Először is, elnézést amiért ilyen későn kerül fel az új fejezet, de nem értem rá megírni. Másodszor, nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit szóltok majd a folytatáshoz, mivel szerinted ez a fejezet ad gondolkodni valót bőven:)

James Potter éppen a Griffendél klubhelyiségében ült öccse, Albus társaságában, és mindent elkövetett, hogy megértse a patrónus bűbáj mikéntjét, de minden igyekezete hiábavalónak bizonyult, s még a világ egyik legtürelmesebb embere, Albus is kezdte elveszíteni a türelmét.

- James, ha nem koncentrálsz, akkor soha a büdös életben nem fogod megtanulni!
- Én igen is koncentrálok, abszolúte odafigyelek – bizonygatta James, miközben elkeseredetten bámult le a mahagóni pálcájára. – Csak ne sürgess már!

- James, már órák óta gyakorlunk, és neked még egy kis ezüst fénycsóva sem hagyta el a pálcádat. Mondd, mi olyan nehéz ebben? Ha? Találj egy pozitív, és mindenekelőtt nagyon erős érzelmi töltetű emléket, hagyd, hogy átjárja a tested, és mondd ki az igét! Csak ennyit kellene megcsinálnod!
- Na, ne mondd! Magam is jól tudom! – James sértődötten süppedt bele az egyik fotelba.
Albus fejcsóválva mellé lépett, majd megfogta a vállát:
- Szerintem nem jó emléket választottál, nem elég hatásos. Mi az?
- Amikor megkaptam az első seprűmet.
- Akkor voltál a legboldogabb?
- Naná, mikor máskor?
- Nem tudom, de szerintem nem jó az emléked.
- Tudod mit? Hagyjuk a fenébe! Már nagyon unom ezt a baromságot. – James duzzogva a kandallóban vidáman táncoló tűz felé fordult.
- Te akartad megtanulni – emlékeztette Albus.
- Tudom. Gondoltam nem árt, ha tudom, hátha megint kinézne magának az az izé. Nem akarom, hogy megint Mr. Hős Harry Potter mentene meg.

Albus lemondóan legyintett, majd elindult a hálószobákba vezető lépcső felé.

- Albus! Albus! – Lily és Frankie lélekszakadva rontottak be a portrélyukon. Megálltak James előtt, és a térdükre támaszkodva lihegtek, arckifejezésükön látszott, hogy valami fontos dolog történt. Albus elindult visszafelé, James pedig érdeklődve felkelt a fotelból.
- Mi a fenéért ordítoztok?
- James, a szörny itt van! – foglalta össze tömören Lily a lényeget.
- Hogy mi? – vonta fel a szemöldökét James. – Hol?
- Az erdőben van! – visította Frankie.
- Láttátok? Megint megtámadott valakit? – fogta meg Frankie vállát Albus. – Beszélj, Frankie!

- Elkapott egy mardekárost, és most a Tiltott Rengetegben van, apukátok utána ment!

- Mi? – hőkölt hátra Albus.
- Akkor minden oké, majd Mr. Hős Harry Potter elintézi – fröcsögte James, miközben visszaült a fotelba, és az asztalra tette a lábát.

- Segítenünk kell neki – jelentette ki határozottan Lily.
- Ugyan minek? Meg hogyan? Majd ő elintézi, elég nagyfiú már.
- Téged cseppet sem érdekel, hogy akár meg is halhat?! – tette csípőre a kezét Lily.
- Nem, őszintén, jobb lenne mindenkinek, ha nem élne – felelte James, de az ahogyan az ujjaival a karfán dobolt elárulta, hogy ő is aggódik.
- Hogy mondhatsz ilyet? – kérdezte csendesen Albus. – Ő az apánk, akkor is, ha te nem akarod. Ami kettejük között történt az pedig az ő dolguk. Lily, szóltatok már az auroroknak?
- Apa azt mondta, hogy McGalagonyt értesítsük.
Ekkor fel is hangzott az igazgató hangja:
- ROXFORTOSOK FIGYELEM! – harsogta McGalagony a megafonba. – MINDEN DIÁK AZONNAL SORAKOZZON A KLUBHELYISÉGE ELŐTT, AHOL A HÁZVEZETŐK MÁR VÁRJÁK ŐKET. A LETHIFOLD ISMÉT LECSAPOTT, EZÉRT MINDENKINEK MEG KELL JELENNIE A NAGYTEREMBEN.

Szavait előbb döbbent, kínzó csend, majd pánik kísérte. A diákok egymáson átgázolva igyekeztek eleget tenni a parancsnak, amely eredményeként sikerült még nagyobb káoszt teremteniük, és még jobban felidegesíteniük az amúgy is gyenge idegszálakon táncoló tanáraikat.
A harmadik emeleti folyosó végén James elkapta Lily kezét.
- Nem mehetünk velük.
- Mi van?
- Segítenünk kell apának.
- Szóval már az apád?
A fiú erre nem válaszolt, helyette inkább megragadta a mellettük elsiető Scorpius karját is. Scorpius összeráncolta a homlokát.
- Apa a Tiltott Rengetegben van a szörnnyel, segíteni akarunk neki, és kellene valaki, aki ért is valamihez – hadarta James.
- És te pont rám gondoltál?
- Mivel te jártál apa szakkörébe, gondoltam csak tudsz valamit. De nálam biztosan több dologhoz, akarom mondani varázslathoz konyítasz.

- Miért nem bízzátok a dolgot az aurorokra? Ők már itt vannak, tele van velük az erdő, apátok pedig kitűnő mágus, nem lesz semmi baja. Nem értem, hogy miért akarsz meghalni.
- Eszem ágában sincs meghalni, csupán rossz előérzetem van. Most jössz, vagy menjünk nélküled?

Scorpius Lilyhez fordult:
- Te is vele mész?
- Igen – bólintott a lány.
- Akkor veletek megyek, de kell még egy-két ember. Hárman elég kevesek vagyunk, szóljunk legalább Albusnak!
- Maguk meg mit ácsorognak itt? – förmedt rájuk Flitwick professzor. – Azonnal menjenek a többiekkel!

- Hát persze, professzor, megyünk már – indult el James a tömeggel. – Megkeresem Albust, biztos itt lesz valahol.
- Ott van Emilyvel! – mutatott az előttük haladókra Lily. – Szólok neki!

A lány könnyedén átverekedte magát a tömegen, majd a bátyja mellé érve fojtott hangon így szólt:
- Al, elmegyünk megmenteni apát, gyere velünk.
Albus megtorpant, de a sietők hulláma nem engedte megállni.
- Nem kell megmenteni, hiszen nem lesz semmi baja. Amúgy sem hiszem, hogy bármit is tudnánk tenni.
- Gyere velünk, Al! Még James is jön! Kérlek! – könyörgött Lily.
- Albus, mi folyik itt? – kérdezte Emily a lány kétségbeesett arca láttán.
- Semmi, drágám – sietett a válasszal Albus, majd a húgához hajolt: - Ne legyetek hülyék, gyertek a Nagyterembe, majd az aurorok elintézik! Szerinted mit tehetne három varázslótanonc?
- Négy, mert Scorp is jön.
- Micsoda? Hát őt is beszerveztétek? Jézusom, hogy lehettek ilyen meggondolatlanok?! Semmit sem tehetünk!
- Gyere velünk!
Albus megrázta a fejét.
- Nem, ez hülyeség. Ti se menjetek, semmi haszna, sőt, inkább csak hátráltatnátok az akciót.
- Gyáva nyúl vagy! – kiabálta Lily, majd visszafutott Jameshez.
- Nem jön? – képedt el James. – Akkor hárman megyünk, csak valahogy észrevétlenül ki kell jutnunk a kastélyból.
- Igen, de hogyan csináljuk?
- Szerintem Albusnak igaza van, menjünk mi is a Nagyterembe – jegyezte meg Scorpius.
- Te tényleg ilyen nyuszi vagy? – gúnyolódott James. – Így sosem leszünk jó sógorok.
- Nem vagyok gyáva. – Scorpius szeme elsötétült. – Szóval, hogyan lógjunk meg?

James idegesen megvakarta az állát, majd szája komisz vigyorba húzódott. Kotorászni kezdett a zsebében, majd elővett egy aprócska tárgyat, ami úgy festett, mint egy lábakkal rendelkező, régi bicikliduda, és megmutatta társainak.
- Ez egy csalizajgép – magyarázta, majd letette a padlóra a masinát. – Igazából Watkins órájára tartogattam, de most előbb kell bevetnem.
- Jimmy, honnét szerezted? Apa megtiltotta George bácsinak, hogy ilyeneket adjon nekünk!
- Még régről van.
- Te ilyeneket rejtegetsz a bőröndödben? – fintorodott el Scorpius. – Komolyan, a hülyeségért nem kell a szomszédba menned.

James nem felelt semmit sem, holott hatalmas bóknak vette a fiú szavait, hanem inkább a gépet figyelte, amint az eltűnik az emberi lábak erdejében. Hamarosan hatalmas durranás rázta meg a folyosót, majd csípős, fekete füst borított be mindent, a diákok soraiban pedig kitört a pánik. Azt hitték, hogy mindez a világvégét jelenti, és egymást fellökve igyekeztek a Nagyterem felé, de sokan útközben a füst miatt nekimentek a falaknak, mások átestek egy éppen előttük fekvő társukon.

- Nem hiszem el, hogy pont most volt a legalkalmasabb pillanat a csalizajgép használatára! – sipította Flitwick professzor, miközben előkotorászta talárja zsebéből a varázspálcáját.

- Most, vagy soha! – súgta James Lily fülébe, és a bal oldala mellett futó falhoz húzódott, amelynél a leggyérebb volt a köd, és sebes léptekkel elindult a lépcső felé.
Scorpius és Lily csendben követték őt, egészen a Tiltott Rengetegig.
- Akkor bemegyünk, igaz? – kérdezte félénken Lily.
James nagyot nyelt, majd bólintott. Ekkor arra lettek figyelmesek, hogy egy alig látható fehér burok borítja az egész erdőt, mintegy pajzsként.
- Ez meg mi lehet?
- Pajzsburok – csendült egy vékony hang a hátuk mögött.
Egyszerre pördültek meg a tengelyük körül, s ott állt előttük Frankie Longbottom, előreszegezett pálcával, kormos arccal. Lily, James, és Scorpius egy emberként fehéredtek el, és döbbentek meg. Látva az arckifejezésüket Frankie gyorsan hozzátette:

- Egyszer apa mesélt erről a fegyverről, amit az aurorok azért alkalmaznak, hogy ne juthasson át rajta az adott bestia.
- Frankie, Merlin gatyájára, mit keresel itt? – ragadta meg a kezét Lily.
- Követtelek titeket, végig mögöttetek voltam.
- És miért követtél minket, he?! – csattant fel James lángvörös arccal.
- Én csak segíteni szeretnék.
- Frankie, ez nem játék – jegyezte meg lágyan Scorpius.
- Szerinted az játék, hogy folyton ebbe a szörnybe botlom? – Frankie hangja csak úgy szikrázott a felháborodástól. – Szerinted is csak egy szerencsétlen lúzer vagyok, igaz? Pedig, amikor eljöttetek velem a lethifoldot keresni, akkor azt hittem, hogy barátok vagyunk.

Scorpius Lilyre nézett, aki sajnálkozó arccal pislogott Frankie-re.
- Jól van, gyere velünk.
- Mi?! Már hogy jöhetne velünk? – hüledezett James.
- Figyelj, annyit ő is tud, amennyit te. Különben meg talán magához vonzza a lethifoldot.
- Na, de Scorpius! – tette csípőre a kezét Lily.
- Nyugi, csak vicceltem. Akkor most bemegyünk, vagy nem?

James a burokra nézett, majd elővette a pálcáját a zsebéből.
- A pajzsburok izét látva tuti ott vannak már az aurorok, de mi van, ha mégis szükség lenne még egy-két pálcára? Nem kockáztathatunk, be kell mennünk, már amennyiben ezen át tudunk jutni – bökte meg a pálcájával a vékony kis burkot James.
- Elvileg csak kijönni nem lehet alóla – magyarázta Frankie.
- Ezt csak egyféleképpen tudhatjuk meg – húzta ki magát James. – Valakinek be kell mennie oda, ki kell próbálni, hogy át tudunk-e jutni. Frankie, gratulálok, tiéd a megtiszteltetés, hogy megpróbáld!

Frankie megigazította fekete talárját, majd elindult a burok felé, de Lily megállította.
- James, ugye nem gondoltad komolyan, hogy a legkisebbet küldöd előre.
- Mért ne? Ő akar annyira jönni, legalább legyen valami hasznunk belőle…

Lily akkorát csapott a bátyja fejére, hogy még az is meglepődött rajta.
- James Potter…
- Jól van, jól van – állította le James a feje búbját markolászva. – Megyek már.
- Helyes.
James először csak az egyik lábával lépte át a vékonyka határvonalat, majd a teljes teste eltűnt a fehérségben.
- James! James! Minden rendben? – kérdezte aggodalmasan Lily.
Nem kapott választ.
- James!
Még mindig csend.
Lilyn kezdett eluralkodni a páni félelem, amikor visszafojtott nevetést hallott a határ túloldaláról. Lily összeráncolta a homlokát, majd határozott ugrással elmerült a burokban. A túloldalon a bátyjába ütközött, aki a hasát fogta a nevetéstől.
- Mi olyan vicces?!
- Hogy hogyan aggódtatok miattam!
- Megkapod ám a párját mindjárt! – A lány fenyegetően felemelte a kezét. – Te idióta, itt szórakozol, amikor apa bajban van?! Elfelejtetted, hogy miért vagyunk itt?

- Nem, csak gondoltam, ennyi öröm jár, ha már én voltam az első…
Nemsokára Scorpius és Frankie is megérkeztek, így mindannyian már az erdőben voltak.

- És most merre? – kérdezte Scorpius.
 - Passz – tárta szét a karjait James.

***

Fogalma sem volt arról, hogy már régen nincs az eszméleténél, a fájdalom olyan erővel hasogatta a testét, hogy biztos volt abban, hogy ébren van. De ez nem így volt, mert ha tényleg az eszméleténél lett volna, akkor észrevette volna, amint az árny fekete lepelként hullik a testére. Az első dolog, amit a kín mellett érzett, az a lethifold hideg, nyirkos teste volt, amint beborítja az övét, majd érezte a lény szívfagyasztó leheletét, amely a dementorok leheletére emlékeztette. Képtelen volt kinyitni a szemét, s igazából nem is akart felkelni, mivel olyat látott álmában, amit régen nem: először a szülei jelentek meg előtte, Lily és James Potter mosolyogva üdvözölték, s ő büszkén konstatálta, hogy most, hogy középkorúvá érett, még jobban hasonlít az édesapjára.
- Minden rendben lesz, drágám. – Az édesanyja hangja zene volt füleinek, s megnyugtatta őt.
- Tarts még ki egy kicsit, fiam. Nemsokára találkozunk, de még egy kicsit ki kell tartanod.
Harry látta saját magát, amint elindul az átlátszó szellemtestű szülei felé, s azt is látta, hogy megjelenik még valaki: egy elegáns, barna, göndör hajú férfi, a keresztapja, Sirius Black.
- Harry, nem adhatod fel a harcot, még nem! – Sirius hangja kétségbeesett volt, szemében félelem csillant. Harry ezt nem tudta mire vélni, úgy érezte, mintha Sirius vívódna valamin.
- Sirius, mi a baj? – hallotta a saját, elgyötört hangját.
- Harry… - kezdte a keresztapja, de Lily határozottan a szavába vágott:
- Minden rendben van, drágám. Ne foglalkozz vele, mindig idegeskedik. Harry, fel kell ébredned… Vissza kell térned a testedbe!
- A testembe? – kérdezte ő, s ekkor maga alá nézett, és látta amint ellepi testét egy fekete árny.
- Menj, Harry! – parancsolta James Potter apai határozottsággal. – Menj mielőtt késő lesz!

- De hogyan? – kérdezte ő tehetetlenül.
Ekkor furcsa dolog történt, a szülei sürgető arca átalakult: most egy boldog, gondtalan pár nézett farkasszemet vele.
- Gyere velünk, kisfiam – nyújtotta felé a karját Lily. – Az időd lejárt, tarts velünk, és örökké együtt leszünk.
- Mi?
- Gyere velünk, Harry – ismételte meg James.
Harry értetlenül Siriusra nézett, aki úgy festett, mint aki éppen szörnyű kínokat él át.
- Sirius? Sirius!
Sirius szellemteste megremegett, majd kisimult arccal így szólt:
- Tarts velünk, Harry. Csatlakozz hozzánk!

- De nekem vissza kell mennem oda – nyögte Harry.
- Felejtsd el, úgysem tehetsz semmit sem, gyere velünk.
- Igaza van Siriusnak, gyere velünk – bólogatott szaporán James.
- Gyere velünk, kisfiam.
Lily, James és Sirius körbe állták Harryt, és ő szinte elszédült attól, hogy ide-oda forgatta a fejét köztük.
- Gyere velünk, Harry!
- Csatlakozz!
- De nekem…
- Felejtsd el, már megtettél minden tőled telhetőt.
- Gyere velünk, hogy végre pihenhess!
- Gyere!
Harry úgy érezte, hogy szétrobban az elméje, lepillantott a holttestére, és látta, hogy már csak a keze látszik a szörny alatt, s ekkor meghallott egy számára oly kedves hangot:

- Ez apa! Neki van ilyen órája! – kiáltotta Lily.
- Lily… - nyögte Harry haláli hangon.
- Apa! – üvöltötte James, és előkapta a pálcáját. – Hogy van az az izé?
- Expecto patronum! – Scorpius pálcájából egy ezüst farkas ugrott ki, és indult el a lethifold felé.
James a lényre szegezte a pálcáját, majd behunyta a szemét, és így motyogott magában:
- Nyugi, James, ha Scorp meg tudta csinálni, akkor te is megtudod… Gondolj valami szépre! Valami szépre! – James kinyitotta a szemét. – Expecto patronum!
Csodák csodájára sikerült megidéznie egy patrónust. Először ő sem akart hinni a szemének, majd ujjongani kezdett örömében, végül pedig csalódottan Scorpius felé fordult: - Az enyémnek miért nincs alakja? Miért csak egy ilyen szürke izé?
- Honnan tudjam?! Inkább koncentrálj!
- Expecto patronum! – Lilynek már Harry óráin is sikerült megidéznie egy óriási ezüst pillangót, amely most csatlakozott Scorpius és a bátyja patrónusához. – Frankie, lőj fel az égbe vörös jelzést, hogy tudják az aurorok, hogy itt vagyunk!
Frankie készéggel engedelmeskedett, majd ő is csatlakozott a patrónusidézők körébe.
A lethifold pedig kénytelen volt elhagyni Harry testét.
- Szegény unikornis! – kiáltott fel Lily, amikor az árny szabad kilátást engedett Harry, és az egyszarvú felé. – Szerintetek ez a dög ölte meg?
- Nem tudom, engem inkább az érdekel, hogy apa él-e még…
A lethifold egyetlen suhintással maga alá gyűrte Lily pillangóját.
- Jaj, ne!
- Csak koncentrálj, Lily! Menni fog! – bátorította Scorpius.
- Expecto patronum! – mondta ismét James, majd hirtelen valami hideget érzett a fülénél.
- Úgy sem sikerül – sziszegte egy földöntúli hang.
- Mi ez? – fordult hátra James, de egy ódon fenyőfán kívül semmit sem látott.
- Úgy sem sikerül, már meghalt.
- Mi ez? Ti is halljátok?
- Micsodát?
- Ezt a hangot.
- Csak képzelődsz, koncentrálj!
- Elkéstetek, már halott. Az apád meghalt, árva lettél, ezt is elszúrtad. Meghalt, és te nem békülhettél ki vele.

James megdermedt, homloka úszott a verejtékben, szemébe pedig könnyek gyűltek.
- Rossz fia voltál, sosem volt büszke rád, és már nem is lesz.
James keze megremegett, kiesett belőle a pálca, a lethifold pedig gyors suhanással elindult feléje.
- Mi a francot művelsz?! – ordította Scorpius, miközben patakokban folyt róla a víz az erőlködéstől. – Varázsolj már, hárman nem bírjuk!

- Apa… - nyögte James. –  Én nem így akartam…
- Miről hadoválsz itt, Potter?! Harcolj már, vagy mind meghalunk!
Scorpius párduca kecses mozdulattal James elé ugrott, de a lethifold könnyedén átlebegett rajta.
- Jaj, ne…
Már elérte volna Jamest, amikor a fák közül kiröppent egy ezüst főnix, és a szörnybe vájta karmait.
- Expecto patronum maxima! – jött elő a fák rejtekéből Albus, s ámulva figyelte, amint patrónusa óriási méretet ölt.
- A legjobbkor, haver – mosolyodott el Scorpius. – Expecto patronum maxima!
Az árny zavartan csavarodott hol erre, hol pedig arra, de minden irányban egy patrónusba ütközött, körbezárták. Scorpius bátorítóan rámosolygott a vele szemben álló Lilyre, akin látszott, hogy már nem bírja sokáig.
- Nézd meg az öcsédet, ő minden, ami te sosem leszel – csendült meg ismét a kegyetlen hang James fülében. – Ő tehetséges, jó tanuló, apád kedvence volt.
- A kedvence…
- Rád sosem figyelt fel, mert itt volt ő, Albus, a mintagyerek, minden szülő álma.
James szíve hevesen kapálni kezdett.
- De most visszaadhatod a kölcsönt. Vedd fel a pálcád.
James úgy engedelmeskedett, mint egy bábu.
- Bizonyítsd be, hogy te is vagy olyan jó mint ő.
- Én is vagyok olyan jó, mint ő.
- Te is tudsz erős átkokat.
- Én is tudok erős átkokat – motyogta James.
- Mindig is ő volt a kedvence.
- Ő volt a kedvence. És most te jössz, emeld fel a pálcád.
- Na, végre, te is beszállsz? – kérdezte Scorpius. – Akkor legalább leválthatod a húgodat.
- Bírom még! – mondta sértődötten Lily.
- Azt hiszed, hogy nagyon menő vagy, mi? – mordult James Albusra. – Te tanárok és szülők álma, te kis kedvenc.
- Tessék? – kerekedtek el Albus szemei. – Mi ütött beléd?
- Te voltál a kedvence! Engem sosem értékelt miattad! – James a pálcája hegyével az öccsére bökött. – Én voltam mindig a feketebárány, te meg a kis szent.
- James, nem tudom, hogy mi a bajod, de ez most nem a legalkalmasabb pillanat, és inkább segíts nekünk!

- Te voltál a kedvence! – James arca eltorzult a dühtől. – Rám sem hederített, és ez a te hibád!
- James…
- Ezért meg kell fizetned.
- James, inkább segíts nekünk! Kérlek!
- Azt akarod, hogy segítsek? Nesze neked, Mr. Tökéletes Albus Potter! Diffindo!

Albus egy ugrással kitért a bátyja átka elől, de a vállán így is szétszakadt a talár az átoktól.
- Normális vagy, ember?! – üvöltötte Scorpius. – Ha eltalálod, meg is ölhetted volna!

- Jimmy, mi van veled?
James megszállott arccal folytatta:
- Confringo!
- Protego! – kiáltotta Albus, s ezzel a patrónusa eltűnt, a lethifold pedig új erőre kapott.
Scorpius idegesen Jamesre szegezte a pálcáját:
- Stupor!
Szerencsére a fiú el volt foglalva Albus megsemmisítésével, így nem tudta kivédeni a kábító átkot, és összerogyott.
- Köszönöm – lihegte Albus, majd összeszedte minden erejét, és ismét a szörnyre koncentrált: Expecto patronum maxima!

Körülbelül egy perc múlva Lily fáradtan csuklott a térdére, megtörve ezzel a kört, amellyel bezárták a lethifoldot. Az árnyék kihasználva a börtönén keletkezett lyukat, kislisszant, és elindult észak felé.
- Gyorsan, ne hagyjuk megszökni! – parancsolta Scorpius, de ebben a pillanatban Frankie is elvesztette az önuralmát, és a sárba csuklott. Scorpius idegesen Albusra nézett, aki megadta a jelet neki arra, hogy kövessék a szörnyet.

-Expecto patronum maxima! – rikkantották kórusban.
Amíg ők a lény után rohantak, addig Lily az apja testéhez kúszott, és megfogta a kezét.
- Apa, könyörgöm, ne halj meg!
Frankie is csatlakozott hozzá, és szakértő szemmel megvizsgálta Harryt.
- Lily, attól tartok…
Lily felkapta a fejét, szemében félelemcsillogott.
- Meghalt. Sajnálom.
- Neeee! Ez nem lehet! – zokogta a lány, majd rázni kezdte a férfi vállait. – Apa, kérlek kelj fel! Ne hagyj itt!

- Sajnálom, Lily – Frankie arcán is megjelent egy könnycsepp.
- NEEE!

A lány kétségbeesetten rázta az apja testét, de Frankie végül megfogta, és arrébb húzta.
- Ettől nem lesz jobb sem neki, sem pedig neked.
Lily szívszaggatóan sírt, Frankie pedig a hátát simogatta lágyan.
- Lily… - nyögte Harry a túlvilágon.
- Gyere velünk, Harry! –invitálta még mindig James.
Harry összehúzta a szemöldökét, vonásai megkeményedtek.
- Vissza kell mennem, apa.
 

Mindeközben a lethifold befejezte az ámokfutását, és szembe fordult az üldözőivel. Scorpius egy nyírfának támaszkodott, s a fán lévő kevéske hó maradékot az arcába nyomta, hogy lehűtse felhevült testét, Albus pedig az oldalát fogta, ami nagyon szúrt a futástól.
- Expecto patronum maxima!
A lethifold elindult feléjük, s valahogy egyre halványabb lett a patrónusuk, míg nem teljesen eltűnt.
- Expecto patronum maxima!
Semmi sem történt.
- Expecto…
A két fiú egyként ájult el, a lethifold pedig ahelyett, hogy megtámadta volna tehetetlen áldozatait, eltűnt a fák sűrűjében.

- Apa, apuci… - Lily már egyre csendesebben zokogott.
- Láttuk a jeleket, hol van az a dög? – jelent meg Ron, három tagbaszakadt férfi kísérte. – Harry!
Ron gyorsan a barátjához térdelt, majd elővett a zsebéből egy kis fiolát, amelyben királykék ital volt. Gyors mozdulattal kinyitotta Harry száját, és beleöntötte az italt. Harry teste rázkódni kezdett, majd hirtelen visszatért a légzése.
- Hála Merlinnek! – törölte meg a homlokát Ron. – Még él.
- Igen? – Lily felpattant, és Ront félrelökve átölelte Harryt.
- Hol van a szörny? – kérdezte az egyik mágus reszelős hangon.
- Arra ment – mutatott Frankie észak felé.  – Albus Potter és Scorpius Malfoy a nyomában vannak.
- Mi? Még több diák? Merlin szakállára, ez hogy lehet! Induljunk, és kapjuk el, mielőtt felafalja őket! – indítványozta Ron. – Apád jól lesz, ne aggódj miatta. Na, nyomás!

S ezzel a négy aurort elnyelte az erdő.