Mint ahogyan már megszokhattuk, Jamesnek jócskán meggyűlik a baja Morgannel. Csakhogy ezúttal az aurorfőiskola is akadályt gördít az útjába...

Hűvös szellő ébresztette fel édes álmából. Kinyitotta a szemét, és nem találta maga mellett azt az embert, akit mindennél jobban szeretett. Ilyen korán kelt volna fel a tegnapi bál után? Ha a szellő nem árulja el helyét, akkor is tudta volna, hogy a férfi az erkélyen áll. Jól ismerte őt, sejtette, hogy éppen az este eseményeit emészti. Sokan eljöttek, hogy tiszteletüket tegyék a házigazda, észak ura előtt. Messze földről érkeztek vendégek, s sokan még az igazak álmát alusszák a kastély oltalmazó falai között. Felkelt és magára terítette királykék hálóköpenyét, majd az erkélyre sétált. Ahogyan sejtette, a férfi az erkélyre támaszkodva merengett a finn hegyek erdejére. Hosszú szőke haja kibontva omlott izmos vállaira, s ahogyan támaszkodott megfeszültek az izmok a hátán, merthogy nem viselt mást csak a pizsamanadrágját. Keira visszalépett az éjjeliszekrényhez, és felvette róla Dante sötétzöld hálóköpenyét, majd a férfire terítette.
- Meg fogsz fázni.
- A sárkány sem hord köpenyt.
- De te nem vagy sárkány, édesem. Egy sárkánnyal nem is hálnék.
Dante szelíd mosollyal a nőhöz fordult, majd magához vonta.
- Felébresztettelek?
- Amúgy is ideje volt már felébredni. A vendégeknek reggeli kell.
- A vendégek – sóhajtott fel homlokráncolva az északi. A lelke mélyén örült annak, hogy a kastélyában végre élet van, de a felszínen a pokolba kívánta őket. Ő csak kettesben akart lenni a nővel, akiért rajongott.
Egy ideig csendben álltak az erkélyen összebújva és a távolba meredtek.
- Annyira büszke vagyok rád, Dante – szólalt meg nagy sokára Keira.
- Igen? – lepődött meg Dante. – És ugyan minek köszönhetem ezt?
- Annak, hogy olyan tökéletes házigazda voltál tegnap. A vendégek nagyon jól érezték magukat.
- Ugyan.
- Nem, Dante, tudom, hogy milyen nehéz volt neked levetkőzni a marcona álarcodat. És köszönöm neked, végre elindultunk egy úton, amely barátságokhoz vezet.
- Azért csaknem jönnek ide minden héten! – hőkölt hátra a férfi.
- Ne ijedj meg! – nevetett fel Keira. – Lesz időnk kettesben is bőven.
- Remélem is – dünnyögte Dante, de azért melengették a lelkét a nő szavai. És egyet kellett értenie Keirával: elindultak egy úton, amely barátokhoz vezet.
- Mondd csak, ma is tartasz edzést a gyerekeknek?
- Ma vizsgázni fognak.
- Vizsgázni? Ilyen hamar?
- Ez csak egy próba lesz, kíváncsi vagyok, hogy mit fejlődtek. Arra gondoltam, hogy ha már itt vannak a szüleik, akkor tanácsos lenne, ha velük mennének haza. Minek várjunk még egy hetet? Talán kicsit élvezniük kellene a nyarat.
- Örülök, hogy így döntöttél, mert ezen már én is gondolkodtam. Ezek a gyerekek állandóan tanulnak meg harcolnak, kicsit pihenniük kellene, hiszen olyan fiatalok.
Dante a kezébe fogta a nő arcát, és végigsimított rajta az ujjával.
- A szíveden viseled mindenkinek a sorsát.
- Nem mindenkiét, de ők a szívemhez nőttek.
- Visszatérnek még, hiszen nagyon meglepődnék, ha ennyi edzés elég lett volna nekik. Szerintem jövőre ismét el kell majd jönniük, ha valóban magasabb szintre szeretnének lépni.
- Örömmel jönnek majd ismét el.
- Csak attól félek, hogy csalódást okozok nekik ma. Szerintem azt hitték, hogy hipp-hopp hatalmasat fejlődnek majd – ráncolta a homlokát Dante.
- Nem ismerek rád, szívem. Eddig azt hallgattam, hogy csak púpok a hátadon, most meg törődsz velük? – kérdezte bujkáló mosollyal Keira. – Először mindenkit elbűvölsz a bálon, aztán meg ez.
- Lehet, hogy kezdek elpuhulni – vélekedett Dante, s most életében először ez cseppet sem zavarta.
- Kezd leomlani a fal, amelyet magad és a világ közé építettél. Ez nem a puhányság jele, hanem az emberségé.
- És mit kapok az emberségemért cserébe? – villant át egy furcsa fény az északi szemén.
- Mit kívánsz érte? – kérdezte Keira és buja mozdulattal a csípőjére csúsztatta a férfi kezét.
- Téged, csakis téged. – Dante ölbe kapta a nőt, majd visszavitte a szobába és lefektette az ágyra. – Téged kívántalak tegnap, téged kívánlak ma, téged kívánlak örökké.
- Azt hiszem, ezt a kívánságodat teljesíthetem – ölelte át Dante nyakát Keira.
 

Azon a reggelen nemcsak ők voltak az egyetlenek, akik az erkélyen köszöntötték a reggelt. James Potter is ott ücsörgött, s azon merengett, hogy vajon jól tette-e, hogy a finn diszkó óta kimérten viselkedik Morgannel. Még az előző esti bálon is távol tartotta magát tőle, pedig majd’ megveszett azért, hogy újra a karjaiban tarthassa. De nem tette, mert követte a nagyapja utasításait. Sokszor a pokolba kívánta az egész Tekergő-hadműveletet, viszont mindig eszébe jutott az, hogy valószínűleg bevált a taktika.
James nagyot sóhajtott, majd elővette az oldalán szorított könyvecskét. Nemrég tért vissza az emlékek örvényéből, ahol meglepetten tapasztalta, hogy a nagyapja az erős közepes tanulóból a legjobbak közé küzdötte fel magát, amivel felhívta magára a nagyanyja figyelmét. Neki is keményen kell tepernie az edzéseken, ha azt szeretné, hogy a lány komolyan vegye. Milyen kár, hogy a Roxfortnak már vége, ott könnyebben ki tudna tűnni, de itt most csakis a Steinhauser - edzések segíthetnek. Viszont alig maradt hátra idejük. Az ajkába harapott. Mi a jó kénköves ménkűt csináljon most?
Kopogtattak az ajtón. Nem akart felkelni az erkély hideg padlójáról, valahogy megnyugtatta a hideg. Gyógyír volt felhevült vágyainak. Újabb kopogás. Valaki nagyon be akar jönni. Felállt, s elindult az ajtó felé. Egy percre átfutott az agyán, hogy felveszi a pizsama felsőjét, de aztán arra jutott, hogy teljesen mindegy, hogy rajta van-e. Biztosan Teddy az, vagy Albus. Teddy… az áruló Teddy, aki egész bálon Morgannel beszélgetett. A végén még lecsapja a kezéről a lányt. Ezen elmosolyodott. Teddy sosem tenne ilyet, és ráadásul Victoire-t szereti. Habár Morgan is szőke… Elhessegette a zavaró gondolatokat, és lehuppant az ágyára, onnét kiáltott kifelé:
- Gyere be!
Nem az öccse volt az. És nem is Teddy. A jövevény hosszú fekete tréningnadrágot és hozzáillő fekete tréning felsőt viselt. Hosszú haját lófarokba fogta, arca maga volt a kiismerhetetlenség.
- Csak azért jöttem, hogy… - kezdett bele a mondókájába, de amikor meglátta a fiút félmeztelenül benne forrt a szó, s ahogyan tett egy tétova lépést előre, beleakadt edzőcipője a zöld szőnyegbe, s elesett. Jobban mondva egyenesen James ölébe esett. Hosszasan néztek egymás szemébe az ágyon fekve, amikor megtörtént. Lehet, hogy a hideg levegő volt az oka, vagy James hihetetlen sármja, vagy a Tekergő-hadművelet, vagy szimplán az elfojtott érzelmek, de megtörtént. És nem James vesztette el az önuralmát, hanem Morgan volt az, aki megcsókolta. Morgan veszített a kettejük között dúló harcban. Végtelennek tűnő percekig csókolóztak, James átölelte a lányt, s szinte el is veszítette az eszét a csók hevében. Már arra sem emlékezett, hogy hol van, csakis a lelkében tomboló örömmámor számított. Sok lánnyal csókolózott már, sok lányt szeretett, sok lány csókja hagyott emléket az ajkain, de most egyszerre elfelejtette az ízüket és vele együtt az arcukat is. Eltűntek, megszűntek létezni, s ő abban a percben tudta, hogy már sosem szabadulhat. Morgan fekete özvegyként fonta őt be a hálójába, s ő képtelen szabadulni, és nem is akar. Csakis erre várt, erre vágyott, ez hiányzott az életéből, amely ezzel a csókkal lett teljes. Már megértette Dantét, aki a bűnös viszonyt is vállalta Anabellával azért, hogy visszakaphassa a másik felét. Abban a percben tudta, hogy ő is megtenne mindent Morgan Malfoyért.
A csókjuk egyre hevesebbé vált, James erőt vett magán és maga alá gyűrte a lányt, aki tenyerét James mellkasára tette. Végre a keze alatt érezhette a fiú mellkasát…
Olyan hirtelen lökte le magáról a fiút, amilyen hirtelen csókolta meg nem is olyan régen. A feje kóválygott, érzelmek kavarogtak benne: a szenvedély viaskodott a szégyennel, s ez utóbbi győzedelmeskedett. Mit tett?! Elgyengült és feladta minden elvét. Megbabonázta egy izmos felsőtest és két szenvedélytől csillogó szem. Hogyan lehetett ilyen gyenge?! Hogyan sétálhatott bele James Potter csapdájába?! Olyan hirtelen próbált meg felpattanni az ágyról, hogy megszédült, s visszaesett. Az arca vörös volt a dühtől. Ebből most hogyan keveredjen ki győztesként?
- Morgan – szólalt meg James csillogó szemmel.
- Ami az előbb történt…
- Ami az előbb történt, varázslatos volt – vágott a szavába James. – Még sosem éreztem ilyet.
- Félreértetted, James – egyenesedett ki Morgan. – Az csak egy csók volt, semmi több.
- Morgan, a szívünk is egyszerre vert. Ez több volt, mint egyszerű csók. Miért nem látod be végre? Egymásnak lettünk teremtve! Ne mondd, hogy nem vonzódsz hozzám, mert az előbbi után nem hihetem el.
- Vonzódom hozzád, de ez csupán testiség.
A fiú arca elkomorult.
- Csak a testemhez vonzódsz?
- Csak ahhoz – hazudta Morgan.
- Én nemcsak a testedre tartok igényt – jelentette ki James.
Morgan erre felkapta a fejét. Hosszasan nézett a fiú szemeibe, s azon morfondírozott, hogy az vajon komolyan gondolja-e azt, amit mondott, vagy csak úgy beszél a levegőbe, ahogy szokott. Végül arra a megállapításra jutott, hogy James sosem változhat meg. Mindig is nőcsábász marad, és valószínűleg maga sincs tudatában annak, hogy amit a lányok iránt érez az csak múló vágy és nem szerelem.
- Én viszont csakis testileg vonzódom hozzád, semmi komoly.
James nem akart hinni a fülének. Nem lehet igaz. Morgan nem lehet ilyen felszínes, ilyen kegyetlen.
- Miért nem próbáljuk meg együtt? – vetette fel. – Akkor rájönnénk arra, hogy mit is akarunk egymástól.
- Te képtelen vagy igazán szeretni – fröcsögte Morgan.
- Honnét veszed? – kapta fel a vizet James. Az agya lázasan zakatolni kezdett.
- Hány lánynak vallottál szerelmet, mondd csak?
- Fogalmam sincs.
- Na, látod, innét veszem. Te mindenkibe annyira szerelmes vagy, hogy egy hétig tart. Én nem leszek az egyhetes barátnőd, világos?
- Az előbb akartál engem – emlékeztette kétségbeesetten James.
- Be kell vallanom, hogy jól nézel ki. Minden csaj oda volt érted, én pedig tudni akartam, hogy miért. Csak kíváncsi voltam, hogy olyan jól csókolsz-e, mint mondják. – Morgan felállt az ágyról, megigazította a ruháját, majd elindult volna az ajtó felé, ha James nem ragadja meg a karját és nem kényszeríti vissza az ágyra.
A lány fölé hajolt, s kisimított az arcából egy szőke fürtöt.
- Nem csak a csókomról áradozhatnak a csajok. Mással is örömet tudok szerezni egy nőnek.
Morgan hirtelen szóhoz sem jutott a szemtelen ajánlatot hallván. James jól tudta, hogy ezzel a kijelentésével minden eddigi erőfeszítése kárba vész, hogy Morgan ismét utálni fogja, de nem törődött vele. Mit számít minden jóság, ha őt rossznak hiszi? Vissza kart vágni, elégtételt akart venni a lányon azért, mert játszik vele. Nem akart ráijeszteni, csupán szerette volna, ha Morgan tudja, hogy ő nem a játékbabája.
- Szóval, hölgyem, tart-e igényt a szolgálataimra? – A hangja csábító volt és érzéki.
Morgan beleremegett James furcsa játékába, s nagyon haragudott magára, amiért a szíve igenis örömtáncot járt, amiért ismét ilyen közel került a fiúhoz. Akarta őt, legszívesebben igennel válaszolt volna, de az esze közbeszólt, még éppen időben.
- Ha majd lesz rád igényem, szólok.
James olyan hirtelen kelt fel a lányról, amilyen hirtelen temette maga alá. Hát jó, ha nem, akkor nem. Nem szólt semmit, csak a hálóköpenyéért nyúlt és magára húzta.
- Miért jöttél hozzám?
- Tessék? – értetlenkedett a lány.
- Bekopogtál.
- Ja… hát csak szólni akartam, hogy a mester a küzdőtéren vár minket reggeli előtt.
- Köszönöm az infót – biccentett James kimérten és ridegen. Még saját maga is meglepődött azon, hogy milyen hideggé vált a hangja. De Morgan megérdemli. Egyszerűen miért nem képes adni neki egy esélyt, amikor ő is vonzódik hozzá? James képtelen volt elhinni azt, amit a lány érvként felhozott, hogy csupán testileg szeretné őt. A zsigereiben érezte, hogy Morgan is annyira vágyik erre a kapcsolatra, mint ő, csak elfojtja magában. A fiúnak elege lett ebből a játékból. Miután a lány mögött becsukódott az ajtó, úgy döntött, hogy ő is becsuk mindent, amely az érzelmeit engedte idáig fajulni. Feladja. Kész. Vége van. A függöny legördült. A Morgan-hadművelet megbukott. Fásultan hajította bele a mágikus időkönyvet a bőröndjébe. Minden a múltban töltött átvirrasztott éjszaka hiábavaló volt. Morgannél nem válik be az a recept, ami a nagyanyjánál. Hanyattfeküdt az ágyon és a márványmennyezetet bámulta. Igyekezett számba venni minden indokok az ellen, hogy továbbra is folytassa önkínzó játékát. Keres magának egy másik lányt, valakit, aki értékeli őt. Vagy inkább nem is keres, mi szükség rájuk? Nem akar szerelmes lenni soha többé. Jelentkezik aurornak, ahogyan Scorpius is és mindent meg fog tanulni, amit csak lehet, hogy ő legyen a legjobb harcos az egész világon. Igen, innentől kezdve csakis ez a cél lebeg majd a szeme előtt. Nem kviddicsezni megy, hanem harcolni. Lesz olyan erős, mint Dante vagy Rufus Order. Miután ezt eldöntötte, miután ismét értelmet nyert az élete, azonnal felpattant és felöltözött. Nem akart késni a mester órájáról. A pontosság a harcos egyik fegyvere. Magára kapta az edzőruháját, ezúttal nem is törődött azzal, hogy megigazítsa a haját, hiszen már nem akar tetszeni, és lekocogott a gyakorlótérre. Szerencsére nem ő volt az utolsó. Rajta kívül egyedül Scorpius, Lily, Albus és Emily érkeztek meg. Ezek szerint Morganben mélyebb benyomást keltett a csókjuk, mint hitte. Gyorsan elűzte magától az eset emlékeit, s az északihoz lépett.
- Mester, mit fogunk ma csinálni?
- Látom, valósággal túlteng benned a tudásvágy – vigyorgott Dante. – Az utolsó nebuló nem jön?
- Biztosan jön, hiszen nekem is ő szólt – felelte Emily. – Szeretné, hogy megnézzem, mester?
- Semmi szükség rá, kap öt percet. Ha nem ér ide, elkezdjük nélküle az órát.
Amíg ők a szőke lányt várták, társaságot kaptak Harry személyében, aki alig várta, hogy megnézhesse, hogy mit is tanultak a gyerekei.
- Azt hiszem, rosszkor jött, Mr. Potter – fordult hozzá Dante.
- Talán zavarok?
- Nem zavar, csupán csalódást kell okozzak. Ma semmiféle bemutató nem lesz, ma csak egy aprócska tesztet végzünk el.
- Nem lesz óránk? – ijedt meg James. Nem lehet akkora pechje, hogy pont most nem tanulnak semmit, amikor végérvényesen eldöntötte, hogy ennek fog élni!
- Úgy döntöttem, hogy egy időre felfüggesztem a kiképzést.
- Mi az, hogy felfüggeszti?! – James érezte a lelke mélyéből feltörni készülő hisztériát.
- Úgy, hogy holnap szépen hazautaztok a szüleitekkel és készültök az egyetemre. Aztán jövő nyáron találkozunk.
- De az egyetemig még rengeteg idő van!
- Élvezd ki a nyárból maradt időt.
- De én edzeni akarok! – James szinte toporzékolt dühében.
- Fiam, ne légy udvariatlan – szólalt meg szelíden Harry. – Ha Lord Steinhauser úgy ítéli meg, hogy most szünetre van szükség, akkor el kell fogadnod.
- De én tanulni akartam…
- Előtted áll az egész élet, fiam – mondta Dante. A hangjában volt valami új, amit eddig csak akkor lehetett érezni, amikor a sárkányával, vagy Keirával beszélt. – Jövő nyáron visszajöhetsz, addig is, teljesíts jól az iskolában.
James lehajtotta a fejét. Kicsit elárulva érezte magát, hiszen arról volt szó, hogy megtanulják kihozni a pálcájukból a legtöbbet. Erre eddig csak szinte fizikai edzésük volt, s a pálcáikat nem igen emelgették. És most hazaküldi őket. Pedig már megszokta a finn hideget és roppant mód jól érezte magát itt. Úgy érezte, mintha Dante ki akarná dobni. De aztán eszébe jutott valami, ami jobb kedvre bírta: elválnak útjaik Morgannel. Hazamennek, és ott nem kell találkozniuk többé.
Időközben a lány is befutott. Jamesnek feltűnt, hogy nem a fekete tréningruhájában van, hanem egy lilában. Biztosan átöltözött, levette magáról a gyengeségének a jelét. Morgan úgy vélte, hogy muszáj megszabadulnia a ruhától, amelyet átjárt James illata. Egyszerűen képtelen volt elviselni.
- Mi ez a halál hangulat? – tudakolta Emilytől.
- Ez az utolsó napunk itt. A lord szerint jobb, ha szüneteltetjük a dolgot és jövőre térünk vissza.
- Hála Merlinnek! – csúszott ki Morgan száján.
Emily kérdőn nézett rá, de ő nem fűzött semmit sem a megjegyzéséhez. Nem akarta itt ecsetelni, hogy mennyire örül, amiért nem kell Jamesszel találkoznia minden nap.
- Akkor most, hogy a hiányzó láncszem is előkerült, mindenki vegye elő a pálcáját. Most megnézzük, hogy mennyit fejlődtetek.
- Maradhatok, vagy inkább térjek vissza a kastélyba? – érdeklődött Harry.
- Sok látnivaló nem lesz, miniszter út, talán jobb lenne, ha visszamenne a kastélyba, Keira pompás reggelit talált ki maguknak.
Harry kelletlenül engedelmeskedett az északi óhajának, pedig szívesen maradt volna. Furdalta a kíváncsiság, hogy mi lehet olyan titkos ebben az aprócska tesztben, de nem akart visszaélni Dante vendégszeretetével. Így is nagyon meglepődött, hogy a bálon a férfi mennyire más arcát mutatta. Dantét rideg és távolságtartó embernek ismerte meg, de látszik, hogy a párja jó hatással van rá, hiszen amióta együtt vannak, a férfi sokat változott előnyére.
- Nos, akkor mondom, hogy mi lesz a teendő – fordult a gyerekek felé a küzdőtéren Dante. – Mindenki távolodjon el a másiktól úgy háromlépésnyire, úgy, most pedig szépen sorba megyünk. Mivel olyan nagyon túlteng benned az energia, te kezdesz, James. Emeld fel a pálcád, és a következőket kell elismételned. Lassan mondd, ne hadard és pontosan kell kiejtened minden egyes szót.
- Értettem.
- Ex fortibus, ex maleficio, vultum tuum ostende! Ex fortibus, ex maleficio, vultum tuum ostende!
James minden erejével azon volt, hogy Dante szavait memorizálja, de nem ment ez olyan könnyen neki, amikor a lágy északi szellő az orrához söpörte Morgan vanília illatú parfümjét.
- Elmondaná még egyszer, mester? – James megrázta a fejét, hogy kiterelje a gondolataiból a lány illatát.
Dante nem fedte meg azért, amiért nem figyelt eléggé, hanem zokszó nélkül elismételte a varázssort. Albus ebből arra a következtetésre jutott, hogy valószínűleg nagyon nehéz bűbájról lehet szó.
- Ex fortibus… öhöm… ex maleficio, vultum tuum ostende! – ismételte James, de nem történt semmi sem.
- Határozottabban mondd!
- Ex fortibus, ex maleficio, vultum tuum ostende! – James pálcája egy pillanatra felragyogott, pont úgy, ahogyan akkor, amikor először vette a kezébe a pálcaboltban, majd egy erős rántást érzett a mellkasában, s elsötétült előtte a világ. Amikor magához tért, aggódó arcok tornyosultak föléje, s mindene sajgott az eséstől.
- Jól vagy? – kérdezte Dante. Egyedül az ő arcán nem volt aggodalom nyoma.
- Mi a kénköves ménkű volt ez? – tapogatta James a hátát.
- A pálcádból feltörni vágyó erő.
- Akkor miért estem el?
- Mert a tested és az elméd még nem képes uralkodni fölötte. Ez várható volt, én lepődtem volna meg a legjobban, ha sikerül. Még sokat kell edzened a tested és a lelked, de van esély.
- Úgy gondolja, hogy egyszer képes leszek felhasználni minden hatalmat, amit a pálcám biztosít?
- Ha nem lennél képes rá, akkor nem érezted volna meg. Csak álltál volna egy helyben és nem történik semmi sem. A kiképzés jó irányba halad, valóban tanítható a módszer. – Dante keserédes mosollyal kihúzta magát. Hát mégis működik.
- Akkor ezek szerint előfordulhat, hogy valamelyikünknél nem történik majd semmi? – tudakolta Albus.
- Igen. Nem vagyunk egyformák. De ha már ilyen kíváncsi vagy, Albus fiam, akkor te jössz.
Albus eltávolodott a többiektől és elkezdte kántálni a szavakat. Neki nem kellett elismételni, ugyanis már első hallásra megjegyezte. Albus még messzebbre repült volna a pálca jóvoltából, ha az északi varázslattal meg nem állítja. Félő volt ugyanis, hogy nyakát töri. De ez cseppet sem zavarta, arra gondolt, hogy egy napon talán képes lesz nemcsak felszabadítani az erőt, hanem uralni is.
- Ő miért repült messzebbre, mint James? – kérdezte Emily.
- Valószínűleg azért, mert ő egy szinttel James alatt van felkészültség szempontjából – magyarázta Dante. Teljes bizonyossággal nem felelhetett, ugyanis ő sem volt még teljes szakértője a témának.
Albust Scorpius követte, aztán a lányok következtek. Az északinak sokszor be kellett avatkoznia, nehogy végzetes baleset történjen. Aztán megtörtént. Emily Watkins, Anabella Watkins lánya, Voldemort nagyúr unokája következett a sorban, s akárhányszor ismételte el a varázsigét, semmi sem történt. Az elméje zakatolni kezdett, a szíve a torkában dobogott, szeme elhomályosult. Miért nem sikerül? Egyre görcsösebben szorította a pálcáját, de nem sikerült felszabadítania az erőt.
- Jól van, most nem sikerült, de legközelebb talán igen. – Dante nem ismert saját magára. Nem szokott ő kertelni, vagy éppen szépíteni. Mindig keményen megmondta a véleményét. De valahogy ahogyan az elkeseredett lányra nézett, nem vitte rá a lélek, hogy elmondja az őszinte véleményét. Mert Dante rosszat sejtett. Ahogyan a múltkor nem tudták megállapítani a lány pálcájának magvát, úgy most sem volt hajlandó a pálcája megmutatkozni neki. Ez pedig arra enged következtetni, hogy sosem lesz lehetősége megtapasztalni a fegyvere igazi erejét. De ezt nem mondhatta meg neki. Már csak azért sem, mert jól ismerte a lány múltját. Sokat szenvedett és mindennek a tetejében ő, Dante Steinhauser ölte meg az anyját. Ő tette árvává.
Emily nem szólt semmit, még csak egy pillantást sem vetett a mesterre. Elég volt neki látni társai sajnálkozó arcát. Albus még a vállát is megsimogatta, hogy együttérzését fejezze ki. Nem volt szüksége senki sajnálatára. Iszonyúan idegesítették a szánakozó arcok, nem bírta elviselni. Hátat fordított a társainak és elindult a kastély felé. A lelkében vihar tombolt. Abban a percben dühös volt az egész világra, mert úgy vélte, hogy minden okozója a vére. Átkozott vér folyik az ereiben, ezért nem jár sikerrel a tiszta varázslatoknál. Nem is tudta, hogy mennyire messzire jár az igazságtól.

***
 

Az egyetemi élet hamarabb beköszöntött, mint várták. Mire észbe kaptak, már azt vették észre, hogy felfelé tartanak a Londoni Varázsképző Főiskola lépcsőjén. Az egyetem hatalmas, több szárnyú kastély volt, amelyet nemrég bővítettek ki ugyanis a miniszterek úgy határoztak, hogy minden londoni képzést egy épületbe tesznek át annak érdekében, hogy a diákok minél többfélét tudjanak tanulni. Az egész Hermione ötlete volt, aki az egyetemi évei alatt nagyon sajnálta, hogy nem tanulhat egyszerre jogot és mondjuk rúnaismeretet felsőfokon, mivel a két képzés a város két végében volt, s nem ért volna át. Eszébe jutott, hogy használja az időnyerőt, de aztán letett erről. Ebből kiindulva javasolta Harry a minisztereinek, hogy vonják össze az iskolákat és építsenek ki egy nagy egyetemet, ahol sokrétű tudást szerezhetnek a nebulók. James ennek felettébb örült volna, ha nem döntötte volna el végérvényesen, hogy szakít a Morgan utáni szerelmével. Mert így közel voltak egymáshoz. Még szerencse, hogy varázstanoncok ezrei jártak az egyetemre.
- Hatalmas ez a hely – forgatta a fejét körbe Hugo Weasley. Tekintete megakadt a mennyezet tetejéről lelógó kristálycsilláron. – Jimmy, ez sokkal nagyobb, mint a Roxfort!
- Hát ja, annak a triplája lehet minimum – bólintott James, s a fal mellé húzódott, hogy elengedjen két skótkockás szoknyás lányt. – Hol is lesz az első órád?
- Kint a kviddicspályán.
- Akkor mit keresel idebent?
- Hát gondoltam, eljövök veled. Mégiscsak jobb kettesben, mint egyedül.
- De Hugo, a kviddicspálya biztosan nem a tízedik emeleten van.
- De én nem tudom, hogy merre is mehetnék… - csóválta a fejét vörösen Hugo.
- Talán kérdezzünk meg valakit – javasolta James, s el is indult egy csapat lány felé. – Hello lányok, tudnátok segíteni a haveromnak?
A lányok barátságtalan arccal fordultak meg, de amikor meglátták a kérdezőt, azonnal felvidult az arcuk.
- Te James Potter vagy, igaz?
- Igen.
- És ő a barátod? – fintorgott egy fekete hajú lány Hugóra.
- Igen és az unokatesóm is. Szóval, tudjátok, hogy merre van a kviddicspálya? – siettette őket James. Semmi kedve sem volt flörtölgetni.
- Pontosan a bejáratnál kell jobbra fordulni. De egyébként ki van táblázva is – tájékoztatta egy vörös hajú, szeplős lány.
- Köszi.
- Neked nagyon szívesen – kacérkodott a lány. – De te nem az aurorképzőbe jelentkeztél?
- De, miért?
- Hála Merlin szakállának! – sóhajtották a lányok.
- Azért jelentkeztünk oda, mert a Próféta megírta, hogy ott folytatod a tanulást.
James a feje búbjáig elvörösödött, de nem zavarában. Mérges volt, mégpedig azért, mert ha minden lány egy osztályba jelentkezik vele és mindegyiknek ő kell, akkor a végén nem tud majd gátat szabni régi énjének. Hogyan is állhatna ellent ennyi szép lánynak, amikor szabad? Senkinek sem tartozik hűséggel.
- Ja, hát ha a Próféta azt írta – vakarta meg a füle tövét James. – Mindegy, nekem rohannom kell órára, de Hugo még ráér veletek dumcsizni.
Hugo hálás tekintettel nézett a barátjára. Még sosem maradt egyedül ilyen sok csinos lánnyal. Jamesszel annak idején gyakran jártak csajozni, de valahogy mindig Jamesnek jutottak a legszebbek. De most James átengedi neki a stafétát. Kihúzta magát és magabiztosan a falnak támaszkodott.
- Szóval lányok, Jimmy újabban nagyon túlbuzgó a tanulásban, de én ráérek.
A lányok fintorogva méregették Hugót, majd az egyik megszólalt:
- Szóval James fontosnak tartja a tanulást?
- Igen, abszolút.
- És van barátnője?
- Milyen lányt szeret?
- Elintéznél egy randit vele?
Egymást érték a kérdések, aminek meg is lett az eredménye: Hugo már azt sem értette, amit kérdeznek tőle olyan tempóban zúdították a fejére a kérdéseket. A füle zúgni kezdett, a feje pedig belefájdult. Ki kellett szabadulnia innét. Mégsem volt jó ötlet, hogy egyedül maradt velük.
- Hé, lányok…
- És mindig ilyen szexin néz ki, vagy csak a suliban?
- Csajok…
- És tényleg járt a túlvilágon?
- Nézzétek, James félmeztelenül most jön le a túloldalon! – mutatott a folyosó végében húzódó lépcsőre Hugo, majd miután a lányok egy emberként fordultak arra, gyorsan elindult lefelé a kviddicspályára.
Mindeközben James elérte már a tantermet, ahol a nemzetközi máguskapcsolatokról fog előadást hallgatni. A terem zsúfolásig megtelt diákokkal, akiknek a nagy része lány volt. James szája keserű mosolyra húzódott. Ezek mind azért érkeztek, mert olvasták a Reggeli Prófétában, hogy ide jelentkezett ő is. Egyáltalán a Próféta is minek írogat róla. Milyen jogon teszi közzé, hogy ő hol folytatja a tanulmányait? Valahogy újabban semmi sem akar összejönni. Először Morgan, most meg ez. A nagyapja szerint nem kellene feladnia a szerelmét, de ő már nem bízik az akció sikerében. És már nem is akar bízni benne. Csak szeretné minél előbb elfelejteni a lányt.
Próbált észrevétlen bemenni a terembe és leülni Scorpius mellé, de ez nem igazán sikerült neki. Amint belépett az ajtón, minden vágyakozó szem rá szegeződött, s a hölgyek lélegzetvisszafojtva figyelték, amint álmaik netovábbja leül egy kipárnázott faszékre.
- Baszki ezek egyfolytában bámulnak – súgta Scorpiusnak idegesen.
- Mióta zavar ez téged? – vigyorgott rá a fiú. – Azt hittem, élvezed a macsó szerepet.
- Kinőttem már abból, Scorpius. Ne már, mindjárt idejön valamelyik. Elkezdhetné már az órát a tanár.
- A sárkányoktól nem félsz, de a csajoktól igen?
- Nem félek a csajoktól, de most inkább szavaznék a sárkányra.
Scorpius szürke ingének gallérjába nevetett. El sem tudta hinni, hogy a nagyszájú nőcsábász megváltozott.
Egy szőke hajú lány az ablak mellől már el is indult James felé csábos léptekkel. A fiú próbált úgy tenni, mint aki nem veszi észre. De tudta, hogy hiábavaló, hiszen ez nem fogja eltántorítani. A varázslók szerencséje sietett a segítségére, ugyanis betoppant az ajtón egy sötétkék köpenyes, kalapos férfi. Határozott léptekkel a katedrához sétált, majd végighordozta tekintetét a diákokon. James és Scorpius összenéztek, majd elmosolyodtak. Régi ismerős egy új közegben.
- Rufus Edgar Order vagyok, ha valaki még nem hallott rólam, annak annyit kell tudnia rólam, hogy én fogom tanítani magukat sok éven át, ahogyan nemzedékeket okítottam az aurorság rejtelmeire. Minden évben találkozunk majd, így a legjobb az lesz, ha megpróbáljuk kölcsönösen tisztelni a másikat – itt nyomatékosan arra a lányra nézett, aki James felé tartott, s most csak állt bámulva a fiút, miközben mindenki más elfoglalta már a helyét. – Ha kérhetem, foglaljon helyet, kisasszony, meglátja, úgy sokkal kényelmesebb lesz majd.
A lány még mindig nem vette észre, hogy hozzá beszélnek. Az egyik barátnője rángatta meg a kezét. A szőke szépség zavart mosollyal huppant le az egyik üresen maradt székbe, de tekintetét nem választotta el Jamestől. A fiú képtelen volt felfogni, hogy a lányok miért nem foglalkoznak egy percet sem a büszkeséggel. Teljesen lejáratják magukat ezzel a viselkedéssel.
Rufus megvárta, amíg a lány helyet foglal, majd amikor látta, hogy az még mindig nem rá figyel, megköszörülte a torkát:
- Egy fiatal arc biztosan sokkal érdekesebb, mint az enyém, de én sokkal fontosabb dolgokat mondhatok. És az sem utolsó, hogy nálam fog vizsgázni félévkor és év végén.
A lány erre felkapta a fejét, vörös fejjel nézett Rufusra. Az ősz mágus elmosolyodott.
- Na, így már sokkal jobb. Tehát a nemzetközi máguskapcsolatok. Biztosan felmerült már magukban a kérdés, hogy minek ilyet tanulni. Hogy miért nem csak abból áll az aurorképző programja, hogy suhogtatjuk a pálcánkat? A válasz benne van a kérdésben. Egy auror nemcsak a saját földjén áll a gonosz ellen, hanem az egész világon. Bármikor elszólíthatják más országokba, s olyankor fontos, hogy ismerjük mások szokásait. Vagy éppen segítséget kell kérnie nemzetközi barátainktól. Erről szól ez a tantárgy, hogyan viselkedjünk máshol, mert a tömegben való elvegyülés gyakran megmentheti az életünket, és hogyan dolgozzunk össze más népek aurorszervezeteivel. Ezért vagyok én itt, hogy ezt jól megtanítsa… - Nem tudta befejezni a mondatot, ugyanis hirtelen összerogyott a katedrán magával rántva az azon lévő papírokat is. Odalentről halk nyögések hallatszottak, majd kicsordult egy piros csík a katedra alól. Vér volt.
James és Scorpius azonnal pálcát rántottak és a veszélyforrást keresték, de nem találtak senkit sem.
- Szétnézek a folyosón, te nézd meg Mr. Ordert – adta ki az utasítást James.
- Légy óvatos és hívj segítséget!
James azonban nem tudta magát átverekedni az ajtóhoz ugyanis a teremben kitört a pánik. A diákok egymást túlharsogva ordítottak segítségért, s egymást agyontaposva igyekeztek az ajtó felé.
- Ez így nem fog menni – nyalta meg a szája szélét James, majd a pálcáját a torkához emelte. – Sonorus. MINDENKI FIGYELJEN IDE! JAMES POTTER VAGYOK, ÉS URALOM A HELYZETET.
A tömeg egy pillanatra ránézett. A szemekben remény csillant meg.
- ÜLJETEK VISSZA A HELYETEKRE, AMÍG ÉN SZÉTNÉZEK ODAKINT.
Csodák csodájára a gyerekek engedelmeskedtek neki. Mindannyian ijedtek voltak, de ha James Potter azt mondja, hogy uralja a helyzetet, akkor annak úgy kel lennie.
James most az egyszer hálát adott azért, amiért ennyi rajongója akadt. Az ajtóhoz sietett, s kilesett a folyosóra. Odakint egy teremtett lelket sem látott. Eltűnt hát a nyavalyás. Már ha átok tette, hiszen Rufus Order olyan idős volt már, hogy könnyűszerrel lehetett valamilyen betegsége. De az, hogy egyik percről a másikra esett össze és a vér… De ki akarna ártani neki?
Visszament a terembe és a katedra mögé sietett. Ott kétségbeejtő látvány fogadta.
- Meghalt? – kérdezte Scorpiustól.
- Nem, még – felelte a fiú száraz hangon.
James végignézett a férfin. Rufus köpenyét vér áztatta, az arca holt fehérré vált. Abban a pillanatban nagyon-nagyon öregnek tűnt.
- Hívok egy orvost – állt fel. – Te állítottad el a vérzést?
- Igen.
James elismerően biccentett, majd kirohant a folyosóra. Már csak azt kellene megtudnia, hogy merre talál egy gyógyítót.
 

Amíg ő azon volt, hogy megmentse Rufus Order életét, addig egy diákruhába öltözött, magas, fekete hajú fiú éppen a bejárati hatalmas kovácsoltvas kapun nyomta le a kilincset. Amikor bezárult mögötte az egyetem ajtaja, levette a fekete talárját, s az iskolát körbevevő magas kőkerítésnek támaszkodott. Elővett a zsebéből egy cigarettát és meggyújtotta. Hosszasan szívta, majd lassan, élvezkedve kifújta a füstöt. Megtörölte verejtékező homlokát. Haragudott magára, amiért az utolsó percben megremegett a pálcát markoló keze. Mit számít az, hogy ismerte a célpontját? Mit számít az, hogy amit elkövetett, az súlyosabb a gyilkosságnál? Hiszen Rufus árulta el először. És most halott. Többé nem kísérti a magazinok címlapján vagy a tévében. Vége van. Örökre. Észrevette, hogy még mindig patakokban folyik róla a verejték, mintha kis amatőr kezdő volna. Pedig hány életet oltott már ki. Dühösen elhajította a cigarettát, s belebokszolt a kőfalba. A fájdalom észhez térítette. Ő volt a két lábon járó halál. Az érzéketlenség mintaképe, ezért is kapta azt az álnevet, hogy Mortem. Mindenki így hívta, s csak kevesen ismerték a fejvadász igazi nevét. A nevet, amely a mélybe lökte: Desmond Order. Gyűlölte és megvetette ezt a nevet. De most már vége. Elővette a pálcáját és egy patrónust varázsolt.
- A munka elvégeztetett. – A patrónus köddé vált, ő pedig ismét megszólalt, de immáron csakis magának: - Végeztünk egymással, apám.