Hála Istennek sikerült elkészítenem az új fejezetet. Ez egy lazább fejezet lett:)
Emellett pedig szeretném megosztani veletek, hogy a Tudományos Dikákköri Konferencián a Gazdaságtudományi Karon különdíjas lettem, és tovább jutottam az áprilisi országos döntőbe. Ezt azért szerettem volna megosztani, mert sokan szorítottatok nekem, és ezt ezúton is köszönöm! Tehát az egyik TDK-tól úgy-ahogy "megszabadultam", de novemberben lesz a másik + zh-k tömkelege, így nem tudom, hogy mikor jön az új rész. Remélem, mielőbb.

- Én ezt már nagyon unom! – csapta le varázspálcáját a szarvasbőr ülőgarnitúrára James.
Az arab mágus, aki éppen azzal volt elfoglalva, hogy ellenőrizze Lily pohárrá változtató bűbáját, érdeklődve a fiúra emelte tekintetét.
– Mi a bajod, James? – fordult bátyjához Albus.
– Elegem van abból, hogy az elmúlt három napban nem csináltunk mást, mint alapigéket ismételgettünk. Én harcolni akarok! Nem vagyok már elsős.
– Édes fiam, megmondtam, hogy szeretném látni, hogy tökéletesen mennek-e az alapvető bűbájok, és…
- Attól, hogy át tudok változtatni egy pennát talpas pohárrá még nem fogom tudni legyőzni Anabellát!
- Sosem tudhatjuk, hogy melyik varázslatra mikor lesz szükségünk életünk során, különben is…
- Oké, igaza van, majd ha párbajoznom kell a nővel, átváltoztatom pohárrá! – vágott a szavába James.
– Kérlek, James, ne bagatellizáld el a helyzetet, s ne becsüld le az egyszerű varázslatok erejét.
– Én párbajozni akarok! Harcolni! Bosszút állni! – A fiú szinte toporzékolt dühében.
– Látod, James, itt van a baj. Te nem azért akarsz megtanulni harcolni, hogy megvédhesd magad, hanem azért, hogy ártó szándékkal élj a tudománnyal. Allah tiltja az ilyent, Allah nem engedi meg, hogy bűnös célokra használjuk a mágiát.
– Teszek arra, hogy ez az Allah mit tilt és mit nem! Az a nő szétrombolta a szüleim házasságát, kis híján a másvilágra küldte az apámat, megkínzott, és nagy veszedelmet jelent a társadalomra. Ki akarja irtani a családomat, hát nincs okom és jogom bosszút állni ?!
- Csak a teremtő ítélkezhet a bűnösök felett. Nem a mi feladatunk büntetni.
– Akkor mégis miért vagyunk itt? – kérdezte mindenki döbbenetére Albus. – Én is bosszút akarok állni.
– Azért, hogy megismerjétek a bennetek szunnyadó erőt, s, hogy megtanuljátok bölcsen használni.
– A bölcs használat azt jelenti, hogy teát kortyolgatunk és meditálunk? – célzott az arab mágus gyakori tevékenységére James epésen. – Mert akkor köszi, én nem kérek ebből a bölcsességből!
– James, nagyon nagy erejű a düh benned, s amíg nem csillapítod lelked viharát, képtelen leszel kiemelni a vizet a tóból.
– Tojok a tavára! – kiáltotta James, aztán elviharzott a szobából.
– Ne foglalkozzon vele, mester, a bátyám forrófejű és elkeseredett – kelt testvére védelmére Lily. – De én mindenképpen folytatni szeretném az órát.
– Én viszont elmennék a bátyám után, uram. Tudja, nem akarom, hogy valami hülyeséget csináljon.
– Menj csak utána, Albus. De kérlek, ma este kilenckor mindenképpen legyetek ott az ünnepségen. Kulcsfontosságú esemény lesz a fejlődésetekben.
Albus beleegyezően bólintott, majd elindult James után. Átvágott a nappalin, ahol már most nagy volt a sürgés-forgás. Száriba öltözött cselédek rohangáltak fel-alá, tálcákat és színes selymeket cipelve. Nagyon kellett vigyáznia arra, hogy ne ütközzön bele egyik cselédbe sem. A nappalin keresztül eljutott az udvarig, s már messziről látta, hogy James a közeli unikornisfarokból szőtt függőágyban fekszik. Egész testtartásán tükröződött a dac, s arca keserűséget árasztott. Albus egy ideig csak némán figyelte bátyját, majd erőt vett magán, és hozzásétált.
– Jimmy, ne csináld már. Nem jutunk előrébb, ha folyton duzzogsz.
– Mitől tegyek másképp, Albus? Ez itt időpocsékolás.
– Nos, őszintén szólva, én is gyorsabb haladást reméltem, de hiszem, hogy mindennek van értelme.
– Jó neked, hogy ilyen optimista vagy.
– James, én is bosszút akarok állni, nekem sem tetszenek ezek a banális varázslatok, de hiszem, hogy Mr. Order nem hiába hozott ide minket.
– Mr. Order, mi? – James keserűen felnevetett. – Még azt sem mondta el, hogy pontosan mit is akar velünk. Néha megfordul a fejemben, hogy talán Anabellának dolgozik, s el akart választani minket az otthonunktól. Most gondold csak el, ki keresne itt minket? Senki sem ismeri ezt az oázist, sem a jelszót. Akár örökkön örökké itt napozhatunk szezámmagos kekszet rágcsálva.
Albus összeráncolta a homlokát, s a távoli homokbuckákra meredt. Jamesnek kétségkívül igaza volt, senki sem találná meg őket ezen a civilizációtól elzárt helyen.
– Adjunk még egy esélyt az ügynek – szólalt meg végül. – Én szeretnék bízni Mr. Orderben, és az arabban, és ne felejtsük azt sem, hogy apa is bízott Mr. Orderben, és Ron bácsi is.
– Ron bácsi kiben nem bízik? – horkant fel James. – Olyan naiv néha… még azt is elhitte, hogy Hugo és én Bájitaltan versenyt nyertünk, pedig a nénikénk is mondta neki, hogy ez nem lehet igaz. Ő mindent elhisz.
– Ebben mondjuk van valami, de mi van apával?
– Eben-guba. Emlékezz csak, apa belezúgott abba a nőbe…pedig Anabella a megtestesült sátán.
– Akkor is, csak még egy esélyt! Menjünk le a mulatságba. Kérlek, James.
James elfintorodott, majd erős jázminillat csapta meg az orrát, így azonnal a márványjárda felé fordult.
– Az agyamat eldobom! – nyögte a járdára lépő lila hastáncos ruhát viselő lányok láttán. Az arcukból nem sokat látott, az azt takaró kendő miatt, de a hasukból annál többet.
Albus követte bátyja tekintetét, s neki is elesett az álla.
– Szerinted ez lesz a mai műsor?

- Meglehet… látod, Al, mondtam, hogy menjünk le az esti partira!
Albus rosszallóan megcsóválta a fejét.
– Apám, ezek nagyon… olyan…
- Igen, James, olyanok.
Az egyik barna hajú lány észrevette, hogy a fiúk őket nézik, s mosolyogva felhívta társai figyelmét is erre. A lányok egy ideig farkasszemet néztek a döbbent fiúkkal, majd viháncolva bementek a házba.
– Erre nem számítottam. Igazi hastáncosok! Al, azonnal vissza kell mennünk a szobába, hogy méltóképp felöltözhessek. Nem mehetek le a buliba akárhogyan, ha ilyen csinos hölgyek is vannak ott!

***

- Ez egyszerűen csodálatos! – csapta össze a tenyerét Dr. Poison. – Még sosem láttam senkit sem, aki ilyen rövid idő alatt ekkorát fejlődött volna, mint ön, Mr. Potter. Látom, nagyon meg akar gyógyulni.
– Tudja, párbaja lesz Mr. Orderrel, ha felépült – bökte oldalba az orvost Ron.
A férfi ridegen Ronra nézett, aki rögtön megértette, hogy a doktor nem szereti a közvetlenséget.
– Ha így halad, Mr. Potter, akkor jövő héten esetleg megpróbálkozhat a lábra állással is akár.
– Az nagyon jó lenne.
A doktor nem mondott többet, fogta magát, és távozott.
– Harry, hamarosan ismét sétálni fogsz! – lelkendezett Ron. – El sem hiszem!
– Bárcsak már ott tartanánk, Ron – sóhajtott Harry.
– Hidd el, hamar felépülsz, s akkor szembe nézünk a gonosszal, újra együtt, mint régen. Csak most erősebbek vagyunk, mint akkor voltunk.
– Az ellenfél is erősebb, mint Voldemort volt – emlékeztette Harry.
– Szerintem nem erősebb, csak elszántabb és ravaszabb.
– Nem, Ron. Anabella erősebb, mint az apja. Hidd el nekem. – Harry előtt felrémlett a csaknem halálos kimenetelű párbajuk emléke. Beleborzongott.
Ron egy pillanatig fancsali képpel bámult barátjára, aztán ismét visszatért a lelkesedése:
- Senki sem legyőzhetetlen. Ráadásul az iskola tele van a kémeinkkel.
– Kémek?

- Ahham, tudod, nem küldhettük oda a gyerekeinket, így Mr. Order aurorjai vették át a helyüket Százfűlé-főzettel.
– Tehát akkor azok, akikről Anabella azt hiszi, hogy diákok, nem is azok?
Ron megcsóválta a fejét.
– Hűha,  piszok jó ötlet. Így mindenről tudunk, ami ott történik.
– Legalábbis tudni fogunk, ha eljön a szünet, vagy, ha a srácok lejutnak Roxmortsba. Mert ellenőrzik a baglyokat, ha egyáltalán engednek levelet küldeni haza.
– Csodálkozom, hogy a roxmortsi kirándulást nem szüntette be az új igazgató.
– Legalábbis még nincsenek beszüntetve.
– Biztosan beszünteti majd – vélekedett Harry. – Nyilván nem akarja, hogy bármiben is örömüket leljék a srácok. Hékás, nem bántja a gyerekeiteket?
- Még nem, de szerintem fogja majd. Azt akarja, hogy szenvedjünk, s mivel a te gyerekeid elvileg halottak, mi következünk a sorban. Nem játszhattuk el, hogy Hugo és Rose is meghaltak, meg Frankie és a többiek is, mert elég feltűnő lett volna.
– Ez igaz, nem szabad lebecsülni Anabellát. Iszonyatosan veszélyes, és okos.
– Mért nem az anyjára ütött? – emelte tekintetét a plafonra Ron.
– Az mért lett volna jó?
– Mert Bellatrix simán hülye volt, őrült pszichopata, de nem volt egy észlény. Viszont Voldemort okos volt.
– Szerintem Bellatrixnak is meg volt a magához való esze, sőt! Gondolj csak bele, Ron, ő lett a kiválasztott, hogy világra hozza Voldemort gyerekét. Nem hiába választotta őt a Nagyúr. Ostoba nőt nem választott volna.
– Ezt meg honnan tudod?
– Onnan, hogy én sem választanék ostoba nőt.
– Harry, te már nem vagy horcrux. Nem hasonlítasz rá, így nem tudhatod, hogy hogyan döntene.
– Ez igaz, Ron, de ne felejtsd el, hogy tizenhét évig az voltam. Jól ismerem már őt. Voldemort nem az a fajta ember volt, akinek bárki jó, csak kielégítse vágyait. Ő nem tudott szeretni, következésképpen olyan embert választott, akit méltónak talált a feladatra. S számára a legnagyobb erény az ész volt, az intelligencia. Pitont is ezért tartotta jobb kezének. Szerintem Bellatrix az után golyózott be, hogy az Azkabanba került. Elképzelhető, hogy előtte kifejezetten éles eszű boszorkány volt.
– Lehet.
Ekkor Ginny toppant a szobába Teddy kíséretében. A fiú arcát mély karcolások csúfították, Ginny pedig úgy fújtatott a dühtől, mint egy kifáradt rinocérosz.
– Mi történt? – vonta fel a szemöldökét Harry.
– Semmi fontos, Harry – vágta rá Ginny, majd - megelőzve a reakciót - témát váltott: - Hogy érzed magad?
- Mint aki elől titkolni akarnak valamit – felelte Harry nyomatékosan.
– Ugyan, kérlek! Ne foglalkozz mással, mint a gyógyulással.
– A keresztanyámnak igaza van – szólalt meg Teddy. – Olyan jó lenne, ha ismét aktív tagja lennél a családunknak.
– A család, amelyhez tartoztam mindig őszinte volt velem, legalábbis ami az együtt töltött idő nagy részét illeti.
Ginny és Teddy zavartan egymásra pillantottak.
– Szóval, ki mondja el, hogy mik ezek a sebek az arcodon?
Ginny a fiúra nézve lassan bólintott. Teddy mély levegőt vett, aztán belekezdett:
- Összetűzésbe kerültem Victoire-ral.
– Csak nem azt akarod mondani, hogy az unokahúgom látta el így a bajodat? – somolygott Ron. – Mert ha igen, akkor fogalmam sincs, hogy mit tanítottak neked a főiskolán!
– Nem ő volt, hanem…
- Hanem?
– James.
– Mi köze van ehhez Jamesnek? Egy szót sem értek…
- Keresztapa, veszekedtünk Victoire-ral, mert totál félreértette azt, ahogyan George bácsi lányával viselkedtem, s ekkor megjelent James, aki szükségét érezte annak, hogy kiálljon az unokatestvére mellett, szó szót követett, s a végén egymásnak estünk.
– Verekedtetek?
– Párbajoztunk.
– Párbajoztatok és az én fiam ilyen csúnyán ellátta a bajodat? – kerekedtek el Harry szemei. – Ha azt mondod, hogy Albus volt, akkor elhiszem, de pont James! Vagy talán ő is különórákat vesz Mr. Ordertől?
– Nem szokott az órákon részt venni.
– Akkor végképp nem értem. Ezek olyan bűbájok nyomai, amelyekre egy olyan személy, aki egyedül talán a Lumos-t ismeri, nem lenne képes.
– Ugyan, Harry, amíg kómában voltál, addig Hermione tovább képezte a gyerekeket – tájékoztatta Ginny. – Lezárhatjuk a témát?
– Nem, mert nem értem, hogy miért avatkozott be James.
– Látod, keresztapu, ezt én is szeretném tudni. Sosem volt az igazság bajnoka.
Harry elkeseredetten elmosolyodott.
– Ron, ki tudnál jönni velem egy percre? – fordult bátyjához Ginny. – Szeretnék beszélni veled.
– Én pedig a fiammal szeretnék beszélni, szólnátok neki?
– Hát persze – bólintott Ginny, majd Ron kíséretében távozott.

- Keresztapu, semmi szükség arra, hogy ide hívd. Minden oké. Nem azért jöttem ide, hogy árulkodjak, hanem azért, mert a tanácsodra lenne szükségem.
– Beszélni fogok vele, mert észrevettem, hogy furcsán viselkedik. De amíg ideér, hallgatlak.
– Victoire-ról lenne szó. Igaz, hogy most éppen haragban vagyunk, de úgyis kiheverjük, és… tudom, hogy nem az a legjobb pillanat, időszak, de szeretném összekötni az életemet vele.
– Ez csodálatos döntés, Ted, nagyon örülök neki, és szívből gratulálok. De mihez kellene a tanácsom?
– Bill-lel nem éppen rózsás a viszonyunk újabban.
– Hogyhogy?
– Nagyon ingerült, és mindenkibe beleköt. A múltkor nagyon csúnyán megbántotta Céline-t, s én ezt nem hagytam szó nélkül. A lényeg, hogy nem hajlandó szóba állni velem, s mivel ő Victoire apja…
- Tőle kell áldást kérned a nászra.
A fiú bólintott.
– Próbáltál már békülni vele?
– Százszor, de elzárkózik. Még a saját nejét is kerüli.

- Figyelj, Ted, szerintem először békülj ki Victoire-ral, aztán Bill ezután is ráér.
– Rendben, tegyük fel, hogy kibékültem vele, és hogyan közelítsek az apja felé?
– Bill nehéz természetű, de jó ember. Szerintem ne erőlködj, menj oda hozzá és kérd meg a lánya kezét.
– És ha nemet mond?
– Akkor majd én beszélek vele. Mint apa az apával.
– Köszönöm, keresztapa.
 

***

Az este forró hangulatban érte a fátyol oázist. Az egzotikus hangulatú dekoráció, a hagyományos arab ételek, a csinosabbnál csinosabb hölgyek mindenképpen segítettek abban, hogy a vendégek egy teljesen új világot ismerhessenek meg. De az este legmegdöbbentőbb, legkáprázatosabb mozzanata a hastáncos bemutató volt. James, Albus és Lily éppen Waleed mellett ültek egy-egy aranyszínű párnán, amikor finom dobszó hallatszott a távolban. Kisvártatva köd borult a hatalmas nappalira, s csak egy-egy arany villanás szolgált fényforrásul. A dobszó egyre hangosabb lett, majd felváltotta egy igazi dinamikus arab zene, s a köd helyén öt csillogó hastáncos ruhát viselő hölgy lágyan ringatta a csípőjét. A lányok közül négyen piros ruhát viseltek, egyedül a középen állón volt aranyszínű öltözet. James orrát megcsapta az a jázminillat, amelyet az udvaron érzett. Lopva Albusra pillantott, aki összevont szemöldökkel meredt a lányokra.
– Mondtam, hogy lesz műsor – súgta a fülébe.
– Aha – nyögte Albus.
A lányok már gyorsabban, de kiváltképp férfi szemnek valóan táncoltak, s egyre jobban eltávolodtak a szőnyegtől. A közönségen izgatott morajlás futott végig.
– Levitáció – mondta Albus elbűvölten. – Mindig is meg akartam tanulni levitálni.
– Nekem a seprűm is megteszi – vonta meg a vállát James, s éhes tekintettel nézte a műsort.
A táncosok szélsebesen pörögni kezdtek, miközben a kinyújtott kezükben lévő kendő szinte eggyé vált a testükkel. A pörgésnek hirtelen vége lett, s már a szőnyegen térdeltek, miközben szikrázó fények vettek körül őket. A térdelés közben a fejük fölött forgatták a kendőket, s hamarosan a kendőkből rengeteg apró, színes élőlény szállt szanaszét.
– Ezek tündérek – magyarázta Albus. – Apró, keleti tündérek. Úgy tudtam, hogy már kihaltak.
– Nekem nyolc, csak a táncosok ne haljanak ki.
– James! – vetett bátyjára rosszalló pillantást Albus.

- Fiúk, ne gondolkozzatok, ne beszéljetek, csak élvezzétek a műsort – fordult hozzájuk az arab mágus.
Nem kellett kétszer mondani, mert a lányok éppen nyolcasokat írtak le a csípőjükkel, ami azonnal felkeltette a fiúk érdeklődését, de kiváltképp a fantáziájukat. A nyolcasok után csípőrázás következett, amely hatására Albus és James is nagyot nyeltek. Érdeklődésük középpontjában az arany ruhába öltözött hölgy állt, akiből erős szexuális kisugárzás áradt. Úgy lesték minden mozdulatát, mintha megbabonázta volna őket.
– Fiúk – rázta a fejét Lily.

Mire már úgy érezték, hogy semmi más nem létezik, csak a hastáncosok és ők, a műsornak vége lett.
– Hé! – legyezett a fiúk szeme előtt Lily, mivel azok lefagyva bámulták a lányokat. – Hahó! Vége van!
– Mi? Ja! – hördült fel csalódottan James. – Kár.
– Tetszett a műsor, fiúk?
– Igen, uram, köszönjük.
– Jól jegyezzétek meg az érzést, ez a lazaság érzése. Még hasznos lehet később.

- Még ha akarnám, akkor se tudnám elfelejteni – vallotta be James. – Fenomenális volt!
– Szóval mi van azokkal a keleti tündérekkel? – nézett az arab Albusra.
– Milyen keleti tündérek?
– Helyes – mosolygott a férfi, majd magukra hagyta őket.
– Milyen tündérről beszélt? – kérdezte Albus.
– Te beszéltél arról, Al – emlékeztette Lily. – Vagy elfelejtetted?
A fiú megvakarta a fejét.
– Elvették az eszed a csajok, öcsém.
– Mintha neked nem vették volna el.

- Nekem nem is – húzta ki magát büszkén James.
– Jah, azért csorgott a nyálad.
– Nekem ugyan nem!
– Ugyan, fiúk, mindketten elkábultatok, ami nem is csoda. A mester tudta, hogy majd ez felkelti alvó érzékeiteket.
– Ezt meg hogy érted? – kérdezte kórusban Albus és James.
– Úgy, hogy ez a kis bemutató kikapcsolta az agyatokat, s, ha eszetekbe jut majd később a műsor, ha felidézitek, akkor el tudtok majd lazulni, s így meg tudtok majd csinálni olyan varázslatokat, amelyekhez béke kell.
– Szóval ezért volt ez az egész – esett le a tantusz Albusnak. – Furcsa módszerei vannak ennek a mágusnak.
– Nekem ez a módszer nagyon bejött – vigyorgott James.