Ezzel a fejezettel szeretnénk Nektek kellemes hétvégét kívánni, és elbúcsozom egy időre, ugyanis jövő héten nem leszek gépközelben. De utána hozom a következő fejezetet. :)

Csak az első nap volt olyan felemelő a Steinhauser birtokon, mintha a Stormon tett kirándulás hallgatólagos beleegyezés lett volna a kemény kiképzésbe, amely rájuk várt. Mindennap korán keltek, s késő estig edzettek, amely természetesen nem azt jelentette, hogy pálcákkal varázsoltak, hanem fárasztó fizikai terhelést. Dante szerint olyan erősnek kell lenniük, mint egy sárkány, csak így lesznek képesek kihozni magukból a maximumot. A gyerekek egy zokszó nélkül tűrték a nehéz feladatokat, mert tudták, hogy Dante csakis olyat követel tőlük, amely a hasznukra válhat. Egyedül Lily fakadt ki olykor-olykor, mivel szerinte egy ügyvédnek nincsen szüksége ilyesfajta kiképzésre.
- Ne add fel, drágám – simogatta meg Scorpius a haját. A lány szobájában feküdtek a zöld bársony szőnyegen. Azon a napon ismét a víz tetején kellett egyensúlyozniuk, amely során Lily többször is a jéghideg vízbe esett. – Tudom, hogy képes vagy rá.
Scorpius hangja lecsitította a lelkében dúló vihart. Letörölte az arcáról a rászáradt könnyeket, s így szólt:
- Én is tudom, hogy meg tudom csinálni, Scorp. Nem erről van szó. Csak ahelyett, hogy itt szenvedek feleslegesen, most akár valahol nyaralhatnék is apáékkal.
- Amit itt tanulunk az nem felesleges.
- Dehogynem! – nyafogta Lily. – Én ügyvéd szeretnék lenni, nem harcos, vagy auror. Neked hasznos, mert te auror leszel, Jamesnek hasznos, mert harcos szeretne lenni, Morgannak hasznos, mert a balerináknak is kell az erőnlét. De Alnak, Emilynek és nekem teljesen fölösleges. Csak azért maradok, mert így veled lehetek. Csak az elején nem hittem volna, hogy ennyire durva lesz. Majd leszakad a lábam.
Scorpius a lány térde fölé hajolt, majd a térde alá nyomott egy csókot.
- Már csak egy hét van vissza, Lily. Ki fogod bírni.
- Jobban lennék, ha velem aludnál – vetette fel a lány. Szemében furcsa fény táncolt.
- Tessék? – rökönyödött meg Scorpius.
- Sokkal könnyebb lenne elviselnem ezt a helyet, ha velem töltenéd az éjszakát.
- Azt nem lehet, Lily.
- Scorpius, már nagyon régóta együtt vagyunk.
- De te még nem vagy nagykorú.
- Attól még kívánhatlak, nem? – Lily négykézlábra emelkedett, s így úgy festett, mint egy prédára váró ragadozó. A szemében élénken lobogott a vágy tüze. Scorpius még sosem látta ezt benne.
- Miért nem lehetnénk végre együtt? – búgta a lány. – Miért ne tehetnénk meg azt, amire mind a ketten várunk? Ráadásul nemsokára nagykorú leszek.
- Lily, én ígéretet tettem az apádnak – emlékeztette a fiú elcsukló hangon. Egy cseppet sem hagyta hidegen a lány buja arca.
- Az ígéreteket néha megszegik – bújt a fiúhoz Lily. – Scorpius, én annyira szeretlek!
- Én is szeretlek, pont ezért nem teszem meg. – Scorpius eltolta magától a lányt. Érezte, hogy el kell hagynia a szobát, különben tényleg képtelen lesz megtartani az ígéretét. El kellett mennie azonnal.
- Ennyi?! – horkant fel a lány dühösen.
- Ennyi, jó éjt, édesem. – Scorpius finom búcsúcsókot adott a lány szájára. Amikor fel akart egyenesedni, Lily elkapta a kezét és lerántotta maga mellé a földre.
- Scorp, jól van, akkor csak aludjunk együtt. Nem kell csinálnod semmit, csak aludj velem. Kérlek!
Scorpius erre nem mondhatott nemet.
- Jól van, veled alszom.
Lily arca egy csapásra felragyogott, felpattant a földről (hirtelen mintha eltűnt volna a fáradsága), s a fiú nyakába ugrott.

- Hidd el, Scorp, ha holnap melletted ébredek, máris sokkal jobb formában leszek.
- Aztán holnap ne panaszkodj ám nekem, hogy nincsen kedved felkelni meg hasonlók – emelte fel a mutatóujját a fiú.
- Boszorkány-becsszavamra esküszöm – mosolygott rá Lily.
Scorpius adott egy puszit a lány szájára, majd elindult az ajtó felé. Lily elfehéredett.
- Most mégis itt hagysz?!
- Szerinted a pizsamám nélkül miben alszok majd?
- Engem nem zavar, ha nincsen rajtad ruha – csúszott ki Lily száján, majd amikor felfogta a szavai értelmét, azonnal a szája elé kapta a kezét.
Scorpius – ha lehet – még nagyobb zavarba esett, mint Lily. Csak állt az ajtó előtt földbe gyökerezett lábbal és vörös arccal. Valahogy sosem gondolta volna, hogy Lily egyszer ilyesmit fog neki mondani. Pedig várható volt, hiszen szerelmesek, de ő mégsem gondolt arra, hogy egyszer majd egy ágyban alszanak és szeretőkké válnak. Talán azért, mert Lily olyan fiatal volt még, amikor összejöttek, s azután annyi minden történt. Scorpiusban fel sem merült, hogy a lány nemcsak a személyiségére vágyik, hanem a testére is. És most világosan kiderült, hogy a kapcsolatuk új szintre jutott: arra a szintre, amikor már nem elég a kézfogás. Scorpius ezen a ponton kezdett el aggódni. Mert fogalma sem volt arról, hogy hogyan is bánjon a lánnyal akkor, ha elérkezik a nagy nap. Mert abban teljesen biztos volt, hogy ezt az alkalmat a legkülönlegesebbé szeretné tenni a lány számára. Csak azt nem tudta, hogy hogyan. Az ajkába harapott, amely nyomán kiserkent a vére. A vér sós íze térítette magához.
- Azért elmennék a pizsamámért – jelentette ki, majd elhagyta a szobát. Útközben azon gondolkodott, hogy tanácsot kellene kérnie Albustól. A bökkenő csak az, hogy hogyan kérdezzen a legjobb barátjától arról, hogy hogyan is tegye felejthetetlenné a húga első éjszakáját. Eléggé faramuci a helyzet. Úgy tűnik, hogy csak magára számíthat. Lehajtott fejjel bandukolt a szobája felé, észre sem vette, hogy kis híján fellöki Jamest, aki éppen a fürdőszobából sietett vissza, hogy álomra hajthassa a fejét.
- Na, mi van? – hőkölt hátra James.
- Semmi, csak nem figyeltem, bocs.
- Valami gond van? – ráncolta a homlokát James, miközben szorosabbra húzta az oldalán a zöld fürdőlepedőjét.
„Csak a húgod szeretne együtt lenni velem úgy, ahogyan a felnőttek szoktak és én beparáztam.” – gondolta keserédes szájízzel Scorpius. De ezt mégsem mondhatta ki, így inkább ekképp felelt:
- Dehogyis! Csak egy kicsit elfáradtam ma az edzésen.
- Hát a mester nem kímél minket – vigyorgott James.
- Ne is kíméljen, nem azért jöttem.
- Én sem.
- Jó éjt, James.
- Jó éjt, Scorpius.
Azzal James egyedül maradt. Egy ideig még merengve nézett a fiú után, aki befordult a folyosó sarkán, majd megvont a vállát és folytatta az útját. Útközben azon gondolkozott, hogy milyen érdekes az élet. Régebben egy ilyen találkozás vérbe torkollott volna kettejük között, most pedig egész jó barátokká váltak. Sosem gondolta volna, hogy egyszer a mardekáros fiút kedvelni fogja, az meg még annyira sem merült fel benne, hogy a húga barátja lesz. Ő meg szerelmes lesz a srác húgába. Az élet furcsa poénokat kedvel. Ezen aztán elmosolyodott. A végén még – természetesen, ha a Morgan-hadművelet beválik – a Potterek és a Malfoyok rokonok lesznek. Mardekár és Griffendél többé már nem lesz ellenség. Talán pont erre van szükség, hogy az évszázados ellenségeskedést megszüntessék. Mert mindenki tudni fogja, hogy a Mágiaügyi Miniszter gyermekeinek a társai mardekárosok voltak, s az, hogy a griffendélesek házasságot kötöttek a mardekárosokkal követendő például szolgálhat. Ahogyan így gondolkozott, hirtelen Morgan állt előtte. A lány kezén egy törölköző pihent, valamint a hálóruhája. Jamesnek rögtön az jutott az eszébe, hogy ha kicsit később jön ki a fürdőből, akkor akár össze is futhattak volna, mint annak idején. Ennek a gondolatára rögtön izgalomba jött. De erőt kellett vennie magán. A lány nem láthatja rajta, hogy milyen hatást gyakorol rá. Ahogyan a lány arcát fürkészte az jutott az eszébe, hogy talán ő is hatással bír Morganre, mivel az szemmel láthatóan eltévedt James izmos mellkasában. Merthogy le sem vette a szemét a szépen kidolgozott izmokról. James legszívesebben felnevetett volna, de nem akarta zavarba hozni a lányt. Viszont nagyon imponált neki a tény, hogy Morgant szemmel láthatóan rabul ejtette a mellkasa. Legalább valamit talán vonzónak talál rajta. Akkor nem volt hiábavaló az a sok edzés.
Morgan mindeközben észre sem vette, hogy mennyire Jamesen felejtette a tekintetét. Mindig is odavolt a sportos fiúkért, s most itt állt előtte ez a csoda. El is feledkezett arról, hogy az általa megvetett James Potter áll előtte. Egyszerűen arra gondolt, hogy bárcsak megérinthetné… A keze hirtelen mintha önálló életre kelt volna, elindult felfelé. Csak az járt a fejében, hogy hozzá kell érnie, érezni szeretne a tenyere alatt ezt a tökéletességet.
Ekkor apró köhintés ébresztette fel. Mintegy varázsütésre magához tért, s elkapta tekintetét a mellkasról, s a gazdájára nézett, aki nem volt más, mint James Potter. Most biztosan azzal jön majd, hogy nyugodtan tapogassa csak meg, és, hogy látja rajta, hogy mennyire szeretne hozzáérni. James Potter kezébe most halálos erejű fegyvert adott. Mert James meg fogja alázni, amiért ő is annyiszor a földbe döngölte.
De legnagyobb meglepetésére a fiú ennyit mondott:
- Jó éjszakát, Morgan.
Morgan hirtelen nem tudott kinyögni egyetlen értelmes szót sem, s mire összeszedte magát, addigra a fiú már el is tűnt. Nagyon utálta magát ezért. Hogyan ejthette rabul egy szép test látványa ennyire? Hiszen ez a test James Potteré! És miért nem kezdett el gúnyolódni, vagy nyomulni? Ez az udvariasság az egekbe emelte Morgan vérnyomását. Lehet, hogy James megsajnálta és emiatt nem akarta kellemetlen helyzetbe hozni? Hát őt aztán ne sajnálja! Morgan ökölbe szorította a kezét olyan erősen, hogy a körme belefúródott a húsába, s vérezni kezdett a keze. Egész testét rázta a düh. Mégis hogy jön ahhoz ez a sehonnai James Potter, hogy sajnálja őt?! Igenis hozzá kellett volna érnie, aztán csábosan visszautasítani! Morgan a hideg falnak dőlt, hogy lehűtse izzó testét. Miket gondol? A varázslók istenére! Milyen elvetemült gondolatai vannak! Hiszen nem történt semmi. Kicsit kellemetlen volt az eset, ez igaz, de valójában semmi sem történt. Azt viszont el kellett ismernie, hogy a lányok nem hiába sugdolóztak annyit erről a fiúról. Kívülről tökéletes.
Amíg ő magában füstölgött, James Potter már az igazak álmát aludta. Miután visszatért a szobájába, azonnal bebújt a paplan alá, és édes mosollyal az arcán elaludt. Lám, lám, valamivel azért sikerül mégiscsak felkeltenie a lány érdeklődését.
 

Másnap Dante pihenőt adott nekik Keira nyomására, ugyanis a nő látta a gyerekeken, hogy mennyire megviseli őket az edzés. Így végre lazíthattak egy kicsit. James úgy döntött, hogy lemegy a tópartra, hogy gyakorolhassa azt a farönkös mutatványt. Bosszantotta, hogy nem tudja megcsinálni. A tóparton azonban üldögélt már valaki. James azonnal felismerte Teddyt. A fiú a lábát lógatta a vízbe (James csodálkozott is azon, hogy hogyhogy nem fagy le a lába), s közben egy levelet olvasott. Valószínűleg a szülei írtak neki. Vagy Victoire.
- Szevasz, Teddy – telepedett le mellé James. Régen beszélgettek már, talán el tudnak diskurálni egy kicsit minden férfi kínjáról: a nőről.
- Szevasz – morogta a fiú, s fel sem nézett a levélből. Az arca egyre vörösebb lett, s a keze remegni kezdett.
James komolyan meghökkent Teddy reakciójától. Valahogy még sosem látta ilyen dühösnek. Teddy mindig nyugodt volt és kiegyensúlyozott. Csak néha viselkedett másképp, főleg Victoire miatt. Victoire… Már nyilvánvalóvá vált James előtt, hogy Teddy a lánytól kapta a levelet.
- Vic megint az őrületbe kerget? – törte meg a csendet James.
- Teljesen kicsinál! Egyszerűen az idegeimre megy! – fakadt ki Teddy, miközben apró galacsinná gyűrte a levelet, majd a levegőbe emelte a pálcájával és meggyújtotta. A papír égő gombóccá változott, a fiúk pedig figyelték, amint hamuvá ég.
- Mivel húzott fel már megint? – érdeklődött James.
- A féltékenykedésével. Állandóan azzal nyaggat, hogy menjek vissza Londonba, mert ő meg van arról győződve, hogy én itt a finn lányokkal flörtölök.
- Hiszen ki sem mozdulsz a birtokról!
- De szerinte én biztosan ezzel foglalkozom. Mintha nem lenne jobb dolgom. Mintha nem tudná, hogy mennyire szeretem.
- Akarod, hogy beszéljek vele? Elmondom neki, hogy hűséges vagy.
- Ha már bizonygatni kell neki a hűségemet, akkor az már régen rossz, nem gondolod? – Teddy arcán keserű mosoly jelent meg.
James nem tudott mit felelni erre, mivel még sosem volt komoly kapcsolata.
- Akkor miért foglalkozol vele? – Tudta, hogy az unokatestvére ellen beszél, de nem zavarta. Ha a lány ilyen hülye, akkor megérdemli. – Te sokkal jobbat érdemelsz nála, Ted.
- Szeretem őt, James. Ő tudja, hogy vérfarkas vér is csörgedezik az ereimben, de elfogad. Ezzel együtt szeret. Vagy legalábbis szeretett.
- Attól félsz, hogy nem találsz majd olyan lányt, aki elfogadna? – esett le Jamesnek a tantusz.
- Így is mondhatjuk.
- Ted, már nem az őskorban élünk, szerintem simán kapnál magadnak olyan lányt, aki elfogad és megbízik benned. Aki nem akar megfojtani, mint Victoire. Különben sem szoktál átváltozni vagy ilyesmi. Csak félig vagy vérfarkas.
- Tudom, de … nem is tudom, mit mondjak. Kicsit össze vagyok zavarodva. Amikor Vickel szakítottunk, én próbáltam túllépni, de iszonyúan hiányzott.
- Talán azért, mert nem találtad még meg a tökéletes lányt.
- Lehet, hogy így áll a helyzet – ismerte el a fiú. Tekintete a távolba meredt. – Lehet, hogy csak megszokásból vagyok vele, de lehet, hogy tényleg ő az igazi. Csak túl kell élnünk.
- Akkor tudod, mit csinálj? – James egész testével a fiú felé fordult. – Ne írj vissza neki. Hagyd főni egy kicsit. Aztán, amikor hazamész majd viszel neki valami ajándékot és kibékültök.
- Gondolod, hogy ez segíthet?
- Ha mindig rohansz hozzá és úgy táncolsz, ahogyan ő fütyül, akkor örökké uralkodni fog rajtad. S ezt nem hagyhatod, mert férfi vagy.
Teddy arca felvidult, látszott rajta, hogy elgondolkodtatják James szavai.
- Igazad van, testvér.

- Ugye? – nevetett fel James. – Nekem mindig igazam van, kivéve, amikor nem, de akkor az első szabály lép életbe.
- Tudod, mi jutott még az eszembe? Hallottam, hogy ma este lesz egy kis ünnepség a faluban. Mért nem megyünk el?
- Ünnepség?
- Afféle diszkó. Fiatalok lesznek ott, menjünk el!
- Rosszalkodni akarsz, Teddy? – kérdezte James gonosz vigyorral.
- Ha már úgyis azt hiszi, hogy megcsalom és bulizgatok, akkor adjunk némi alapot a haragjának.
- Ez az én testvérem! – csapott Teddy tenyerébe James. – Szerinted a mester elenged minket?
- Szabadnapotok van, nem? Azt mondta, hogy bárhová mehettek.
James már alig várta az estét. Valahogy a tanulópad nem volt az ő pályája, ámde a táncos mulatság már annál inkább. Valahogy rá kell vennie Morgant, hogy menjen velük. Talán ott elcsábíthatná, hiszen James remekül táncol. Nem, nem teheti ezt. Közömbösnek kell maradnia.

A lányt meggyőzni egyáltalán nem volt nehéz, sőt! Sokkal egyszerűbb volt, mint azt James hitte. Egyszerűen ebéd közben megemlítette, hogy lesz ez a buli, s a többiek rögtön ráharaptak. Alig tudta elhinni, hogy ilyen könnyen ment. Olybá tűnt, hogy Morgannek egyáltalán nincsen ellenvetése a mulatsággal kapcsolatban. Mintha kifejezetten örülne az ötletnek. Arra azonban nem számítottak, hogy vendég érkezik a kastélyba. Nem is akármilyen vendég. Egy távoli kultúra szülötte az egzotikus kinézetű leányával. Mert Dante is igyekezett megszervezni a saját összejövetelét. Ennek első lépéseként kiküldte a meghívóit, s Samir, az arab mágus úgy döntött, hogy hosszabb időre érkezik Finnországba, mint a többiek.
Albus éppen lefelé tartott az előtérbe vezető lépcsőn nyomában a mennyasszonyával, hogy azon keresztül a könyvtárszobába jusson, amikor az arab mester és leánya beléptek az ajtón. A fiú hirtelen megmukkanni sem tudott a váratlan meglepetés okozta örömtől. Samir a szokásos kaftánját viselte, míg Jade ragyogó kék színű csadorba bújt. A szeme azonnal felcsillant, amint megpillantotta Albust.
- Mester…, Jade! – Albus illedelmesen kezet fogott az arab mágussal, majd Jade felé biccentett. Kis híján megfeledkezett arról, hogy a lány más kultúra tagja, mert erős késztetést érzett arra, hogy magához vonja és megölelje. – Nem is tudtam, hogy találkozni fogunk.
- Mi már hallottuk, hogy itt vagytok.
- Jó napot kívánok, uram – köszönt Emily.
- Szép napot, Miss Watkins – mosolygott a férfi, majd átkarolta a lányát. – Találkozott már a lányommal, Jadéval?
- Még nem volt szerencsém. Örvendek, Jade, Emily Watkins vagyok, Albus mennyasszonya. – A mennyasszony szót direkt kihangsúlyozta, mivel azonnal rájött, hogy ez a lány az lehet, akire Albus le akarta cserélni. Meg kell hagyni, különleges szépség.
- Részemről az öröm. – Jade nem is tudta, hogy Albusnak van valakije, ráadásul feleségül szándékozik venni. A szíve fásultan összefacsarodott. Amikor az apja megemlítette neki, hogy Albus is északon van, a várakozástól majd kiugrott a szíve a helyéről. Szerette volna viszontlátni a fiút, de sejtelme sem volt arról, hogy egy másik lányt ölel majd. Arról pedig végképp fogalma sem volt, hogy őt ez ennyire megrázza. Tudta, hogy ne lehetnek együtt, hiszen annyira különböző világból érkeztek, s örült, hogy Albus végül talált egy lányt, aki hozzávaló, de a gondolat és a tény két különböző dolog. Most örült életében először, hogy kendővel kell eltakarnia az arcát, így nem látják majd a gondolatait. Nem látják, hogy a szíve majd meghasad, ha látja őket csókolózni.
- Meddig maradnak, mester?
- Dante pénteken partit ad, arra jöttünk, csak gondoltuk, előbb érkezünk pár nappal. Szeretnék elbeszélgetni vele kicsit. Vasárnap indulunk haza. Hogy halad a kiképzésetek?
- Remekül, uram.
- Nagyon örülök, hogy visszatértetek hozzá, rengeteget tudtok tanulni tőle, és emellett ő is tőletek. Megyek is és megkeresem. Megkérhetnélek titeket, hogy vezessétek körbe a leányomat? Nem sokat látott még Finnországból, csak a birtokot látta a múltkor, s van itt egy kis falu, nagyon barátságos hely.
- Hát persze, ezt nem is kell kérnie, uram – lelkendezett a fiú, amellyel sikerült ismét feléleszteni párjában azt a bizonyos zöld szemű szörnyet. Pedig Albusnak nem voltak bűnös gondolatai. Ő csak egyszerűen örült, hogy viszont láthatja a lányt, akinek köszönhetően kilábalt a depresszióból, s visszatalálhatott Emilyhez.
- Nem szükséges ám velem foglalkoznotok, elég, ha megmutatjátok a szobámat. – Jade nem akart belerondítani a pár aznapi programjába, habár a falut szívesen megnézte volna.
- Tudod, Jade, ma este úgyis oda megyünk, miért nem jössz el velünk? – vetette fel Albus.
- Nem szeretném megzavarni a randevútokat. – A randevú szót francia akcentussal ejtette ki, a Franciaországban töltött tanulóéveknek köszönhetően. Ez az apró akcentus még ellenállhatatlanabbá tette.
- Nemcsak ketten megyünk – tájékoztatta Emily. – A többiek is jönnek, buli lesz.
- Buli?
- Még mi sem tudjuk, hogy milyen pontosan. Tudod, most megyünk először. Gyere el velünk! Ott lesz James és Lily is.
James neve hallatán Jade azonnal felvidult. Örült, hogy újra találkozhat a tűzrőlpattant Jamesszel. Valahogy Albus kapcsolata kezdett háttérbe szorulni.
- Ne erőltesd, Al, lehet, hogy az ő kultúrájukban a bulizás tiltott dolog – mondta Emily, miközben őszintén remélte, hogy a dolgok úgy állnak, ahogyan ő mondta.
- Igazából egyszer Párizsban voltam már bulizni – vallotta be Jade. – Akár elmehetnék veletek. Igaz, hogy mifelénk nincsenek ilyen helyek, de engedélyezett megismerni más szokásokat.
Miközben beszélt Emily feje egyre vörösebb lett a dühtől. Maga sem értette, hogy mi ez az iszonyatos harag, amit érez. Nem kellene féltékenynek lennie, hiszen Albus őt választotta. Megbocsátott neki. De akkor is nagyon mérges volt. És nem akarta, hogy a lány elkísérje őket.
- Akkor számíthatunk rád?
- Mindenképpen, és köszönöm a meghívást – mosolygott Jade.
Amikor mosolygott, a szeme ragyogott, s ez varázslatossá tette. Emiatt Emily csak még jobban gyűlölte őt. Viszont azt megfogadta, hogy nem fogja kimutatni az érzéseit. Senkinek sem kell tudnia arról, hogy mennyire dühíti ez az arab fruska. Albus az övé, és csak az övé.
- És James merre van? – tette fel a kérdést Jade mintegy mellékesen. De igazából szüksége volt arra, hogy James a szabad szájával felvidítsa. Csak ő nevettetheti meg.
Emily elgondolkozott ezen a kérdésen. Talán a lánynak nem is Albus kell? Ha érdeklődik James iránt, akkor ő mindent megtesz majd, hogy megkapja.
- Fent van a szobájában, második emelet, első ajtó jobbra.
- Köszönöm – bólintott Jade. – Esetleg meg tudnátok mondani, hogy hol lesz a szobám?
- Mi nem tudjuk, de Face biztosan – felelte Albus, s amint kimondta a nevet, a Steinhauser birtok koboldja már meg is jelent.
- Kérem, kövessen, hölgyem.
Így kettesben maradtak Emilyvel.
- Milyen kedves lány – szólalt meg Emily.
- Ő egy igazi angyal – mélázott Albus.
Emilyben ismét felforrt a düh, már éppen valami csípős megjegyzésen kezdte el törni a fejét, amikor a fiú folytatta:
- Talán pont rá van szükség. Az ég küldte őt. James talán végre feladja a Morganért folytatott halálraítélt harcot.
- Morgannek tetszik a bátyád – jegyezte meg Emily, de a legszívesebben azonnal visszaszívta volna. Épp most jelentette be, hogy Jamesnek van esélye a lánynál, így nem kell az arabbal foglalkoznia. Maga ellen beszélt, de nem hazudhatott. Morgan boldogságát a szívén viselte.
- Akkor miért űzi el folyton?
- Mert nem bízik benne.
- Akkor nem is érdemli meg! – kiáltott fel Albus. Bárkivel birokra szállt volna a bátyjáért.
- Elképzelhető, hogy igazad van – vélte Emily.

Az este hamarabb eljött, mint képzelték. A gyerekek izgatottan készülődtek a szobáikban. Morgan a legcsinosabb ruháját vette fel, mivel úgy döntött, hogy ezúttal tudatosítani akarja abban a felfuvalkodott James Potterben, hogy mi is az, amit sosem kaphat meg. Rettentően zavarta az előző napi incidens, és mindenképpen revansot akart venni. Tudta, hogy ezt csak akkor teheti meg, ha ma ő fojtja benn a szót Jamesben. Ennek érdekében egy testhezálló egybe részes vörös szoknyát húzott fel, szőke haját pedig lágy hullámokban engedte a vállaira omlani. Morgan általában nem szokott erősen sminkelni, de ezúttal a szemeit minél vadítóbbnak szerette volna. Mikor végzett, elégedetten konstatálta az eredményt, s elindult a gyülekezőhely felé. Odalent csak az az arab lány várakozott, akit aznap mutattak be neki. Jadén barackszínű kaftán volt és egy hófehér kendő a fején. Morgan összevonta a szemöldökét amint meglátta. Kétségtelenül nagyon aranyos volt a lány a ruhájában, de errefelé senki sem öltözködik így. Nagyon feltűnőek lesznek vele, s Morgan csakis James érdeklődését akarta felkelteni. Semmi kedve sem volt holmi finn muglikkal bájologni csak azért, mert azok még nem láttak senkit sem így bebugyolálva.
- Te így akarsz jönni? – kérdezte barátságtalanabbul, mint szerette volna.
- Igen – válaszolta Jade, majd látva Morgan arcát, felvonta a szemöldökét. – Talán nem illik ebben megjelennem?
Morgan az ajkába harapott, azon gondolkozott, hogyan is mondja el a véleményét anélkül, hogy megbántaná a lányt.
- Tudod, errefelé nem szoktak a lányok ennyire beöltözni. Úgy értem, persze, kell kabát, amíg eljutunk a diszkóba, de odabent… - Morgan nyelt egyet. – Odabent nagyon ki fogsz tűnni a tömegből.
Morgan várakozva figyelte a lány reakcióját, mivel tényleg nem szerette volna megbántani. De legnagyobb meglepetésére Jade fásultan felsóhajtott.
- Tudom én nagyon jól, Morgan, csak két gondom van. Az egyik az apám, aki még sosem látott modern ruhában, a másik pedig az, hogy nincs is ilyen ruhám. Jobban mondva, otthon van egy, mert Párizsban sem mehettem így mulatni, de nem gondoltam volna, hogy kelleni fog ide.
Morgan eltűnődött a lány szavain, majd eszébe jutott valami:
- A ruha-ügyön könnyen segíthetünk, ugyanis én adhatok neked kölcsön. Az apád pedig nem tűnik olyannak, aki felfal csak azért, mert bulizni jöttél.
- Tudod, nálunk nagyon szigorúan veszik a hagyományokat.
- Én ezt értem, de most nem otthon vagy – magyarázta Morgan. – Itt tényleg nagyon feltűnő leszel. Nem lesz semmi gond, és nem valami extra illetlen ruhát adok rád.
- Nem szeretném, ha mindenki engem bámulna, ez igaz – tűnődött Jade. – De az apukámat sem szeretném megsérteni.
- Lehet, hogy gorombán fog hangzani, de amiről édesapád nem tud, az nem fáj neki.
- Te titkoltál már el valamit az apukád elől?
- Hát volt már rá példa… nem is egyszer – válaszolta Morgan. – A te döntésed.
Jadénak nem volt sok ideje gondolkozni, mivel léptek közeledtek. Nem akart az apja háta mögött cselekedni, de azt sem szerette volna, ha újjal mutogatnak rá, vagy megbámulják. De az igazi gondja abból fakadt, hogy annak idején, amikor először cserélte a hagyományos ruháit valami modernebbre… nos, akkor úgy érezte, mintha felszabadították volna. Nagyon élvezte azt a ruhát. Jobban, mint illett volna. Talán pont emiatt nem kellene kísértésbe esnie. Nem lenne szabad. De annyira szeretne elmenni a korabeli fiatalokkal! Annyira szeretne összebarátkozni velük. Ha ezt nem lépi meg, akkor egész este üldögélhet egyedül a szobájában, s arról képzelődhet, hogy a többiek azt teszik, amihez joguk van: élnek.
- Rendben van.
- Szuper! Akkor menjünk a szobámba és segítek neked – ajánlotta Morgan.
Így a két lány, két különböző világ összefogott egy jó este reményében. Morgan elámult, amikor meglátta a lányt a kendők nélkül. Egyszerűen képtelen volt felfogni, hogy miért takarják el magukat az arab nők. Kár, nagy kár, hiszen Jade annyira szép, hogy nem lenne szabad rejtegetni. Morgan ámuldozással nézett végig a lányon, mikor az már a Morgan által adott fehér szoknyába bújt. Nem jutott más kifejezés az eszébe, amellyel jobban le tudta volna írni a lányt: tökéletes.
- Szerinted nagyon bénán nézek ki? – tudakolta Jade őszinte szerénységgel.
- Szerintem fergetegesen. Már csak a hajaddal kellene kezdenünk valamit.
- Miért, nem jó így, ahogy van?
- Szerintem előnyösebb volna, ha copfba fognád, így előtérbe kerülne az arcod.
- Akkor tegyük azt – egyezett bele Jade. Annyira boldog volt, hogy egy korabeli lánnyal beszélgethet olyan egyszerű témákról, mint a ruhák, vagy, hogy mit kezdjen a hajával. Miután elkészült, belenézett a tükörbe, s egy régen eltemetett ismerős nézett vissza rá. A párizsi lány. A párizsi boszorkányképzőben gyakran rendeztek pizsama-partikat, ahol különböző ruhákat próbálgattak és hajviseleteket. Szeretett ott lenni, jobban, mint az oázisban. Párizsban úgy érezte, hogy pezseg körülötte az élet. Imádta az apját, de ő ragaszkodott a hagyományokhoz. A hagyományokhoz, amelyekhez ő is kötődött volna, ha nem ismer meg olyan korán egy másik világot.
- Indulhatunk? – zökkentette ki a gondolataiból Morgan.
- Igen, és nagyon köszönöm. – Jade megszorította a lány kezét. Habár még egy napja sem ismerte őt, mégis melegséget érzett a lány irányában.
 

A többiek már mindannyian odalent voltak, s amikor megpillantották a lányokat akkora csend lett, hogy még az odakint lengedező szél hangját is hallották.
- Hűha, Jade! Azt a mindenit! – sóhajtott fel Lily. – Még sosem láttalak ilyen öltözetben!
- Nagyon jól áll – bólogatott Albus is.
James az arab lányt szinte észre sem vette annyira Morgan hatása alá került. Arra gondolt, hogy ezt a lányt mindenképpen meg kell szereznie. S volt még egy gondolat, ami szöget ütött a fejében: az, hogy Morgan talán azért csípte ki ennyire magát, hogy bosszút álljon, amiért a múltkor faképnél hagyta a folyosón. Amint ez megfogalmazódott benne rögtön tudta, hogy nem szabad tovább bámulnia a lányt. Inkább a Morgan mellett álló fehér ruhás lányra nézett, s először fel sem fogta, hogy Jadét látja.
- Hogyhogy ilyen ruhába öltöztél? – érdeklődött Lily.
- Csak szerettem volna beleolvadni a tömegbe.
Ekkor Jamesnek ördögi terv jutott az eszébe. Talán Morgant féltékennyé tehetné. Igaz, nem Jadéval akarná ezt megtenni, de abból, hogy bókol neki, nagy baj nem lehet.
- Szerintem így sem fog sikerülni beleolvadnod – nézett Jadéra. – Egyszerűen lélegzetelállító vagy.
Jade elpirult James szavaitól, s érezte, amint kellemesen bódító érzés áramlik szét a testében. Morgan eközben dúlt-fúlt magában, amiért Jamest hidegen hagyja az ő megjelenése.
- Indulhatunk? – kérdezte morcosan. Nem, nem szabad ilyen morcosan viselkednie, mert akkor elijeszti Jamest. És akkor meg mi van? Lehet, hogy jobb is lenne.
- Jaja, menjünk – bólogatott szaporán Teddy. – Lord Steinhauser előkészíttetett nekünk egy hintót.
- Egy hintót? – kerekedtek el a gyerekek szemei.
- Hol élünk, a 18. században? – fintorgott James.
- A Roxfortban is vannak fiákerek.
- Ezeket igazi lovak húzzák – helyesbített Teddy. – Errefelé gyakran használnak ilyen eszközt. És seprűn mégsem mehetünk, hiszen muglifaluról van szó.
- Akkor robogjunk a szekéren. – James továbbra is fintorgott. Nem szerette a lovakat. Valahogy mindig tartott tőlük. Ez elég érdekes, tekintve, hogy nemrég egy sárkány hátán lovagolt.
- Nem szekér, hintó – javította ki Lily izgatottan. Hát persze, a húga imádta a lovakat. Meg úgy mindenféle állatot és bestiát. És élt-halt a régi dolgokért. Sokszor mondta, hogy legszívesebben abban a világban élne, amikor még hosszú ruhákban jártak az emberek. Ekkor eszébe jutott, hogy talán Morgan is így van ezzel. Akkor viszont elszúrta, amikor leszólta a hintós utazást. Most már mindegy, már kimondta.
A gyerekek elindultak az udvarra, ahol már várta őket a méregzöld színű, fenséges hintó. Elől egy fekete köpenyes, keménykalapos férfi ült, ő fogja vezetni a hintót.
- Hűűű ez tényleg nagyon olyan, mint régen! – ugrándozott Lily a hintó körül.
- Ennyire szereted a hintókat? – kérdezte Scorpius.
- Mindent, ami régi! Hiszen mondtam már egyszer.
Scorpiusnak ekkor támadt egy nagyon jó ötlete. Talán kihasználhatná ezt az információt…

Az út a faluba kicsit döcögős volt, s James cseppet sem élvezte az ide-oda hánykolódást. Ha Morgan esetleg mellette ült volna és ő csúszkálna mellé nem pedig Ted, akkor sokkal jobb kedve volna, akkor akár meg is kedvelné a hintózást. Szerencsére csupán fél órát kellett így eltölteniük, ugyanis a szórakozóhely, a Nurkka nem esett messze a birtoktól. Odabent villództak a színes fények, s egész sokan voltak ahhoz képest, hogy a falu nem olyan nagy és távol esik a városoktól. Jade őszintén örült, hogy nem a kaftánjában érkezett, ugyanis biztosan azonnal szemet szúrt volna az ottaniaknak. Azok ugyanis olyan ruhát viseltek, mint Morgan, vagy Lily. Vagy az ő kölcsönruhája.
- Van ott egy szabad asztal – mutatott az egyik sarokba Teddy.
- Akkor talán vackoljuk be magunkat és próbáljuk meg kitalálni, hogy mégis hogyan is kell táncolni erre a zenére - javasolta Albus.
- Ez valami finn népzene lehet – vélekedett Jade. – Vagy inkább népzenei motívumokat felhasználó dal.
- A kérdés már csak az, hogy hogyan is ropjuk rá. – James összehúzott szemekkel figyelte a táncolókat. Nem tűnt úgy, mintha külön gyakorlást igényelnének a mozdulataik. Hamar belerázódik majd, csak át kell éreznie a ritmust. Ha már elkezdett körbekémlelni, úgy döntött, hogy csinos lányok után is kutatni kezd. Elvégre is, ez volt az elsődleges célja, amikor a legjobb ingét vette fel ma este. A táncparketten akadt egy-két lány, aki a barátnőjével érkezett és valószínűleg egyedülálló, de egy cseppet sem hozták izgalomba Jamest. Aztán ült pár szőkeség a bárpultnál, s jóízűen nevetgélt. De a legtöbben barátokkal, vagy a szerelmeikkel érkeztek. Ez elég lehangoló.
Amíg James a felhozatalt mustrálta, hirtelen arra lett figyelmes, hogy Morgan feláll az asztaluktól, s Teddy kezét fogva elindul a táncolók tömegébe.
- Hát ezek meg? – nézett utánuk.
- Tudod Teddy igazi úriember és felkérte Morgant – válaszolta Lily. – Amíg te más lányokat bámultál, ő cselekedett.
- Ennyire látszik, hogy körbenéztem kicsit? – vakarta a fejét James. Ejnye, akkor Morgan is biztosan észrevette. De lehet, hogy nem is baj ez. Legalább gondolhatja, hogy James más lány után kutat. Hogy elege lett az elutasításából. Talán végleg.
Egy rövid ideig figyelte, ahogyan Ted és Morgan önfeledten táncolnak, majd felállt. Ideje tennie valamit. De előbb szereznie kell egy italt.
- Isztok valamit?
- Mindegy, mit, csak ártson – felelte Albus, amin James őszintén megdöbbent. Az öccse sosem szokott alkoholt inni. Talán változott kicsit az ízlése. Ideje volt már.
- És a hölgyek? – nézett Emilyre, Jadéra és Lilyre.
- Én egy narancslevet kérek – válaszolta Emily.
- Én is, ha lehet.
- Én pedig Lángnyelv-whiskyt – vágta rá Lily.
- Oké, akkor három narancslé…
- Én whiskyt kértem!
- Három narancslé – nyomatékosította a szavait James. – Te, Scorp?
- Én egy vajsört, de megyek és segítek neked elhozni.
- Rendben.
Így a két fiú elindult a bárpult felé, mit sem törődve Lily morgásával. Megrendelték a narancsleveket, majd amikor a vajsörhöz értek, a pultos (aki egy szőke, csupa tetoválás fickó volt) értetlenkedve széttárta a kezét.
- Mi az a vajs’hör? – kérdezett vissza tört angolsággal.
- Hát az… - kezdett volna bele James, de Scorpius megfogta a karját, és félrehúzta.
- Ezek muglik. Tökre elfelejtettem. Ők nem ismerik a mi italainkat.
- Akkor mi a csudát rendeljünk? Én sem ismerek mást a mi italainkon kívül.
- Akkor szeretnénk három narancslevet… illetve négyet, Morgan sem kap alkoholt, és négy… ő valami alkoholosat szeretnénk, de nem tudjuk, hogy mit is válasszunk.
- A vodkh’ánk nagyon finom, de a koskenkorvánh’k még jobb.
A fiúknak fogalmuk sem volt arról, hogy milyen lehet ez a két ital, de mindenképpen ki akartak próbálni valamit.
- Akkor kérünk négy vodkát – határozott Scorpius.
Kis várakozás után megkapták az italaikat, majd visszaevickéltek az asztalukhoz. Útközben a táncolók többször is majdnem kiverték a kezükből az italokat.
- Hú, végre itt vagyunk – huppant le Lily mellé James. Észre sem vette, hogy Morgan időközben visszatért az asztalhoz, s most pontosan vele szemben ül.
- Narancslé? – fintorodott el Lily. – Most komolyan narancslevet hoztatok?
- Megmondtam, hogy azt kapsz – vágta rá James.
- És ti mit isztok? – nézett bele Teddy poharába Morgan.
- Ez… nem tudom, mi lehet ez – nézegette az italt Albus.
- Itt nincsen sem vajsör, sem semmi, amit mi ismerünk – magyarázta Scorpius. –Valami vodát, vagy ilyesmit hoztunk.
- Úgy érted, vodkát? – kérdezte Teddy, majd belenyalt a poharába. – Igen, ez kétségkívül vodka.
- Ittál már ilyet azelőtt? – tudakolta Albus.
- Egyszer, amikor Oroszországban voltam tanulmányúton.
- Te tényleg bejárhattad az egész világot – csúszott közelebb Teddyhez érdeklődve Morgan.
- Nos, elég sok helyen jártam már – ismerte el a fiú büszkén.
- És mi tetszett a legjobban?
- Rengeteg csodás helyen megfordultam, de semmi sem fogható az otthon melegéhez. – Ezzel Teddy mindenkit meglepett. – A legjobb az volt, amikor tudtam, hogy hazajövök. Annyira hálás vagyok Harrynek és Ginnynek, hogy saját fiúkként neveltek. És köszönöm a varázslók istenének, hogy ilyen klassz fogadott tesókat adott nekem.
Szavait érzékeny csend követte. Albus a poharát bámulta, Lily a könnyeivel küzdött, James pedig egy hajtásra letolta a vodkát. A torka lángba borult, úgy érezte, hogy menten meggyullad. Hirtelen ötlettől vezérelve felkapta a mellette lévő narancsos poharat és megitta az egészet.
- Elnézést – fordult a mellette ülő Lilyhez. – Ez nagyon gyilkos volt!
- Most aztán hozhatsz nekem másikat! – dörmögte Lily. – És nehogy ilyen ócska narancsot hozz, én is meg szeretném kóstolni a vodkát.
- Jól van, ne nyávogj már.
- Nem szabad egyszerre legurítani – mondta Teddy. – De lehet, hogy ezt az elején kellett volna mondanom.
- Nem sejthetted, hogy olyan hülye leszek, hogy lenyelem az összeset.
- Jól érzed magad? – aggodalmaskodott Jade. Kezével ösztönösen James arcához nyúlt, majd – amikor észrevette, hogy kit csinált – gyorsan elkapta.
- Semmi baj, Jade. Olyan hűvös a kezed, nagyon jólesik az arcomnak – búgta James.
Ennek hallatán és láttán, Morgan azonnal Teddyhez fordult, s megkérdezte tőle, hogy nem mennek-e vissza táncolni. A fiú készséggel tett eleget lány kérésének. Jamesnek ez egy cseppet sem tetszett, úgy döntött, hogy a vodkától elég bátorságot szerzett ahhoz, hogy ismerkedni kezdjen a finn lányokkal. Már csak abban reménykedett, hogy valamelyikük beszéli a nyelvét.

Amíg ők a Nurkkában vívták saját személyes kis csatáikat, addig Dante Steinhauser arra kérte szerelmét, hogy öltözzön fel melegen, mivel el szeretné vinni valahová. Keirának fogalma sem volt arról, hogy Dante mit forgat a fejében, de azt érezte, hogy valami nagy dolog készül, hiszen Dante nagyon idegesnek látszott.
- Drágám, valami baj van? – kérdezte a férfit, amint lefelé tartottak az udvarra vezető egyik lépcsőn.
- Nem, mért lenne baj? – Dante nem volt túl kedves, sőt! Már-már mogorvának festett.
- Csak mert olyan más vagy, szerelmem – bújt hozzá Keira.
Dante próbált felnevetni, de torkából csak valamilyen kétségbeesett morgás tört fel. „Úgy viselkedem, mint egy óvodás… Össze kell kapnom magam, elvégre is Dante Steinhauser vagyok, Finnország lordja, a Sárkányosztag valaha volt legfiatalabb tagja, a sárkányok ura és a világ legjobb párbajmestere. Ezenkívül pedig állítólag egész jóképű is. Ez nem okozhat gondot, férfiként kell viselkednem, lordként. Gyerünk, Dante, ne légy nyámnyila!” – gondolta magában. A keze síkos lett az izzadságtól, a szíve a torkában dobogott. Nem akarta, hogy a nő ezt meghallja, mialatt szorosan hozzá bújik és a fejét a vállára hajtja. Ezért eltolta magától Keirát.
- Dante… - suttogta Keira. Nem tudta hová tenni a férfi viselkedését. Meglehetősen zavartnak látszik. Még sosem látta ilyennek. – Dante, kérlek, mondd el, ha valami baj van.
- Mi baj lehetne? – horkant fel a férfi. Ebben a helyzetben szívesebben választott volna még egy roxforti csatát. Vagy alaszkait. Vagy akármilyet.
- Dante, valami bánt téged?
- Ne kérdezgess már ilyen sületlenségeket, inkább gyere velem.
- Hová megyünk?
- Titok.
Keirát nagyon megrémisztette a férfi furcsa viselkedése, de megbízott benne, így követte le egészen az udvarra. Legnagyobb meglepetésére Stormmal találta szemben magát. A nő megrémült a bestia láttán, s fogalma sem volt arról, hogy a sárkány miért van odalent. Kérdőn nézett szerelmére, de az észre sem vette. Tekintete a távolba meredt. Összeráncolta a homlokát, mintha gondolkodna valamin, majd megnyalta a száját és végre megszólalt:
- Repülni fogunk, Keira.
- Hogy mit fogunk csinálni? – képedt el a nő.
- Storm fog minket elszállítani.
- Dante, szívem, megőrültél?! – hőkölt hátra Keira feltartott kézzel. – Én nem vagyok varázsló!
- Attól még utazhatsz sárkányon – tájékoztatta Dante.
- Már hogyan utazhatnék?! – fakadt ki a nő. – Nem hallottad, amit mondtam?
- Nagyon jól tudom, hogy milyen a származásod – felelte Dante. – De a vér nem függ össze azzal, hogy felszállj velem Stormra.
- Dante, én elfogadom, hogy imádod ezeket a roppant veszélyes lényeket, s, hogy tartasz is egyet itthon, de ne várj el tőlem olyat, amire nem vagyok képes.
- Képes vagy rá, drágám. – A férfi hangja most először volt olyan szelíd, mint amilyen lenni szokott, mikor a nővel beszél. – Ne félj tőle, menni fog és biztos vagyok abban, hogy élvezni fogod.
- Nem hinném. – Keira egyre inkább visszafelé hátrált az ajtón.
Dante észrevette a szándékát, s egy szemvillanással bezárta az ajtót. Keira ijedten ugrott el az ajtóból.
- Mi van veled, Dante? – kérdezte elhűlve.
- Csak azt szeretném, ha velem jönnél.
- Úgy, hogy kényszerítesz? Hogy visszaélsz a hatalmaddal?
A nő szavai szíven ütötték az északit. Nem gondolta volna még a legrosszabb rémálmában sem, hogy egyszer ilyennel fogja őt megvádolni a nő, akit mindennél jobban szeret. Ennyire félreérthető volt talán a viselkedése, vagy Keira ennyire nem ismeri őt?
- Mikor kényszerítettelek akármire is? – tette fel a kérdést halkan.
- Éppen most akarsz. – A nő szemében fájdalom csillant. Dante sosem akarta ezt látni benne. Annak idején, amikor visszakapta őt, megfogadta, hogy boldoggá teszi. Most pedig itt állnak egymással szemben, s Keirán látszik, hogy megijedt tőle.
- Én csak szeretném, ha megbarátkoznál Stormmal. Legalább annyira imád majd téged, mint engem. Ti vagytok a legfontosabbak az életemben, nem szeretném, ha sosem lehetnék együtt egyszerre mindkettőtökkel. – Az északi a lehető legkedvesebb stílusában beszélt. Szerette volna meggyőzni a nőt mindenáron.
- Dante, én nem vagyok olyan bátor, mint te. Én… én rettegek ettől a lénytől.
- Nálad bátrabb és csodálatosabb nőt nem ismerek. Sajnálom, ha megrémisztettelek, nem volt szándékos. Én csak biztos vagyok abban, hogyha kipróbálnád, többet le sem akarnál szállni. Képes vagy rá. – Dante a nőhöz lépett, s kezébe vette annak a kezét.
- Honnét veszed, hogy olyan bátor vagyok?
- Onnét, hogy velem vagy. – Dante megcsókolta a nőt. – Onnét, hogy kitartasz mellettem, pedig nagyon nehéz természetem van.
- Nem vagy olyan rémes alak, mint hiszed. Mindig is önértékelési problémáid voltak.
- Az előbb te is megijedtél tőlem – emlékeztette Dante keserűen.
- Mert rá akartál kényszeríteni valamire, amire nem állok készen még.
- Ezek szerint egyszer majd készen állsz rá? – reménykedett a férfi. – Egyszer majd megpróbálod?
- Ha neked ez ennyire fontos, akkor igen. Megígérem, hogy egyszer erőt veszek majd magamon, de az nem ma este lesz. – Keira hangja visszatért a megszokott lágy tónushoz, a szeme gyengéden csillogott.
- Köszönöm, kedvesem! Amikor úgy döntesz, hogy megpróbálod, akkor nagyon boldog leszek. És utána elindulunk majd, hogy együtt bebarangoljuk az egész világot.
- Hát ezért akartad annyira, hogy ma repüljek veled. Szeretnéd sárkányháton körbeutazni a világot.
- Nemcsak ezért, hanem azért is, hogy különlegessé tegyem ezt az estét. – Dante hangja rekedtté vált.
- Veled minden napom különleges – cirógatta meg a férfi arcát Keira.
- De ez most más.
- Miért volna más?
Dante fájdalmasan körbehordozta tekintetét az udvaron. Nem így tervezte, nem itt. De Keira még nem áll készen rá. Szerette volna elvinni magával repülni és ott bejelenteni. De nem várhat tovább. Így is túl sokáig kellett várakoznia. Ekkor hirtelen kisütött a nap (ami önmagában lehetetlen volt, hiszen már estefelé járt), s az égből rózsaszín virágok kezdtek lefelé szállni. A Storm mellett lévő szökőkútból elkezdett felbugyogni a víz. Dante értetlenkedve nézett körül, a keze ösztönösen a pálcájáért nyúlt, majd amikor feltekintett az egyik ablakra, meglátta benne Face-t, a koboldot, aki bíztatóan rámosolygott. Face kihúzta a csávából.
- Azért volna más, mert ma másként kelt fel a hold.
- Azt látom – nézett körbe elragadással Keira. – Ez lenyűgöző, de mi ez?
- Ez az a hely, amelyet te varázsolsz otthonná nekem. Azt mondtad, hogy nem vagy varázsló, tévedsz. Igenis képes vagy csodákra, édesem, s én azt akarom, hogy ez örökké így legyen. – Dante olyan szenvedéllyel beszélt, amely azonnal megragadta Keirát már akkor is, amikor megismerkedtek. A férfi hirtelen térdre ereszkedett. – Keira, szeretném, ha te lennél a hitvesem, a birtokom és a szívem úrnője és a gyerekeim anyja. Keira, hozzám jönnél feleségül?
- Ó, Dante! – nyögte a nő, az arcán végigfolyt egy könnycsepp. Hirtelen megszólalni sem tudott, csak nézte ezt a gyönyörű férfit, amint előtte térdel a hulló virágok erdejében. El sem merte hinni, hogy ez a tökéletes északi pont őt akarja. A lányt a muglik világából. Arra kéri, hogy legyen a hitvese.
Dante elszántan nézett a nő szemeibe, úgy tűnt, mintha nagyon biztos lenne a dolgában, de igazából elmondhatatlanul izgult. Tudta, hogy a nő szereti őt, de a házasság akkor is komoly dolog. Éppen ezért szerette volna megkérni őt Storm hátán. Hogy tökéletes legyen. De hála a koboldnak, így is felejthetetlenné vált. Viszont miért nem felel már?! Dante szíve a torkában dobogott, gondolatai kezdtek arrafelé terelődni, hogy talán Keira nem akar feleségül menni hozzá, hogy hülyét csinált magából, amikor térdre ereszkedett, amikor a másik végre megszólalt:
- Igen, Dante, ezerszer is igen!
Ekkor Dante előhúzott a köpenye zsebéből egy fekete dobozt, s felnyitotta. Az eljegyzési gyűrű fehéraranyból készült, s egy csillogó, fenséges zöld kő díszítette középen. Keira engedte, hogy szerelme az ujjára húzza a gyűrűt, majd forró csókban forrtak össze.  
- Annyira szeretlek, Dante – szólalt meg a nő, miután abbahagyták a csókolózást. – Nem is mertem álmodni arról, hogy ilyen hamar családot szeretnél velem alapítani.
- Úgy gondoltam, hogy minek várni? Szeretjük egymást, csak ez számít. Örökké együtt leszünk, boldogan, hiszen a sárkányok is egy életre választanak párt.
- Alig várom, hogy elkezdjük a közös életünket egy családként – mosolygott Keira, majd megvizsgálta a gyűrűt. – Ez nagyon szép, Dante.
- Tetszik?
- Imádom! Még sosem láttam ilyen szépet.
- Smaragdkő van középen. A családom jelképe.
- A gyűrű is családi örökség?
- Századok óta a családomé.
- Azt hittem, hogy szegények voltatok. Rufus a mocsokból emelt ki.
- Nem voltunk szegények, csak én. Volt egy vitám apámmal, s akkor elhagytam őket.
- Erről sosem beszéltél.
- Nem akartam. Voltaképpen eltemettem magamban, de most mát van valaki, akire rábízhatom a titkomat. Egyszer elmesélek majd neked mindent a családomról, ha érdekel. De ez a gyűrű az anyámé volt, akkor adta nekem, amikor visszatértem. Addigra az apám már rég meghalt, az anyám pedig haldoklott. Az utolsó kívánsága volt az, hogy láthasson.
- Annyira sajnálom – mondta Keira fojtott hangon. – Nagy becsben tartom majd a gyűrűt.
- Jól tudom, kedvesem. De hagyjuk is a boldogtalan emlékeket és menjünk be ünnepelni.

Azon az estén nemcsak az északi harcos volt az egyetlen, aki egy hölgy válaszára várt. Úgy történt, hogy James Potter elvegyült a finn fiatalok között, s felkért egy-két lányt táncolni. Elégedetten konstatálta, hogy Morgan ezt nem nézi jó szemmel. Csakhogy a lány válaszként egész este Teddyvel táncolt, s úgy tűnt, nagyon élvezik az együttlétet. Jamest őrült féltékenység rázta, s legszívesebben hagyta volna a csudába az egész Morgan-hadműveletet, de mindig felidézte magában azokat az eseményeket, amelyeket a nagyapja könyvében látott. Jól tudta, hogy a nagyapja türelmes volt és hiába vágytak rá a lányok, ő nem állt kötélnek. James is így tett, habár nehezére esett visszautasítani a lányokat, akik szerettek volna csókolózni vele. Jól tudta, hogyha enged, akkor Morgan ismét komolytalannak fogja tartani őt. Így mindig megköszönte a táncot, s udvariasan elutasította az egyéb ajánlatokat.
Úgy fél egy körül aztán James lehuppant az asztalukhoz, hogy megigya a nemrég rendelt áfonyaszörpét (elege lett a vodkából), s úgy esett, hogy Morgan is odament, ugyanis Teddy felkérte Jadét, hogy a lány se üldögéljen egész este egyedül. (Jade néha táncolt kicsit Scorpiusszal, vagy Albusszal – aminek Emily felettébb nem örült -, de a finn fiúktól tartott kicsit, így hiába kérték fel, ő visszautasította őket. Nem szerette az idegeneket.)
A két fiatal csendben figyelte a többieket, mikor James észrevette, hogy Morgan ide-oda dülöngél a székén, mintegy élvezve a zenét. Ekkor értette meg, hogy a lány úgy táncolna még. Látta, hogy egy szőke finn fiú messziről méregeti Morgant, s megmert volna esküdni arra, hogy hamarosan megjelenik majd az asztaluknál. James úgy találta, hogy a fiú akár még vetélytársa is lehet, hiszen szimpatikus arca volt. Morgannek akár tetszhet is. De ő  nem fogja megvárni, amíg ez kiderül, hiszen képtelen volna elviselni, ha egy idegen érintené meg a lányt. Teddyt is éppen elég volt, pedig tudta, hogy a fiú Victoire-t szereti. Nem tudta, hogy jó ötlet-e, de úgy döntött, hogy félreteszi egy kérdés erejéig a hadművelet taktikáit, s kerül, amibe kerül, felkéri őt:
- Eljönnél velem táncolni?
Morgan unottan a fiúra nézett. Lehet, hogy ezzel a kérdéssel dugába döntötte az egész eddig elért eredményeit, már ha voltak egyáltalán eredményei. De utálná magát, ha nem próbálta volna meg.
Morgan még mindig a kérdésen rágódott. Nem tudta, hogy mit is tegyen. Szeretett volna táncolni, s egész este irigykedve figyelte, ahogyan más lányok simulnak Jameshez. ahogyan másokat ölel. Amióta a múltkor látta őt félmeztelenül, elviselhetetlen késztetést érzett arra, hogy minél közelebb kerüljön Jameshez. Hogy megérinthesse őt, hogy hallhassa a szíve dobogását, hogy érezze a teste melegét. Morgan nagyon haragudott magára ezért. Be kellett ismernie, hogy nem hagyja hidegen a fiú. Hogy vonzódik hozzá. De azt is tudta, hogy James veszélyes rá nézve. De miért is ne érezhetné jól magát kicsit? Miért nem engedhetné most az egyszer kicsit közelebb magához? Hiszen ő is játszhat Jamesszel, ahogyan a fiú játszik vele. Tisztában volt azzal, hogy fantasztikusan fest a testre feszülő ruhájában. Talán kínozhatná kicsit ő is a fiút.
- Rendben.
- Hogy? – nyögte James. Nem merte hinni, hogy Morgan igent mond.
- Mehetünk táncolni – pattant fel Morgan az asztaltól. Éppen időben, mert a finn fiú már el is indult feléjük.
James gyorsan megfogta a lány kezét, és a táncparkettre vezette. Testvérei döbbenten néztek rájuk. Ők sem hitték, hogy ez ilyen hamar megtörténik.
A zenét éppen akkor cserélték le, s lassú, lágy dallamú szám következett. James a lány derekára tette a kezét, s finoman olyan közel vonta magához, hogy érezni vélte Morgan vanília illatú parfümét. James nem volt oda különösebben a vaníliáért, de ezentúl biztosan imádni fogja, hiszen Morgan jut majd az eszébe róla. Észre sem vette, hogy ösztönösen a lány hajába fúrta az arcát. Olyan jó illata volt, és teljeséggel lángra lobbantotta a testét a másik közelsége.
Morganre is hasonló hatást gyakorolt a közös tánc, a szíve hevesen vert, majd amikor James még közelebb húzta magához, s érezte a fiú erős testét, hirtelen lelassult a szívverése, s határtalan nyugalom árasztotta el. Biztonságban érezte magát James karjaiban.
Nem szóltak egy szót sem, csak végigtáncolták a számot, s nem változtattak a mozdulataikon akkor sem, amikor már gyorsabb ütemű dalt játszottak. Mintha megszűnt volna körülöttük a világ. Minden olyan csendes, olyan békés lett. Mintha csak ketten léteznének. James hatalmas késztetést érzett arra, hogy megcsókolja a lányt, de leküzdötte a vágyát, mert attól félt, hogy Morgan megharagszik rá. Hogy úgy értelmezi a dolgot, mintha ő az elejétől fogva erre játszott volna. Ezt nem engedhette meg magának. Meg kell őriznie a barát látszatát. Megígérte neki, hogy soha többé nem viselkedik úgy. S milyen sárkányosztagos válna belőle, ha képtelen betartani az ígéretét? Úgy döntött, hogy még egy számot táncolnak, aztán finoman eltolja magától a lányt. Így is tett.
- Köszönöm a táncot, Morgan.
Morgan úgy ébredt fel az édes álomból, amit elképzelt, mintha forró vízzel locsolták volna le. Ekkor vette észre, hogy a szórakozóhely órája mennyi időt mutat. Ezek szerint elég régóta táncol már Jamesszel! Teljesen megfeledkezett a valóságról a karjaiban. A gyengesége feldühítette.
- Oszd be egy életre – vágta oda durván. Meg akarta sérteni a fiút, hogy az soha többé ne viselkedjen vele ilyen kedvesen.
- Megfogadom a tanácsod – felelte James olyan komoly arccal, amennyire csak tőle telt. Próbált teljesen közömbös maradni, de legszívesebben örömtáncot járt volna. Morgan táncolt vele úgy, ahogyan valószínűleg még soha senkivel! Teddyhez sem bújt így egyszer sem. Van remény arra, hogy meghódíthassa. James Potter számára ez volt a lehető legjobb hír hosszú hetek óta.
„Látod, nagyapa, most büszke lennél rám.”