"Beleesett a vízbe. A jéghideg víz okozta sokktól hirtelen elfelejtett mindent. Teljesen lebénult. James tudott úszni, nem is rosszul, de most elfelejtette, hogyan kell. Csak azt érezte, hogy merül egyre lejjebb és lejjebb. "

- Most akkor nem nézzük meg, hogy melyik elemet uralja a pálcánk? – nyafogta James a már jól ismert gyakorlópályán, miután az északi közölte velük, hogy eljött az idő egy kis futásra. – Arról volt szó! Egy szóval sem mondta, hogy megint rohangálnunk kell!
- Dehogynem – felelte teljes lelki nyugalommal Dante. – Mielőtt megtömted volna a bendődet heringes pirítóssal én határozottan kijelentettem, hogy részt kell vennetek egy alapozó kiképzésen.
- Ez rendben van, de azt mondta a legelején, hogy a pálcák próbájával kezdünk, hogy lássuk, melyik elemet uralja.
- Az csak reggeli nyelvbotlás volt – húzta gonoszkás mosolyra a száját Dante.
- Ne akarja bemesélni, hogy álmos volt, hiszen már éjjeli kettő óta fent van! – vetett ellent James.
- Türelem tudást teremt – jelentette ki Dante, majd a vita lezárásaként a többiekhez fordult: - Akkor, amint mondottam volt: tizenöt kör, de szélsebesen. Előbb el kell érni a megfelelő fizikai erőnlétet a pálcák igazi próbájához. Ne aggódj, James barátom, arra is lesz alkalom.
Így kezdődött el minden, ami a testedzéssel kapcsolatos. A férfi bevetette az időjárás-módosító, kő-teremtő trükkjeit is, s a Potter gyerekeken kívüliek hatalmasakat estek. James és testvérei jól vették ezt az akadályt, hiszen ők annak idején már áldozatul estek Dante mágiájának. Az első kör után Albus tájékoztatta is menyasszonyát arról, hogy itt semmi sem az, aminek látszik, miközben felsegítette őt a földről.
- Ezt nem mondhatod komolyan! – kapta a szája elé a kezét a lány. – Ez eléggé megnehezíti a dolgunkat…
- Hé! Ez itt nem traccsparti! – kiáltott rájuk Dante, majd, hogy szavainak nyomatékot adjon, hatalmas kődarabbal választotta el a szerelmeseket.
- Elnézést! – Albus már folytatta is az útját.
- A sárkányok istenére, mennyi mindent el kell néznem újabban – morogta Dante olyan halkan, hogy csak ő hallhatta. – Amióta Keira visszatért, egyre puhányabb vagyok. Nem lesz ez így jó Dante…
James kimondottan örült ennek az ismerős próbának, ugyanis, úgy döntött, hogy minden edzést arra használ fel, hogy meghódíthassa szíve hölgyét, Morgant. Ezúttal összeszedte minden bátorságát, és amikor a lány kis híján hanyatt esett, ő egy ugrással ott termett, s elkapta. Morgan döbbenten fordult hozzá:
- Hogy tu…?
- Hogy tudtam előre? Hát tudod, figyelek rád. Egy igazi úriember mindig ott van, ha egy hölgynek szüksége van rá. – James a lányra kacsintott.
Morgan összehúzta a szemöldökét, már ellenkezésre nyitotta volna a száját, de a fiú ismét beléfojtotta a szót:
- Csak vicceltem. Igazából már volt ilyen próbánk, és gyanítottam, hogy meg fogsz csúszni.
- Hát mindenesetre kösz.
- Szolgálatára, hölgyem! – James Morganre villantotta a legsármosabb mosolyát, amitől a lány elvörösödött.
- Na, jól van, elengedhetsz már.
James kelletlenül tett eleget a lány kérésének. Volt valami mágikus abban, ahogyan a karjaiba hajlik ebben a szakadó esőben. Azt kívánta, bár sosem érne véget ez a pillanat.
Dante jól sejtette, hogy nem lesz egyszerű a gyerekeket a megfelelő szintre hozni. Lehet, hogy részt vettek a csatában, de nem igazán volt jó a fizikai erejük. Az elemek irányításához pedig elengedhetetlen volt a kicsattanó fizikai erőnlét. Úgy döntött, hogy ebben a pár hétben, amit itt töltenek nem a párbajozásra, hanem a fizikumra helyezi a hangsúlyt. Tudta, hogy Scorpius Malfoy az Auror Főiskolára jelentkezik, s oda nem lenne utolsó szempont, ha kimagasló párbajtudással érkezne, de az első év úgyis a megterhelő feladatokról szól majd, s ott bizony meghal ilyen állóképességgel. Ilyenkor mindig elgondolkozott azon, hogy talán a Sárkányosztagot felhasználva a különböző vezető hatalmak elé terjessze a gondolatait arról, hogy igenis kötelezővé kellene tenni a varázslóiskolákban a testnevelést.
- Mert ezek azt hiszik, hogy az alapfokú bájitaltan meg sötét átkok kivédése az igazán fontos! – panaszkodott egyik este Keirának. Dante fel-alá járkált a szobájában, a kezei a háta mögött pihentek. – Pedig megfelelő erőnlét nélkül semmit sem ér!
- Miért nem beszélsz velük? – tette fel a legkézenfekvőbb kérdést a nő. Az ágy szélén ülve figyelte, ahogyan szerelme idegesen sétálgat a szobában. Már régen eljött a lefekvés ideje, de Dante nagyon mérges volt az aznapi edzés után. Legnagyobb felháborodására a 300 fekvőtámasz kifogott tanítványain.
- Hát mert… mert semmi kedvem ide-oda rohangálni, meg amúgy sincs hozzá semmi közöm. Nem az én gyerekeim maradnak bénák.
- Édesem, akár a te gyerekeid is járhatnak így.
- Ha lesz közös gyerekünk, akkor én azt majd kiképzem, nem kell iskolába járnia.
- Dante, elvennéd tőle annak a lehetőségét, hogy barátai legyenek? – kérdezte szelíden Keira. – Én nem tudom, hogy a varázslóiskolákban hogy megy ez, de gyanítom, hogy nincs különbség a kapcsolatkiépítés terén a miénkkel egybevetve.
- Én csak annak venném el a lehetőségét, hogy totál fölöslegesen járjon oda… meg, hogy elpuhuljon. Kapcsolatot építeni meg minek? Az én fiam fog örökölni itt mindent, s így nem lesz szüksége kapcsolatokra. Mindene meg lesz neki is, és még az unokáimnak is!
- Csak barátai nem lesznek, akikkel leülhet a tűz mellé egy forró teával a téli estéken – mutatott rá Keira. Eddig még nem mondta, de nagyon zavarta, hogy párja ennyire elzárkózik az emberi kapcsolatoktól. Ő az előző életében is szerette a társaságot, s habár Dantét jobban szerette bármilyen társaságnál, kezdte unni, hogy a Steinhauser-kastély négy fala között kell élnie. Erre akkor döbbent rá, amikor Nagy-Britanniába utaztak a kitüntetések átadására. Annyira jól érezte magát emberek között, s nagyon szimpatikus volt neki több boszorkány is. Példának okáért Hermione Weasley-vel azóta is élénk levelezést folytattak.
- Ugyan, Keira! – fonta keresztbe a kezeit Dante. Tudta, hogy a nőnek igaza van, de ezt nem ismerte volna el, legalábbis nem azonnal. Ő nem igazán kedvelte a társaságot, mivel a legtöbb varázslót szűklátókörűnek vagy bolond álmodozónak tartotta. – Meg lehet lenni barátok nélkül is. Nem mintha létezne igazi barátság.
- Attól, hogy te nem engedsz senkit sem a közeledbe, még létezik – mondta lágyan a nő. – Példának okáért Harry Potter sosem nyerhetett volna, ha nincsenek mellette olyanok, akik tűzön-vízen át kitartottak mellette, akik támogatták, és igen, édesem, őket nevezik barátoknak. Igazi barátoknak.
- Azt szeretnéd, ha a fiúnknak valaki másra kellene támaszkodnia folyton? – Dante elszörnyedve nézett a nőre.
- Dante, az, hogy állnak melletted, még nem jelenti azt, hogy nem vagy önálló. Én csak szeretném, ha a gyermekünk rendes iskolába járna, és barátkozna. Sőt! Szeretném, ha mi is áthívnánk néha valakit, vagy átmennénk valakihez.
- Nem szeretsz velem lenni?
- Dehogynem! – Keira Dantéhoz sétált, s megsimogatta a kezét. – Te vagy az életem, Dante, nagyon jól tudod. Csupán arról van szó, hogy néha jó lenne egy barát. Hogy szeretném, ha lenne egy barátnőm.
- Női pletykálkodás – legyintett Dante.
- Igen, pletykálni erről-arról, elmenni vásárolni, afféle női dolgok. Te egész nap a gyerekekkel vagy, én pedig bevallom, néha unatkozom. Ne érts félre, szeretek a kastély úrnője lenni, de egyedül vagyok.
- Erre nem gondoltam, ne haragudj, drágám. Akkor szerzek neked egy barátnőt, akivel elütheted az időt.
- Dante, egy barátnő nem olyan dolog, amit leakaszthatsz a fogasról. Egy barátság kialakulásához igenis időre van szükség. Első lépésként elmehetnénk arra a bálra, amelyet Mr. Order szervez…
- Már megint Rufusszal bájologjak?! – Dante olyan arcot vágott, mintha valaki a fogát húzná.
- Nem kell vele bájolognod – simogatta meg az arcát Keira. – Csak fogadjuk el a meghívást, és barátkozzunk. Szerintem a Weasley család is szívesen fogadna minket. Olyan barátságos, közvetlen, kedves emberek.
Dante a nőhöz fordult, s finoman felemelte Keira állát.
- Komolyan azt szeretnéd, ha egész este dísztalárban bohóckodnék, míg te kapcsolatot építesz?
Keira elővette a legelbűvölőbb mosolyát:
- Igen.
Dante mély lélegzetet vett. Csak abban bízott, hogy nem fogja idő előtt megbánni:
- Rendben, ahogy szeretnéd. Ha ez téged boldoggá tesz, akkor elmegyünk arra a bálra, de meg ne lássam, hogy nem csacsogsz egész este Hermione Weasley-vel!
- Istenem, Dante! Annyira köszönöm! – Keira a férfi nyakába ugrott, s megcsókolta. Tudta, hogy Dante nem fogja megbánni a döntését, a zsigereiben érezte, hogy élvezni fogja ő is az estét.

Gyönyörű napsütéses délután volt, de a gyerekek még így is vacogtak a finn hidegben. Ha nem Finnországban vannak, akkor is valószínűleg fáztak volna, mivel csak egy fürdőköpeny volt rajtuk, ami alá úszódresszt kellett venniük.
- Szerintetek hol fogunk úszni? – szólalt meg Scorpius a folyosó falának dőlve.
- Nem tudom, de jöhetne már – vacogta Lily, s még szorosabban bújt Scorpiushoz.
- Akkor nektek még nem is volt ilyen feladatotok? – lepődött meg Morgan.
- Úsznunk sosem kellett – válaszolta Albus a homlokát ráncolva. – Nem is tudtam, hogy van itt uszoda.
- Valami azt súgja, hogy nincs is.
- Mi súgja ezt? – nézett Jamesre Scorpius.
- A hetedik James-ösztönöm.
- Az aztán nagyon megbízható lehet – sóhajtott Scorpius.
- Az is! – James tettetett sértődöttséggel elfordult. – Majd meglátjátok. Nincs itt semmi uszoda, de ami nagyobb baj, hogy egy nyavalyás jacuzzi sem!
- Jacuzzi? Én megelégednék egy radiátorral is a folyosón! – fintorgott Morgan, érezte, hogy már jéggé fagytak a lábujjai. – Szerintem ez a pasi direkt szívat minket azzal, hogy már húsz perce késik.
- Csak nem fázol?
- Szerinted?! – fordult Jameshez téglavörös arccal Morgan. – Itt állok egy szál köpenyben a hideg folyosón már húsz perce és még kérded, hogy fázok-e?!
- Ha szeretnéd, hozzám bújhatsz.
Morgan úgy nézett a fiúra, mintha az minimum azt mondta volna, hogy megölte az anyját. Majd egy hirtelen jött ötlettől vezérelve csábossá változott az arca. Olyan közel lépett a fiúhoz, hogy már csak pár centi választotta el az arcukat egymásétól, a mutatóujját pedig végighúzta azon a csíkon, amely a köpeny két széle között volt, s amely láttatni engedte a fiú bőrét. Amikor az ujja Jameshez ért, nem várt izgatottság kerítette hatalmába. Nem hitte volna, hogy egy ilyen apró dolog, mint egy gesztus, áramot vezethet a testébe. Nyelt egyet, egy pillanatra habozott, a levegő megtelt feszültséggel. A többiek lélegzetvisszafojtva figyelték a jelenetet, James pedig zavarában fülig vörösödött. Morgan az ajkába harapott, majd minden erejét összeszedve így szólt:
- Tudod, Jimmy, nem is értem, hogy eddig miért nem jutott az eszembe, hogy hozzád bújjak. Ó, lehet, hogy azért, mert már a puszta közelséged olyan, mintha egy kandalló mellett állnék? Vagy azért nem, mert nem vagyunk egy pár! – Morgan hátat fordított a fiúnak, copfba fogott haja megcsapta a fiú arcát.
- Hát még lehetünk – szólalt meg James.
- Majd meglátjuk – mondta Morgan, de a testtartása jelezte, hogy nem kíván tovább beszélgetni.
Végre valahára megjelent Dante, s a legnagyobb meglepetésükre ő is fürdőköpenyt viselt.
- Csak nincs szüksége magának is testedzésre? – kérdezte James szemtelen vigyorral.
- Arra mindig szükség van. No, jöjjenek utánam.
A gyerekek követték az északit folyosókon keresztül, át olyan helyeken, ahol még sosem jártak, mire végül megérkeztek a birtok északi oldalán levő kis fekete tóhoz. A tanoncok ijedten összenéztek: csak nem?
- Csak de! Ez a tó hogy is mondjam? Nem éppen meleg, így lehetőleg ne essenek bele.
- Mi az, hogy ne essünk bele? – értetlenkedett Albus.
- A feladat nem az, hogy lubickoljanak, hanem az egyensúly-érzék javítása. – Dante suhintott egyet a pálcájával, mire a tóból fatörzsek törtek a felszínre. – A feladat fenn maradni a fatörzseken. Remélem, hogy a hideg víz gondolata erőt ad ahhoz, hogy összeszorítsák a fogukat és mindent megtegyenek azért, hogy egyensúlyban maradjanak.
James mikor a fatörzsekre pillantott, elhúzta a száját. Valahogy nem látta annak a jó oldalát, hogy a hideg levegőn egy instabil fatörzsön kelljen egyensúlyoznia. Végignézett társai arcán, s elégedetten észlelte, hogy azok talán még nála is jobban meg voltak illetődve, leszámítva Scorpiust, akinek az arca igazi pókerarc volt: semmit sem lehetett leolvasni róla. Irigyelte leendő sógora visszafogottságát. Scorpius olyan volt, mint a nyugalom mintaképe: szinte sosem árulta el az érzéseit. Kemény kiképzésen voltak, de ő a legnehezebb feladatok közben sem ejtett egyetlen zokszót sem. James biztos volt abban, hogy a fiúból tökéletes auror lesz, az elhivatottsága nem ismert határokat.
Tekintete Scorpiusról visszatért a feladatra.
- Hogyan kell egyensúlyoznunk rajta, mester? – tudakolta. Arra gondolt, hogyha mind a két lábukat használhatják, akkor nem lehet különösebb probléma, de ha csak az egyiket…
- Természetesen egy lábon – vigyorgott Dante.
James összevonta a tekintetét. Tudta, hogy neki és Scorpiusnak ez még mehet is, hiszen mind a ketten kviddicseztek, s az akkori edzések alkalmával is kellett hasonló gyakorlatokat végezniük, de kételkedett abban, hogy a lányok vagy az öccse képesek lennének erre.
- Mester, nem lehetne először mind a két lábbal?
- Minek nézel te engem, óvó néninek?! Még, hogy két lábbal! Még meg sem próbálta, máris a könnyebbik utat akarja!
- Nem magam miatt – magyarázta James zavartan. – Én csináltam már ilyet seprűn, a többiek miatt gondoltam. A lányoknak szerintem ez túlságosan is megerőltető lehet.
- Azt hiszed, hogy cukorból vagyunk?! – förmedt rá Morgan izzó tekintettel. – Ne magadból indulj ki, Potter.
- Nem erről van szó… én csak… szóval…
- Szóval, mi?! Azt hiszed, hogy a lányok sokkal gyengébbek? Te soviniszta disznó!
- Nem! Nem vagyok soviniszta! Én tudom, hogy a lányok erősek, csak arra gondoltam, hogy még nem csináltatok hasonlót, és nem akartam, hogy bajotok essen.
Morgan enyhültebb hangon így szólt:
- Mi bajunk eshetne, James? Legrosszabb esetben belepottyanunk a tóba.
- Jéghideg az a tó, és ki tudja, mi van benne – mondta James, miközben Dantéra sandított. Megfordult a fejében, hogy a férfi valami kellemetlen meglepetést tartogat a számukra. Mondjuk egy goromba északi sellőt.
- Megnyugtatlak, ifjú barátom, hogy ebben a tóban nem vár semmilyen meglepetés. Ma még nem.
- Miért, legközelebb igen?
- Mit gondolsz, fiacskám? Kiképzésen vagy, vagy óvodában?
- Kiképzésen – motyogta James a bajusza alatt lesütött szemmel.
- Nem hallottam.
- Kiképzésen, mester.
- Akkor többet egy szót sem könnyítésekről. Attól, hogy valaki nem gyakorlott egyensúlyozó, még lehet kitartó. – Dante felemelte a pálcáját, mire a fatörzsek a tó széléhez úsztak. – Először is, köpenyeket le, így ni. Most pedig szépen másszatok rá négykézláb egy-egy törzsre, s addig ne egyenesedjetek fel, amíg nem szólok.
A gyerekek követték a férfi utasításait. James tudta, hogy hideg van odakint, de azt nem gondolta volna, hogy ennyire. Amint megszabadult a köpenyétől, tiszta libabőrős lett a teste, s reflexből körbefonta karjait a testén. Látta, hogy társai ugyanígy tesznek, kivéve Scorpiust, aki a jelek szerint a fejébe vette, hogy dacol a hideggel.
A fatörzs hűvös volt, és nedves, Jamesnek igencsak meg kellett kapaszkodnia benne, amikor az elindult alatta a tó közepe felé. Mikor a törzs megállt, Dante jelezte nekik, hogy felállhatnak. James óvatos mozdulattal egyenesedett fel, de a törzs folyamatosan inogott a lábai alatt, lassan himbálózott a vízen. Ráadásul hűvös szellő borzolta a hátukat az amúgy is vérfagyasztó hidegben, s apró hullámokkal korbácsolta fel a tó vizét. Miután nagy nehezen sikerült felállnia, hátraemelte a bal lábát, s amikor már úgy érezte, hogy kevésbé inog, mint az elején, lassan oldalra fordult, hogy lássa, hogyan állnak a többiek. Nem lepődött meg, amikor látta, hogy Scorpius is egy lábon egyensúlyoz már, vagy, amikor észrevette, hogy Albus még mindig küzd azzal is, hogy két lábra álljon. Viszont Morgan igencsak megdöbbentette, a lány volt az egyetlen kettőjükön kívül, aki egy lábon állt már. Ráadásul Morgan körül egyáltalán nem fodrozódott a víz, nem úgy, mint nála és Scorpiusnál. Jamesnek leesett az álla. És még ő meg akarta kímélni, mikor sokkal jobban teljesít, mint ő! Egyszerűen nem tudta megérteni, hogy Morgan hogyan csinálhatja ilyen tökéletesen az egyensúlyozást. Hiszen nem volt kviddicsező. Akkor meg honnét szerzett tapasztalatot? Megbűvölve figyelte a lányt, aki olyan kecsesen állt a fatörzsön, mint egy igazi balerina. Fekete úszódressze tökéletesen kiemelte finom vonalait, s szőke haja lágyan lengedezett a szélben. Arcáról büszkeség tükröződött és elszántság. James ugyanezt az arckifejezést vélte felfedezni Scorpius arcán is, úgy tűnik, ez valamilyen Malfoy-vonás. Nyelt egyet, érezte, hogy a szíve egyre hevesebben dobog, s szinte már látta maga előtt, hogy egy napon ez a büszke lány az övé lesz majd. Meg kell szereznie, vagy belehal. Ahogyan így álmodozott, s Morgant bámulta, észre sem vette, hogy elbillent a teste a jobb irányba, s ezután már minden olyan gyorsan történt: érezte, hogy a fatörzs egyik fele belemélyedt a tóba, a hideg víz a talpa alatt kizökkentette a bambulásából, de addigra már késő volt. Beleesett a vízbe. A jéghideg víz okozta sokktól hirtelen elfelejtett mindent. Teljesen lebénult. James tudott úszni, nem is rosszul, de most elfelejtette, hogyan kell. Csak azt érezte, hogy merül egyre lejjebb és lejjebb. Majd egy kétségbeesett hangot hallott, amely olyan távolinak tűnt, de mégis ismerősnek:
- JIMMY! – Ez a húga kétségbeesett hangja volt. Lily nagyon megijedt, amikor látta, hogy a bátyja egyre mélyebbre süllyed, s semmi életjelet nem ad magáról. Az ijedségnek az lett a következménye, hogy Lily is megcsúszott, s a tóba esett.
- LILY! – ordította Scorpius, s már a vízben is volt, hogy kihúzza barátnőjét.
James pedig ezalatt csak süllyedt, mígnem egy kéz megragadta az övét, s a felszínre húzta. Döbbenten látta, hogy a megmentője nem Albus, hanem az az ember, akitől a legutoljára számított volna segítségre: Morgan. A lány egészen a partig húzta, s James először nem is tudta hová tenni a történteket, majd pedig nem is akarta. Az agya lázasan zakatolni kezdett. Morgan utána ugrott, hogy megmentse. Ezek szerint nem közömbös a számára. De milyen kellemetlen, hogy ez nem fordítva történt! Akkor Morgan az adósa lenne, de így… Hát elég kellemetlen, hogy egy lánynak kellett megmentenie. James alig hallhatóan felszisszent. Milyen ciki! Majd eszébe jutottak a lány szavai arról, hogy ne legyen soviniszta, s ekkor támadt egy világmegváltó, igazi James Sirius Potteres ötlete. Gyorsan behunyta a szemét, s úgy tett, mintha éppen haldokolna. Morgan aggódó arccal fölé hajolt, s rázogatni kezdte:
- James, jól vagy? James, hallasz?
Semmi válasz.
- James, ne szórakozz már!
Semmi válasz.
- James?
Amikor a fiú nem reagált, Morgan reflexből megpróbálta őt szájon át lélegeztetni. Időközben megérkeztek melléjük a többiek is, Scorpius Lilyt támogatta, Albus pedig Emilyvel érkezett. Körbeállták a párost, s aggódva figyelték, ahogyan Morgan megpróbálja megmenteni James életét.
- Ne aggódjanak, rossz sárkány, nem vész el – jelent meg mellettük Dante is. Nem lepődött meg azon, hogy James volt az első, aki megfürdött, de, hogy nem mászik vissza a törzsre, az valóban megdöbbentette.
- És ha mégis? – nyafogta Lily. – Nem értem, mi történt vele!
- Ne aggódj, rendben lesz – simogatta meg a hátát Scorpius.
Morgan harmadszor hajtotta ajkait a fiúéra, hogy levegőt juttasson belé, s nagyon remélte, hogy most sikerrel jár. Reményei valóra váltak, ugyanis James végre reagált, no, nem úgy, ahogyan a lány várta. Ahelyett, hogy elkezdett volna köhögni és vizet köpdécselni, a fiú viszonozta a csókot. Morgan a meglepetéstől hirtelen nem is tudott mást tenni, mint hagyni, hogy ajkuk forró csókban forrjon össze. Leírhatatlan pillanat volt, mikor végre megcsókolhatta a lányt, aki mindig elutasította őt. Aki mindig ellenállt. James lelke örömtáncot járt, még sosem volt ilyen boldog. Miután abbahagyták a csókolózást, rövid ideig egymásba forrt a tekintetük, majd James elégedetten megszólalt:
- Lám, mégsem tudsz nélkülem élni.
Kijelentésének jutalma hatalmas pofon lett, amely csak úgy csattant az arcán.
- Te idióta! Azt hittem, haldoklasz!
- Ne félj, James Potteren nem fog ki egy kis víz, de édes, hogy aggódtál.
- Akkor ezek szerint… - összegezte gondolatait a lány, majd arca vörös lett a méregtől. – Te csak megjátszottad magad?!
- A bátyám jó úszó – jegyezte meg Lily csak úgy mellékesen, ezért nem is értettem, hogy miért nem jön fel a víz alól.
- Te tudsz úszni?! Méghozzá jól?
- Hát nem vagyok rossz benne – ült fel James.
- Hogy te mekkora rohadék vagy! – fröcsögte Morgan, majd felpattant, s elviharzott a kastély irányába.
- Ezt jól elszúrtad, balfék – jelentette ki Scorpius, majd elindult a húga után.
- Te tényleg ilyen szerencsétlen vagy? – kérdezte Dante ölbe tett kézzel.
- Most mért? – vakarta meg a fejét James.
- Mert fogalmad sincs róla, hogyan kell bánni egy hölggyel.
- Nekem igenis van fogalmam! Sok nőm volt! – hadarta sértődötten James.
- Csak igazi nem – mutatott rá Dante, s fejcsóválva követte Scorpiust és Morgant. – Az edzésnek most vége, később folytatjuk. Szárítkozzanak meg, és öntsenek egy kis észt ebbe a szerencsecsomagba.
- Most meg mi a baja?
- Az, hogy hülye vagy – felelte Albus fásultan. – Hányszor mondjam el neked, hogy Morgan nem olyan csaj, mint akikkel eddig dolgod volt? Vele másképp kell bánni.
- De visszacsókolt! – erősködött James.
- Az nem jelent túl sokat.
- Már hogyne jelentene!
- James, te egyáltalán nem érted a női gondolkodást – szólalt meg Emily sajnálkozva. – Morgannek tetszel, ez igaz, de sosem fog összeállni veled, amíg ilyen tökkelütött vagy. Türelmesnek kell lenned és udvariasnak. Már egész jó helyen voltál a szemében, de ezzel mindent elrontottál.
- De most mért?
- Csókot lopni egy lánytól, aki amúgy sem adja be egykönnyen a derekát neked, nem túl elegáns dolog.
- Szerintem hagyjuk a bátyámat főni a levében, amúgy is nagyon hideg van – egyenesedett fel Albus. – Menjünk be.
James nézte, ahogyan testvérei és Emily egyedül hagyják, s hirtelen elkezdett fázni. A pillanatnyi diadal melege hamar kihűlt, s úgy döntött, hogy ő is bemegy. Lehet, hogy a többieknek igaza van? Talán tényleg elvetette a sulykot? De Morgan engedte azt a csókot, és utána ugrott! Igazi mentőangyalként viselkedett. Mi ez, ha nem vonzalom?