Mint tudjátok, Harrynek több ponton is döntésre kell jutnia az életében, ezúttal végre a srakára áll. 

Harry már fél órával a diákok érkezése előtt lement a tanterembe, mivel egész éjjel forgolódott. Hiába próbálta tagadni, egy kicsit még mindig marta a lelkiismeret, azért, amit Anabellával műveltek az éjjel. Egészen hajnalig szeretkeztek, majd egymás karjaiban aludtak el, s ezúttal ébredéskor Harry finom csókot lehelt a nő szájára. Anabella maga volt a megtestesült csoda, minden megvolt benne, amit Harry valaha is keresett: szépség, intelligencia, érzékiség. Éppen azon morfondírozott, hogy vajon többet érez-e a nő iránt, mint testiséget, amikor megérkeztek a diákok hangos zsibajjal.

Felállt, s egy karmozdulattal csendre intette őket. A nebulók kérdő tekintettel foglaltak helyet.

- Örülök, hogy mindenki eleget tett az utasításomnak, és eljött az órára – kezdett bele a mondókájába Harry. – Azért volt fontos, hogy eljöjjetek, mert nagy változások lesznek a Roxfort életében. Tudom, hogy eddig nem ehhez voltatok szokva, de innentől minden rend felborul. Jól figyeljetek rám, mától tilos lógni az órákról, tilos elhanyagolni a házi feladatokat, úgy kell viselkednetek, mint a normális diákoknak.

- Na, de ap… tanár úr! – horkant fel James. – Ha valaki nem engedelmeskedik?

Harry igyekezett olyan gonosz arcot vágni, amilyen csak telt tőle. Az auror iskolában megtanulta, hogy a lelki terror nagy hatalom.

- Az kellemes kis órákat fog eltölteni a személyre szabott büntetésemben.

- Büntetés? – kapta fel a fejét egy fekete hajú fiú a hátsó padból. – Azt sosem vesszük komolyan!

- Annak a világnak vége, Mr. Peeks, ezentúl az, aki büntetést kap, kénytelen elviselni. Új korszak kezdődik, meg kell tanulnotok mindent, elvégre is, varázslók vagytok.

- Nem arra vannak az aurorok, hogy megvédjenek?
- Az aurorok nem érhetnek mindenhová oda időben.
– Mi bajunk lehetne? Hiszen béke van! – kiáltott fel egy lány az első sorból.
– Béke van, de sosem tudhatjuk, hogy mi vár ránk holnap. Tanulni fogtok, és nincs vita. Akkor kezdjünk is bele – itt Harry elővett egy köteg pergament, és kiosztotta a diákoknak. – Ez egy teszt, kíváncsi vagyok, hogy mit tudtok.

- De hát előre be kell jelenteni a dolgozatokat! – erősködött James.
– Mért kéne? Be lehet jelenteni, de nem muszáj. Olvasd csak el a házirendet. Felhívom a figyelmet, hogy ezentúl gyakran fogtok írni röpdolgozatokat.

Így történt meg az, hogy a hetedikesek életükben először röpdolgozatot kaptak. Volt is zsörtölődés – zúgolódás, de Harryt egy cseppet sem zavarta, ideje volt, hogy valaki helyre billentse őket. Ugyanez játszódott le a harmadikasoknál is, egyedül a hatodikasoknál állt fel egy ember, és így szólt:

- Mr. Potternek igaza van, elég volt a lazaságból, meg kell tanulnunk mindent, elvégre is varázslók vagyunk.
Harry nem akart hinni a szemének, és a fülének, ugyanis ez az ember Scorpius Malfoy volt. Nem volt sok ideje csodálkozni, ugyanis egy fekete bőrű fiú nyakon dobta Scorpiust egy papírgalacsinnal.
– Te egy kis senkiházi Malfoy vagy! Nincs szavazati jogod.
Harry Scorpiusra nézett, s látta, hogy a nyakán megjelenik egy vörös folt, ami a szégyenkezés jele volt.
– Magának sincsen több szavazati joga, mint Mr. Malfoynak, Thomas – zárta le a vitát Harry, majd a szőke fiúhoz fordult: - Mi a célja az életben, Mr. Malfoy?
Scorpius először megszeppenten nézett rá, majd szürke szemében ifjonti tűz gyúlt.
– Szeretnék megtanulni mindent, amit csak lehet, jó varázsló szeretnék lenni, s ha van rá mód, akkor szívesen beállnék aurornak.
A teremben először csend lett, majd kitört a nevetés, s Scorpius nyakán ismét megjelent egy vörös folt.
– Még hogy te auror?!
- Megőrültél?
– Ennek tényleg elmentek otthonról!
- Hagyjátok már abba! – csattant fel Albus, majd felkelt, és Scorpius mellé lépett. – Mi a franc bajotok van? Miért ne lehetne auror?
– Mert egy senkiházi Malfoy!
– Mr. Thomas, ha még egyszer kiejti ezt a száján, beszélni fogok az apjával. Régi barátom, majd gondoskodik magáról, és a bugyuta megjegyzéseiről.
– De uram, hiszen ő egy Malfoy, és a Malfoyok..,
- Ugyanolyan emberek, mint mi – vágott a szavába Albus. – Lehet, hogy nem örvendenek köztiszteletnek, de Scorpius a legjobb barátom, és nála jobb embert nem tudnék mondani ebben a teremben. Aki nem hagyja békén, azt elintézem. Nos, ki lesz az első?

Természetesen senki sem vállalkozott, nem mertek harcba lépni valakivel, aki iskolaelső volt, s úgy forgatta a pálcáját, ahogyan senki más az osztályból.
– Köszönöm, Al, hogy kiállsz mellettem, de igazuk van, a családom tagjai szörnyű dolgokat vittek véghez a múltban, de én nem tehetek arról, hogy ide születtem. Senki sem választhatja meg a szüleit. Az elmúlt öt évben mindent megtettem, hogy bebizonyítsam, nem vagyok rossz, még sem hisz nekem senki még most sem. Belefáradtam, már nem érdekel, hogy elfogadtok-e vagy sem.

- Mr. Malfoy, ha valóban auror akar lenni, akkor tőlem kap egy esélyt.

Scorpius hitetlenkedve Harryre nézett, majd Albusra, aki hálás tekintettel figyelte az apját.

– Köszönöm szépen, uram. Mindent megteszek, hogy rászolgáljak a bizalmára.

Miután véget ért az óra, Harry Scorpiuson gondolkodott, s azon, hogy ha Albusnak valóban ő a legjobb barátja, akkor nem lehet rossz ember, hiszen Albus elég okos ahhoz, hogy eldöntse, ki megbízható, és ki nem. Ha ez a fiú tényleg olyan, mint amilyennek mondja magát, akkor mindent meg fog tenni, hogy az auror társadalom gazdagodjon egy életerős, ifjú tehetséggel. Ő maga fogja a szárnyai alá venni, és egyengetni az útját.
– Kopp – kopp! – jelent meg Anabella mosolygó arca az ajtóban. – Ráérsz egy kicsit?
– Persze, gyere csak be.
Nem kerülhette el Harry figyelmét, hogy a nő milyen csinos volt fekete kosztümjében, s hogy milyen jól állt neki feltűzött haja.
– Nagyon csinos vagy.
Anabella letette a férfi asztalára a kezében tartott kávés csészét, majd Harry háta mögé sétált.
– Köszönöm, Harry. Hoztam neked egy kis kávét, hallottam, nehéz délelőttöd volt.
– Miért?
– A diákok panaszkodtak az új rendszerre.
Harry magához húzta a kávéját.
– Majd megszokják.
– Teljesen egyetértek veled amúgy, rendet kell tenni végre. Kár, hogy én nem voltam sosem annyira erős, hogy úgy tegyek, ahogyan te.

Harry felnézett Anabellára.
– Te egy nagyon erős nő vagy, csak az a baj, hogy a gyerekek iránt érzett szereteted elgyengít. Nem akarsz rájuk kényszeríteni semmit sem, de ne aggódj, majd én rendet teszek. Te annyira finom nő vagy, nem neked való az ilyesmi, ezért is szeretlek.
– Szeretsz? – dőlt neki az asztalnak a nő kérdő tekintettel.
– Igen – bólintott Harry. – Benned megvan minden, amit keresek egy nőben, szép vagy, okos, gyengéd, figyelmes, és hihetetlenül szexis.
Anabella arcán halvány pír jelent meg, majd olyan közel hajolt Harryhez, hogy az orruk összeért.
– Szerelmes vagy belém?
– Ha megkérdezed, hogy szeretlek-e, azt mondom igen. Hogy szerelmes vagyok-e? Nem tudom, még nem, de ha így folytatjuk, akkor könnyen lehet, hogy beléd szeretek.
Anabella megcirógatta Harry arcát, majd forró csókot lehelt a szájára.
– Köszönöm, hogy őszinte vagy hozzám.
– Ez természetes, hiszen nem vágjuk át azt, akit szeretünk, nem?
A nő lesütötte a szemét, majd lassan eltávolodott.
– De. És Ginny? Vele mi lesz?
Harry nagyot kortyolt a kávéból, szeme elsötétült.
– Egyre inkább érzem, hogy el kell válnom.
Anabella szemében egy pillanatra a diadal fénye villant meg, majd sajnálkozó arccal így szólt:
- Sajnálom, úgy érzem, én is hibás vagyok. Olyan szép kis család voltatok, erre én belerondítok…
- Nyugodj meg, te csak megerősítettél az elhatározásomban – fogta meg a nő kezét Harry. – Régóta érett bennem a gondolat, hogy ez így nem mehet tovább, csak magamnak sem mertem bevallani. De most már biztos vagyok abban, hogy ez a helyes út. A srácokat nagyon sajnálom, de úgy gondolom, hogy elég érettek ahhoz, hogy megértsenek.
– Engem is elmondasz nekik?
– Természetesen idővel meg kell tudniuk, hogy veled szeretném folytatni.
– Folytatni? A válás után… és meddig?
Harry magához vonta a nőt, és megsimogatta az arcát.
– Ha minden jól megy, akkor addig, amíg a halál el nem választ.
– Amíg a halál el nem választ – ismételte a nő, majd megcsókolta a férfit.

Amíg ők a tanteremben csókolóztak, addig James Potter unottan sétálgatott a folyosón, és azon törte a fejét, hogy miféle csínnyel lehetne feldobni az amúgy unalmas életét. Egy hónap is eltelt már azóta, hogy Flitwick ruháját viszketőporral szórta tele, s igazából nagyon éhezett egy kis viccre. Ahogyan befordult a harmadik emeleti folyosón jobbra a szeme megakadt egy hosszú, szőke hajú lányon, aki keresztbe tett lábbal éppen az egyik padon ücsörgött, és olvasott. James nem emlékezett arra, hogy valaha is látta volna ezt a lányt, mert akkor biztosan meghódította volna már. Ahogyan nézegette, egyre jobban tetszett neki, s végül peckes léptekkel elindult felé. Amikor a lány mellé ért, egy darabig szótlanul ácsorgott mellette, majd megszólította olyan sármosan, ahogyan csak tőle telt:

- Szia, tubicám, hogy lehet az, hogy nem ismerlek?
- Talán úgy, hogy nem vagy annyira fontos ember, hogy ismerj – vetette oda a lány úgy, hogy fel sem nézett.
– Hogy én ne lennék fontos ember? – nevetett fel James. – James Potter vagyok, biztosan hallottál már rólam…
- Nem emlékszem.
– MI?! Áhám, már értem, kéreted magad, ugye? Szép taktika, nem mondom, érdekes. Szóval, mi is a becses neved, cicám?
– Nem vagyok a cicád, tökfilkó – a lány most először nézett fel rá, csillogó kék szeme volt. – A nevem… a nevem Elle Sue.
– Elle Sue, milyen érdekes név. Szóval, rázunk egyet szombat este? – James a szemközti falnak támaszkodott.
A lány rideg tekintettel mérte végig, majd pár perc várakoztatás után végre válaszolt:
- Tökfilkókkal nem mutatkozom, na szia.
James először csak állt a falnak támaszkodva, arcára fagyott mosollyal, majd a lány után futott, aki szinte már a folyosó felénél járt.
– Hé, hé! Elle Sue! Kérlek, várj!
A lány megállásra sem méltatta, így eshetett meg az, hogy James Pottert életében először kikosarazta egy lány. Nem volt ehhez hozzá szokva, nem is értette, hogy ez hogyan történhetett meg. Még este a Griffendél klubhelyiségébe érve is ezekkel a szavakkal huppant bele a kandalló melletti fotelba:
- Nem hiszem el, hogy ez a csaj elzavart! Hogy történhetett ez meg? Hogyan?
Albus, aki éppen a leckéjét írta, közelebb húzódott a bátyjához, s arcán kaján vigyor jelent meg.
– Mi történt? Találtál végre egy normális lányt, aki nem esik hasra a bicepszedtől?
– Ez nem vicces, Al. Elküldött, meg sem hallgatott… én ezt nem értem. Talán nem vagyok elég szexi?
– Talán nem vagy elég okos – jegyezte meg Rose Weasley Albus mellől. – Szerintem a csajnak okos fiú kell, nem egy izomagy.
– Én nem vagyok izomagy! Igenis jó parti vagyok.
– Most emberedre akadtál, bátyó. Ez van, felejtsd el, úgy sem áll le veled.
– Majd meglátod! Az enyém lesz, hiszen szerelmes vagyok!
– Te mindig az vagy – jegyezte meg epésen Rose.
– Mert nekem legalább vannak érzelmeim! Nem csak a divatmagazinokat bújom, mint egyesek.
– Nagyon vicces vagy, na fogadjunk, hogy nem sikerül összejönnöd vele!
– Fogadjunk.
– Kapsz egy hónapot, hogy meghódítsd…
- Az túl sok, két hét is elég – vágott a szavába fölényesen James. – Mi a tét?
– A tét az, hogy ha veszítesz, akkor a legközelebbi kviddicsmeccsen női ruhában fogsz játszani.
– Oké, de ha nyerek, akkor te megírod a Sötét Átkok Kivédése dogámat, azt a hosszút, amire apa egy hónapot adott.
– Oké, Al, vágd el!
Albus szinte rázkódott a nevetéstől, miközben eleget tett Rose kérésének. Tudta, hogy bármelyikük is nyeri a fogadást, elég vicces lesz az eredmény. James női ruhás bevonulása önmagáért beszél, s Rose, mint házi dolgozat író, nos elég humoros még a gondolata is annak, hogy majd Rose munkájával jobban jár James, mint a sajátjával, tekintve, hogy a lány csak egy erős közepes tanuló volt, s ha az édesanyja nem fogta volna még ilyen szigorral sem, akkor a tudása valahol a nulla közelében lett volna.
 

***
A szőke hajú lány, aki rabul ejtette James Potter szívét, vagy inkább felkeltette érdeklődését, éppen a Nagyterem felé sietett reggel, amikor egy sötétbarna, bozontos hajú fiú pöffeszkedve mellé furakodott a reggelizni igyekvők tömegében.

– Szép jó reggelt, szépségem!
A lány fáradtan felsóhajtott, majd megszaporázta lépteit.
– Mondtam már, hogy te vagy itt a legeslegszebb?
Talán, ha sikerül elérnie a sarkot, akkor ott beosonhat a lányvécébe, s oda nem mehet utána ez a fiú.
– Szóval nem vagy egy beszédes leányzó, sebaj, akkor is gyönyörű vagy – folytatta James rendületlenül. – Tudod, én James Potter vagyok, tegnap már találkoztunk…
Mire észbe kapott, addigra már a levegőnek beszélt, a lány eltűnt. Mintha csak egy múló álomkép lett volna, az előbb még itt volt, most pedig elnyelte a tömeg.

- Elle Sue! Elle Sue, szépségem, merre vagy?
Nem kapott választ. Ezalatt Elle Sue a mosdóban kapaszkodott meg a mosdókagyló két szélében, úgy érezte, menten felrobban a dühtől. Nem igaz, hogy ez a Potter kölyök ilyen értetlen. Miért nem hagyja már békén őt? Miért?
– Szia, Morgan – lépett ki az egyik vécéből Emily Watkins. – Mi újság?
– Semmi rendkívüli, Em.
– Régen beszéltünk, összeülhetnénk ma este. Mit szólsz hozzá?
- Hát nem Albusszal randizol?
- Ma nem ér rá.
– Nem is tudod, mekkora mákod van vele. Nemcsak jóképű, hanem okos, és érzékeny is. Tudod, gyakran elfog az irigység – vallotta be Morgan enyhe pironkodással.

Emily arca elsötétült, szíve fáradtan dobbant egyet. Valóban nagy szerencséje van, hiszen Albus egy főnyeremény, ráadásul imádja őt, meghalna érte. Morgan a legjobb barátnője volt, de mégsem mondhatta el neki azt, ami a szívét nyomta. Nem mondhatta azt neki, hogy nem is olyan irigylésre méltó az ő élete, hogy súlyos titkokat, és még súlyosabb feladatot cipel már évek óta. Egyre jobban azt érezte, hogy lassan felemészti őt ez a nemes cél, hogy összeomlik alatta. De nem oszthatta meg érzelmeit senkivel sem, magányosan kellett folytatnia tovább. Egy ideje érett már benne a gondolat, hogy Albus kivételes fiú, s a múltkori nap a Potter házban kezdte meggyőzni arról, hogy remek emberekkel áll szemben. Nem tudta, hogy mitévő legyen, az elején azt hitte, hogy könnyebb lesz, sokkal könnyebb.
– Hé, Em, itt vagy?
- Ja, persze, csak elgondolkodtam.
– Min?
– Nem lényeg, inkább menjünk enni, éhen halok menten.
Szerencsére James már eltűnt a folyosóról, így a lánynak nem kellett újabb alkalmat keresnie arra, hogy lerázza. Reggeli közben egyszer-egyszer a Griffendél asztalára sandított, s úgy látta, hogy a fiú feladta az udvarlást. Ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna, amint kitette a lábát a teremből, a fiú ismét mellé szegődött, s ez alkalommal sem fogadott szótlanságot:

- Isteni volt a reggeli, nemde? Neked hogy ízlett, Elle?
Talán, ha nem válaszol, megunja.

– Szóval nem voltál elájulva tőle, pedig finom volt, főleg a lekváros kása, na az nekem speciel nagyon bejött, sokkal jobbat csinál a nagyim, de azért ez is mennyei volt. Egyszer átjöhetnél velem a nagyihoz, és megkóstolhatnád a kásáját, nagyon ízlene neked. Mit szólsz hozzá? Eljössz velem a nagyihoz?

„Még mit nem! Eszem ágában sincs!”

- Oké, akkor mondjuk vasárnap? Elkéretőzök az igazgatótól, és érted megyek a Mardekár toronyba, mondjuk kilencre. Ez így jó lesz?

Ezt már nem hagyhatja szó nélkül, mégis mit képzel ez a gyerek magáról?

- Mi a fenéről beszélsz? Nem is mondtam igent!
- De nemet sem – James szemében huncut fény csillant. – Különben is, a hallgatás beleegyezést jelent.
– Nem tudom, hogy melyik álmodban hallottad ezt a hülyeséget, de egy dolog biztos, én még akkor sem mennék veled, ha fizetnének érte, megértetted?

James fülig vörösödött, de nem olyan fából faragták, hogy feladja, egészen a falhoz nyomta a lányt, és lassú, búgó hangon így szólt:

- Látom, nem tudod, hogy ki vagyok. Ha én megkérek valakit, hogy randizzon velem, azt veheted a legnagyobb kegynek, amit életed során megkaphatsz. Én James Potter vagyok, a nagy Harry Potter fia, a suli legjobb partija, a Griffendél kviddics csapatának kapitánya, és…
- A legbeképzeltebb nyomorult hólyag az egész világon! – csattant fel a lány, miközben eltolta magától a döbbent arcú fiút. – Jobb lesz, ha tisztes távolságot tartasz tőlem, Potter, nem az a fajta lány vagyok, akivel szórakozni lehet, ha ilyet akarsz, akkor vegyél magadnak egy Barbie babát.

James hirtelen azt sem tudta, hogy hogyan hívják, úgy a padlóba döngölték a lány szavai. Nem értette, hogy mi a baj vele, mint ahogyan az sem fért a fejébe, hogy egy ilyen angyalarcú lányból hogyan dőlhetnek ennyire kemény szavak. Semmit sem értett az egészből, s mire feleszmélt, a lánynak már csak hűlt helyét találta, ismét.

– Na mi van, uncsitesó? Ha így haladsz, nem hogy két hét alatt sem hódítod meg, még egy év alatt sem! – sétált el mellette Rose viháncolva.

James egész nap azon gondolkodott, hogy vajon miért nem akar neki adni egy esélyt ez a lány, s hogy hogyan hódíthatná meg, mivel persze nem akarta elveszíteni a fogadást. Eléggé gondterhelt arcot vághatott, mivel Lily aggodalmas arckifejezéssel huppant le mellé a klubhelyiségben. Pár percig fürkésző tekintetet vetett bátyjára, majd megfogta a fiú kezét, és nagyot sóhajtott.
 

- Mi bánt, bátyó?
- Ne is kérdezd, Lily… van egy lány, tegnap óta ismerem, és totál levegőnek néz. Nem értem, minden csaj a lábaim előtt szokott heverni, erre jön ez a nőszemély, és átnéz rajtam.
- Talán nem olyan könnyű eset, mint a többiek. Talán van tartása, talán ő egy igazi nő… vagy egyszerűen nem vagy az esete.
- Olyan nincs, én mindenkinek az esete vagyok. Csak kéreti magát.
- Ne lógasd az orrod, keress mást.
- Nem lehet – csapta le az asztalra a Kviddics Napjai magazint James. – Fogadtam Rose-zal, hogy elcsábítom. Ha vesztek, női ruhában kell lemennem a hónap végén lévő meccsre.
- Ez nem hangzik túl jól, Rosie bevasalja rajtad a fogadást. Akkor nincs mese, taktikát kell váltanod. Talán az én vagyok a legjobb neked módszer nem jön be nála. Talán máshogy kellene próbálkoznod.
- De hogyan?
Lily közelebb húzta a fotelját a fiúéhoz, majd fejével a klubhelyiség másik végében elhelyezett könyvespolcon kutakodó Albus felé bökött.
- Példát vehetnél róla, tégy úgy, mint ő.
- Olvassak könyvet? Szerinted ez bejönne Elle-nek?
- Nem erre gondoltam, te tökfilkó! – csapott a fejére Lily. – Hanem arra, ahogyan Al a lányokkal bánik, főleg Emilyvel. Ő mindig kedves, és visszafogott, nem harsány, és nem vág fel… nos, egyáltalán nem olyan, mint te. Légy előzékeny, talán küldhetnél neki virágot is, meg ilyesmik.

- Ez elég gyengeelméjűnek hangzik – fintorgott James. – Szerintem ez puhányságra vall.

- Puhányság, vagy nem látod, hogy Emily azóta is Allal van. Te mondtad neki karácsonykor, hogy mekkora mázlista, hogy ilyen barátnője van. Ha Al úgy viselkedne, mint te, akkor Emily már rég otthagyta volna. Az értelmes, és értékes lányok nem szeretik a nagyképű fickókat. A tény, hogy ez a bizonyos Elle kikosarazott arra enged következtetni, hogy talán ő is egy értékes lány. Már csak azt kell eldöntened, hogy készen állsz-e egy komoly, normális kapcsolatra.
- Hé! Feleségül még nem akarom venni!
- Nem is kell, csupán arra célzok, hogy ez a lány, ha olyan, mint amilyennek leírtad, nem egy egyéjszakás kaland. Erre készülj fel.
- Rendben, köszi a tippet, most még jobban betojtam.
- Jaj, már Jimmy! A levegőben olyan figurákat is megcsinálsz, amire csak a legnagyobb kviddicsezők képesek, erre megijedsz egy lánytól?
- Inkább választanám a halálcsavar-figurát…
- Ne csináld már, különben Rose nagyon örülni fog!

- Azt már nem hagyom! – határozta el magát James.
- Ez az én bátyám! – kacsintott rá Lily.

Mialatt ők a lányokról diskuráltak, Harry újabb házkutatásokat végzett a környéken, de még mindig nem akadt a szörny nyomára. Fáradtan sétált vissza az iskolába, majd felkapta a fürdőköpenyét, és elindult a tanári fürdőszobába. Odabent olyan látvány fogadta, amire nem számított így az éjszaka közepén. A fürdővize készen állt, pont úgy, ahogy szereti, s Anabella várta odabent.

- Gondoltam, elkészítem a vized, hogy ne kelljen ezzel bajlódnod, biztosan nagyon fáradt lehetsz.
- Hát erre nem számítottam… öhöm, köszönöm, nagyon figyelmes vagy.
 

Anabella a férfihoz lépett, és elkezdte lehámozni róla a kabátját, Harry csak ekkor vette észre, hogy a nő egy kihívó, fekete hálóinget visel, amely alig takarta testét. Elöntötte a forróság, de érezte még a fáradságot is magán. Mielőtt szabadkozhatott volna lassúsága miatt, a nő a mutatóujját csendre intően a szájához emelte.

- Tudom, hogy kimerültél, de ne aggódj, nem kell tenned semmit sem. Bízd rám magad.

Tehát még a gondolatait is kitalálta, valóban rendkívüli ez a nő. Anabella finom, érzéki mozdulatokkal levetkőztette Harryt, majd nézte, ahogyan a férfi elmerül a kád habjai között.

- Nem csatlakozol hozzám? – támadt Harrynek ez a kósza ötlete.
- Ha szeretnéd – felelte a nő, és lassan kibújt a ruhájából.
Bódító látvány volt a tökéletes testű nő a fáklyák sejtelmes fényében, Harry egy percre azt hitte, csak álmodik, de miután Anabella csatlakozott hozzá a vízben, ráeszmélt, hogy ez a valóság.

- Elválok… - nyögte hirtelen.
A nő szorosan mellé bújt, majd búgó hangon így szólt:
- Akkor megkezdhetjük a közös életünket