Ez egy afféle bevezető jellegű fejezet, még nem tartogat sok izgalmat. :)

Abban az évben nagyon korán köszöntött be a nyár. A szokásostól eltérően már áprilisban fölöslegessé váltak a hosszú ruhák, s szinte harapni lehetett a meleget a levegőben. Az emberek ahelyett, hogy élvezték volna a hirtelen jött meleget valamelyik parkban, bezárkóztak a házaikba, s a napi bevásárláson és a munkán kívül semmit sem intéztek odakint. Maguknak sem tudták megmagyarázni azt, hogy miért van rossz előérzetük, mint ahogyan arra sem találtak magyarázatot, hogy miért fogja el őket a rettegés valahányszor egyedül kell elmenniük valahová. Rendszerint sötétedés után már senki sem mozdult ki otthonról, s még vendégeket sem szívesen fogadtak az emberek. Féltek, de nem tudták, hogy mitől, hiszen a politikusok szerint minden a legnagyobb rendben volt, a gazdaság rohamos fejlődésnek indult, az emberek gyarapodtak, mindenkinek elégedettnek kellene lennie, de nem voltak igazán azok. Egy hideg érzés markolászta a szívüket, s ez az érzés nem engedte, hogy felhőtlenül boldogok legyenek. Úgy érezték, hogy valami nagyon rossz fog történni.
Ez a rossz már el is érte a varázslók és boszorkányok különc kis világát. Az összes varázserővel megáldott ember elképedve olvasta a Reggeli Prófétában, hogy a Mágiaügyi Minisztériumban minden fontos pozíciót májustól más személy tölt be. Emellett csak hab volt a tortán, hogy a mindenki által hőn szeretett és megbecsült Harry Potter életét vesztette a Roxfortban történő lethifold – üldözésben, s helyét az Auror Főparancsnoki székben a sokak által megvetett Draco Malfoy veszi át, míg a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola élére - a mágiaügyi miniszter személyes jó barátja - Anabella Watkins kerül, aki elsöprő fölénnyel szerezte meg kollégái és a minisztérium szavazatát. A varázslóképzőben nemcsak az igazgatói székbe került más, Minerva McGalagony nyugdíjba vonult, s így az ő helyére is más tanár kerül, mint ahogyan Neville Longbottom és a vadőr, Rubeus Hagrid is távozott az intézményből. Habár a miniszter nyilatkozatot tett arról, hogy az iskola nem fog veszíteni a színvonalából, s inkább a diákok érdekeit szolgálják a változások, valamint a minisztérium jelentős pozíciói élére is rátermett vezetők kerültek, a varázslók nem bíztak a szavaiban. Túl sok mindent átéltek már ahhoz, hogy ösztöneik veszélyre figyelmeztessék őket. A tény, hogy az ország egyetlen remény elhunyt, csak még jobban fokozta az óvatosságukat. Sokan arról suttogtak, hogy talán Harry Potter halála nem baleset volt, hanem előre eltervezett gyilkosság. Persze gyanújuknak nem adhattak hivatalos fórumon hangot, így csak egymás között vitatták meg összeesküvés-elméleteiket. Nem is sejthették, hogy néha mennyire közel állnak az igazsághoz.
Hermione Granger homlokráncolva hajtogatta össze a Reggeli Próféta szerda reggeli számát, aztán az előtte ülő vörös hajú lányra pillantott, aki kitartóan kibámult az ablakon. Keze az állát támasztotta, s úgy nézett kifelé, mintha várna valamire. Hermione csendesen felsóhajtott, aztán átült a lány mellé a kanapéra, és megfogta a kezét.
- Minden rendben lesz, Lily.
- Már egy hónapja csak fekszik ott.
- Rendbe fog jönni.
- De miért nem kell már fel?! – A lány szeméből legördült egy könnycsepp.
- Lily, a lényeg az, hogy életben van.
- Dr. Poison azt mondta, hogy akár évekig is feküdhet így, kómában… Azt mondta, hogy lehet, hogy sosem kel fel.
Hermione felvonta a szemöldökét, szemében enyhe düh csillant.
- Ne foglalkozz vele, Dr. Poison nem valami megértő. Harry magához fog térni, én tudom.
Ebben a percben Ginny suhant be a nappaliba, lenge, nyári szoknyában. Kezében egy tálca csokis kekszet tartott.
- Ki kér egy kis kekszet? – kérdezte trillázva.
- Nem tudom, hogy minek örülsz ennyire – jegyezte meg Lily epésen.
- Talán sírnom kellene? Olyan gyönyörű napunk van ma, hétágra süt odakint a nap, mondtam is Albusnak, hogy remek idő van egy kis gnómirtáshoz.
- Apa odafent fekszik kómában, és szerinted nagyon szép napunk van?! – támadt az anyjára indulatosan Lily, miközben felállt, és tüntetőleg elhagyta a nappalit.
Ginny arcán átsiklott egy sötét felhő, aztán lepattant Hermione mellé.
- Kérsz kekszet?
- Nem, köszönöm. Ginny, minek örülsz ennyire?
- Mondtam már – felelte a nő.
- Elég jól ismerlek ahhoz, hogy tudjam, valamit nem mondasz el. Ginny, szörnyű időknek nézünk elébe, és ezt te is tudod, a minisztériumban már nincs egy olyan ember sem, akiben megbízhatnánk, egy őrült pszichopata üldözi a családot, a férjed kómában fekszik egy hónapja, te pedig itt vigyorogsz?
- Igazad van, én is tudom, hogy nagy bajban vagyunk, de hogyne lennék boldog, amikor az az alak nem jött el a gyerekekért?
- Áh, szóval innen fúj a szél…
- Bizony, Order azt mondta, hogy egy hét múlva jön, azóta eltelt már csaknem egy hónap, és még színét sem láttuk. Biztosan rájött, hogy ostobaság, amit kitalált. Emlékezz csak vissza, hogy egy rettegés volt az életem abban a hétben, de aztán nem jött el. A gyerekek itt maradnak velünk.
- Ginny, nem akarlak megijeszteni, de én nem úgy ismerem Mr. Ordert, mint aki a levegőbe beszéljen.
Ginny, mit sem törődve barátnője megjegyzésével, hatalmas vigyorral az arcán letette a tálcát az asztalra, aztán elővett egy kizárólag boszorkányoknak szóló magazint. A negyvenharmadik oldalra lapozott, ahol egy cikket talált arról, hogy hogyan legyünk harminc felett is vonzóak. Hermione szeme vékony réssé szűkült össze, s fejcsóválva így szólt:
- Nem mondod komolyan, hogy ez a legfontosabb neked? Nem találsz más olvasnivalót?
Ginny, fel sem pillantva a magazinból, így válaszolt:
- Miért? Talán olvassam a Reggeli Prófétát? Úgyis tudom, hogy mi van benne, csupa negatív dolog. A testünk karbantartása pedig igenis fontos.
- De Ginny!
- Csak semmi de! Ez így igaz, az a lotyó azért tudta elcsábítani Harryt, mert nagyon odafigyel az alakjára, utálom azt a nőt, de el kell ismernem, hogy nagyon szemrevaló.
- Ginny… - Hermione lemondóan legyintett. – Felmegyek Harryhez.
Harry szobája az emelet legelső szobája volt, ott feküdt az ágyon, s testébe mindenféle csövek futottak. A szíve fölött egy bordó vonal lebegett, s ez jelezte a szívverését. Arcát hegek borították, s a nyakán egy merevítő volt, amely azt a célt szolgálta, hogy megtartsa a fejét, s így nem csúszhatott hátra a nyelve, ami fulladást okozhatott volna. Hermione örömmel látta, hogy már lekerültek a gipszek az eltört végtagjairól, még jó, hogy feltalálták a csontnövesztőt. Az ágy mellett James ücsörgött egy széken, s le sem vette a szemét az apjáról. Ébredés után az első dolga ide vezetett, hiszen még mindig a fekete pizsamáját viselte, s a haja sem látott még fésűt aznap.
- Jó reggelt, Jimmy.
A fiú hátra fordult, s szemei karikásak voltak, ami arról árulkodott, hogy nem sokat aludt az éjjel.
- Csak nem fent virrasztottál?
- Nem tudtam elaludni, így átjöttem hozzá – felelte James. – De meg sem mozdult.
Hermione megfogta a fiú vállát.
- Ne aggódj, rendbe fog jönni.
- Én nem aggódom, csak…
- Tudom.
- Ezért meg fog fizetni az a repedtsarkú ribanc! – fogadkozott a fiú. – Meg fogom ölni.
- James, a harag rossz tanácsadó. Nézd csak meg, hogy Anabella is hová jutott a bosszúvágya miatt. Ne akarj olyan mélyre csúszni.
- Akkor is meg kell fizetnie! Nénikém, az apám miatta fekszik itt! Az a nő egy elmebeteg! Meg kell állítani, el kell pusztítani.
- Tudom, Jimmy, de nem vagyunk elég erősek hozzá. Bízzuk ezt a dolgot az aurorokra.
- Az aurorokra, akiket Anabella egyik bábja vezet? Nénikém, Draco Malfoy az ő oldalára állt, ezért engedték el a gyerekeit.
Hermione erre nem tudott mit mondani, tudta, hogy a fiúnak igaza van. Hogyan is támaszkodhatnának valakire, aki a gonosz oldalán áll újra?
- Dr. Poison járt már itt ma? – váltott gyorsan témát.
- Igen, beadta neki azt a szert, ami segíti a gyógyulást, aztán elment.
- Nem mondott semmit sem Mr. Orderről?
- Nem, egy mukkot sem szól sosem, hiszen találkoztál már vele, nagyon furcsa alak.
Hermionénak ismét igazat kellett adnia Jamesnek, hiszen a doktor tényleg nagyon furcsa volt.  A szótlansága mellett a külseje is különc emberre utalt, hiszen Dr. Poison alacsony, mandulaszemű férfi volt, aki a hasáig érő kecskeszakállát egy aranyszínű brossal díszítette. Haja nem volt, viszont fekete pajesz húzódott az állkapcsától egészen a füle tövéig. Jobb fülében aranykarikát viselt, s a mindig makulátlan fehér köpenye alól kilátszódott a nyakát ékesítő méregzöld tetoválása. James sokszor gondolt már arra, hogy megkérdezi a férfitól, hogy milyen tetoválása van, de eddig még egyszer sem tudta összeszedni a bátorságát. Dr. Poison rendszerint reggel és este látogatott el a Potter házba, s mindig nagyon szűkszavú és távolságtartó volt. Egyszer, amikor James az apja hogylétéről érdeklődött, a férfi válaszképpen felhúzta az orrát, aztán elhoppanált.
– Szerinted az a fickó a Wizengamotból eljön értünk?
– Nem tudom, James.
– Jó lenne, ha eljönne és kiképezne minket.
– James, bocsáss meg, de még az alapokat sem nagyon tudod.
– Albus korrepetál engem, nagyon jól haladunk. Mindent meg akarok tanulni, hogy bosszút állhassak.
– James…
- Nénikém, ez a nő szétdúlta a családomat, te mit tennél, ha veletek történt volna mindez? Mit tennél, ha Ron bácsi feküdne most itt? – James a fejével az apja felé bökött.
Hermione végignézett a férfin, próbálta elképzelni Ront, amint éppen kómában fekszik egy őrült nőszemély miatt. A szíve összefacsarodott még a gondolatra is, hogy akár Ron is feküdhetne most Harry helyén. Akár őt is kiszemelhette volna Anabella, akár az ő gyerekeire is Cruciatust szórhatott volna a boszorkány. Anabella nem fog megnyugodni addig, amíg végleg bosszút nem áll mindenkin.
– Úgy gondolom, hogy fel kell készülnünk mindenre – felelte nagy sokára. – Szívesen tanítalak titeket, ha szeretnétek.
– Az nagyon jó lenne! – pattant fel James. – Hugo mondta, hogy te annak idején iskolaelső voltál, biztosan egy csomó mindent tudsz.
– Valóban sok mindent tudok, de annyit sajnos nem, mint az apád vagy Ron, hiszen nem vagyok auror, de az alapokat megtaníthatom nektek.
– Köszönöm szépen, nénikém! – James átölelte Hermionét. – Azonnal elújságolom Alnak és Lilynek!
Mire a nő észbe kapott, addigra Jamesnek már hűlt helyét találta. Hermione elnéző mosollyal foglalta el azt a helyet, ahol az imént még a fiú ült, s megfogta Harry kezét.
– Jaj, Harry, bárcsak magadhoz térnél, nagy szükség van rád. Nagyobb, mint bármikor. Ez a nő egy igazi átok, egy sorscsapás, egy katasztrófa és én nem tudom, hogy hogyan tovább.

***

Hermione tartotta magát az ígéretéhez, s az elkövetkezendő napokban kitartóan oktatta a gyerekeket, még a sajátjait is rávette a tanulásra. A gyerekek pedig szorgalmasan szívták magukba a tudást, kiváltképpen James, akit hajtott a bosszúvágya, és Albus, akinek a fájdalom adott inspirációt. Mérhetetlen ürességet érzett, s nemcsak az apja állapota, hanem Emily miatt is, aki átverte őt. A lány jelentett mindent a számára, szerette őt még saját magánál is jobban, de Emily csak játszott vele, pont úgy, ahogyan az anyja játszott Harryvel.
Valahányszor eszébe jutottak az együtt töltött kellemes percek, elhessegette magától a gondolatot, s arra gondolt, hogy Anabella kinevette őt, amiért azt hitte, hogy a lány szerelmes belé. Minden energiájával a tanulásra koncentrált, mert így elterelődtek a gondolatai.
Nemcsak őt kínozta a szerelmi bánat, hanem Lily szívét is mardosták a kétségek, amelyeket Scorpius keltett benne. A fiú nem kereste őt az ominózus este óta a Titkok kamrájában, s a tény, hogy Draco ismét rossz oldalra állt, csak még jobban elkeserítette a lányt. Gyakran hallotta az anyját és a nagynénjét társalogni a történtekről, s szerintük Draco Malfoy velejéig romlott ember, s Ginny nagyon mérges volt, amiért Scorpius elcsavarta a lánya fejét, hogy kedvére játszadozzon vele. Mikor már Lily is kezdte azt hinni, hogy a fiú tényleg csak kihasználta, eszébe jutott, hogy Scorpius bizony kétszer is megmentette őt. Egyszer, amikor egy vérfarkas megtámadta, s egyszer, amikor Anabella kínzóátkot szórt rá. Scorpius kiállt érte, képes lett volna feláldozni magát, de akkor miért nem keresi őt? Miért nem üzen neki?
Érzéseit meg is vitatta Albusszal, az egyetlen emberrel a környezetében, aki nem tartotta alattomos féregnek Scorpiust.
- Szerintem az apja biztosan sakkban tartja – vélekedett Albus a bejárati ajtó küszöbén ülve.
- Gondolod, hogy megfigyeli őt? – kérdezte Lily, aki az ajtófélfának támaszkodott.
- Biztos vagyok abban, hogy ennyire nem ismerhettük félre Scorpot. Véleményem szerint ő jó ember, és szerintem ő szólt az auroroknak is aznap este, hogy a kamrában vagyunk.
- Nagyon hiányzik nekem.
- Megértem, Lily, nekem is, elvégre is a legjobb barátom.
Több szó nem esett köztük, mivel a felkelő nap sugarai aranyló fénybe vontak egy sötétkék köpenyt viselő, magas férfit, aki éppen feléjük tartott. Az arcát eltakarta a fején lévő sötétkék cowboy-kalap, de a gyerekek ösztönösen megismerték őt.
- Mr. Order? – állt fel Albus.
- Szép jó reggelt! – köszönt ragyogó mosollyal a férfi, és kezet nyújtott a fiúnak. A kézrázás után pedig kezet csókolt Lilynek, aki döbbenten meredt rá. – Hogy vagytok? Sikerült már túljutni a mélyponton?
- Hát még nem teljesen, uram, de igyekszünk. Apa még sajnos…
- Nem ébredt fel, igen, tudok mindent, Dr. Poison tájékoztat mindenről, ami ebben a házban történik. Hallottam, hogy szorgalmasan képzitek magatokat, ennek szívből örülök, mivel nem lesz időnk mindent az alapoktól kezdeni. Édesanyátok odabent van?
A gyerekek bólintottak, aztán Ginnyhez kísérték a férfit, aki még a fakanalat is elejtette, amikor meglátta a jövevényt. Arca egy pillanat alatt fehérről vörössé vált, kisimított egy rakoncátlan vörös tincset a hajából, majd egy bájvigyor kíséretében így szólt:
- Rufus Order, micsoda meglepetés! Azt hittük, hogy már nem is tisztel meg minket a látogatásával.
- Sajnos akadt egy kis elintéznivalóm, de most már szabad vagyok, mint a madár, és csakis önöknek tudom szentelni magam.
- Gyerekek, mi lenne, ha magunkra hagynátok minket? – Ginny már nem mosolygott.
- Úgy vélem, valami fontosról szeretne velem beszélni, ha elküldte a gyerekeit.
- Mr. Order, ha azért jött, hogy elvigye őket, hogy elszakítsa őket tőlem, akkor rossz emberrel kezd, eszem ágában sincs engedni ezt.
- Azt hiszem, ön összekeveri a dolgokat, asszonyom, én nem kértem engedélyt.
Ginnynek meg kellett kapaszkodnia a konyhapultban, mert egy kicsit megszédült.
- Maga annyira arcátlan! – bukott ki belőle. – És elmebajos, és arrogáns, és hogy képzelheti, hogy három gyerek csodát tehet?! Teljesen megőrült?!
- Igen, arcátlan vagyok és arrogáns, és lehet, hogy egy kicsit bolond is, de mondja csak, annak idején nem három gyerek tett csodát?
- Ron, Hermione és Harry kivételesek voltak, fiatal koruktól kezdve a gonosszal hadakoztak, de a gyerekeim békeidőben nőttek fel!
- Nem látok különbséget.
- Pedig van különbség! – erősködött Ginny. – Csak a holttestemen keresztül viheti el őket.
- Nem szeretném megbántani, de nem jelent túl nagy akadályt.
Ginny csak hebegni tudott a férfi kemény kijelentése után, még felocsúdni sem volt ideje, mert a konyhában megjelent Albus, James és Lily.
- Segít bosszút állni az apánkért? – szegezte Mr. Orderhez a kérdést James.
- Fogalmazzunk úgy, hogy segítek megakadályozni egy világméretű katasztrófát.
- Mikor indulunk?
- Tessék? Hát teljesen megőrültél, fiam?! Nem mehetsz el vele!
- De elmegyek, már nagykorú vagyok, és minden vágyam kitekerni Anabella nyakát.
- Mi is magával szeretnénk menni, apánk úgyis engedélyt adott a távozásunkra – csatlakozott a bátyjához Albus.
Ginny a gyerekeihez rohant és magához húzta őket.
- Nem akarhatjátok ezt, ez az ember a halálba vett nektek jegyet!
- Ha itt maradunk, akkor is ott kötünk ki – jelentette ki teljes lelki nyugalommal Albus. – Anya, értsd meg, hogy tennünk kell valamit. Már a minisztérium is a kezében van, az aurorok nem tudnak segíteni, én pedig nem akarok úgy meghalni, hogy nem tettem semmit sem. Apa nem örülne neki…
- Apád kómában fekszik! Lehet, hogy sosem ébred fel! Nem veszíthetlek el titeket is!
- Mr. Order majd megvéd minket, igaz, uram? – mondta Lily.
- Botorság lenne olyat ígérnem, amit nem tudok betartani. Veszélyes helyeken fogunk járni, és nagyon nehéz próbák elé álltok, hogy összehasonlítást mondjak, ahhoz képest, ami rátok vár, a horcruxok elpusztítása annak idején gyerekjáték volt. Nem adhatom a szavamat arra, hogy megvédelek titeket, hogy nem esik bántódásotok.
A gyerekek egymásra néztek, nem ezt várták a mágustól, de James még mindig kitartott az álláspontja mellett:
- Nem érdekel, akkor is le akarom győzni azt a nőt.
- Nagyszerű, akkor két nap múlva visszajövök, addig szedjétek össze a cuccaitokat, lehetőleg tágító bűbájjal csomagoljatok be.
- Maga aztán tényleg semmibe vesz engem! – ugrott a férfi elé Ginny tajtékozva. – Nem hallotta azt, amit mondtam?! Nem viheti el őket!
- Valóban semmibe veszem, és mint mondtam, nem kérek engedélyt magától. Viszlát! – A férfi halk pukkanással köddé vált.
- Anya, nem lesz semmi baj – fogta meg az anyja kezét Lily. – Megígérem, hogy vigyázni fogunk magunkra, de mennünk kell. Muszáj elmennünk, különben sem biztonságosabb itt, mint akárhol máshol.
Ginny nem szólt semmit sem, egyszerűen nem tudott mit mondani, hiszen semmibe vették minden szavát. Ez az ember megbolondította a gyerekeit, rá hallgatnak, őt pedig levegőnek nézik. Bárcsak magához térne végre Harry, nagy szüksége lenne most rá.
- Miért büntet minket a sors? – kérdezte Ginny, immár Harry ágyánál állva. – Miért kell neked ennyi ideig kómában feküdnöd, s miért akarja elvinni a gyerekeinket az az ember? Jaj, Harry, olyan jó lenne, ha magadhoz térnél, annyi mindent meg kellene beszélnünk.
Ginny a férje arcára nézett, ami olyan békés volt, mintha csak éppen elszundikált volna, az arca nem tükrözte a lelkében dúló viharokat. Harry egy sötét folyosón sétált már hetek óta, de valahogyan képtelen volt megtalálni a kiutat. Olyan volt, mintha egy métert sem tudott volna megtenni előre, holott már hetek óta rohant csak előre. Néha úgy érezte, mintha valami nedves dolog elkúszna a lába mellett, de a sötétben nem látta, hogy mi az. Gyakran még sziszegést is hallott, így rájöhetett arra, hogy egy, vagy több kígyó tekereg körülötte. Csak arra tudott gondolni, hogy ezek az állatok arra várnak, hogy ő eszméletét veszítse, vagy elaludjon, s akkor, mint a keselyűk szétmarcangolják a testét, így egy szemhunyásnyit sem aludt azóta, hogy ebbe a furcsa világba került. Az tartotta egyedül életben, hogy a családjának szüksége van rá. Haza kell térnie.