcsillant.
- Tényleg elengedne?
- De először szigorúan csak a birtokon.
- Fantasztikus lenne, mester! – James kis híján a férfi nyakába ugrott. Szerencsére még időben észbe kapott, s félúton megállt.
Dante arcán furcsa kifejezés jelent meg, mintha nem tudná, hogy mihez kezdjen a helyzettel. Majd hirtelen magához vonta a fiút és megölelte, mintha csak a saját vére lenne. James szemei megteltek könnyekkel, de visszaszívta őket. Sosem gondolta volna, hogy valaha ilyen közeli kapcsolatba kerül majd ezzel az emberrel. Amikor először találkoztak, James nagyon ellenszenvesnek találta, s azt kívánta, bárcsak felfalná egy óriás. Aztán egy kicsit megkedvelte, de akkor Dante átállt Anabellához, ekkor azt kívánta, bárcsak élete végéig kínozná egy vámpír. De végül minden jóra fordult, s az ő szemében azonnal az apja melletti helyre került. Nem tudta, hogy Dante miként vélekedik róla. Eleinte biztosan idegesítőnek találta, de most már biztos volt abban, hogy azon kevesek közé tartozik, akiket az északi kedvel. S ez az érzés minden bajára vigaszt nyújtott. Kit izgat, hogy Morgan elutasítja, ha ez a remek mágus kedveli őt és megbízik benne?
Miután elköszönt Dantétól és elindult vissza a kastélyba, hogy szóljon a többieknek, hogy az órájuk csak délután lesz megtartva, összefutott a folyosón Morgannel.
- Szia, Morgan, az edzés csak délután lesz – hadarta, majd folytatta is volna az útját tovább, de a lány megállította:
- Miért hívott el téged külön?
- Csak elvitt repülni – felelte James, még mindig a testében dobogott az adrenalin.
- Repülni? – meredt rá Morgan. – Seprűn?
- Nem, Stormon.
Ennek hallatán a lány szája is tátva maradt.
- Te repültél a sárkányon?
- Igen – húzta ki magát büszkén a fiú.
- Engedte, hogy felülj rá?
- Különben, hogyan repültem volna? – nevetett fel James.
Morgannek meg kellett állapítania, hogy a fiú nagyon vonzó, amikor őszintén nevet.
- Azta! – nyögött fel. – Sosem hittem volna, hogy felenged a hátára.
- Én sem – mondta James, majd sarkon fordult.
- Hé, James! – kiáltott utána Morgan. – Milyen érzés volt?
- Szavakkal nem tudom leírni – válaszolta a fiú.
- Nagyon szerencsés vagy. – Morgan hangjában csodálattal vegyes irigység csendült.
James nem felelt, csak elmosolyodott, s arra gondolt, hogy valóban nagyon szerencsés. Csak az a baj, hogy fortuna mindig akkor pártol el tőle, ha ez a szőke szépség van terítéken.