:) 

Szőke haja arany selyemként omlott vállaira, szeme izgatottan csillogott, miközben megfogta a fiú kezét. Az oázis udvarán álltak, fejük fölött véget nem érő szőnyegként terült el az éjszakai égbolt. Rajtuk kívül már mindenki aludt, s a csendet csak szívük heves kalapálása törte meg.
- El sem hiszem, hogy itt vagy – fordult a lányhoz a fiú.

- Én sem, de örülök neki. Hiányoztál, James.
- Sosem hittem volna, hogy valaha ezt úgy mondom egy lánynak, hogy komolyan is gondolom, de te is hiányoztál nekem, Morgan.
A lány megcsókolta James nyakát, aki a füle tövéig elvörösödött. Melegség áradt szét a testében, s olyat érzett, amelyhez foghatót még sohasem. Sok lánnyal járt már, s a kapcsolatai legelején mindig biztos volt abban, hogy nagyon szerelmes. De idővel kiderült, hogy csak fellángolást érzett a lányok iránt, s szenvedélye amilyen hamar fellobbant, olyan gyorsan szállt tova. De Morgannel minden teljesen más volt. A lány képes volt arra, hogy fenntartsa az érdeklődését.

- Morgan, be kell vallanom neked valamit.
- Hallgatlak, James.
- Amikor elmentél a Titkok kamrájából, biztos voltam abban, hogy Anabella oldalán álltok, és nagyon haragudtam. – A fiú nagyot nyelt, s a szeme sarkából a lányra sandított, hogy lássa a reakcióját, de Morgan feszülten figyelt. – De időközben rájöttem arra, hogy képtelen lennék egész életemben haragudni rád, mert az, amit irántad érzek, teljesen legyűr minden negatív érzést. Morgan, én szerelmes vagyok beléd, akkor is ha átvertél annak idején, és akkor is, ha az apád Anabellának dolgozik.
- James, én is szeretlek téged, hiszen ezért is kértem meg Mr. Ordert, hogy vegyen be a csapatába. Bosszút akartam állni érted, de szerencsére élsz.
James maga felé fordította a lányt, és megcsókolta, gyengéden, tele szerelemmel.
- Szeretlek – zihálta Morgan.
- Én is szeretlek, Morgan.
- Gyere velem.
- Hová?
Morgan megragadta a fiú kezét, s behúzta két pálmafa közé.
- Itt senki sem láthat minket. – Morgan hangja izgatott volt, arca kipirult. – Szeretnék veled lenni.
- Itt és most? – kerekedtek el a fiú szemei. – De… csak most találkoztunk újra, és eddig jóformán nem is beszéltünk egymással…
- És akkor mi van? James, eleget vártam rád. Igazából mindig is tetszettél nekem, csak idegesített a nőcsábász éned. De most már csakis az enyém vagy, én pedig a tiéd.
- Rendben van, rajtam nem múlik… - egyezett bele James, s szégyenlősen a cipője orrára pillantott.

Morgan szenvedélyesen megcsókolta a fiút, s közben elkezdte kigombolni James világoskék ingét.
- Várj – állította meg a fiú, amikor az az utolsó gombnál tartott. – Ez túl gyors…
- Ne csináld már, légy férfi.
- Nem, Morgan, várj már…
- Mire várjak?! – csattant fel a lány. – Akarlak téged, és te is engem, akkor meg miért nem csináljuk azt, amit a szenvedélyünk diktál?
- Mert ez nem helyes, még nem…
- Ahhoz képest, hogy a fél iskolával lefeküdtél, elég nyuszi vagy – jegyezte meg gúnyosan Morgan. – Szedd már össze magad!
Ekkor fülsüketítő hang hallatszott valahonnét a messzeségből. Morgan csalódottan megcsóválta a fejét, James pedig verejtékezve figyelte, amint a lány alakja egyre messzebbre kerül tőle, míg végül teljesen köddé nem válik.
- Neee! – kiáltotta James, s kinyújtotta a kezét, hogy elérhesse a lányt, de nem sikerült neki. Ekkor úgy érezte, mintha leesett volna valahonnét, s beütötte volna a fejét a kemény, hideg padlóba. Így is történt, mivel leesett az ágyról. A fejét dörzsölgetve ült fel, s kinyitotta a szemét. Morgannek és az oázisnak is hűlt helyét találta, helyettük Waleed állt fölötte, kezében egy síppal.
- Hasadra süt a nap, hétalvó.
Szóval csak álmodta az egészet. Nem járt itt Morgan, nem vallottak szerelmet egymásnak, s ő nem mondott csődöt férfiként. Megkönnyebbülten sóhajtott, majd feltápászkodott.
- Mennyi az idő?
- Öt óra.
- Ilyen korán van még?
- Kezdődik az edzés, tíz percet kapsz, hogy lezuhanyozz, ifjú James.
Az arab sietősen távozott, James pedig megragadván a székére helyezett fürdőlepedőt elindult a folyosó végén lévő fürdőszobába. A helyiség pazar eleganciával volt berendezve, s a fiú úgy érezte magát, mintha egy méregdrága szálloda fürdőjében lenne. Egy ideig a százféle tusfürdő közül válogatott, aztán rájött arra, hogy most sem ideje, sem pedig kedve sincs kipróbálni az aranykádat, s inkább a zuhanyzóba állt be, s megengedte a csapot. A langyos víz valóságos felüdülés volt a testének. Fáradtnak érezte magát, pedig ennyi alvás bőven elég szokott neki lenni ahhoz, hogy friss legyen. Lehet, hogy az álmával volt a probléma. Nagyot sóhajtott, el sem tudta képzelni, hogy miért álmodott Morgannel. Már rég elfelejtette a lányt. Ráadásul az álmában Morgan arra kérte, hogy tegye a magáévá, s ő megijedt ettől. James a saját visszahúzódásának a gondolatára mérgesen összeszorította a szivacsot, amelyet a kezében tartott, aztán megkönnyebbülten elmosolyodott: ez csak egy buta álom volt, ő bizony készséggel teljesítene egy ilyen kérést.

Gondolataiból Lily álmos hangja ébresztette fel:
- Jimmy, kérlek, siess odabent, fogat akarok mosni.
- Mért nem alkalmazol fogmosó- varázst? – rikkantotta a fiú a zuhany alól.
- Alohomora varázslatot fogok alkalmazni, ha nem sietsz – vetette oda bosszúsan Lily.
- Látom, valakit frusztrálttá tett a koránkelés.
- Ne szórakozz már, hanem zuhanyozz!
- Hé, mi folyik itt? – fogta meg a húga vállát Albus.
- James odabent zuhanyozik, és nem akar sietni.
- Nyugi, Lily, biztosan nemsokára végez.
- Hát remélem. – Lily duzzogva keresztbe fonta a kezét.
- Valami nyomaszt?
Lily nem felelt, de a szemeit könnyek lepték el. Albus azonnal magához húzta, s jó bátyhoz illően átkarolta a lányt.
- Hiányoznak apáék.
- Nekem is, Lily.
- Velük álmodtam, s olyan jó volt.
- Hamarosan ismét együtt leszünk, ne félj.
Lily megtörölte a szemeit, s bekopogott a fürdőszoba ajtón.
- Siess már!
- Jól van, mindjárt végzek! – hallatszott a válasz odabentről.
James csakugyan egy perccel később már be is engedte húgát. Miután mind a hárman elkészültek, kimentek az udvarra, ahol az arab már várta őket.
- Allahnak hála, végre ideértetek. Itt van a pálcátok?
A gyerekek bólintottak, az arab elégedetten nyugtázta a válaszukat.
- Ma egy nagyon egyszerű varázslattal kezdünk. Bizonyára mindenki hallott már a lebegtető bűbájról. Látjátok ezt a tavat, itt mellettünk?
- Igen, uram.
- A feladat az, hogy az összes vizet emeljétek ki belőle, s formázzatok meg vele egy kört.
- Mi? – hüledezett James. – Azt meg mégis hogy a fenébe csináljuk?
- Egyszerűen, varázslattal. – Az arab szeme ravaszkásan csillogott.
- Már azt hittem, hogy megfogom a vizet, és felemelem a puszta kezemmel – forgatta a szemeit James.
- James – intette Albus.
- A varázsige a következő: Mobilietern. Mondjátok utánam, először pálca nélkül.
- Mobilietern.
- Újra.
- Mobilietern.
- Újra.
- Mobilietern.
- Újra.
- Meddig kell még ismételgetnünk? – horkant fel James. – Kezdem úgy érezni magam, mint egy óvodás.
- Addig kell ismételnetek, amíg nem lesz tökéletes.
- Nem lesz tökéletes?
- Az m-en van a hangsúly, nem pedig a végén. Mondjátok újra.
- Mobilietern.
- Végre, így már jó volt. Most pedig szegezzétek a pálcátokat a víz közepére, s miközben kimondjátok a varázsigét, engedjétek szabadon az energiáitokat.
- És azt mégis hogy a francba tegyük?
- James…
- Hallgass, Albus. Kíváncsi vagyok a módszerre.
- Emeld fel a pálcád, ifjú Potter.
James szórakozottan felemelte a pálcát.
- Mond ki a varázsige legelső betűjét.
- M…
- Érzed, ahogyan bizsereg az ujjad?
- Nem.
- Akkor kezd el újra.
- M…
- És most?
- Nem érzek semmit sem – morogta James.
- Akkor csináld újra, s közben hunyd le a szemed, koncentrálj.
- M… - James kinyitotta a szemét. – Semmi sem történik! Ez hülyeség!
- Túl feszült vagy, el kell lazulnod. Gondolj valami kellemes dologra.
James próbált felidézni valamit az emlékeiben, valami lazítót, de pillanatnyilag semmi sem jutott az eszébe. Keserűen leengedte a kezét, s hátrébb lépett.
- Csináld te, Albus.
Legnagyobb döbbenetére az öccse sem bizonyult tehetségesebbnek nála, egyedül Lily volt az, aki érezte, ahogyan testét átjárja az energia.
- Frenetikus! – ujjongott. – Látjátok, már majdnem felemeltem az összes csepp vizet!
- Ügyes vagy, Lily – dicsérte meg Albus bánatosan.
- Fiúk, ne legyetek letörve. Ez a varázslat általában nehézséget okoz a férfiaknak. A nők könnyebben megérzik az energiát, s miután ez megtörtént, már gyerekjáték irányítani.
- Sokat kell gyakorolnunk szerintem ahhoz, hogy nekünk is menjen.
- Szerintem pedig más oldalról közelítjük meg a dolgot.
- Tessék?
- El kell lazulnotok, fiaim, s erre a legjobb megoldás a tánc.
A fiúk a döbbenettől szólni sem tudtak, Lily pedig még a pálcát is kiejtette a kezéből úgy meglepődött. A víz hangos csattanással került vissza a medrébe, a partján állók pedig csuromvizesek lettek.
- Kösz, Lily.
- Elnézést! – vörösödött a lány.
– Hogy érti azt, uram, hogy a tánc majd segít? – fordult az arabhoz Albus.
– A hétvégén rendezek egy estet, s nektek részt kell vennetek rajta, ez majd segít ellazulni. Addig is van még három napunk, ez alatt szépen felmérem, hogy mennyire ismeritek az alapvető varázslatokat. Csak az estély után kezdjük el a kiképzést.
– De, uram, nekünk ennyi fölös időnk nincs. Minél előbb aurorrá kell válnunk.
– Nem, drága fiam, ti nem lesztek aurorok, ti különlegesen kiképzett elit varázslók lesztek, a sárkányosztagosok előfutárai. – Az utolsó két szót csillogó szemmel, s vallásos áhítattal mondta ki, ez természetesen a gyerekek figyelmét sem kerülte el.
– Kik azok a sárkányosztagosok?
Waleed idegesen vakargatni kezdte az állát, majd így szólt:
- Ti nem érzitek ezt az illatot? Úgy vélem isteni gazella-szarvakat fogunk ebédelni, megyek és megnézem, hogy áll.

- De, uram! – kiáltotta utána Albus. – Most mért nem mondta el, hogy kik azok a sárkányosztagosok?
James unottan vállat vont.
– Biztos valami hiperszuper harcos alakulat, akik olyan titkosak, hogy még senki sem hallott róluk. Nyilván egy nagy zérók.
– Már mért lennének azok?
– Neked nem furcsa, kedves öcsém, hogy még apa sem említette őket sohasem? Pedig ő aztán benne volt a harcokban. Eddig csak a Főnix Rendjéről hallottunk és a Dumbledore Seregéről. Vagy te hallottál már a Sárkányosztagról?
Albus megrázta a fejét.
– Na, látod. Tuti valami arab baromság, biztos csak heccel minket megint. Még, hogy Sárkányosztag.
 

***

Már elmúlott dél is, mikor Harry végre magához tért. Az első gondolata az volt, hogy talán az egész műtétet álmodta, s meg sem történt. De amint balra fordította a fejét meglátta Ginny mosolygó arcát.
- Hogy érzed magad?
- Hát elég gyengének – nyögte Harry, s amint elkezdtek kitisztulni a gondolatai, testét sajgó fájdalom árasztotta el. – Nagyon fáj mindenem.
- Ez jó, legalábbis a doktor azt mondta, hogy a fájdalom jó jel a te esetedben. Jut eszembe, szólok neki, hogy felkeltél.
- Ginny, mit mondott az orvos, sikerült a műtét?
- Ezt még nem lehet tudni – felelte Ginny, s kiment a szobából.
Harry nem maradt sokáig egyedül, mert szinte azonnal megjelent Dr. Poison a felesége kíséretében.
- Jó napot, Mr. Potter, hogy érzi magát?
- Nem túl jól, doktor.
Dr. Poison lehúzta a takarót Harry lábáról, és a kezét rátámasztotta. Harry felszisszent.
- Ez jó jel, reagál a szervezete, érzi a lábát. Ezentúl minden nap tornáztatnia kell majd, s vannak gyógyszerek és kenőcsök is, amelyeket használnia kell. Már találtam is egy ápolónőt, aki majd beadja önnek a gyógyszereit, segít a tornában és bekeni a kenőccsel.
- Dr. Poison, mennyire nehezek a gyakorlatok, amelyeket el kell végeztetni Harryvel? – szólt közbe Ginny.
- Egyáltalán nem bonyolultak.
- Akkor nem taníthatná meg nekem? Szeretném én gondját viselni az uramnak.
Az orvos és Harry is leesett állal néztek a nőre, aki olyan határozottan állt előttük, hogy kétségük sem férhetett ahhoz, hogy Ginny nagyon is ezt szeretné csinálni.
- Végül is, nem rossz ötlet. Megmutatom magának, pofon egyszerű – azzal az orvos megragadta Harry jobb lábát, és óvatosan behajlította. – Mindig először a jobb lábbal kezdjük, behajlítjuk ötször, aztán a másik lábbal is ezt tesszük. Akkor csinálja jól, ha a férje fájdalmat érez a hajlításkor. Miután a bal lábat is behajlította, elmondja a varázsigét: Servo, s újra elkezdi az öt-öt hajlítást. Ezt a kört háromszor kell megcsinálni, s a végén a kenőccsel be kell kenni a lábakat, pontosabban bele kell masszírozni. Megjegyezte?
Ginny bólintott.
– Napjában háromszor kell ezt elismételni, most pedig hadd lássam, hogy jól csinálja-e. Kezdje el a hajlítást.
Ginny engedelmeskedett a férfinek, s Harry a hajlításra felszisszent.
– Helyes, lassan csinálja, még négyszer.
Miután végzett a bal lábbal is, Ginny elővette farmerdzsekijéből a varázspálcáját.
– Servo!
Harry erős bizsergést érzett a lábaiban, de ez az érzés egyáltalán nem volt kellemetlen.
– Úgy csinálja, mintha ez lenne a hivatása, Mrs. Potter. Úgy vélem, hogy nem kell idehívnom az ápolónőt, s ennek nagyon örülök, mert nem igazán szerettem volna idegent hozni ide, igazából ön megoldotta a nehézségemet.
– Én csupán szeretem a férjemet – jelentette ki Ginny, miközben behajlította Harry jobb lábát. – Hol van az a kenőcs, amivel be kell kennem?
Dr. Poison elővett a zsebéből egy fehér tégelyt, s lecsavarta a tetejét. A dobozban kék zselészerű anyag volt, s furcsa illatot árasztott.
– A főnix könnye gyógyító hatású, s ebben a kenőcsben az van.
– Akkor a főnix könnyének van ilyen furcsa szaga? – nyögte Harry.
Dr. Poison bólintott.
– Mondja meg őszintén, ez tényleg segít?
– Hát persze, Mr. Potter.
– Mennyi idő alatt épülök fel?
– Ez sok mindentől függ, de ha a kedves neje ilyen behatóan fog törődni magával, akkor reméljük, hogy hamarosan. A Gerinctörő-varázs egy rendkívül bonyolult műtét, de ezt a beavatkozást túlélni nehéz, nem felépülni utána. Nem kell hozzá más, mint kitartás és akaraterő, meg persze egy kis szerencse is.
– Az akaraterővel… nincs… gond… -Harry szaggatottan beszélt, mivel Ginny folyamatosan tornáztatta a lábát, ami eléggé fájdalmas volt a számára. – Meg… akarok… gyógyulni.
– Ezt örömmel hallom. Hányadiknál tart?
– Még egy kör van vissza. – Ginny ismét Harry lábára szegezte a pálcáját: - Servo!
 

Miután végzett a tornáztatással, Dr. Poison megtanította neki a kenőcs bőrbe történő bemasszírozásának fortélyát, s magukra is hagyta a házasokat. Harry egy ideig némán figyelte Ginnyt, aki szeretettel és gyengédséggel ápolta őt, aztán megszólalt:
- Nem érdemlem meg, hogy így törődj velem.
– Valóban nem – morogta Ginny.
– Miért segítesz nekem?
– Egyrészt, mert a férjem vagy, s ez a dolgom, másrészt, mert nem akarom, hogy egy miniszoknyás ápolónő legyeskedjen körülötted, harmadszor pedig azért, mert van benned valami, ami miatt nem tudlak gyűlölni.
Harry hallgatott, nem tudott mit hozzáfűzni ehhez, hiszen maga sem értette, hogy Ginny – ez a gyönyörű, értékes nő – mit szeret benne.
– Készen is vagyunk, édesem. Dr. Poison délben visszanéz, és beadja neked a gyógyszereidet. Most megyek.
– Hová mész?
– Végeztem a tornával és a kenéssel, gondoltam, aludni szeretnél.
– Épp eleget aludtam már az elmúlt hetekben.
Ginny visszaült Harry ágyának a végébe.
– Gondoltam, talán beszélgethetnénk – vetette fel Harry.
– Beszélgetni, miről?
– Rólunk, kettőnkről. – Harry hangja rekedtes volt, szíve vadul kalapálni kezdett.
– Azt hittem, időt kértél tőlem, hogy átgondolhasd.
– Igen, azt kértem, de annak ellenére, hogy még nem tisztultak ki a gondolataim, szeretnék veled beszélni. Szeretném megtudni a te álláspontodat.
– Harry, az érzéseim nem változtak, én még mindig veled szeretném leélni az életemet.
– Ginny, biztos vagy abban, hogy el tudod felejteni azt, amit tettem? Hogy nem fog ez falként állni közénk?
– Arra gondolsz, hogy a lelkem mélyén eltávolodtam tőled?
Harry bólintott.
– Tévedsz, Harry, ez pont fordítva igaz, te távolodtál el tőlem. Nekem kellett attól félnem, hogy meghalsz, hogy elveszítelek, s ez rádöbbentett arra, hogy mindennél fontosabb vagy számomra. Ha úgy döntünk, hogy megpróbáljuk újra, akkor teljesen tiszta lappal indulhatsz nálam.

- Ezt megnyugtató hallani.
Ginny egy hirtelen ötlettől vezérelve felpattant az ágyról, s megcsókolta Harryt. Furcsa érzés járta át a férfi lelkét, valami szokatlan, megnyugtató mámor. Valami, amelyet már régóta keresett, s most végre megtalált. Nem volt olyan forró, mint Anabella csókja, de őszinte volt, s ez a legfontosabb. Ginny tényleg nagyon szereti őt.
– Ez meggyőzött? – lihegte Ginny.
– A te érzéseidről igen.
– A tiédet pedig tedd tisztába, adok rá időt – biztosította Ginny, s kiment a szobából.
Harry egyedül maradt a gondolataival, s kusza érzelmeivel. Nem tudta eldönteni, hogy tudná-e szeretni ezt a nőt úgy, ahogy az azt megérdemli. Mert nem akarta becsapni Ginnyt. Nem tudott sokáig kettejükön gondolkodni, mert elnyomta a fáradtság.
Az elkövetkezendő napokban Ginny mindig odaadóan ápolta, s ezért Harry nagyon hálás volt.
– Egy… kettő… három… - számolta a hajlításokat Ginny.
– Látod, Harry, Ginny nagyon klasszul a gondodat viseli – mondta Neville a szoba sarkából. – Igazi főnyeremény a feleséged.
– Igen, tudom – bólintott Harry. – De azért te sem panaszkodhatsz.
– Valóban nem, nagyon jól megvagyunk Lunával.
Ebben a percben nyílott az ajtó, s megjelent az említett. Luna ezúttal meglehetősen visszafogottan öltözködött: egy barackszínű talár volt rajta, s nem viselt egy darab kiegészítőt sem, a jegygyűrűjén kívül.
– Hogy vagy, Harry?
– Jobban, köszönöm, Luna. És veled mi újság? Neville mesélte, hogy Mr. Order különórát tartott neked.
– Igen, megtanított egy-két hasznos fogásra.
Ginny csendesen mosolygott, s közben végigsimított Harry kezén. Luna figyelmét nem kerülte el a mozdulat, hamiskásan mosolyra húzta a száját, s a férjéhez fordult:
- Neville, nem kéne Frankie-nek segítenünk a Gyógynövénytanban?
Neville azonnal megértette a célzást, s elbúcsúzott. Miközben elindultak kifelé, Ginny Harry fülébe súgta:
- Most egész visszafogott ez a Luna – mondta, majd amikor a nő teljes alakja láthatóvá vált, s megpillantotta a babarózsaszín gumicsizmáját, amelyet egy egyszarvú rajzolt mintája díszített, így folytatta: - Tévedtem.
– Luna már csak Luna marad – mosolyodott el Harry, hosszú idő óta először.
– Ha tudtam volna, hogy Luna jobb kedvre derít, akkor szólok neki.
– Kedvelem Lunát.
– Tudom, Harry, én is kedvelem, ő egy nagyon jó ember.
– Mint ahogyan te is az vagy.

Ginny a feje búbjáig elvörösödött. Már éppen válaszra nyitotta volna a száját, amikor megjelent Hermione zilált arca az ajtó mögött.
– Bejöhetek?
– Hát persze – felelte Harry.
Hermione belépett az ajtón, a ruhája itt-ott kicsit piszkos volt, s a haja hatalmas bozontként omlott vállaira.
– Hogy vagy, Harry? – kérdezte lihegve.
– Én jól, és ahogy elnézlek, te is – jegyezte meg bújtatott mosollyal Harry.
– Tessék? – Hermione értetlenkedve Ginnyre nézett, aki éppen Harry lábát hajlította.
– Ron is ilyen jól van? – tudakolta enyhe célzással Harry.
– Mi? Hogy jön ide Ron? – Aztán megpillantotta az ablakban a tükörképét, s minden világossá vált a számára. – Nem telt olyan jól az elmúlt másfél órám, mint hiszed, Harry. Rufus Order elég kemény órát tartott nekünk.
– Szóval akkor nem Ron túrta össze a hajad.
– Harry! – csattant fel vörös fejjel Hermione. – Mióta vagy ilyen indiszkrét?
– Lehet, hogy az agyamra ment a sok gyógyszer.
– Vagy inkább a csinos, odaadó ápolónőd.
– Valóban nagyon hálás vagyok Ginnynek az ápolásáért, remélem, hogy egyszer viszonozhatom majd. – Harry arca komollyá vált.
– Van három csodálatos gyermekünk, nekem ennél nagyobb ajándékot úgysem adhatsz.
– Mondjuk egy negyediket?
- Na, és ki az indiszkrét most, Hermione? – kérdezte Harry tetetett rosszallással.
– Én csak merengek – forgatta a szemeit Hermione, majd témát váltott: – Hányszor hajlítod még be a lábát?
– Még egy kör vissza van – felelte Ginny. – Egy… kettő… három…
- Ez ilyenkor nem fáj, Harry?
– Eleinte piszkosul fájt, de már hozzászoktam. A doktor szerint a gyógyulás egyik jele az, hogy egyre kevésbé fáj.
– Értem.
Egy ideig csend szállt a szobára, aztán miután Ginny bekente Harry lábait, s elment kezet mosni, Hermione bizalmas hangon megszólalt:
- Mindenki abban reménykedik, hogy újra boldog család lesztek.
– Nem kizárt.
– Úgy érted, hogy te is szereted Ginnyt? Mert azt tudom, hogy ő odavan érted.
– Hermione, nem akarom magamat sajnáltatni, vagy ilyesmi, de nagyon nehéz helyzetben vagyok. Nem tudom eldönteni, hogy hálát érzek-e iránta, vagy esetleg többet. Ginny mellettem állt mindig is, s én mindennél jobban szeretném a szerelmemmel meghálálni a gondoskodását.
– Anabella nagyon elvette az eszed – jelentette ki Hermione keserűen. – Pedig milyen könnyű volt régen. Mindig is tudtad, hogy egyszer, ha túléled, akkor Ginny lesz a feleséged. Emlékszem, milyen klassz volt az ikeresküvőnk.
Harry szinte újra ott érezte magát azon a verőfényes júniusi napon, amikor örök hűséget fogadtak egymásnak. Milyen boldogok voltak akkor, pont olyan édes volt a lelkük, akár csak a körülöttük lévő liliomok illata.
– Az életem egyik legszebb napja.
– Miről sustorogtok? – tért vissza Ginny.
– Erről-arról.
– Jut eszembe, Hermione, van valami hír Anabella sötét terveiről?
– Most elég nagy a csend, Harry. De amúgy sem kell még neked ezzel törődnöd.

Harry felsóhajtott.
– Már hogyne kellene? Amint meggyógyultam, bosszút fogok állni.
– Azért, hogy átvert, vagy azért, mert világuralmat akar?
Harry először nem értette Hermione kérdését, majd ráeszmélt, hogy igazából mire is kíváncsi a nő, s azonnal Ginnyre pillantott, aki érdeklődve várta a választ.
– Azért, mert ő Voldemort undorító hagyatéka.
– Azért akarsz bosszút állni, mert Voldemort lánya?
– Nem, azért, mert ő a legsötétebb lelkű ember, akivel valaha is találkoztam, s nekem, mint aurornak kutya kötelességem megállítani őt.
Hermione elégedetten pillantott a férfira, aztán az ajtó felé fordult.
– Eljön majd a te időd is, Harry, de most előbb a gyógyulásra koncentrálj.
– Hermionénak igaza van – szólalt meg Ginny. – Előbb meg kell gyógyulnod.
– Azon vagyok, Ginny.