Ebben a fejezetben James végre randizni megy Elle Sue-val, de nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan tervezte. Emellett Lilyt támadás éri Roxmortsban, a kérdés már csak az, hogy képes lesz-e megmenekülni a csuklyástól. 

James Potter még soha életében nem izgult ennyire randevú előtt. Órákon át készülődött, s miután végre eldöntötte, hogy melyik ingét veszi fel, fel és alá járkált a szobájában, ami roppant mód dühítette Albust, és Hugót is.

- Nyugodj már meg! Nem először mész randizni.
- Tudom, Hugo, de még sosem volt dolgom olyan lánnyal, mint Elle.
- Ha már összejöttetek, bemutathatnád nekem is, kíváncsi vagyok rá – csatlakozott a beszélgetésbe Albus. – Nagyon szeretném megismerni a lányt, aki elvette a bátyám eszét.
- Az eszét? Sosem volt neki olyanja!
- Nagyon vicces vagy, Hugo! – jegyezte meg sértődötten James, majd arca elkomorult. – Mi lesz, ha nem jön össze? Vagy, ha el sem jön?
- El fog menni, nyugi.
- Istenem! Szentséges ementális! Miért kellett ennek a csajnak jönnie?! Miatta úgy ugrálok itt már órák óta, mint zerge fent a hegyen…

Albus felállt, és bátyjához sétált, aki lassan sírni tudott volna kínjában.
- Minden rendben lesz, James, te remek srác vagy, ő is rá fog jönni erre.
- Köszönöm, Al, istenem el fogok késni! Megyek!
- A kviddicsezők védőszentje legyen veled! – búcsúzott Hugo.

James rekordidő alatt ért fel a csillagvizsgálóba, amely teljesen üres volt még. Tehát nem késett el, a lány még nincs itt. James elővette a zsebéből azt az apró ajándékot, amit Elle-nek szánt. Egy aprócska hógömb volt, amely belsejében egy szál vörös rózsa díszelgett. Ha valaki megrázta a gömböt, a virág szirmai rózsaszín fényben világítottak, és vanília illatot árasztottak. Remélte, hogy tetszik majd a lánynak, még sohasem adott senkinek sem ilyen ajándékot. Általában egy csokor virágot szokott vinni az első randevúra, mert úgy gondolta, hogy üres kézzel megjelenni illetlenség.

Léptek zaja ütötte meg a fülét, szívverése felgyorsult, s a pálcájához kapott, hogy egy kis fényt tudjon varázsolni, mire ideér Elle, tekintve, hogy koromsötét volt odafent. A pálcából kis fénycsóva tört elő, de ez a fényforrás nem volt elég ahhoz, hogy az egész csillagvizsgálót megvilágítsa. De mindegy is, hiszen így még romantikusabb. James gyorsan letette azt a kosarat, amit eddig a kezében tartott. A kosárban ételek voltak, s a házimanók készítették neki a randira.

- Elle, te vagy az? – hunyorított James.

Nem kapott választ. Ez biztosan ő, rávall, hogy nem felel.

- El sem tudom mondani, hogy mennyire örülök, hogy eljöttél, Elle. Gyere csak beljebb.

Hallotta, amint valaki örömteljesen felsóhajt, majd a léptek egyre közelebbinek tűntek.

- Hoztam neked valamit, Elle, remélem, hogy tetszeni fog.
- Biztosan tetszeni fog, bármit is adjál, Jimmy! – hallatszott egy ismeretlen hang.
Kisvártatva a pálca fénye megvilágította a jövevény arcát, amely egy lányé volt, akut férfias vonásokkal, sok-sok pattanással, és szörnyű mosollyal áldott meg a sors.
A fiú az ijedségtől hátrahőkölt, még sohasem látott ilyen kellemetlen teremtést. A lány nagyon közel ment hozzá, szinte felé tornyosult tagbaszakadt alakjával.

- Jézusom! Ki vagy te?
- A szerelmed, édesem! El sem tudod képzelni, mióta vágyom rád, James Potter!
- Álljunk csak meg! Én Elle Sue-t várom.
- Tudom, én vagyok az!
- Mi? Dehogy is! Még rémálmomban sem láttalak! Ez valami tévedés lehet, menj el, várok valakit.
- De engem vársz! Morgan is megmondta! Meg is lepődtem, hogy randira hívsz, hiszen még sosem beszéltünk, de nagyon örülök neki, édes lovagom.

James kezdte úgy érezni magát, mint aki egy rossz álomba csöppent, visszasüllyesztette a zsebébe a gömböt, és Elle-t megkerülve elindult lefelé a lépcsőn.

- Hé! Most meg hová mész?
- Hagyj, nem veled van randim! A kaját megeheted.

 Mi folyik itt? Ki ez a lány? Mit keres itt? És ki a fene az a Morgan? Semmit sem értett az egészből, jobban mondva semmit sem akart megérteni, mert a szíve mélyén érezte, hogy átverték, csak egyszerűen nem akarta erről tudomást venni, mert az azt jelentette volna, hogy Elle felültette, s ennek gondolata már nem a fogadás miatt bántotta, hanem azért, mert úgy érezte, beleszeretett a lányba. Életében először szerelmes lett.

- Hé, mi a fene történt? – nézett fel a Bájitaltan könyvéből Albus, amikor becsukódott az ajtó a bátyja mögött.

James egész testében remegett, arca falfehér volt.

- James…
- Túl szép volt, hogy igaz legyen – nyögte James. – Elle nem jött el, sőt nem is ez az igazi neve…
- Hogyan? – ült fel az ágyában Hugo.
- Elle Sue eljött a randira, csakhogy ez az Elle Sue nem az volt, akit én hívtam el. Hazudott nekem.
- Lehet, hogy csak késik, nem? – vetette fel Albus. – Egyszer Emily is váratott egy órát.
- És odaküldött maga helyett valakit, akit Emilynek hívnak, és olyan csúnya, hogy ha lemegy a bányába, akkor feljön a szén?
- Mi?
- Jól hallottad, ideküldte az igazi Elle Sue-t.
- Ez nagy szemétség – jegyezte meg Hugo. – Ez nagyon nagy szemétség! Egy ilyen csaj meg sem érdemel, barátom. Felejtsd el.
- Igen, ezt kéne tennem. Mindenki ezt tenné, de én James Potter vagyok, nem járathatja senki sem a bolondját velem. Megkeresem, és kérdőre vonom, felelnie kell.
James elindult az ajtó felé, de Albus egy ugrással mellette termett, és megállította.
- Talán tanácsos lenne megvárni a reggelt, éjfél múlott, James.
- Való igaz, akkor majd reggel!

A reggel lassabban köszöntött be, mint azt James szerette volna, egész éjjel forgolódott, s igazából egy szemhunyásnyit sem aludt. Egész éjjel a történteken törte a fejét, nem tudta elfogadni, hogy Elle – vagy akárhogyis hívják – átverte, kikosarazta. Nem lehet, hogy ellenálljon neki, James Potternek, a Roxfort legnépszerűbb fiújának.
Amikor végre eljött a reggel, James karikás szemekkel, hulla fáradtan ballagott le a Nagyterembe, de az ajtó előtt megállt, és bal lábát a falnak vetve, nekitámaszkodott a falnak. Lassan mindenki megérkezett a reggelihez, diákok jöttek, diákok mentek, de az, akire a fiú várt nem jelent meg a reggelin. James csalódottan indult el az első órájára, nem is evett semmit sem, mert elment az étvágya.

***

Enyhe hóeséssel köszöntött be a szombat reggel, de ez sem szegte kedvét a Roxmortsba induló diákoknak. Egész szép számmal jelentek meg a kastély előtt, s várták a faluba őket vezető tanárokat. Ezúttal Harry Potternek, és Anabella Watkinsnak jutott az a megtisztelő feladat, hogy lekísérje a nebulókat.
Harry végigtekintett a tömegen, majd lánya mellé sétált.

- James hol van?
- Nem volt kedve lejönni.
- Ez furcsa, nem vall rá, nem tudod, hogy mi ütött belé?
- Hát… - kezdte a lány, szemében huncut fény csillant. – James szerelmes.
- Már megint?
- Nem, most igazából. De a lánynak nem kell, sajna.
- Fiatalság – csóválta meg a fejét Harry.
 

Több szó nem esett közöttük, s amint beértek a hólepte Roxmortsba, szabad programot kaptak délután kettőig, s Lily azonnal a Szárnyas Vadkanba ment, ahol a tulajdonoson kívül senki sem tartózkodott.
- Hahó, Aberfoth, itt van? – nézett körül a kocsmában Lily. Odabent még a székek is az asztalok tetején pihentek.
Egy idős, fehér hajú, és hosszú, fehér szakállú férfi jelent meg egy ajtó mögül, testét vastag bőrkabát melegítette. Amint Lily meglátta a férfit, hirtelen fázni kezdett a téli egyenruhájában.
- Jó napot, Aberfoth – köszönt vacogva.

Aberforth rosszkedvűen levarázsolt egy széket a lányhoz legközelebb eső asztalról, majd bicegve elindult a bárpult mögé.
Lily látván a férfi sántítását, és kezében a fekete fabotot, azonnal a pulthoz sietett.

- Mi történt a lábával? – kérdezte aggodalmasan.
- Á, semmiség! Nem fontos… óvatlan voltam, és hátat fordítottam a földön fekvő ellenségnek.
- Ellenség?
- Egy részeges alak itt ólálkodott, én meg megelégeltem, és kiderült, hogy nem is annyira részeges. Párbajban még legyőztem, de amikor azt hittem, elájult, megátkozott hátulról. Mindegy, ne is emlegessük, mit tehetek érted?
- Csak a szokásos, Mr. Dumbledore. Még mindig nem nyitja ki a kocsmáját?
- Nem, télen nem nyitok ki. Tehát megint ide jöttök bujkálni. Nem tetszik ez nekem, nagyon nem. Már rég elmondhattad volna apádnak.
- Már tudja, és nem tetszik neki. Nem egyezett bele, hogy Scorpius és én randizzunk.
- Hát ez is benne volt a pakliban, de szerintem idővel megenyhül majd. Különben Mr. Malfoy még nem járt erre.
- Biztosan mindjárt itt lesz – mondta Lily, és reménykedve az ajtó felé fordult. – Nem szokott késni, biztosan itt lesz pár percen belül.
- Jól van, ülj csak le, és várd meg. Készítsek egy isteni mentás forró csokoládét?
- Az nagyon jó lenne! Köszönöm, Aberforth.

Lily már régen megitta az Aberforth által készített forró csokoládét, s a kezdeti melegség után, ismét visszahűlt a teste, de Scorpius még mindig nem érkezett meg. Lily egyre idegesebben kopogtatott az asztalon, s másodpercenként nézte az időt. Aberforth fejcsóválva így szólt:
- Talán közbejött valami. Jobb lesz, ha te sem ücsörögsz itt tovább, menj át a Három Seprűbe, biztosan ott vannak a többiek, vagy Madam Puddifot kávézójában.
- Igaza van, köszönök mindent, Mr. Dumbledore – állt fel a lány az asztaltól. – Isten áldja!

Habár a Szárnyas Vadkanban sem volt valami meleg, mégis megcsapta az arcát a hideg levegő, amint kilépett az utcára. Időközben a hó is elkezdett esni, így elővette szürke esernyőjét, és elindult a Három Seprű felé. Útközben összefutott egy-két roxfortos diákkal, de szerelmét sehol sem látta. Amikor elérte a Három Seprű ajtaját, benézett az ablakon, és látta, hogy milyen vidáman, gondtalanul szórakoznak társai. Úgy döntött, hogy nem megy be, hanem keres egy nyugodt zugot, ahol elgondolkodhat, ezért végül egy hirtelen ötlettől vezérelve a Szellemszállás felé folytatta útját. Mi történhetett Scorppal? Miért nem jött el, vagy inkább miért nem üzent? Talán valami baja esett? Nem, ezt el sem szeretné képzelni. Vagy inkább az apjának van igaza, és tényleg nem illenek össze? Talán Scorp rájött, hogy Lily neki kislány, ezért inkább szakít vele… de akkor miért nem mondja el nyíltan? Miért ültette fel? Ez nem az ő stílusa, Scorp mindig olyan egyenes volt, legalábbis annak tűnt. De ha félreismerte? Ha Albus is félreismerte, és igazából minden előítélet igaz rá? Megrázta a fejét. Nem, Scorpius a legrendesebb fiú, Albus után, az egész iskolában.
Ekkor valaki megfogta a vállát, Lily összerezzent, majd sietve megfordult, igen, csak ő lehet az. Tévedett, nem Scorpius Malfoy állt vele szemben, hanem egy fekete csuklyás alak, aki enyhén alkoholszagú volt.
- Mit akar? – kérdezte Lily csalódottan.
A férfi nem felelt, hanem gonoszan elvigyorodott, a csuklya nem takarta a száját, így Lily láthatta ezt az ijesztő mosolyt. Földbe gyökerezett a lába, majd gyorsan elindult visszafelé, de amikor hátranézett, látta, hogy a férfi követi őt. Megszaporázta a lépteit, majd amikor újra előre fordult, hirtelen a csuklyás már nem mögötte, hanem előtte állt. Lily hátrahőkölt, kis híján megbotlott egy padban, majd, miután összeszedte magát, elkezdett a Szellemszállás felé rohanni. Jól tudta, hogy odabent van egy átjáró a Roxfortba, ha azon sikerül átjutnia, akkor lerázhatja ezt a furcsa alakot. Ahogyan a válla fölött hátralesett, megbotlott egy kiálló, nagyobb kődarabban, és hatalmasat hasalt a hóban. Nem tudott lábra állni, mert az idegen egy szemvillanás alatt rávetette magát.

- Hagyjon békén! Szálljon le rólam!
A férfi válasz gyanánt ördögien felnevetett, s Lily kis híján elájult a férfi szájából áradó bűztől. Ez a szag a rothadó hús szagára emlékeztette, s ekkor szörnyű gyanúja támadt. Eszébe jutott egy régi történés, amikor Teddy Lupin véletlenül nem vette be a gyógyfőzetet, és vérfarkassá változott. A lehelete éppolyan volt, mint ezé a csuklyásé. Ebből kifolyólag elképzelhető, hogy ez a férfi egy vérfarkas? Lily összeszedte minden erejét, és lelökte magáról a csuklyást, ő nem lesz vérfarkas. Soha!
Felállt, és előkapta a pálcáját. Legnagyobb bánatára csak a lefegyverző bűbáj jutott eszébe, de azt a férfi könnyűszerrel hárította. Lily ismét elkezdett futni, de a férfi egy varázslattal földre kényszerítette, és ismét ráugrott.
- SEGÍTSÉG! SEGÍTSÉG! – üvöltötte a lány, de csak a saját hangja visszhangzott. Közel, s távol senki sem volt kettőjükön kívül. Nem lehet, hogy pont most senki sem kíváncsi a Szellemszállásra.
A férfi erősen tartotta, s ő hiába ficánkolt, egy idő után már mozdulni sem tudott. A támadó megragadta az arcát, és megpróbálta megcsókolni.
- Kérem szépen, hagyjon békén… - nyöszörgött Lily kétségbeesetten.
A férfi nem tett eleget a könyörgésének, mohón a lány nyakára vetette a száját. Lily felsikoltott félelmében, és próbált kitalálni valamit, de nem jutott az eszébe semmi sem. Elméje fáradtan zakatolt, s egy épkézláb ötlete sem volt.
- Könyörgöm, ne csinálja! – Lily ismét megragadta a pálcáját, majd – maga sem értette, hogy hogyan – lepördítette magáról a támadót. A férfi először meglepődött, mert nem reagált azonnal, majd elővette a pálcáját, és a lányra szegezte, mire annak kezéből kirepült a sajátja, és tőlük körülbelül húsz méterre ért földet a hóban. Lily négykézláb kúszott a hóban, hogy elérje pálcáját, de a férfi ismét gyorsabb volt nála.
- Az enyém leszel – szólalt meg kéjsóvár hangon, miközben lefogta a lány kezeit.
- NEE! Kérem, neee…
Amikor a férfi letolta Lily válláról a talárját, hirtelen megtorpant, s mint egy kutya, felemelte a fejét, és szimatolni kezdett, ekkor a csuklya láttatni engedte ráncos, hegekkel borított arcát. Lily kis híján ismét felsikoltott a látvány okozta rémülettől, majd egy távoli hangot hallott:

- Crucio!
A támadó arca eltorzult, teste rázkódni kezdett, majd Lily érezte, hogy a szorítása gyengül, így ki tudott mászni a férfi alól. A támadó megpróbált erőt venni magán, és visszatámadni, de Lily megmentője gyorsabbnak bizonyult nála:
- Obstructo!
- Te kis rohadék! – bömbölte a férfi, mialatt teljes testével a „megmentő” felé fordult. – Majd én megtanítalak kesztyűbe dudálni! Crucio!
- Protego!

Lily eközben a Szellemszállás kapujához kúszott, s maga alá húzta a térdét, ekkor látta csak, hogy a férfi, aki segített neki, nem volt más, mint Scorpius. Szíve egyre hevesebben zakatolt, s páni félelem lett úrrá rajta, nem akarta, hogy ez a gonosztevő kárt tegyen a fiúban.
- Azt hiszed, hogy nagyon ügyes vagy, mert tudsz egy-két átkot, te kis rohadék? – lihegte a férfi, miközben megtörölte a szája sarkát, amelyből vér szivárgott. – Crucio!
- Protego! – ismételte Scorpius, arca vörös volt a dühtől. – Locomotor mortis!
A férfi úgy dőlt el a hóban, mint egy zsák, Scorpius pedig a begyűjtő varázzsal elvette tőle a pálcáját, majd gyors léptekkel a férfi mellé sétált.
- Nagyon rossz emberrel kezdtél, te nyomorult.
- Apád tudja, hogy a Potter lányt véded? – kérdezte a férfi, fekete szemében gyilkos fény csillant.
Scorpius először habozott, s ezt kihasználva a férfi elgáncsolta, majd kicsavarta a kezéből a pálcát, és hatástalanította Scorpius rontását.
- Most, fordult a kocka – mondta hatalmas vigyorral az arcán. – Mit is tegyek veled ezek után? Megérdemelnéd, hogy addig kínozzalak, amíg csak van benned élet.
- Scorpius, neee! – visította Lily a kapunál.
A férfi Scorpiusra szegezte a pálcáját, majd fejével Lily felé bökött.
- Hogy aggódik miattad a kis liba…
- Ne merészeld sértegetni! – vágott a szavába indulatosan Scorpius.
- Css! – a férfi a fiú nyakához bökte a pálcáját. – Nem vagy abban a helyzetben, hogy parancsolgass. Tehát, előbb megöllek, fiacskám, majd elszórakozom a kis barátnőddel.
- Ez nem fog megtörténni – csendült egy rideg hang a hátuk mögött.
Scorpius elnézett a férfi háta mögé, majd megkönnyebbülten sóhajtott. Megérkezett a segítség Harry Potter formájában, s ha jól látta, Anabella Watkins professzor is ott volt.
- Emelje magasba a kezét, és ne kelljen még egyszer mondanom.
- Mért, ha nem, akkor mi lesz kisapám?
Harry válasz gyanánt a férfi lábára célzott a pálcájából, amelyből kék fénycsóva csapódott a célzott helyre, melynek eredményeként a férfi lábából ömleni kezdett a vér.
- Te rohadék! – a férfi összerogyott, de még mindig szorította a pálcáját. – Ezt most mért kellett?
- Álljon fel, Mr. Malfoy – vetette oda Scorpiusnak Harry.
Scorpius mindenféle akadály nélkül felegyenesedhetett, és még a varázspálcáját is visszaszerezhette.
- Mit fogsz velem csinálni, Harry Potter? A nagy Harry Potter, az ártatlanok, és a sárvérűek védelmezője… - a férfi gúnyosan felnevetett, majd egy hirtelen mozdulattal Harryre szegezte a pálcáját: - Avada Kedavra!
Harry meg sem rezzent, még sem halt bele a gyilkos átokba. Ez láthatóan megzavarta a férfit.
- Ez meg hogy?
- Már azelőtt feltettem a pajzsbűbájt, hogy maga észrevette volna – magyarázta Harry, majd hangja hivatalos színt öltött: – Tehát, elmondaná, hogy mi a fenét művel itt két roxforti diákkal?
- Nagyon szívesen, auror főparancsnok úr – bólintott a férfi, majd fejét Lily felé fordította. – Éppen azon voltam, hogy elszórakozzam a lányával, amikor ez a kis majom közbelépett. Pedig milyen üde, finom falat lett volna a kis vörös!
Harry arca elkomorult, ezúttal az ő szemén futott át a gyilkos fény. Egy mozdulattal behúzott a férfinak, majd felegyenesedett, és előre szegezte a pálcáját:
 

- Avada…
- Harry, ne csinálja! – kapta el a csuklóját Anabella.
Harry már el is felejtette, hogy a nő a háta mögött áll.
- Megérdemli ez a mocsok.
- Ez igaz, de maga nem olyan, mint ő. Maga nem egyszerű, hidegvérű gyilkos.
A férfi mohó tekintettel végig mérte Anabellát, majd elismerően füttyentett.
- Szép kis darab ez is, meg kell hagyni, jó ízlésed van, szent Potter.
Harry ismételten felemelte a pálcáját, arca lángvörösre gyúlt.
- Megöllek, te szemét – sziszegte.
- Úgysem vagy rá képes, te kis fattyú!
- Avada…
- Harry! Kérem! – kapta el ismét a kezét a nő.
- Na, mi van? A nagy Harry Potternek egy nő parancsol? – gúnyolódott a férfi.
- Hagyj már békén, Anabella, azt csinálok, amit akarok! – csattant fel Harry.
- Gondoljon a lányára, nem akarhatja, hogy szemtanúja legyen annak, ahogyan az apja kivégez valakit!
 

Harry Lilyre nézett, aki még mindig falfehér volt az ijedségtől. Harry figyelmetlenségét kihasználva ismét felemelte a pálcáját, és már a száján volt a gyilkos átok, amikor Anabella is fegyvert rántott:
- Invito pálca!
- Köszönöm – bólintott Harry.
- Jaj, de kis édesek vagytok, ahogyan itt enyelegtek! Na, mi lesz már Potter? Hát tényleg ennyire gyenge vagy? A nagy Harry Potter! És még ez a nyuszika győzte le a nagyra becsült Sötét Nagyurat!
- Hallgasson el, nincsen abban a helyzetben, hogy itt össze-vissza beszéljen. Mr. Malfoy, kérem, segítsen Lilynek.
- Rendben van, uram – mondta Scorpius, és már szaladt is a lány felé.
- Hogy siet a kis majom, milyen undorító! Nagyapád forog a sírjában az árulásod láttán! Neked az lenne a feladatod, hogy nekem segíts. Osztózhatnánk a kicsikén, előbb én játszanék vele, aztán a maradékkal te.
- Avada…
- Harry, kérem…
- … kedavra – Harry pálcájából zöld fény indult el a férfi felé, aki észre sem vette, hogy itt a vég.
Harry eltette a pálcáját a talárjába, majd a közben melléjük érő lányához lépett.
Átölelte Lilyt, aki egész testében reszketett.
- Jól van, drágám, vége van.
A lány képtelen volt akármit is mondani, hagyta, hogy előtörjenek lelke mélyéből a könnyek.
- Minden rendben van, drágám.
- Szerintem vigyük fel a gyengélkedőre, nyilvánvalóan sokkos állapotban van – szólalt meg Anabella.
Így elindultak a kastély felé, amely bejáratánál Harry Scorpiushoz fordult:
- Menjen, és fürödjön le, Mr. Malfoy.
- Rendben van, uram – Scorpius már indult is befelé a tölgyfaajtón, amikor Harry megállította:
- Köszönöm, hogy megmentette a lányomat.
- Csak azt tettem, amit tennem kellett.

Nem Lily volt az egyetlen aznap, akin úrrá lett a félelem. Frankie Longbottom nem ment le Roxmortsba, mert semmi kedve sem volt a falu utcáit járni ilyen hidegben, így inkább elment a könyvtárba. Nagyon sok érdekes könyvet talált a Gyógynövényekről, de ami a folyosón várta, még ezeknél is érdekesebb volt: a szörny, az árnyék ismét elragadott egy roxforti diákot. Frankie-nek földbe gyökerezett a lába, amikor látta, ahogyan az árny betemeti az egyik hollóhátast. Pedig már lassan egy hónapja nem látta a rémet, és senkiről sem hallott, akit elragadott volna.
- A szörny! Ismét itt van! – rohant fejvesztve az igazgatói iroda felé. Legnagyobb bánatára nem tudta, hogy mi az a jelszó, amit a kőszörnynek kell mondania, így a tanári felé vette az irányt. Bekopogott, kisvártatva megjelent Anabella arca.
- Mi történt, Longbottom?
- A szörny! Láttam!
- Tessék?
- Az az árnyékszerű izé…
Anabella körülnézett a folyosón, mintha arra lett volna kíváncsi, hogy hallja-e őket valaki, majd becsukta maga mögött a tanári ajtaját.
- Figyeljen ide, a varázslók világában sem számít jónak, ha valaki hallucinál. Ha valaki olyat lát, ami nincs is.
- De…
- Semmi de, nincs itt semmiféle szörny sem. Az aurorok átkutatták a kastélyt, és semmit sem találtak, ezt jegyezze meg. Maga csak képzelődik, nem ártana felkeresnie egy szakembert. Most pedig menjen vissza a szobájába. Megértette?
- Igen – mondta csalódottan Frankie, s engedelmeskedett a nőnek. Útközben összefutott Harryvel.
- Mi a baja Longbottomnak? – kérdezte Anabellától, amikor mellé ért.
- Á, nem fontos, csak nem megy neki valami jól a Bájitaltan. Inkább te mondd meg, hogy hogy van Lily?
- Altatót kellett adni neki, így most alszik. Remélem, mielőbb rendbe jön.
- Ha szükséged van segítségre, csak szólj. Bármiben szívesen állok a rendelkezésedre. Elintéztem a támadó holtestének az elszállítását.
- Köszönöm, Anabella – Harry egy hirtelen ötlettől vezérelve forró csókot nyomott a nő szájára.
- Nem félsz, hogy valaki meglát?
- Úgyis hamarosan ki fog derülni, hiszen elválok.