Végre elkészült az utolsó fejezet. Szeretném felhívni a figyelmet, hogy 18 +-os lett, és csak erős idegzetűeknek ajánlom. 

Álmából egy édes illat ébresztette fel. Ez az illat olyan bódító és csábító volt, hogy azonnal visszarángatta a valóságba. Iszonyatosan fájt a feje, és gőzerővel zakatolt az agya, a szemhéja pedig ólomsúllyal nehezedett a szemére. Nagy nehezen végre sikerült kinyitnia a szemét, s ekkor az első, amit meglátott Anabella arca volt. A nő fölé hajolt, ő pedig valami kemény és hideg helyen feküdhetett, először arra gondolt, hogy talán a roxforti padló az, amin fekszik, de amikor fel akart ülni, döbbenten észlelte, hogy képtelen megmozdítani a kezét, mivel a csuklóját egy vastag bilinccsel leszorították. Hát persze, Anabella átverte őt, csapdába csalta…
Tett egy előre veszett kísérletet arra, hogy megmozdítsa a lábát, de – mint ahogyan azt előre sejtette- azt is béklyók szögezték a kőasztalhoz. Jobbra fordította a fejét, hogy jobban szemügyre vegye a helyet, ahová a nő hozta le , miután elkábította egy erős álomfű-főzettel. A falat zöld bársony fedte, s előtte különböző kínzóeszközök sorakoztak, s a szemközti fal közepén büszkén csillogott Mardekár Malazár óriási márványfeje, hát a Titkok kamrájában lenne? Nagyon megváltozott ez a hely mióta utoljára járt itt, annyira elegáns és fenyegető lett. Még azt is észrevette, hogy a bal oldali sarokba egy kályha is került, amelyben lobogott a tűz. A kályha mellé egy vasnyársat helyeztek úgy, mintha az csak arra várna, hogy megfürödhessen a lángnyelvekben. Harry jól tudta, hogy mi van készülőben, az Auror Főiskolán is van egy hasonló kínzókamra, amely minden végzős auror végső tesztje. Ki kell állniuk a legkülönbözőbb kínokat ahhoz, hogy megkaphassák a jelvényüket. Harry szája szélén egy kis félmosoly jelent meg, ez a nő képtelen olyat tenni vele, amelyen már nem esett volna át legalább egyszer. Jöhet bármi – tűz, jég, fájdalom- ő ugyan nem fog megtörni.
– Csak nem tetszik a hely, Mr. Potter? – szólalt meg Anabella enyhe meglepődéssel a hangjában.

- Korábban kell felkelned ahhoz, hogy kifogj rajtam.
– Igazán? – Anabella egészen közel hajolt a férfihoz. – Csak nem arra céloz, hogy az Auror Főiskolán már mindent átélt?
– De igen.
– Kétlem, hogy a főiskolán bevontak volna még másokat is a mulatságba – nevetett fel Anabella, aztán gyors léptekkel elindult a terem bal oldala felé. Harry követte őt, s ekkor meglátott egy ezüst lepedővel letakart hatalmas tárgyat. Anabella lerántotta a leplet, s ekkor ő megértette, hogy mire gondolt a nő. A lepedő alatt egy varázsketrec volt, amelyben a gyerekeitől kezdve McGalagonyig az összes ismerőse helyet kapott. Harry elfehéredett, erre a legkevésbé sem számított. Ahogyan a foglyokra nézett, megbizonyosodott arról, hogy a nő nem bántotta őket. Sértetlenek voltak, és nagyon megrettentnek tűntek. Harrynek azonnal feltűnt, hogy a ketrecben – a tanárokon kívül – csak olyan diákok vannak, akik közel állnak hozzá, vagy legalábbis annak idején őt támogatták Voldemrottal szemben. Egyedül azt nem értette, hogy a Malfoy testvérek mit keresnek odabent. Anabella elkapta a pillantását és azonnal sietett a magyarázattal:
- Ők azért vannak itt, mert a mocskos Malfoy nagyapjuk elárulta a Sötét Nagyurat.
– Anabella, engedd el őket, úgyis engem akarsz.
– Ha elengedném őket, akkor nem lenne nézőközönségünk. Az nem lenne valami vicces. Egyébként, azért nem beszélnek, mert elvettem a hangjukat, nem akartam, hogy idő alatt felébresszenek a lármázásukkal.
– Te az elejétől fogva átvertél engem – bukott ki Harryből. – Az elejétől fogva ezt tervezted, és én besétáltam a csapdádba.
– Olyannyira, hogy már az esküvőt tervezgetted – búgta Anabella, immár ismét a férfi fölé hajolva. – Annyira ostobák vagytok ti férfiak, elég nektek egy kis testiség, és máris a tenyerünkből esztek. Megvesztél értem, Harry Potter, pedig nem kellett volna. Bevallom, azt hittem, hogy egy kicsit nehezebb lesz, ezért is itattam meg a drágalátos nejeddel a Deamortentiát, amely hatása értelmében szépen kiszeretett belőled és elfordult tőled.
Harry, habár már rájött, hogy itt bármi megtörténhet, mégis elképedve hallgatta a nő vallomását. Anabellát nem kellett faggatni, csak úgy dőltek belőle a szavak:
- Úgy bizony, Harry Potter, én mindent mesterien elterveztem. Milyen nagy áldás, hogy nőnek születtem, de még milyen nőnek! Bármelyik férfit a kedvem szerint manipulálhatom, mert annyira gyengék vagytok. Többet vártam tőled híres Harry Potter, a nemzet megmentője, nemzeti hős és a különleges alakulat oszlopos tagja, az auror főiskola krémje, a Sötét Nagyúr legyőzője. Most már tudom, hogy az, hogy akkor nyertél csak a fene nagy mázlidnak, és annak köszönhető, hogy az a ravasz, vén Dumbledore mindent eltervezett előre azzal az áruló Pitonnal.
– Úgy beszélsz, mintha ott lettél volna. – Harry nagyot nyelt és valósággal beleborzongott még a gondolatba is, mielőtt kimondta: - Olyan, mintha átélted volna, mintha téged ért volna sérelem, mintha te lennél… te lennél Voldemort… vagy legalábbis lelkének egy darabja.
– Helyes következtetés, Potter.
Harry arca hirtelen sárgává vált, majd öklendezni kezdett. Merlin szakállára, lefeküdt volna magával…magával a… Na, ne!
– De azért nem ilyen egyszerű a helyzet – sietett Anabella, nehogy Harry idő előtt legyen rosszul. – Mit gondolsz, a Sötét Nagyúr képes lenne egy ágyba bújni veled? Ez undorító! Hogy juthat eszedbe ekkora képtelenség?! Nem vagyok horcrux, én annál sokkal rosszabb vagyok, én húsvér ember vagyok, két nagyon erős varázslónak a gyermeke, aki a születésétől fogva azért él, hogy átvegye méltó helyét a világ élén.
– Te meg miről beszélsz itt össze-vissza?
– Arról, Harry Potter, hogy az én apám nem más, mint a világ valaha volt legzseniálisabb varázslója, a nagy Mardekár Malazár utódja, Voldemort Nagyúr.
– Hogy mi? – képedt el Harry. – Hogy Voldemortnak született egy lánya? De hogyan? Kitől?
– Még mindig lövésed sincs? Hát nem egyértelmű? Te sokkal ostobább vagy, mint hittem. – Anabella lenéző arcot vágott. – Nem mondom el, hogy ki az anyám, rájössz majd talán.
– Nem lehet Voldemort az apád – csóválta a fejét Harry. – Ő képtelen volt szeretni, ő… ő… nem lehetett barátnője.
– Nem is volt barátnője. Az anyám mindig is hűséges volt hozzá, és ő megjutalmazta ezért. Megkapta a legnagyobb kegyet, amelyben egy halálfaló részesülhetett: ő hozhatta a világra a Sötét Nagyúr utódját, engem. Az apám mindenképpen akart egy utódot, valakit, akit a magáénak mondhat, valakit, akit a kedve szerint formálhat, valakit, akire mindig számíthat. Ezért születtem meg én, s én mindig is mellette álltam.
– Ahhoz képest, hogy annyira mellette álltál, hagytad, hogy meghaljon – jegyezte meg epésen Harry.
Anabella ezért a megjegyzésért egy hatalmas pofonnal jutalmazta meg Harryt, majd megbánva hirtelen felindulását, megsimogatta a férfi arcát, és mély levegőt vett.
– Én nem vehettem részt a csatában, mert ő megtiltotta. Azt akarta, hogy titokban maradjon a létezésem, azt akarta, hogy én mindenképpen beteljesítsem a küldetését.
– A küldetését?
– Egy új világ létrehozását. Egy világét, amelyben csak varázslók meg boszorkányok élnek, erőből és félelemből új hely épül fel. Ez a világ csodálatos lesz, az élén pedig a teremtés koronája a varázsló áll, s csak erős, hű emberek maradhatnak életben. Az erősek megmaradnak, a gyengék pedig porrá válnak. – Anabella szemében megszállott fény csillogott.
– Csodálatosan undorító világ lenne.
– Te ezt nem értheted meg, Harry Potter, mivel gyenge és túlzottan szentimentális vagy. De most, ha már ilyen szépen összegyűltünk – fejével itt a foglyok felé bökött. - , akkor azt hiszem, hogy jogotok van mindent megtudni. A születésem után egy halálfaló házaspár, Watkinsék, neveltek fel abban a szellemben, amelyet a Sötét Nagyúrtól vettek át. Nem sokkal a születésem után a Nagyúr elbukott, de ők hittek abban, hogy visszatér. Én nem jártam iskolába, Watkinsék és az általuk ismert sötét mágiában jártas aurorok tanítottak engem. Éjt nappallá téve tanultam azért, hogy beváltsam a hozzám fűzött reményeket, amikor pedig már elnyomott az álom, ő szólt hozzám, az apám, mindig velem volt és sokat tanultam tőle is álomutazás formájában, igaz, nagyon legyengült, de annyi ereje még volt, hogy megszállja az elmémet, és üzenjen nekem. Való igaz, hogy mást várt, hogy fiút akart, de ez jutott neki, s egy szép napon, amikor átléptem a nagykorúság határát, ő felkeresett engem, s immár ereje teljében, hatalmasan, s átadta nekem élete fő művét, legféltettebb kincsét, a naplóját. Ebben a könyvben minden le volt írva, amit csak ő tudott a varázslás művészetétől kezdve a terveiig minden. Ismertem minden embert, aki valaha is kapcsolatba került vele anélkül, hogy valaha is találkoztunk volna. Ez a napló megőrizte őt, az emlékét, a lényét, s én örömmel vetettem bele magamat az emlékeibe, boldogan mentem időutazásra vele.
– Nem tűnt fel, hogy az apád csak kihasznál? – kérdezte Harry sajnálkozva. – Nem tűnik fel, hogy fegyvernek nemzett?
Anabella erőltetetten felnevetett.
– Bármennyire is hihetetlen, az apám szeretett engem. Igaz, hogy fiút akart, de amikor eljött hozzám, akkor egy vizsgának vetett alá, hogy lássa, méltó vagyok-e hozzá. És tudod, hogy mi történt? Csillagos ötössel végeztem. Legyőztem őt is egy párbajban.
– Eszem ágában sincs elvenni az örömödet, Anabella, de az apádat nem volt nehéz legyőzni párbajban, még én is legyőztem.
– Neked, mint már mondtam, segített egy csomó mindenki, s ott volt az a kellemetlen körülmény is, hogy a tiéd volt a Pálcák Ura. – Anabella Harry lábához nyúlt, s a férfi fölé tartotta Harry pálcáját. – Ez a kis drágaság a tiéd.
 

Harry száján már majdnem kicsúszott, hogy az az ő saját főnixpálcája, amikor eszébe jutott, hogy talán a hasznára fordíthatja azt, hogy a nő úgy hiszi, hogy az a pálca nem más, mint a Pálcák Ura.
– Hát sajnos azt csak párbajjal tudod elvenni tőlem, vagy ha megölsz.
– Ó, igen, nagyon jól tudom ezt.
– Meg akarsz ölni? – kérdezte Harry komoly arccal.
– Csak a lelkedet – lehelte Anabella sejtelmesen.
Harry értetlenkedve felvonta a szemöldökét.
– Ne siessünk ennyire előre, édesem, az ágyban is mindig olyan türelmetlen voltál. Folytassuk a történetet. Tehát ott tartottunk, hogy legyőzte a nagy Voldemort Nagyurat, s ő nagyon büszke volt rám. Nem akarta, hogy vele menjek harcolni, mert jobb lesz, ha én a háttérben maradok addig, amíg szükség nem lesz rám. Amikor megtudtam, hogy te mocskos kis félvér legyőzted őt, legszívesebben megkerestelek volna, hogy a saját kezemmel álljak bosszút, de sajnos nem tehettem meg. sajnos várnom kellett huszonöt évet a bosszúmra. Sebaj, legalább volt időm mindent aprólékosan eltervezni. Kitaláltam, hogy kihasználom a természet adta adottságaimat, hogy alkalomadtán tőrbe csaljalak, és megbosszuljam apám halálát. Tudtam, hogy csak a Roxforton keresztül érhetlek el, ezért hamisítottam egy tanári diplomát, s egy kis ráolvasással meggyőztem az ostoba McGalagonyt, hogy vegyen fel. Hosszú éveken át dolgoztam itt, tanítottam egyre ostobább kölyköket, de nem bántam, addig is elő tudtam készíteni mindent a tervemhez. Nem vagyok egyedül, Potter, sokan fenik ám rád a fogukat, sokan állnak mellettem. Alig vártam már, hogy találkozzunk, s az egyik fogadóóra alkalmával megitattam a Deamortentiát a nejeddel, mert sejtettem, hogy amilyen szentlélek vagy, sosem csalnád meg. a lányomat pedig utasítottam, hogy csábítsa el az idióta, naiv fiadat, hogy rajta keresztül megtudjam, hogy hogyan hat a szer. – A nő felegyenesedett, s lassú léptekkel elindult a ketrec felé.
Harry Albusra nézett, aki összetörten kuporgott a húga mellett a földön. Még sohasem látta ilyen elkeseredettnek a fiát. A szíve majd megszakadt, amikor Albusra nézett. Albus egy pillanatra felpillantott az apjára, s a szemei bocsánatért könyörögtek. Roppant módon szégyellte magát Emily miatt, azért, mert olyan információkat szolgáltatott ki a szüleiről, amit nem kellett volna,
-A kis Albus pedig mindent elmondott készséggel a lányomnak. Tiszta apja a gyerek, egy bájos pofika teljesen megszédíti. Szegény, szegény Albus, azt hitte, hogy az én lányom, Voldemort Nagyúr unokája beleszeretett. Hát nem! Eláruljak egy titkot? Meg kellett vele itatnom egy kis vágyfokozót azért, hogy ágyba bújjon veled, mert annyira nem akarta. Én sem örültem túlzottan neki, hogy be kell mocskolnia magát egy Potter fajzattal, de hát a cél szentesíti az eszközt.
James hirtelen felpattant Hugo Weasley mellől, s a ketrecnek rohant dühösen, amely felizzott, ő pedig vörös tenyérrel pattant le róla.
– James! – üvöltötte Harry aggódva.
– Olyan forrófejű ez a gyerek, ma már egypárszor megégette magát – tájékoztatta Anabella. – Nem értem, hogy miért nem képes felfogni, hogy a rácsok izzanak?
Harry látta, amint Morgan Malfoy letép egy darabot a talárja végéből, és betekeri vele a fiú tenyerét, Rose pedig nyugtatgatni próbálja.

- Na, mindegy, hol is tartottam? – fordult vissza Anabella Harry felé. – Áh, igen, ott, hogy elintéztem, hogy Ginny megundorodjon tőled. Ezután már csak azt kellett elintéznem, hogy az iskolába gyere. Először arra gondoltam, hogy talán érdekel, ha kirúgják azt a nagy melák Hagridot, így megbokrosítottam a kiméráját, hogy támadjon meg egy diákot. De sajnos nem jöttél, így rávettem szépen McGalagonyt, hogy téged hívjon vendégelőadónak. Már a legelső találkozásunkkor éreztem, hogy nem hagytalak hidegen, Emilytől pedig megtudtam, hogy nem álltok valami jól a feleségeddel. Remekül irányítottam a szálakat, s mindenképpen meg kellett akadályoznom, hogy elmenj, ezért szereztem egy lethifoldot, s mivel van elég hatalmam ahhoz, hogy irányítsam, az iskolába hoztam, pontosabban itt bujtattam el, a Titkok kamrájában. Sejtettem, hogy az árny felbukkanása felkelti majd az érdeklődésed, de ahogyan arra már rájöhettél, én mindig biztosra megyek, ezért mérget tettem Mr. Leeds italába, hogy meghaljon, majd rávettem McGalagonyt, hogy neked kellene átvenned a helyét. S te mindenre úgy reagáltál, ahogyan én azt vártam. Bábu vagy, Harry Potter, s én úgy játszom veled, ahogyan csak akarok. Elértem, hogy megcsald a nejed, elértem, hogy a lelkiismeret-furdalás és a stressz odáig fokozódjon benned, hogy képes legyél gondolkodás nélkül ölni. Igen, Harry, én küldtem a vérfarkast a lányodra.
Harry legszívesebben megfojtotta volna Anabellát, teljes erőből szabadulni próbált, de a béklyók erősebbek voltak nála.
– Te mocskos, undorító, szemét szajha! Lily még csak egy kislány!
– A vérfarkasok pont az ilyen kis szüzikéket szeretik.
Harry arca vörössé vált a méregtől, ajka megremegett.
– Arra mondjuk nem számítottam, hogy az a Malfoy gyerek idő előtt megmenti, jobban örültem volna, ha a vérfarkas el is végzi a dolgát…
Harry ismét rántott egyet a béklyón, de semmi sem történt azon kívül, hogy a vas széle belevájt a bőrébe.
– Mindegy, a lényeg az, hogy te át sem gondoltad a helyzetet, azonnal kimondtad a halálos átkot. Megöltél valakit csak úgy, kivégezted. Nagy hiba volt, mert habár bántani akarta a lányodat, te mégsem vagy gyilkos, s ez is adott egy nagy löketet a lelkiismeret furdalásodnak, arról nem is beszélve, hogy az a pancser fiad ránk nyit, s akkora balhé kerekedik, hogy te tényleg egy idegronccsá válsz. Köszönöm szépen, James, hogy segítettél még jobban a padlóra küldeni apádat. Hogy teljes legyen a kép, gondoltam kicsit megijesztelek, s elhitetem veled, hogy Voldemort Nagyúr visszatért. Ehhez nem is kellett más, mint hogy rád szabadítsam a szellemét, s ő élvezettel suttogott a füledbe, és még nagyobb élvezettel irányította a fiadat. Bizony ám, ő uszított téged az öcséd ellen, s ő vezetett ide. Minden előre el volt tervezve, s ha már itt tartunk, szeretném kifejezni döbbenetemet, hogy egy csapat ostoba kölyök előbb rájött arra, hogy a lethifold a kamrában van, mint te, a nagy Harry Potter. Annyira talán mégsem vagytok ostobák. Idejöttek, s nem hagytak más választást, minthogy bezárjam őket. Ezután lehoztam ide a többieket is, bár nem volt annyira könnyű, mint hittem, s ennek a dulakodásnak a nyomait láttad odakint.
– Akkor ezek szerint a miniszter…
- A kezemben van az egész Mágiaügyi Minisztérium. Nekem dolgozik mindenki, az a bolond Kingsley azt sem tudta, hogy mit ír alá, amikor lemondott. Utódjának is ő jelölte ki Dubble-t, persze nem a saját akaratából. A kezemben van mindenki, mindenkit a markomban tartok, s ma Nagy- Britannia, holnap az egész világ az enyém lesz.
– Kicsit nagy falat ez neked, nem gondolod? – gúnyolódott Harry.
– Hiszen ismersz –Anabella végigsimított Harry lábán. – Mindig elérem azt, amit akarok. Téged is megszereztelek, s te belém szerettél. Milyen érzés, ha téged árulnak el?
Harry nem válaszolt, esze ágában sem volt bevallani a nőnek, hogy mekkora lelki fájdalmat okozott neki mindezzel. Mert Harry tényleg komolyan gondolta.
– Az emberek nem tűrnek meg rabigát, fel fognak lázadni ellened.
– Nem, Harry, nem fognak, mert én okosabban fogom intézni, mint az apám. Először is, én nem fogok rögtön sárvérűeket irtani, én csak a gyengéket morzsolom össze, és persze az egykori rendtagokat. Nálam csak az maradhat életben, aki a társadalom hasznára válhat, így ha egy aranyvérű lusta és ostoba, azt éppúgy meggyilkolom, mint a lusta sárvérűt. Nincs szükség semmirekellőkre.
 

- Azt hiszem, mindent elmondtam, amit el kellett mondanom.

– És a szörny?
– A lethifold csak akkor jön, ha én hívom. Mondhatjuk úgy is, hogy a láthatatlan védelmezőm.
– És most mi lesz?
- Letesztelem a fájdalomküszöbödet. – Anabella arcán kéjes mosoly jelent meg, majd hirtelen egy csókot nyomott Harry szájára. – Ég veled, Harry Potter.
Harry a tekintetével követte a nőt, aki a falhoz sietett, s felemelt egy fekete ostort.
– Azt hiszem, ez lesz a bemelegítés. Áh, majd elfelejtettem, vissza kellene adnom nektek valamit, hátha szeretnétek hozzászólni az eseményekhez! – Anabella a szavait a foglyokhoz intézte, aztán egy pálcasuhintással meg is tette azt, amit mondott.
– Apa! – kiáltotta Lily. – Apa, kérlek, tarts ki!
– Maga egy átkozott, rohadt, repedtsarkú ribanc! – üvöltötte James a dühtől eltorzult arccal. – Remélem, hogy a pokol legmélyebb bugyrában fog elégni!
- Édesem, már a pokolban vagyunk, üdvözöllek! – Anabella szörnyű hahotában tört ki, s Harrynek ekkor bevillant egy kép. Egy kép egy nőről, aki nagyon hasonlított Anabellára. Miért is ne? Miért is ne lehetne?
– Bellatrix Lestrange.
– Parancsolsz? – torpant meg Harry lábánál a nő.
– Bellatrix Lestrange az anyád. Csak ő lehet az, csak ő lehetett olyan elvetemült, hogy összeszűrje a levet az apáddal.
– Lám-lám, hát mégsem vagy olyan sötét, mint hittem! – Anabella megtapsolta Harryt. – Igen, Bellatrix Lestrange az anyám, s ahogyan majd magad is rájössz, elég sok mindent örököltem tőle.
– Éppen olyan szívtelen vagy, mint ő.
Anabella felmászott az asztalra, s egy macskaszabású kecsességével kúszott előre, hogy az arca egy vonalban legyen Harryével. Harry nem tehetett róla, de a teste önálló életre kelt, s bármennyire is próbált küzdeni ellene, a férfi érzékszerveire igenis hatással volt a nő. Érezte, ahogyan elönti testét a forróság, lelkét pedig a keserédes várakozás. Fogalma sem volt róla, hogy mire készül ez a nő, de nem is akarta megtudni itt ennyi gyerek előtt. Anabella tényleg nem normális.
A nő élvezte a levegőben lévő feszültséget, s előre-hátra dülöngélt Harry fölött. Harry tekintete egy pillanatra megakadt a nő dekoltázsán, de gyorsan elfordította a fejét.
– Mi van, Harry? Régen még nagyon is tetszett. – Anabella beledörzsölte a mellét Harry arcába, aztán lovagló ülésben ráült.
– Az még azelőtt volt, hogy kiderült volna, hogy egy elmebeteg vagy – lihegte Harry.
Anabella szórakozottan gombolgatni kezdte a férfi ingét, mikor már a felét kigombolta egy mozdulattal leszakította róla az inget, s belevájta a körmeit Harry meztelen mellkasába. Harry számára ez olyan sem volt, mint egy szúnyogcsípés, tekintve, hogy mialatt a nő vallott, ő elérte az Omega-állapotot, amelynek értelmében sokkal nagyobb lett a tűrőképessége, s szinte még a Cruciatus átok sem okozhatott neki igazi fájdalmat. Hálát adott az égnek, amiért a főiskolán is gyakoroltak különböző kínzásokat.
– Egy kis Omega, mi? – nyögte a fülébe Anabella. – Ügyes húzás, de nem elég hatásos, s eléggé fárasztó.
Harry nem szólt semmit sem, minden figyelmét arra fordította, hogy koncentráljon, s ki ne essen a transzból. Anabella végighúzta a nyelvét Harry nyakán, majd hirtelen a szájába harapott. Harry érezte, amint a sós vére elkezd lefelé csordogálni a felső ajkáról. Anabella pedig élvezettel lenyalta róla a vért.
Harry ügyet sem vetett rá, továbbra is koncentrált. Anabella egy szempillantás alatt hatalmasat csapott a férfi mellkasára, s Harry hallotta, amint a ketrecben lévő lányok felsikoltnak. Hála az Omega-állapotnak, ez a csapás számára igazából inkább könnyed csiklandozásként hatott, semmint fájdalmas ütésként. Anabella megismételte az ütést, de Harry száját még egy felszisszenés sem hagyta el.
– Hagyja abba maga büdös ribanc! – ordította torkaszakadtából James.
– James, nyugodj le, semmire sem megyünk azzal, ha kiabálsz, csak még jobban felidegesíted! – fogta le a bátyja kezeit Albus, holott ő is legszívesebben követte volna a bátyja példáját.
Nem volt igaza, Anebella ahelyett, hogy mérges lett volna, hatalmas mosollyal fordult a fiú felé.
– Nézd csak, hogy aggódik a kisfiú az apucikájáért. Mindjárt hányok! Szóval ne bántsam? Akkor mégis mit csináljak vele? Mondjuk inkább ezt? – A nő szenvedélyesen megcsókolta Harryt, aki a döbbenettől kis híján elvesztette önkontrollját. Szerencsére még időben észbe kapott, s így továbbra is fent tudta tartani az Omega-állapotot. Sőt, még arra is volt ereje, hogy megharapja a nő nyelvét. Anabella vihorászva egyenesedett fel.
– Nocsak, hát milyen vadállatok lettünk! Tudod, Potter, én durván szeretem. Na, ez jobban tetszett, Jimmy? Vagy maradjunk inkább ennél? – Anabella újabb csapást mért Harryre az ostorral.
– Hagyja békén! – ordította James.
– Szóval ez nem tetszik a fiadnak. – Anabella lebiggyesztette az ajkát, aztán kicsatolta Harry övét, s gombolni kezdte a farmerját. – Akkor csináljunk valami mást.
Harry ijedten emelte fel a fejét, hogy lássa, mire készül a nő. Ha most a szobájában lettek volna, s Anabella nem lett volna gonosz, akkor lett volna egy-két tippje, hogy mit is akar tenni a nő, s még örült is volna neki, de ebben a helyzetben, inkább a rettegés fogta el, amikor arra gondolt, hogy vajon mit akar elkövetni a legféltettebb testrésze ellen Anabella.
Miután kigombolta a nadrágot, lecsúszott Harryről, s finoman a férfi nadrágjába nyúlt. Harry szíve hevesen dobogni kezdett, akadozva kapott csak levegőt, s minden akarata ellenére a férfiassága igenis vágyott Anabellára.
– Áh, érzem, hogy már készen állsz rám. A tested nem hazudik, Harry.
– A test csak egy kis része az embernek, az ami igazán számít a lelkünk.
– Igen, ez igaz, Harry. Éppen ezért fogom elpusztítani a lelkedet. – Anabella kihúzta a kezét a férfi nadrágjából. – Nyugodj meg, kölyök, az apád nem fog ma éjjel meghalni. Csupán annyira megkínzom, hogy azt fogja kérni, hogy öljem meg. de én ezt nem fogom megadni neki, jobb, ha életben vagy, Potter. Megölni olyan könnyű lenne téged, nekem élve kellesz, hogy lássam, ahogyan szenvedsz.
– Maga nem normális! – csattant fel Albus. – Elég volt ebből a marhaságból. Álljon ki párbajra apámmal, ha van mersze.
– Ne aggódj, Albus, ki fogok állni, hiszen csak így lehet enyém a pálca. De előbb letesztelem a tűréshatárát.
– Tesztelgessen a lombikjaival! – mondta James.
– Már vártam, hogy megszólalj, Jimmy. Milyen érzés azt látni, hogy az apád ki van szolgáltatva a szeretőjének?
- Nem lenne ilyen nagymenő, ha elengedné az apámat – fröcsögte James.
Anabella pokolian nevetett, aztán egy suhintással a hasára fordította Harryt, úgy, hogy a háta legyen felül, aztán őrült módjára ütni kezdte az ostorral, mialatt csak kacagott.
– Ne csinálja! – kérlelte Lily elborzadva. – Könyörgöm, hagyja abba!
Scorpius magához vonta a lányt, és eltakarta a szemét, hogy ne nézze végig az apja kínzását. Ami azt illeti, Scorpiusnak is nehezére esett odanézni olyan szörnyű volt Harry véráztatta hátának a látványa, s ami még ennél is sokkal rosszabb volt az az, hogy amikor Anabella szünetet tartott, akkor a nyelvét végighúzta Harry hátán, megtisztítva ezzel a vértől. Harry beleborzongott Anabella ténykedésébe.
– Mi maga, egy vámpír? – vetette oda James.
– Nem, Jimmy, csupán az apám megígérte a nagy Harry Potternek, hogy a véréből fog lakmározni. Én csak betartom azt, amit ígért. Ő szellem, s nem érez ízeket, ezért én vagyok a végrehajtója.
– Te beteg vagy – szólalt meg Harry higgadtan. – Te teljesen elmebeteg vagy pont, mint a drága szüleid.
– Ó, igen, lehet, de én sokkal rosszabb vagyok náluk. – Anabella újra a magasba emelte az ostort.
– Hagyja abba! – szólt rá ellentmondást nem tűrő hangon McGalagony. – Hogy művelhet ilyet gyerekek előtt?!
– Ha nem tűnt volna fel, drága Minerva, már régen nincs abban a helyzetben, hogy parancsoljon nekem – felelte Anabella két csapás között. – Örüljön, hogy nem valamelyik kölyök fekszik itt most.
McGalagonyt elrettentette a puszta gondolata is annak, hogy ez a nő még arra is képes lenne, hogy valamelyik diákot vesse alá ilyen tortúrának. Anabella pedig vagy negyed órán át ütötte Harryt, aki derekasan tűrte a verést.
– Jól van, látom, egész jó vagy. Igen, ez nagyon jó hír nekünk, így legalább egész sokáig élvezhetjük egymást – mondta Anabella, miközben csettintett egyet, s a nyárs a kályha lángjaiba repült. Egy újabb csettintés után a nyárs már a kezében volt, s az izzó részét Harry hátába nyomta. Ezt már ő is megérezte, s a forró vas enyhe fájdalomként tudatosult az agyában. Gyors bizsergés futott végig a testén, aztán az erősebb nyomásra már felszisszent.
„Koncentrálnom kell – gondolta magában Harry. – Meg tudom csinálni, nem foghat ki rajtam. Muszáj kibírnom, hogy meg tudjam menteni a srácokat.”
Anabella a pálcáját a nyársra szegezte:
- Candletess! – mondta, mire a nyárs egy égő gyertyává alakult át.
Anabella a férfi fölé hajolt, s a nyakától kezdve csepegtetni kezdte az olvadó, forró viaszt a hátára. Harry érezte, ahogyan minden egyes cseppnél égő fájdalom hatalmasodik el rajta, s ahogyan a viasz melege beleolvad a testébe, égés foltokat hagyva a bőrén. Ráadásul azokon a helyeken, ahol az ostor felhasította a bőrét, még sokkal fájdalmasabb volt a viasz. Összeszorította a fogait, és koncentrált, mivel érezte, hogy lassan repedezik az Omega-állapot keltette pajzsa. Anabella megszállott vigyorral csepegtette végig a hátán a viaszt, mialatt egy furcsa ritmusú dalt dudorászott. Anabella dúdolása mellett Lily könyörgését és sírását is hallotta, s ez összefacsarta a szívét. Tennie kell valamit, nem hagyhatja, hogy ez a boszorkány a gyerekek előtt kínozza tovább. Bárcsak tudna értesíteni valakit.
– Könyörgöm, hagyja abba! Kérem!
– Kérd csak! – kacagta Anabella, látszólag nagyon tetszett neki, hogy Lily kegyelemért esedezik.
Scorpius és Rose megpróbálták nyugtatgatni a lányt, de semmi eredménye nem volt.
– Ez a nő egy pszichopata – állapította meg James eltorzult arccal. – Tarts ki, apa! Kérlek, ne add fel!
Anabella a gyertya csonkját belenyomta Harry bőrébe, aki megremegett. Ezután újabb csettintés következett, s Harry ismét háton feküdt előtte. Először kellemes érzés volt a forróság után a kőasztal hűvössége, csak ez az érzés sajnos nem tartott sokáig, mivel Harry ekkor kezdte érzékelni csak igazán, hogy mennyire sajog a háta. Bele sem akart gondolni, hogy Anabella hány sebet és vágást ejtett rajta az elmúlt órában.
– Az a baj, Harry, hogy még mindig elég derekasan tűröd a kiképzést. Ezt nem hagyhatjuk ennyiben.
– Mit akarsz tenni? – kérdezte rosszat sejtve Harry.
– Csak figyelj. – Anabella Jamesre szegezte a pálcáját.
Harry követte a mozdulatot, s fekete köd borította be az elméjét.
– Ne, ne csináld, kérlek, őt hagyd ki ebből! Inkább itt vagyok én, használj engem. Ha kell abbahagyom az Omegát.
– Nem, Harry. Crucio!
James rángatózva csuklott össze, olyan volt, mintha áramütés járta volna végig a testét.
– NE!!!!! – kelt ki magából Harry, minden erejével a bilincsnek feszült, de sehogyan sem tudott kiszabadulni. – HAGYD ABBA! ŐT NE BÁNTSD!
– Na, milyen érzés azt látni, hogy szenved a fiad?
- Anabella…
- Könyörgöm, hagyja abba! – Lily arcán patakzottak a könnyek. – Könyörgöm, hagyja abba! Kérem szépen, hagyja abba!
– Na, milyen érzés?
– Itt vagyok neked én, Anabella, csinálj velem azt, amit csak akarsz.
– Könyörgöm, hagyja abba! – Lily elszántan kiabált.
– Azt kérdeztem, hogy milyen érzés? – ismételte Anabella.
– Kínozz engem inkább, kérlek.
– Hagyja abba, könyörgöm!
– AZT KÉRDEZTEM, HOGY MILYEN ÉRZÉS?! – mennydörögte Anabella. – Crucio!
– Ne csináld, kérlek. Hogy milyen érzés? Nem tudom leírni neked, a legrosszabb, amit csak átélhet egy apa.
Anabella elégedetten kacagott.
– Szóval ilyen érzés, ha kínozzák a fiadat, és ha a lányodat?
Harry elhűlve nézett a nőre, aki átette az átkot Lilyre, csak hogy azzal nem számolt, hogy Scorpius Malfoy önként átvállalja Lilytől a kínzást. Amint a nő kimondta, hogy Lily lesz a következő, Scorpius az átok útjába ugrott, így az őt találta el. Anabella hitetlenkedve csóválta a fejét.
– Ostoba fiú, és még mardekáros, tiszta szégyen.
– Scorp! – térdelt a fiú mellé Lily és Morgan.
Miután felültette a bátyját, Albus is Scorpiushoz sietett, s a kezébe vette a fejét, nehogy beverje a padlóba. Harry először a döbbenettől szólni sem tudott, majd miután felocsúdott így szólt:
- Anabella, könyörgöm, hagyd abba. Nem a gyerek választja a szüleit, a gyerek nem tehet róla. Ha büntetni akarsz valakit, akkor itt vagyok én, én megérdemlem.
– Nem érdekel ez a blabla, mindenki szenvedni fog. Crucio!
Scorpius annyira rángatózott a padlón, hogy Albusnak minden erejére szüksége volt ahhoz, hogy meg tudja tartani a fejét.
– Scorp, kérlek, tarts ki – zokogta Lily.
Frankie is utat tört magának a fiúhoz, és segített Albusnak tartani Scorpius fejét.
Anabella ekkor Albusra irányította az átkot, s Harry össze-vissza forgolódott az asztalon, hogy valamiféle kiutat keressen. Ugyanakkor érezte, ahogyan elhagyja testét a védelmező burok, hiszen elvesztette önuralmát. Eszébe jutott, hogy talán magához tudná hívni a pálcáját, és akkor kiszabadíthatna mindenkit. Próbált összpontosítani, de a fia kínlódása elvette minden figyelmét, egyszerűen nem tudta levenni Albusról a szemét.
– Anya, Mr. Dubble bagyolypostát küldött neked, és… - lépett a kamrába Emily, de amikor megpillantotta a ketrecbe zárt foglyokat, s a padlón kínlódó Albust, elakadt a lélegzete. – Úristen.
– Mi a fenét akarsz?! – förmedt rá Anabella. – Crucio!
Albus felüvöltött a fájdalomtól, Emilynek pedig meg kellett kapaszkodnia a kályha sarkában, mert megszédült. Ekkor vette csak észre az asztalon fekvő Harryt, s azt is látta, hogy a férfi alól csöpög a vér.
– Miért jöttél ide? Megmondtam világosan, hogy ne zavarj.
– Mr. Dubble küldött neked egy üzenetet – motyogta Emily.
– Gyere ide mellém – utasította Anabella.
Emily iszonyodva engedelmeskedett, majd remegő kézzel adta át a pergament az anyjának. Amíg az az üzenetet olvasta, lopva a foglyokra pillantott, s látta, hogy James és Scorpius verejtékezve ülnek a padlón, s hogy mindenki milyen meggyötört, s azt is észlelte, hogy mennyi megvető szem szegeződik rá. Nyilván tudják, hogy ő is segített az anyjának. Szégyenkezve lehorgasztotta a fejét.
– Áh, micsoda hír! – kommentálta a levelet Anabella, miközben leengedte a pálcáját, s ezzel Albus kínzása véget ért. – Úgy tűnik, hogy csökken a létszámunk két fővel.
– Csak nem akarod megölni valamelyiküket? – kérdezte Harry.
– Nem, egyelőre. Csupán arról van szó, hogy Mr. Malfoy és a húga elmehetnek.
– Hogyhogy? – képedt el Morgan.
– Már nem vagyunk mocskos Malfoyok? – zihálta Scorpius.
– De azok vagytok, csak hogy nem tarthatom itt az új auror főparancsnok gyerekeit.
Scorpius és Morgan a meglepetéstől szólni sem tudtak, mint ahogyan a többiek is értetlenkedve álltak a hír előtt.
– Az apád úgy döntött, hogy a jó oldalon akar állni –magyarázta Anabella. – Kiderült, hogy Draco nagyon is osztja a halálfalók nézeteit, s ez nagyon jó hír nektek is, ugyanis elmehettek.
– Az apám a maga oldalára állt?! – hüledezett Scorpius. – Ez most komoly?!
– Nagyon is, habár én nem nagyon bízok benne, de a lehetőséget megkapja, hogy bizonyítson, elvégre is, sokkal tartozik nekem a családotok. Elmehettek.
– Nem megyek sehová! – makacsolta meg magát Scorpius.
– Mi? –nézett rá Morgan, majd amikor Jamesre esett a pillantása, keresztbe fonta a karját, és így szólt: - Én sem.
– Gyerekek, nem kell tovább előadnotok ezt a lehet barátság griffendéles és mardekáros között dolgot. Nem kell tovább színészkednetek, nem jó dolog, ha olyannal kell lenni, akit a szüleink ránk erőltetnek, ezt Emily is megerősítheti. Ő is nagyon örült, amikor végre elmondtam neki, hogy nem kell tovább előadni a szerelmest. Neked sem kell tovább játszanod, fiam.
Emily lopva Albusra lesett, aki gyűlölettel nézett a szemébe. Scorpius pedig teljesen kikelt magából:
- Maga meg mi a fészkes fenéről dumál itt?! Én szeretem Lilyt, én magam választottam, nem pedig az apám tukmálta rám!
– Hát persze – mondta Anabella elnéző mosollyal.
Ekkor megjelent egy fekete csuklyás, halálfaló maszkos férfi, s megállt a kamra ajtajában.
– Itt vagyok, asszonyom.
– Helyes – biccentett Anabella, aztán kivarázsolta Scorpiusékat a ketrecből. – Mr. Er majd kikísér titeket.
– De én nem akarok elmenni! – erősködött Scorpius.
– Gyere, bátyám, menjünk – mondta Morgan, majd a fülébe súgta: - Hívunk segítséget.
Scorpius erre eddig nem is gondolt, de annak a tudata, hogy talán megmenthetik a többieket felvillanyozta. Amikor becsukódott mögöttük a kamra ajtaja, Anabella Harryhez fordult, s rászegezte a pálcáját:
- Crucio!
Ez alkalommal nem volt semmi sem, ami megvédhette volna, vagy legalábbis tompíthatta volna a fájdalmát. Érezte, ahogyan a Cruciatus átok végigjárja a testét, bolondító fájdalommal árasztva el őt. Harry fogcsikorgatva tűrte a tortúrát, s amikor végre Anabella abbahagyta lihegett. A nő elővett a zsebéből egy recés végű tőrt, s azzal kezdte szurkálni a férfit. Harry érezte, ahogyan a penge felhasítja a bőrét és a húsába vág, s felordított fájdalmában. Egész testében remegett, s csak úgy úszott a verejtékben és a vérben. Emily a szája elé kapta a kezét, hogy elfojtsa sikolyát, Anabella pedig Harry arcához szorította az övét.
– Üvölts csak, ahogyan a torkodon kifér.

Harry csak azért is visszafojtotta még a lélegzetét is, nem adja meg ennek a nőnek azt az örömöt, hogy még egyszer kiabálni hallja. Anabella élvezettel vagdosta Harryt, Emily pedig nem bírta tovább, elkapta az anyja csuklóját.
– Ne csináld, kérlek! Anya, hagyd abba!
Anabella döbbenten fordult a lánya felé, majd éktelen harag lobbant a szemében.
– Hogy mersz ilyet kérni tőlem?! Még a gondolat is sértő! Ez volt a terv, még szép, hogy megkínzom! Évtizedeket vártam erre a napra. Állj félre az utamból! – Anabella könnyedén kikapta a kezét a lányáéból, és folytatta ténykedését. Emily ismételten megragadta az anyja csuklóját, aki ezúttal hevesen félrelökte a lányt, s a tőrrel meg is vágta az arcát.
– Látod, te ostoba? Minek állsz az utamba?! Takarodj a szemem elől! – üvöltötte teljesen kikelve magából Anabella.
Emily az arcára szorította a kezét, és egy másodperc alatt elfutott.
– A saját lányod – lihegte Harry.
– És? – nézett rá Anabella.
– Vér a véredből… - nyögte Harry. – Hogy bánhatsz így vele?
– Az nem a te dolgod, Potter. Crucio!
– Hagyja békén az apámat, kérem! – sikoltotta Lily. – Kérem szépen!
Anabella rá sem hederített.
– Könyörgöm! – Lily arca már piszkos volt a könnyektől. – Kérem szépen!
Anabellának kezdett elege lenni Lily sírásából.
– Kérem!
Dühös arccal a lányra szegezte a pálcáját:
- Crucio!
Most nem volt senki sem, aki vállalta volna helyette a kínzást, most elérte az átok. Lily is összeesett és kiabált a kíntól.
– Hagyd abba… kérlek, itt vagyok én… - Harry alig kapott levegőt. – Anabella…
- Crucio!
- Könyörgöm, bármit megteszek, amit csak akarsz!

Anabella szeme felcsillant Harry utolsó mondatának a hallatára. Lassan a férfihoz fordult.
– Igazán?
– Igen.
– Bármit?
– Amit csak akarsz.
A nő levette a lányról az átkot, s lassú léptekkel Harryhez sétált. Szánakozó pillantással végigmérte a férfit, aztán így szólt:
- Nem vagy valami szép látvány, Harry Potter. Megteszel bármit? Akármit? Ezek nagy szavak. – Anabella a kezébe vette Harry varázspálcáját.
Harry érezte, ahogyan elengedik a béklyók, de nem volt ereje felkelni, egyszerűen képtelen volt rá. Hát ez lenne Anabella zseniális terve, félholtra kínozza, hogy aztán könnyedén legyőzhesse párbajban. Nem éppen sportszerű megoldás, de mit is várhatunk valakitől, aki semmitől sem riad vissza?
– Kelj fel, Harry Potter – parancsolta Anabella távoli, rideg hangon.
Harry minden erejét összeszedve sem volt képes teljesíteni az utasítást. Csak feküdt az asztalon, mint egy rongybaba.
– Apa, jól vagy? – kérdezte aggódva James. – Apa! Kérlek, szedd össze magad! Te sokkal jobb vagy nála!
– Azt mondtam, hogy kelj fel – ismételte Anabella türelmetlenül.
– Apa!
Harry végre képes volt legalább megmozdulni, minden porcikája égett, s a sebhelye erősen lüktetett.
– Tedd, amit mondd – csendült Voldemort hangja a fejében. – Ő sokkal türelmetlenebb nálam.
Harry legurult az asztalról, s az oldalát markolászva az egyik térdére támaszkodott.
– Ezt már szeretem – ajándékozta meg a nő egy hideg mosollyal. – Most pedig azt akarom, hogy térden állva könyörögj az életükért.
Harry nagy nehezen térdre ereszkedett. Nem volt más választása, meg kellett tennie, amit a nő kért a gyerekekért.
– Ne tedd meg, apa! Úgyis hazudik! Meg fog ölni minket, hiába alázkodsz meg! – mondta neki James.
Anabella Harryhez lépett.
– Na, mi lesz már?
Harry letörölte szája sarkából a vért, majd remegő hangon így szólt:
- Kérlek, Anabella, kegyelmezz nekik. Könyörgöm, hagyd meg az életüket, velem tégy azt, amit csak akarsz, de őket ne kínozd. Esdekelve kérlek…
Anabella felkacagott, tőle zengett az egész kamra, a falak visszhangzották őrült kacaját, s Harry hirtelen a nő csizmájának hegyes orrát érezte az oldalában, ugyanis Anabella oldalba rúgta. Harry úgy dőlt el, mint egy zsák, s iszonyatosan fájt mindene. Anabella a hátára fordította, s rálépett a mellkasára.
– Bolond vagy, Harry Potter, ezért fogsz mindent elveszíteni – sziszegte egyszerre Voldemort és Anabella.
Harry most már végképp azt kívánta, hogy bárcsak már vége lenne ennek az egésznek, bármi jobb, mint ez, még a halál is… De nem, nem halhat meg, a gyerekeinek szükségük van rá, segítenie kell rajtuk. Ő már nem csak magáért felel, hanem a gyerekeiért is, sőt, mint a Roxfort új igazgatója az összes diákért felelősséggel tartozik. Ő már nemcsak egy tizenéves kamasz, hanem felnőtt, tapasztalt ember, három csodálatos gyerek édesapja. Nem győzheti le őt még Anabella Watkins sem, vagy úgy is mondhatnánk, hogy Anabella Denem.
- Látod, hogy mennyire semmit sem ér a hőn preferált szereteted? – folytatta a halálos páros. – Megmondtam már neked egyszer, hogy a világon nincs jó és rossz, csupán egy dolog van: a hatalom, s a gyengék ezt nem tudják megszerezni.
Harry érezte, ahogyan a nő cipőjének hegyes sarka egyre mélyebbre fúródik a mellkasában, szinte már elérte a csontját is. Harry már alig lélegzett, s csupa víz volt a teste. Anabella rászegezte a pálcáját:
- Crucio maxima!
Mintha áramütés rázta volna a testét, leírhatatlan fájdalom lett úrrá rajta, s ő üvöltött a kíntól.
- Apa! – hallotta gyerekei vészsikolyát.
- Harry! – kiabálták a többiek.
Anabella pedig megszállott módjára nevetett felette.
- Maga gyáva féreg! – üvöltötte James. – Gyáva féreg! Undorító gyáva féreg!
Anabella idegesen felkapta a fejét, s a pálcáját James felé irányította:
- Serpensortia! – A pálca hegyéből egy ezüstös színű kígyó röppent ki, s kúszott a fiú felé. – Fojtsd meg!
Az állat egy szemvillanás alatt a körbefonta a fiú testét, aki hiába próbált szabadulni. Albus, Lily, Frankie és Hugo rávetették magukat a kígyóra, s minden igyekezetükkel azon voltak, hogy lazítsák a szorítását.
- Fojtsd meg! – ismételte Anabella kígyónyelven.
Harry felemelte a fejét, amikor meglátta, hogy a fia életveszélyben van, maga sem tudta, hogy honnan, de új erőre kapott, hirtelen már nem érezte a saját fájdalmát, csak a haragot, amelyet Anabella kegyetlensége élesztett benne.
- Sectumsempra! – A kígyó millió kis sebből vérezni kezdett, s lehullott Jamesről, aki a torkát markolászva levegőért kapott.
- Nocsak, hát maradt benned még erő? – nézett le rá Anabella, s ismét a mellkasára tette a lábát. – Úgy tűnik, túl lágy volt a kiképzésem.
- Veszed le a mocskos tappancsodat a férjemről! – Ginny rontott be a kamrába nyomában Ronnal és jó pár aurorral.
- Ginny, te őrült! Titkos akció volt! Elrontottad a rajta ütést! – szidta Ron.
Anabella érdeklődve feléjük fordult. Harry kihasználta a nő döbbenetét, s magához vonzotta a varázspálcáját.
- Hippokrax salvio! – mutatott magára, mire a halványkék fény borította be a testét, s érezte, hogy a gyógyító varázslat beleivódik a sebeibe. Természetesen tisztában volt azzal, hogy orvosi segítségre szorul, de erre most nem volt ideje, nagy nehezen felállt, és megkapaszkodott az asztalban.
Anabella eközben végigmérte Ginnyt, és gúnykacajban tört ki.
- Hát eljöttél segíteni a csalfa férjednek, Weasley? – címezte szavait Ginnynek.
- Anya! – pattant fel James, s csodálkozva nézett az anyjára, aki annyira más volt.
Ezt Harry is azonnal észrevette, Ginnyn egy testre feszülő fekete farmernadrág volt, merész, pink ingének a végét felcsavarta, így kilátszott a köldöke, s a haja vad hullámokban omlott a hátára. A konzervatív, már-már koravén Ginny helyett egy teljesen új, üde, fiatalos nőt láttak. Harry azt a Ginnyt látta, akibe beleszeretett, s az a tűz, ami a szemében lobogott régi, kedves ismerős volt Harry számára.
- Azért jöttem, hogy kikaparjam a szemed, te szajha! – Ginny vészesen közeledett a nő felé.
- Ha nem tűnt volna fel, már nyertem.
- Nem nyertél te semmit sem, te rohadt szajha! – ordibálta Ginny. – Hermionéval megtaláltuk az irodádban a Deamortentia összetevőit, tutira megbűvöltél, hogy elcsavarhasd a férjem fejét!
- Nos, igen, ez így igaz. Kicsit belekavartam a nemi életetekbe, de mit számít ez már? Viszont az nagyon érdekelne, hogy miért jöttetek ide? Honnan tudtátok, hogy ide kell jönni?
- Harry küldött egy patrónust – vágta rá Ron, s sokatmondóan összenézett Harryvel, aki először értetlenkedve pillantott rá, majd amikor Anabella hátrafordult, pimaszul vigyorgott.
- Bocsáss meg, Ana, de olyan hosszú és unalmas volt a kis élettörténeted, hogy mialatt meséltél, én elküldtem a patrónusomat Ronnak.
Anabella szemében a kételkedés fénye csillant meg.
- Nem volt rá alkalmad, az Omega-állapot eléréséhez idő kell, és minden energiádra szükség van… képtelen voltál megtenni.
- Az apám mindig is egy fenomén volt, ezért is győzte le a maga dilis apját! – James még a nyelvét is Anabellára öltötte.
- Hallgass, te ostoba! – A nő vészjóslóan Jamesre szegezte a pálcáját.
- A fiamat ne merd bántani! – Ginny támadni készült.
- Te akarsz harcolni ellenem? Te? Te kis amatőr?
- Anabella, bekerítettünk, vége van – szólalt meg csendesen Harry, végre elég erő volt a karjában ahhoz, hogy fel tudja emelni a pálcát tartó kezét.
- Csak hiszed, hogy vége – jelentette ki Anabella sejtelmesen, majd csettintett egyet.
Kisvártatva a terem másik végében rengeteg fekete csuklyás alak jelent meg, s mindegyikük halálfaló maszkot viselt. Harry aurorjai beálltak támadóalakzatba, de akármennyire is tehetségesek voltak, Anabella túlerejével szemben vajmi kevés esélyük volt. Harry sejtette, hogy a maszkok mögött a minisztériumi őrvarázslók állnak, ami nem jósolt túl sok jót nekik, hiszen a nő mögött az egész minisztérium állt.
 

- Hermione – fordult a feleségéhez Ron. – Az ott egy hiperforró varázsketrec, én leszedem róla a varázst, te pedig menekítsd ki a gyerekeket.
Hermione bólintott, s készen állt a cselekvésre. A szíve majd megszakadt, amikor az elgyötört arcú gyerekekre nézett, hiszen szegények semmiről sem tehettek, s látva Harry megkínzott testét legszívesebben a két kezével fojtotta volna meg Anabellát. Akaratlanul is a saját karjára siklott a keze, még mindig látszott a Sárvérű felirat, amellyel Bellatrix ajándékozta meg, amikor megkínozta. Maga sem értette, hogy miért, de amikor Anabellára nézett, akkor Bellatrix jutott az eszébe. Ebben a percben annyira hasonlítottak egymásra.
Nem maradt sok ideje Anabellát Bellatrixhoz hasonlítani, mert elkezdődött a harc. Az aurorok támadtak először, s a halálfalóknak eszük ágában sem volt hagyniuk magukat. Harry Anabellával párbajozott, s próbálta rávenni Ginnyt, hogy inkább a gyerekeket mentse, mintsem azzal törődjön, hogy eltegye láb alól a nőt.
- Akkor is kicsinálom! Reducto! – rikkantotta Ginny elszántan, de Anabella könnyűszerrel kivédte minden átkát.
Anne egy ugrással Harry mellett termett, s egy kis fiolát nyomott a kezébe. Harry jól tudta, hogy az üvegcsében eukaliptusz-főzet van, amely kitűnő gyógyító szer kifejezetten kínzás után célszerű alkalmazni. Harry gyorsan lecsavarta a fiola tetejét, és felhajtotta az italt.
- Köszönöm! – kiabálta Anne után, aki már el is tűnt, hogy egy nagydarab halálfalóval szálljon ringbe.
- Ezer üveggel is megihatsz, akkor sem fogsz helyrejönni – vetette oda neki Anabella elégedetten. – A lelked már félig halott, ezer sebből vérzik, s ennél még lesz rosszabb is, Potter!
Harry kénytelen volt igazat adni a nőnek, hiszen a lelki sebekre nincsen gyógyír, de a varázsital segített neki, hogy kicsit erősebbé váljon. Elszántan harcolt Anabellával, mindenképpen meg kellett állítania.
- Ginny, segíts már! – kiáltotta Hermione a ketrec mellől.
Ginny a nő felé pillantott, s látta, hogy a rácsok már eltűntek, de jó pár halálfaló körbevette őket, s egyedül csak Hermionénél volt pálca. Eléggé világos volt a helyzet, a halálfalók nem akarták elengedni a gyerekeket és a tanárokat, s mivel túlerőben voltak, az aurorok sem tudtak segíteni nekik. Ginny kénytelen volt barátnőjéhez sietni, s a kaszaboló ártással megtisztítani az utat. Harry a tekintetével követte a feleségét, s amint felmérte a helyzetet, azonnal szólt az auroroknak:
- Védjétek az ártatlanokat! Rinocérosz – alakzat!
Az emberei egy pillanat alatt a gyerekek körül teremtek, s szorosan körbefonták őket, hogy a halálfalók ne tudják megsebezni egyiket sem. Gyors, határozott léptekkel, dörrenő pálcák erdején át vezették őket kifelé a kamrából.
- Ne engedjétek ki őket! – üvöltötte torkaszakadtából Anabella, de a halálfalói későn érkeztek oda. Az aurorok kivezették az áldozatokat, s útközben felmarkolták a kamra egyik sarkában halomban heverő varázspálcákat, amelyek végre visszaszálltak jogos tulajdonosaikhoz. A gyerekek félelem nélkül beálltak az aurorok soraiba, s ők is küldözgették átkaikat a halálfalókra.
- Ez szép volt, Frankie! – mondta James elismerően, amikor a fiú átka elkábított egy halálfalót.
 

Anabella eközben hatalmas vigyorral Harryhez fordult, aztán fekete köddé válva elhagyta a kamrát, a halálfalói követték őt, s Harry sántikálva elindult kifelé. Útközben Robert és Deems két oldalról támogatták, hiszen alig állt a lábán.
- Valószínűleg eltörött a lába, főnök.
- Más is törött ma el, siessünk.
- Szép kis kalamajka – jegyezte meg Deems.
- Az.
A lányvécébe felérve hatalmas porfelhő fogadta őket, nyilván itt is folyt az ütközet. Harry felvett egy fadarabot a földről, majd letépte az inge maradékát, és a fadarabbal megtámasztotta törött lábát.
- Mennünk kell, a gyerekeket vigyétek biztonságos helyre, Anabella az enyém.
A folyosókon hatalmas felfordulás uralkodott, alig lehetett látni a repülő átkoktól, kemény, ádáz harc folyt. Harry hamar megtalálta Anabellát, aki a Nagyteremben éppen lefegyverezte Ginnyt, s arra készült, hogy végezzen vele.
- Áh, végszóra érkeztél, Harry – mondta csillogó szemmel. – Szemtanúja lehetsz annak, ahogyan megölöm a nejedet. Egy perc múlva már özvegy leszel. Avada Kedavra!
Harry a pajzsbűbájjal még meg tudta menteni Ginnyt, de ezzel csak azt érte el, hogy feldühítse Anabellát.
- Annyira önző vagy, Harry. Miért akarod, hogy mindig csak veled foglalkozzam? Crucio!
Elkezdődött kettejük párviadala, s Harrynek el kellett ismernie, hogy a nő tényleg veszélyes ellenség. Anabella nemcsak elszánt volt, hanem félelmet nem ismerő és kegyetlen is, arról nem is beszélve, hogy olyan jó kondícióban volt, hogy könnyedén, egy macska ügyességével kerülte ki a férfi átkait. Ginny ez alatt a pálcáját kereste az összetört asztalok és székek romjai alatt, de nem igazán járt sikerrel.
- Hol a francban lehet? – motyogta kétségbeesetten, miközben lehajolt, hogy elkerülje Harry kaszaboló ártását. – Hol vagy már?
Anabella az üvegportál minden egyes szilánkját összegyűjtötte, hogy egy hatalmas szilánkkígyót küldhessen Harryre. Harry a pajzsbűbájjal védekezett, de még így is érezte, ahogyan egy-két szilánk vékony vonalakat vág az arcába. Miután végre elfogytak a szilánkok, Harry felemelte a padlót alkotó kődarabokat, s a nő felé hajította, de Anabella könnyedén elhajolt a támadás elől, s ördögien kacagott. Órákon át tartott a küzdelem, s a férfi jelét sem látta annak, hogy Anabella legalább egy hangyányit megizzadt volna, eközben a falon tátongó hatalmas lyukon át látta, hogy az aurorjait lassan sarokba szorítják, annak pedig kimondottan nem örült, hogy a gyerekek ahelyett, hogy elmenekültek volna, még mindig harcolnak olyanokkal szemben, akiket nem győzhetnek le. Akikkel szemben szemernyi esélyük sincs.
Anabella nem sok időt hagyott a merengésre, újra támadásba lendült, forró tűzcsóvát küldve Harryre, aki egy vízátokkal védekezett, de érezte, ahogyan egyre kimerültebb lesz. Az utolsó védekezése után már meg kellett kapaszkodni az ablak oldalában, mivel kis híján elájult. Anabella az egyik percben még pár métere állt tőle, aztán már csak pár centi választotta el az arcát a nőétől.
- Nyertem, Harry Potter – búgta a nő, majd szájon csókolta. Harry végtagjaiból eltűnt minden erő, s végül már csak azt érezte, hogy zuhan. Éveknek tűnő másodperceken át zuhant lefelé, míg végül már csak azt érezte, hogy hatalmasat reccsen a gerince, s hallotta Anabella gúnykacaját…

- Harry! – ugrott fel Ginny. – Harry! Megölted… megölted őt!
Ebben a percben szorították a halálfalók a Nagyterembe Ront és a többieket. Mindenki piszkos volt, és ezer seb borította a testüket. McGalagony fásultan hajolt Ronhoz:
- Mr. Weasley, nincs esélyünk. Vissza kell vonulnunk.
Ron tudta, hogy a nőnek igaza van, s kiadta a jelet a visszavonulásra. Már csak azt kellett kitalálnia, hogy hogyan jutnak át a halálfalók sorfalán.
- Engedjétek őket – parancsolta Anabella.
- Mi? Elengedsz minket? – hüledezett Ron.
- Már megkaptam azt, amit akartam – mondta a nő ridegen. – Azért takarítsátok el Potter barátotok hulláját az udvarról.
Ron arca falfehér lett, James pedig átugrott az egyik felfordított asztalon, s rávetette volna magát Anabellára, ha Albus nem ragadja meg a lábát.
- James, ennek semmi értelme…
- Megölte az apánkat, nem hallottad?!
- Mennünk kell…

A halálfalók szétnyíltak, utat engedve ezzel a gyerekeknek és az auroroknak. Ron hagyta el utoljára a termet, s az ajtóban még visszaszólt:
- Ennek még nincs vége. Még találkozunk.
- Már alig várom – kacsintott rá csábosan Anabella.

Harry teste közvetlenül a nagy tölgyfaajtó előtt ért földet, így ahogyan kiléptek rajta, szinte beleütköztek. Ginny és a gyerekek sírva letérdeltek mellé, Hermione pedig a kezébe vette Harry fejét. Nem akarták elhinni, hogy vége van, nem érhetett így véget. Nem halhatott meg.
- Bosszút fogok állni – sziszegte James. – Mindent meg fogok tanulni amit tudnom kell ahhoz, hogy bosszút állhassak. Meg fogom keresni ezt a szajhát, és ha megtalálom, megölöm!
Ginny átölelte a fiát, s elárasztották arcát a könnyek. Harry megcsalta őt, de ő akkor is szerette, és képes lett volna megbocsátani neki. De erre már semmi esélye sem maradt. Harry meghalt, megölte a szeretője…