Ez a fejezet egy kicsit szomorkás hangvételűre sikerült, de hát ilyen is kell. 

Rufus Order csak hajnalban tért vissza abba a faházba, ahol Jamest, Albust és Lilyt hagyta. Amíg távol volt a gyerekek óvatosan körülnéztek a házban, amely egy nappaliból és egy konyhából állt. A ház egy erdő közepén helyezkedett el, távol a külvilágtól, távol mindentől, amit valaha ismertek.
- Szerintetek miért hozott minket ebbe a lyukba? – tette fel azt a kérdést, amely mindannyiuk fejében megfogalmazódott, James.
Albus, aki a pöttöm nappaliban elhelyezett sámlin ült, megvonta a vállát. Eddig valamelyest tisztán látott mindent, de ezen az éjjelen végképp összezavarodott. Alig várta, hogy a mágus visszatérjen, s ő kérdőre vonhassa.
- Nem arról volt szó, hogy visszamegyünk a kastélyba? – folytatta James. – Ez, akárhogy is nézem, minden csak nem a kastély.
- Zseniális megállapítás, Einstein – förmedt rá Lily a konyhaasztal mellől, amely falábai már rothadásnak indultak.
- Neked meg mi bajod van? – értetlenkedett James.
Lily szemei egy pillanat alatt megteltek könnyekkel.
- Haza akarok menni az anyánkhoz.
Albus felkelt a sámliról, a húgához lépett, és átölelte.
- Nyugodj meg, Lily, minden rendben lesz. Nem tudom, hogy miért nem hazavitt minket, de biztosan jó oka volt erre a lépésre.
- Szerintem ennek az embernek vaj van a füle mögött – állapította meg James, miközben belegabalyodott egy pókhálóba. – Fúj! De utálom a pókhálókat…
- Hogy érted azt, hogy vaj van a füle mögött? – nézett rá könnyes szemmel Lily.
- Arról volt szó, hogy hazamegyünk és boldogan élünk, amíg meg nem halunk, erre idehoz minket Merlin háta mögé, és magyarázat nélkül eltűnik.
- Mire akarsz kilyukadni? – vonta fel a szemöldökét Albus.
- Semmi különösre, csak remélem, hogy anyáéknak semmi bajuk.
- Tessék?! – Lily szája megremegett.
- Tudjuk, hogy szüksége van ránk, igaz? – James a háta mögött összekulcsolta a kezét, s elkezdett fel-alá járkálni. – Nos, ha a temetésünk környékén történt volna valami kis galiba a családdal, akkor mi biztosan azonnal haza akarnánk menni. Így a szerény véleményem az, hogy az öreg azért nem vitt minket haza, mert történt valami, és nem akarja, hogy kiszálljunk a buliból.
- Azt valóban nem akarom – csendült Rufus Order hangja a háta mögött. A férfi az ajtóban állt, s a kezében egy barna zacskót szorongatott. – Mindazonáltal kikérem magamnak a feltételezést, miszerint sumák módón eltitkolnék előttetek valamit.
- Akkor miért hozott ide? – fakadt ki Lily. – Azt mondta, hogy hazamehetünk! Azt mondta, hogy a temetés után újra együtt leszünk a családunkkal! Azt mondta, hogy nem kell sokat szenvedniük.
- Nem is szenvednek már.
- Már? Ez meg mit jelent? – fordult szembe vele James.
- Már ott van velük három emberem a ti bőrötökben. Jobbnak láttam a Százfűlé – főzet alkalmazását, mint azt, hogy a családotok idegronccsá váljon az aggodalomtól, hogy mi lehet veletek. Hosszú útra indulunk, hosszú és rendkívül veszélyes útra.
- Azt akarja mondani, hogy három auror játssza otthon a szerepünket?
- Igen, kedves Albus, három auror felvette a külsőtöket, s én átmentettem nekik egy bonyolult varázslattal az összes emléketeket.
- Az összeset? – sandított rá James.
A férfi bólintott.
- Ezt nem mondhatja komolyan! Semmi köze idegeneknek a magánéletemhez! – kelt ki magából James idegesen. – Ez nagyon gáz! Ebbe én nem egyeztem bele! Azt akarja mondani, hogy totál vad idegenek látják a randijaimat?!

Lily, hosszú idő óta először, végre elmosolyodott. Igazán komikusnak találta, hogy a nagy nőfaló bátyja zavarba jön attól, hogy valaki esetleg részese lehet a barátnőivel átélt meghitt pillanatainak.
- Mitől félsz? Hogy megtudják, hogy hány barátnőd volt? – nevetett.
- Nekem nyílt a könyv az életem, mindenki tudja, hogy sok csajom volt, de vajon neked nincsenek titkaid? – vágott vissza James.
- Mire célzol?
- Hát nem tudom, hogy a drágalátos Malfoyoddal meddig jutottatok el…
Lily arcára fagyott a mosoly. Erre eddig még nem is gondolt.
- Ne! Nem akarom, hogy más lássa a találkozóinkat! – fakadt ki ő is. – Azonnal törölje a memóriájukat!
Rufus kimondottan élvezte a gyerekek felháborodását. Albusra nézett, aki csendesen bámulta a cipője orrát. Neki azonnal eszébe jutott minden egyes perc, amit Emilyvel töltött. Nem zavarta, hogy valaki megláthatja a találkozóikat, egyedül az keserítette el, hogy minden hazugság volt. A lány átverte, kihasználta. Szerelmet ígért, de fájdalmat adott.
- Te csak hallgatsz itt, mint a sült hal?! – bökte oldalba Lily. – Téged nem zavar, hogy valaki meglátja a randevúidat Emilyvel?
- Engem hidegen hagy. Maximum annyit láthat az illető, hogy mekkora egy marha vagyok – felelte Albus keserű mosollyal.
- Én akkor is ragaszkodom ahhoz, hogy csinálja vissza! – toporzékolt a lány.
- Na, mi van húgocskám? Talán van valami takargatnivalód? – heccelte James hahotázás közben. – Remélem, hogy az a mocsok nem vette el az ártatlanságodat, mert tutira kinyírom.
- Jaj, maradj már! – intette le Lily vörösen, nem akarta a szexuális életét Rufus Order előtt megvitatni. – A te emlékeidben pikánsabb képek vannak, mint az enyémben.
- Az lehet, de engem nem zavar, ha meglátják.
- Nem? Az előbb még zavart…
- Az azelőtt volt, hogy rájöttem volna, hogy jobb is, ha látják, legalább a hasonmásom megtudja, hogy mekkora Casanova vagyok! Így talán hitelesebben tudja majd játszani a szerepemet.
Lily csak tátogni tudott bátyja kijelentése után. Egyik fiúról a másikra nézett, s nem akarta elhinni, hogy a testvérei ilyen egyszerűen kiteregetnék a magánéletüket. Ő nem akarta, hogy bárki is az emlékeiben turkáljon, holott semmi szégyellnivaló nem történt közte és Scorpius között. A fiú mindig tisztelettudó volt vele szemben, és úgy bánt vele, mint egy hercegnővel. Sosem erőltetett rá semmit sem.
- Akkor is törölje ki az emlékeiket! – erősködött Lily.
- Sajnálom, Miss Potter, de ez lehetetlen – válaszolta a férfi. – Most pedig indulnunk kellene.
Lily folytatta volna a férfi győzködését, de Albus megelőzte:
- Hová megyünk, uram?
- Egy nagyon távoli helyre, Kairóba.
- Kairo? – képedtek el a gyerekek.
- Igen, ott fog leszállni a repülőgépünk, s Kairóból a sivatagba foglak vinni titeket.
- Repülőgép? – fintorgott James. – Nem vagyunk mi muglik!
- Ez igaz, de muglimódra fogtok utazni, mivel így biztonságosabb. A minisztérium minden varázs - utazóeszközt figyeltet. Már csak a mugli módok megbízhatóak – magyarázta a férfi, miközben az asztalra borította a szatyor tartalmát. – Tessék, öltözzetek át, gondolom, nem a halotti dísztalárban akartak utazni.
Albus felvett az asztalról egy kék pólót és egy farmert, valamint egy tornacipőt is, s nekilátott az öltözködésnek.

- Nekem nem áll jól a piros – jelentette ki Lily, a piros blúzra bökve.
- Talán tetszeni akar valakinek? – tudakolta a mágus.
James röhögve kapta magára a fekete inget, s szívből örült, hogy neki és Albusnak szinte lehetetlen olyan ruhát adni, amit ne vennének fel. Lily mérgesen hozzávágta a fekete farmernadrágot, amely még a fiúra várt.
Amikor végre átöltöztek, Rufus egy üveget nyújtott át Albusnak.
- Mosakodjatok meg, ha jól emlékszem, akkor itt nincsen fürdőszoba.
- Fürdőszoba? Még egy pottyantós vécé sincs! – háborgott James.
- Nos, valóban, ez egy nagyon régi ház, de legalább elhagyatott.
- Uram, miért megyünk a Szaharába? – kérdezte Albus, őt egyedül a rájuk váró megpróbáltatások érdekelték, nem akadt fent olyan apró dolgokon, mint a vécé hiánya.
- Találkozni fogtok egy régi kedves barátommal, aki megkezdi a kiképzéseteket.
- A kiképzésünket?
- Igen, kedves James, hiszen már egyszer megbeszéltük ezt.
- Jaja, emlékszem ám, csak…
- Ott fog hagyni minket?
- Vissza kell térnem Angliába, hogy megszervezzem az ellenállást. Anabella Watkins hadsereget szervez, le akarja igázni az egész világot. Nem szabad engednünk, hogy kijusson az országból. Fel kell tartóztatnunk addig, ameddig nem jön el az ideje a nyílt összecsapásnak, a végső ütközetnek.
James megvakarta kócos üstökét. Nem igazán tetszett neki ez a háborús hangulat.
- Maga szerint elkerülhetetlen egy csata?
- Kétségkívül fel kell vonultatnunk csapatainkat ellene, de csak akkor szabad ezt megtennünk, ha eljött az ideje, ha megfosztjuk erejének forrásától.
- Erejének forrásától… – ízlelgette a szavakat James. – És mi az erejének forrása?
- Még nem jött el az ideje annak, hogy ezt megosszam veletek. Majd, ha készen álltok, a kiképzésetek végén elmondok mindent.
- Miért nem mondja el most? – Lily hangja izgatott volt.
- Mert még sok részletet homály fed, előbb meg kell világosodnom magamnak is. De most elég a beszédből, indulnunk kell. Készen álltok egy emlékezetes kalandra?
- Igen – hangzott az egybefüggő kórus.

***

- Annyira örülök, hogy magadhoz tértél! – borult Lily az apja nyakába.
Reggel nyolc óra volt, s Harry immár képes volt arra, – segítséggel bár – hogy felüljön. Határtalanul boldognak érezte magát, amiért a gyerekei itt álltak körülötte, s minden erejével azon volt, hogy elfelejtse azt a rémálmát, amelyben a felesége azt mondta neki, hogy a gyermekeiket megölték. Nyilván csak a kábaság kényszerképzeteit látta.
- Én is nagyon örülök, hogy újra láthatlak titeket.
- Aztán hamar szedd ám össze magad! – kacsintott rá James azzal a lazasággal, amely a fiú védjegye volt.
Harry Jamesre pillantott, s arra gondolt, hogy a fiú nyilván nagyon szenvedhetett az állapota miatt, ha képes ilyen egyszerűen, ilyen kedvesen fogadni őt, azok után, ami kettejük között történt.
- Ezek szerint megbocsátottál nekem?
- Hát persze, fater, nem haragudhatok rád egész életemben. Megbüntettek kamatostul.
Harry arca elkomorult, a fia utolsó mondata eszébe jutatta a roxforti kamrában történteket. Ismét maga előtt látta Anabella kínzókamráját, s zsigereiben érezte a kínzó fájdalmat, amit a nő okozott neki. Maga előtt látta Anabella kárörvendő arcát, miközben gyötörte őt a kőasztalon. Valahol a szíve környékén szúró fájdalmat érzett, ő tényleg beleszeretett Anabellába, de kiderült, hogy minden csak csalás és ámítás volt. A nő mesterkedéseinek köszönhetően csaknem elvesztette a gyerekeit, s elveszítette a feleségét. Mert Ginny biztosan nem bocsát meg neki, s ő nem is fog könyörögni a nőnek, hogy kezdjék újra, hiszen tudta, hogy arra, amit tett, nincs bocsánat, s tudván, hogy Ginny varázslat hatása alatt állt, még azzal sem érvelhet, hogy a nő is hibás. Mert voltaképpen nem az, egyedül ő tehető felelőssé a történtekért, hiszen neki, mint aurornak, észre kellett volna vennie a bűbájt. De nem vette észre, meg se próbálta észrevenni. Egyszerűbb volt Anabella csábító karjaiba futni, s ott vigasztalódni.
- Valami baj van, Harry? – simogatta meg a fejét Ginny. – Elgondolkodtál?
- Meg sem érdemlem, hogy itt legyetek velem – bukott ki Harryből. – Azok után, amit tettem.
- Mindannyian beleestünk Anabella csapdájába – szólalt meg Albus. – Én már csak tudom.
Harry a fiára nézett, s ekkor jutott csak eszébe, hogy Albus is mennyire szenvedhet, hiszen kiderült, hogy a lány, akit szeret, egy áruló. Szívből sajnálta a fiát, s nem tudta, hogy mivel is vigasztalhatná meg.
- Albusnak igaza van, az a cafka mindent remekül eltervezett – mondta Ginny. – A legfontosabb most az, hogy a gyógyulásra koncentrálj. Dr. Poison azt mondta, hogy csak akkor gyógyulsz meg, ha minden erőddel arra összpontosítasz.
- Hidd el, én is minél előbb ki szeretnék szállni ebből az ágyból. Ami azt illeti, akár sétálhatnék is egy kicsit már, nem? Ennyi fekvés után…
- Biztos, hogy jól érzed magad, apa? – ráncolta a homlokát Lily aggódva. – Elég erős vagy hozzá?
- Igen, sőt, szükségét érzem egy kis mozgásnak – bólintott Harry, s félrehajtotta a takarót a lábáról.
- Segítek. – Ginny Harry hóna alá nyúlt, hogy a férfi rátámaszkodhasson.
Harry hálás tekintettel nézett a feleségére, ám amikor megpróbált felállni, a lába nem engedelmeskedett neki. Ami azt illeti, nem is érezte a lábait. Ismét próbát tett a lábai megmozdítására, de azok nem engedelmeskedtek neki.
- Valami baj van, Harry?
- Nem tudok felállni – nyögte Harry.
- Hogyhogy nem tudsz felállni? – döbbent meg a nő.
- Úgyhogy nem tudok! – üvöltötte Harry teljesen kikelve magából. Érezte a lelke mélyéből kitörni készülő vihar előszeleit.
- Jézusom – hőkölt hátra Ginny.
- Nem mozdul a lábam. – Harry hangja rekedtté vált, egész testében remegett. – Nem érzem a lábam… NEM ÉRZEM!
A gyerekek egymásra néztek, aztán James az ajtóhoz rohant.
- Szólók a dokinak – jelentette ki, majd eltűnt.
- Nyugodj meg, drágám – ölelte át Harryt Ginny. – Biztosan a sok fájdalomcsillapítótól van.
- NEM! – Harry hevesen megrázta a fejét. – Ez nem a gyógyszerek hatása, hanem a kínzásé, és az esésé… lebénultam.
- Ne mondj ilyet! – parancsolt rá kétségbeesetten Ginny.
- Ez az igazság, biztosan így van. – Harry keserű mosollyal felhorkant. – Anabella egy életre nyomorékká tett.
A név hallatán sötét redők jelentek meg Ginny arcán. Elengedte a férjét, s így szólt:
- Meg fogsz gyógyulni. Biztosan van rá gyógymód, elvégre is varázslók vagyunk.
- Anyának igaza van, apa – lépett előre Albus. – Minden rendben lesz, nyugodj meg.
- HOGY NYUGODHATNÉK MEG?!  Megőrülök ebben az ágyban! Örökre az ágyhoz leszek kötve! Egy emberi roncs lettem. – Harry hirtelen hangosan zokogni kezdett.
Ginny megragadta a férfi vállait, és erősen megrázta.
- Nem engedem meg, hogy így beszélj magadról! Hallod? Megtiltom! Rendbe fogsz jönni, hagyd abba ezt az önsajnálatot azonnal!
Harry nem hallotta a nő szavait, vagy ha hallotta is, nem akarta tudomásul venni.
- Szedd össze magad, Harry Potter, még szükségünk van rád. Érted?! Szükségem van rád!
- Ugyan, menj már! – nevetett fel Harry. – Minek kellenék neked én? Én, aki megcsaltalak!
Ginny halántékán az idegek megduzzadtak a méregtől.
- Majd én eldöntöm, hogy kellesz-e vagy sem, érted?! Nem te fogod megmondani.
Szerencsére megérkezett az orvos. Dr. Poison egy pálcasuhintással elkábította a sokkos állapotban lévő Harryt, majd megvizsgálta.
- Asszonyom – csukta be maga mögött az ajtót a doktor.
- Igen? – sürgette Ginny.
- Mr. Potter gerince az esés következtében kettétört. Ez nem újdonság, eddig is tudtuk, összeforrasztottam a csigolyát, de ezek szerint nem volt teljesen sikeres beavatkozás.
- Ez mit jelent?
- Azt, Mrs. Potter, hogy a férje lebénult.
Ginnynek meg kellett kapaszkodnia James karjában, nehogy összeessen a hír hallatán.
- De ugye ez nem végleges?
- Inkább végzetes.
- Tessék?!
- Ha muglik lennénk, akkor örökre az ágyhoz lenne láncolva, de mivel nem vagyunk muglik, van megoldás. Meg kell műtenünk újra, varázseszközökkel, de ez a műtét nagyon veszélyes, akár még halálos kimenetelű is lehet. Döntsék el, hogy vállalják-e a kockázatot. Holnap visszajövök, addig kapnak időt. – Dr. Poison egy csettintéssel köddé vált, meg sem várva Ginnyék reakcióját, vagy azt, hogy esetleg kérdezzenek tőle.
Ginny fásultan a falnak támasztotta a hátát, s arcát a kezébe temetve zokogni kezdett.
- Ne sírj, anya, biztos minden rendben lesz – vigasztalta Lily. – Apa erős ember, biztosan túléli.
- Én már semmiben sem vagyok biztos, kislányom. Nem tudom, hogy mi legyen.
- Szerintem ezt apának kellene eldöntenie – vélekedett James.
- Szerintem meg nincs abban az állapotban, hogy döntsön egy ilyen horderejű ügyben.
- Ez igaz, tesó. De mi mégsem dönthetünk nélküle!
- Dr. Poison lenni kitűnő orvos – bukkant fel a hátuk mögött Rámer, a házimanó. – Ő vagyon rendkívül jó szakember.
- Nem hallottad, hogy az apánk meghalhat?! – mordult rá Albus.
- Ha ágyhoz lesz kötve, akkor is meghal.
- Igaza van, a manónak igaza van! – kapott a fejéhez Ginny. – Meg kell próbálnunk, muszáj. Harry képtelen lenne nyomorékként élni.
- És ha nem sikerül? – aggodalmaskodott Lily.
- Összességébe véve nincs veszítenivalójuk. Egy olyan erős, tett vágyó ember, mint Mr. Potter képtelen lenne úgy élni, hogy nem mehet oda, ahová csak akarni. Belebolondulna.
- Igazad van, Rámer – bólintott Ginny. – De azért Harryt is megkérdem, ha már magához tért, és ha beszámítható lesz.
- Tégy belátásod szerint, anya.
- Úgy teszek, James. – Ginny kinyitotta a Harry szobájába vezető ajtót, s belépett rajta.
- Szegények, nem elég az, ami eddig történt velük – szólalt meg Lily.
- Nincs unalmas életük, az már egyszer bizonyos – értett egyet vele Albus. – Remélem, hogy Harry Potter rendbe fog jönni, szükség van rá.