És igen, végre elkészült az első fejezet. Ne haragudjatok, hogy ilyen sokáig kellett várni rá, de jobb később, mint soha! 
Tehát akkor vágjunk is bele A Morgan-hadműveletbe!

James Potter a szobájában ácsorgott a hatalmas, egészalakos tükör előtt, s kritikus szemmel vizslatta magát. Az utóbbi egy év bizony rajta is otthagyta a nyomát: már nem úgy festett, mint egy gyerek, és bizony már nem is volt az. Nemrég töltötte be a tizennyolcat, ami a varázslóvilágban annyit jelentett, hogy már egy éve a nagykorúak táborát erősítette, és ami azt illeti, az elmúlt évben történtek után úgy is érezte magát, mint egy meglett férfi. Nehéz és rendkívül sötét hónapok álltak mögötte, kis híján meg kellett érnie az Apokalipszist, a világ végét, hála Anabella Denemnek, aki felborította a holtak és az élők közötti egyensúlyt. James hátán végigfutott a hideg, amikor arra gondolt, hogy mi mindenen is mentek keresztül a testvéreivel: a roxforti életük maga volt az álom egészen addig, amíg részeivé nem váltak Voldemort Nagyúr lányának, Anabellának az ördögi tervének. A nő bosszút esküdött szülei haláláért, s ezt a bosszút abban látta beteljesedni, ha pokollá változtatja Harry Potter életét, s hála fondorlatos tervének és elszánt jellemének, ez egy időre sikerült is neki. Először romba döntötte a Potter család magánéletét, majd arra kényszerítette őket, hogy űzött vadként távozzanak a Roxfortból. Ezután kénytelenek voltak az egyetlen ember mellé állni, akinek megvolt a hatalma ahhoz, hogy szembeszálljon a boszorkánnyal: Rufus Order segítőivé lettek. Kiképzés kiképzést követett, hosszú, fáradságos munka várt a rájuk, a gyerekekre, akik a békéhez voltak szokva. S tomboló viharként tört ki a háború. Elkeseredett harc élőkkel és holtakkal, s pengeélen táncolt a küldetésük sikeressége. De végül a jó győzedelmeskedett a gonosz felett, s ő, James Potter, az elkényeztetett, a lusta, olyan döntést hozott, amellyel még saját magát is meglepte: hőssé vált. És most itt állt újra a családja körében, s úgy festett, hogy nagyon is elégedettnek kellene lennie. De nem volt az. Lelki szemei előtt újra és újra felrémlett egy csinos, szőke hajú lány alakja, Morgan Malfoy-é, a lányé, aki mindig kikosarazta. A lányé, aki minden álmában ott kísértett. A lányé, akit akkor is meg fog hódítani, ha ez lesz élete legnehezebb feladata.
James megigazította fekete dísztalárja gallérját, majd immár sokadszorra a hajához nyúlt és igazgatni kezdte. Tökéletesnek kellett lennie.
- Ha még egy órát ácsorogsz a tükör előtt, akkor sem leszel szívdöglesztőbb – lépett be az ajtón Albus Potter hatalmas vigyorral az arcán.
- Szerinted szívdöglesztő vagyok? – nézett öccsére a tükörből James.
Albus a bátyja mellé állt, ő sötétkék dísztalárt viselt. Kritikus szemmel végignézett Jamesen, majd lemondóan legyintett.
- Hát nem is tudom… olyan reménytelen…
- Olyan reménytelenül bénán festek?! – vágott a szavába James.
- Azt akartam mondani, hogy olyan reménytelen eset vagy. Itt állsz már órák óta, több időt töltesz a tükör előtt, mint egy lány, és azon gondolkodsz, hogy jól nézel-e ki. James, sosem voltál még ennyire bizonytalan, nem ezt szoktam meg tőled.
- Morgan is ott lesz a fogadáson – mondta a fiú csillogó szemekkel. – Szuperszexisen kell kinéznem!
- James, te voltál a legjobb parti a Roxfortban, minden lány téged akart…
- Kivéve Morgant – emlékeztette James keserűen.
- Talán nem vagy az esete, keresned kellene valaki mást – vetette fel Albus. Elege volt már abból, hogy a bátyja egyfolytában Morgan után epedezik.
- De igenis az esete vagyok! – húzta ki magát gőgösen James. – Tudom, hogy nem hagyom hidegen, érzem! Al, meg kell hódítanom, muszáj! Ha nem sikerül, én belehalok!
Albus rosszallóan megcsóválta a fejét, majd így szólt:
- James, nem hiszem, hogy ennyire görcsösen kellene akarnod ezt az egészet. Te mindig mindent lazán szoktál venni, talán ha nem akarnád mindenáron, akkor előbb sikerülne.
- Arra gondolsz, hogy úgy kellene tennem, mintha nem érdekelne?
- Nem, arra gondolok, hogy talán finomabban kellene közelítened Morganhez. Ha mindenképpen őt szeretnéd, akkor légy kedves hozzá, és ne úgy bánj vele, mint az eddigi barátnőiddel. Ő más.
James kidugott nyelvvel megvakarta a fejét.
- Már én is rájöttem, hogy különbözik a többi csajomtól. Ők csak Nimbusz2001-esek voltak hozzá képest.
- Ha lehet, neki ezt ne fejtsd ki.
- Miért?
- Mert a lányok általában nem szeretik, ha seprűkhöz hasonlítják őket.
- Pedig elég megtisztelő hasonlat.
- Ők akkor sem értik. Ha Morgannel szeretnél járni, akkor légy kedves és szerény, nem szereti a nagyszájú fiúkat.
- Honnan tudod?
- A bátyja a legjobb barátom, rémlik? – forgatta a szemeit Albus.
James lassan bólintott, majd ismét a tükörhöz fordult.
- Kedves és szerény, kedves és szerény, ked… hé! Ez pont rám illik!
- Azért nem egészen – jegyezte meg óvatosan Albus.
- Pedig határozottan én vagyok!
Ebben a percben kinyílt a szoba ajtaja, és Ginny lépett be rajta. Végighordozta tekintetét a fiain, majd az arca felragyogott.
- Lám csak, milyen fess fiaim vannak! Úgy festetek, mintha hercegek lennétek!
- Anya, ne túlozz… - kezdte Albus, de James a szavába vágott:
- Mert azok is vagyunk szinte! Hiszen a Mágiaügyi miniszter az apánk. Apa ebben az országban szinte királynak számít.
- Már csak a korona kellene a fejére, és akkor aztán végképp sosem látnánk! – tette csípőre a kezét Ginny. – Így is állandóan csak dolgozik. Hagyjuk is ezt most, inkább gyertek le, mert hamarosan indulunk a fogadásra.
- Muszáj elmenni?
- Már, hogyne lenne muszáj! – Ginny hitetlenkedve nézett Albusra. – Kitüntetnek titeket, még szép, hogy elmentek! Jut eszembe, a mennyasszonyod elkészült már?
- Megyek és megnézem.
- Te nem öltözöl át, anya? – James fintorogva végignézett a farmert és pólót viselő Ginnyn.
- Már miért kéne átöltöznöm? – értetlenkedett Ginny, de amikor megpillantotta magát a tükörben, elfehéredett: - Merlin szakállára! Én itt siettetek mindenkit, s még fel sem vettem a báli ruhámat!
- Akkor jobb lesz, ha sietsz, Ginny Potter, mert már csak másfél órád van a fogadásig – vigyorgott anyjára James szemtelenül. – Hogy nézne ki, ha a miniszter felesége elkésne?
- Mintha nekem olyan sokáig tartana elkészülnöm! – vágta rá Ginny hevesen.
- Általában csak egy fél napot vesz igénybe.
- Akkor úgy tűnik, hogy ebben anyádra ütöttél – szólalt meg az ajtóban Teddy Lupin. Sötétbarna öltöny volt rajta, s úgy festett, mintha sosem látott volna fésűt.
- Ezt meg hogy értsem? – sandított rá James.
- Úgy, ahogy hangzott. Több ideig pepecselsz, mint egy lány.
- Én legalább használok fésűt – gúnyoldódott James.
- Én pedig a természetesség híve vagyok.
- Amíg ti ezt megvitatjátok, addig én felöltözöm. – Ginny már ki is viharzott a szobából.
Teddy becsukta az ajtót, s lehuppant az ajtó mellett elhelyezett fekete bőrfotelbe.
- Vic-kel mész a bálba? – kérdezte James.
- Igen – mosolyodott el Teddy. – Végre kibékültünk.
- Ennek igazán örülök, és mikor lesz az esküvő?
Teddy elmélázva vizslatta a bal tenyerét.
- Szó sincs még ilyen nagy lépésekről. Előbb szeretnék túlélni egy évet szakítások nélkül. Különben is, most a család szeme Albuson van, hiszen hamarosan megnősül.
- Ő már elveszett – nevetett fel James.
- Ahogyan a kismadarak csiripelik, te is elvesztél.
- Hogy? – kerekedtek el James szemei.
- Azt mondják, hogy belezúgtál Morganbe, mint szürke szamár a gödörbe.
- Így is mondhatjuk. Tetszik a csaj, és én is neki, csak még nem merte bevallani magának.
- Elhívtad a fogadásra?
- El én! – James az ajkába harapott.
- És? – dőlt előre a fotelban kíváncsian Teddy.
- Nem adott pontos választ.
- Nem adott? Akkor mégis kivel mész a bálba, ha ő nem megy el veled?
- Hát majd a leghűségesebb barátommal: magammal.
- Nem mehetsz egyedül! Díszvendég leszel!
- Hé! Ne sértsd meg a legjobb barátomat! Nem ciki egyedül menni, legalább lesz időm ismerkedni.
- Te nem vagy komplett – legyintett Teddy.
Amíg ők a Potter házban beszélgettek, addig Lily Potter Scorpius Malfoyjal sétált az Abszol úton. Már vagy két órája rótták az utcákat, és nyakéket kerestek a lány ezüstszínű estélyiéhez.
- Miért nem kérsz kölcsön Victoire-tól vagy Emilytől? – kérdezte fásultan Scorpius. Már kezdte kikezdeni az idegeit ez a sétálgatás.
- Mert én valami nagyon szépet szeretnék, valamit, ami én vagyok, ami illik hozzám – hadarta Lily, és megállt egy ékszerbolt előtt. A kirakatban egymást érték a szebbnél szebb ékszerek, de ő csak száj húzogatva méregette őket.
- Az a smaragdos nagyon szép – próbálkozott a fiú.
- Te megvesztél, Scorp?! – csattant fel Lily. – Az a szín nem illik a ruhámhoz!
- És az a narancs?
- Az még annyira sem!
- És a kék?
- Látom, egyáltalán nem értesz a női divathoz.
- Feladom – sóhajtott Scorpius, s fáradtan a bolt falának dőlt.
Lily továbbra is fintorogva vizsgálgatta a kiegészítőket, majd a szeme hirtelen felcsillant.
- Mi az, találtál valamit végre? – reménykedett Scorpius.
- Igen! – Lily egy hosszú, szőke hajú lány felé mutatott, aki éppen egy arany nyakláncot próbált fel. – Majd Morgan segít nekem! Ő igazi csaj!
Így Scorpius és Lily csatlakoztak Morganhez, aki szintén azért érkezett, hogy kiegészítőt találjon a piros ruhájához.
- Sok helyen jártam már, de nem találtam semmit sem, ami igazán tetszene – magyarázta a szerelmeseknek.
- Kezet foghatsz Lilyvel – dörmögte Scorpius.
- Szerintem valami egyszerűbb illene hozzád – vélekedett Lily. – A bátyámnak is az tetszene.
- Hogy jön ide a bátyád? – értetlenkedett Morgan.
- Neki akarsz tetszeni, nem? – kérdezte a lány úgy, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.
- Miért akarnék? – Morgan óvatosan visszatette a nyakláncot a pultba. – Nem értelek. Semmi közöm a bátyádhoz.
- James azt mondta, hogy vele mész a fogadásra.
- Hogy mi?! – hüledezett Morgan. – Ez nem is igaz! Nem megyek vele!
- De azt mondta, hogy elhívott…
- Még, hogy elhívott?! – Morgan arca vörösen lángolt a dühtől. – Azt nevezi elhívásnak, hogy a múltkor, amikor összefutottunk, össze-vissza hebegett és nem volt képes kimondani, hogy mit akar?
- Nem hívott el?
- Nem volt kedvem megvárni, hogy mit akar kérdezni, annyira béna volt. Én komolyan vártam vagy öt-hat percet, hogy kinyögje végre, de nem mondta. Nem hívott el.
- Ó. – Lily csalódottan lehajtotta a fejét. – Pedig ő úgy tudja, hogy vele mész.
- Akkor rosszul tudja.
- Akkor te kivel mész? – fordult húgához Scorpius.
- Nem tudom, senkivel.
- Valakivel pedig illene menned.
- Már miért?
- Mert te is kitüntetést kapsz, és a díszvendégek nem mehetnek egyedül.
- Szerintem az lenne a legjobb, ha mégis elmennél Jamesszel…
- Ne haragudj, Lily, de nekem eszemben sincs a bátyáddal menni. Még félreértené.
Lily megragadta a lány karját.
- De Morgan, már nincs idő másik partner után nézni. Egy estét kibírsz, nem? És amúgy is, Jimmy megváltozott mióta visszatért a másvilágról. Nem fogja félreérteni és nem fog nyomulni. Kérlek, menj el vele! – A lány szemében csillogó reménykedés arra késztette Morgant, hogy belenyugodjon a sorsába. Nem akart csalódást okozni Lilynek, és ami azt illeti be kellett, hogy lássa: nem mehet egyedül.
- Rendben, leszek a párja, de csak ma este.
- Szuper! – Lily a lány nyakába ugrott. – Most már sokkal több kedvem van nyakláncot keresni!
- Miért, eddig nem volt? – nézett rá Scorpius elképedve.
- Hát nem igazán.
- Azért rohadunk itt már órák óta, mert neked nincs kedved nyakláncot keresni?!
- Most már biztosan megtalálom az igazit – búgta Lily, miközben apró köröket rajzolt a fiú mellkasán.
- Te nem vagy semmi – fújta ki a levegőt Scorpius.
- Hiszen ismersz. – Lily forró csókot lehelt a fiú szájára, majd Morganhez fordult: - Akkor szólhatok Jimmynek, hogy biztosan elmész vele?
- Úgyis azt hiszi, hogy vele megyek, nem? – sóhajtotta a szőke hajú lány.
Ezután elhagyták az ékszerboltot, mivel Lily arra az elhatározásra jutott, hogy menjenek vissza a Gringotts melletti boltba, mert ott mintha lett volna egy nyakék, ami tetszett neki. Mikor Morgan elmerült egy fehérarany ékszer szett tanulmányozásában, Lily Scorpius fülébe a következőket súgta:
- Szerintem ez az este remek lehetőség lesz arra, hogy összehozzam Morgant a bátyámmal.
- Nem biztos, hogy ez jó ötlet.
- Szerintem pedig igenis az! Mindent elterveztem, és eddig működik a tervem. Mondjuk, kicsit lelkiismeret-furdalásom van, amiért elferdítettem a dolgokat. Tudod, Jimmy elmondta, hogy nem biztos, hogy Morgan elmegy vele…
- Te beetetted a húgomat? – nézett rá Scorpius hüledezve.
- A cél szentesíti az eszközt, nem?