Egy rövidebb fejezet, annál súlyosabb mondanivalóval:)

 

 

 

A zuhogó eső hangosan kopogtatott a mozaikablakon újra meg újra. Harryt ez a kopogás ébresztette fel nyugodt álmából. Jobbra fordult, s ekkor vette csak észre, hogy nem abban a szobában van, ahol az elmúlt heteket töltötte. Ez a helyiség színes volt és meleg, telis-tele antik bútorokkal, ellenben a régi kórteremszerű szobájával. Az ágy is, amelyben feküdt bordó baldachinos ágy volt, ez a roxforti szobájára emlékeztette a férfit. Egyből jobban érezte magát, s amikor balra fordította a fejét, egy kicsit megdöbbent: egy nő feküdt mellette. Hosszú, vörös haja lágyan keretezte arcát, s egy kanárisárga kisestélyi volt rajta. Harry azonnal magára pillantott, s fejcsóválva nyugtázta, hogy rajta is még mindig az esti dísztalárja volt. Ekkor bevillantak az este képei: a fantasztikus balettelőadás, a harc, a zsupszkulcs, és az, hogy fáradtan dőltek be az ágyba, amint hazaértek. Őt személy szerint jobban kimerítette az aurorokkal való csatározás, mint a többieket, mert az utóbbi időben nagyon legyengült. El kell kezdenie komolyan edzeni, mert így nemhogy Anabella, még egy közepes auror ellen sem lesz esélye. Már csak azt nem értette, hogy miért alszik Ginnyvel egy ágyban. Tekintete hosszasan időzött felesége arcán, mintha az emlékezetébe akarta volna vésni minden vonását, majd amilyen halkan csak tudott, elhagyta a szobát. Útja a fürdőszobába vezetett, minden porcikája forró zuhanyért kiáltott.
- Jó reggelt, uram! – jelent meg Rámer, a házimanó a fürdő ajtajában.
Harry a meglepetéstől hátrált egy lépést.
- Rámer segíthet valamiben?
- Nem, köszönöm, csak fürödni szeretnék.
- Rámer elkészítse a vizét?
- Nem, köszönöm, zuhanyozni fogok.
- Rámer tehet valamit uraságodért?
- Nem, Rámer, elmehetsz.
A házimanó halk pukkanással köddé vált, így Harry végre beléphetett a fürdőbe. Először az aranykeretes tükörhöz lépett, s elnézvén a saját arcát, ráeszmélt arra, hogy nagyon sokat öregedett az elmúlt hónapokban. Fekete fürtjei között már szép számmal éktelenkedtek ősz hajszálak, s arcán is ráncok jelentek meg. Hiába, a gondok öregítik az embert. És most itt van ez a szörnyű gyanúja a saját gyermekei kapcsán. Egyre inkább megbizonyosodott affelől, hogy nem a saját gyermekeivel él egy fedél alatt. De akkor kik lehetnek ők, és hol vannak az igazi gyerekei? Talán ezek halálfalók, és Anabella megölette a gyerekeit? Nem, erre gondolni sem akart. A gondolataimban annyira elmerült, hogy észre sem vette azt, hogy vendége érkezett.
- Csatlakozhatok? – csendült Ginny hangja az ajtóban.
Harry megpördült a tengelye körül, s ott állt előtte Ginny egy szál fehér fürdőlepedőben. Harry felnyögött, szomjasan itta a látványt, majd elkapta a tekintetét.
- Harry, valami baj van?
- Nem, semmi… csak nem értem a kérdést egészen.
- Zuhanyozni készülsz, nem?
- De.
- Csatlakozhatok? – Ginny belépett az ajtón.
- Úgy érted, hogy… ?

- Úgy.
- Jól meggondoltad?
- Harry, volt időm bőven gondolkodni, és ezt már neked is elmondtam. Újra akarom kezdeni veled, azt akarom, hogy a házasságunk olyan legyen, mint régen.
- Ezek szerint… - Harry nyelt egyet – megbocsátottál?
- Megbocsátani nem lehet egyik napról a másikra, de tudom, hogy én is hibás voltam valahol, és te keservesen megszenvedted a botlásodat, mindazonáltal csak azért sem akarok elválni. Nem adom meg annak a lotyónak ezt az örömöt.

- Tehát csak Anabella orra alá akarsz borsot törni…

- Részben.

Harry zavartan megvakarta a fejét, Ginny ezt észrevette, s megértette férje gondolatait.

- Jaj, Harry! Ne csináld már! Nem csak Anabella miatt akarom megpróbálni veled, hanem azért is, mert szükségem van rád. Ilyen egyszerű, ne bonyolítsuk tovább. Vagy te már egyáltalán nem akarsz tőlem semmit sem?
- Nem tudom, Ginny… őszintén fogalmam sincs… Nem tudom eldönteni, hogy mit érzek irántad. Nem akarlak áltatni, nem akarlak újra bántani. Nem tudom, hogy mit érzek.

Ginny az ajkába harapott, majd indulatosan becsukta maga mögött az ajtót.
- Akkor segítek, hogy rájöjj – mondta, s szenvedélyesen megcsókolta a férfit.

Harry érezte amint megtelik teste melegséggel, a vér pedig leszáll a fejéből. Nem kellett gondolkodnia, a teste felelt helyette, Ginny rég nem volt már rá ilyen hatással. Többet akart belőle, egyre többet és többet. Magához vonta a nőt, a csípőjük egymáshoz dörgölőzött, hallotta, hogy Ginny szíve is milyen hevesen ver. Ginny levette Harryről a dísztalárt, majd kigombolta az alatta lévő inget. Mire a férfi felocsúdott már a nadrágja gombjánál járt a nő keze. Ekkor Harry kinyitotta a szemét, és megállította Ginnyt.
- Mi a baj? – lihegte a nő.
- Talán ez… izé… gyors egy kicsit?

- Te megőrültél?! – csattant fel Ginny. – A feleséged vagyok, van három gyerekünk…
- A gyerekek! – kiáltott fel Harry. – Ki kell deríteni, hogy kik is ők valójában…
- Kiderítjük, de most még mindenki alszik, kell hozzá Ron is, és amúgy is, eleget vártam rád. Akarlak, mégpedig most azonnal.
- Ginny…

- Csak semmi Ginny! Szeretkezni akarok veled, Harry.

Harry sosem gondolta volna, hogy a felesége szájából még egyszer viszonthallja ezt a mondatot. Eddig mindig csak ő kérte ezt a nejétől, de az az utóbbi időben mindig visszautasította. Furcsa volt ezt hallani a nő szájából.
- Válaszolj nekem, Harry Potter, kívánsz vagy sem? – tette csípőre a kezét Ginny.
Harry végignézett az előtte álló nőn, s hazugság lett volna azt mondania, hogy nem tartja vonzónak.
- Nem erről van szó, Ginny. Csak tudod, egyszer már elkövettem azt a hibát, hogy engedtem a vágyaimnak. Nem akarok szeretkezni veled addig, amíg nem vagyok teljesen biztos abban, hogy úgy szeretlek, ahogy megérdemled.
- Majd én eldöntöm, hogy mit érdemlek meg, oké? – Ginny szeme szikrákat szórt. – Ne foglalkozz a lelkemmel, eddig sem foglalkoztál túlzottan. Csak engedd el magad, és végre csináljuk azt, amit mind a ketten akarunk tegnap este óta.

- De te azt hinnéd, hogy…

- Miért kell ennyire nagy ügyet csinálnod a szexből?! – Ginny megragadta a férfi arcát. – Légy már férfi és tégy magadévá! Szerelembe esni ráérünk utána is.

Harry kénytelen volt elmosolyodni Ginny szavain, annyira hihetetlenül hangzottak az ő szájából. Annyira idegen volt ez a kezdeményezés, vagy inkább annyira régi. Harry előtt felrémlett egy sok-sok évvel ezelőtti történet, amikor is, a legelső éjszakáját töltötte az akkor még csak alig huszonéves Ginnyvel. A lány képtelen volt várni a nászéjszakájukig, még az esküvő előtt kiharcolta, hogy váljanak eggyé fizikai értelemben is. Ginny mindig is szenvedélyesebb volt nála, csak a házasélet monotonitás – no meg Anabella közbenjárása – kiölte belőle az ösztönöket. Az ösztönöket, amely most újult erővel uralkodtak el rajta.

- Már megint gondolkozol! – korholta Ginny. – Hagyd abba, és végre szeretkezz velem!

- Itt és most?
- Nem is ágyban, párnák között! – Ginny elkezdte csókolgatni Harry nyakát.
Harry ezúttal nem állította meg, hagyta, hogy a vágyai vezéreljék. Csakhamar meztelenül álltak egymással szemben, forrón csókolva egymást, s Harry megengedte a csapot a jobb kezével, majd belépett a zuhanyzóba.
- Akkor csatlakozol?
Ginny kéjesen rávigyorgott, s beállt mellé. A víz elárasztotta testüket, s a forró vágyaiktól észre sem vették, hogy még mindig hideg víz folyt a csapból, de ha észrevették volna, akkor sem törődtek volna vele.

Így telt el a délelőtt csaknem fele, mikor mind a ketten megkapták azt, amire vágytak, Harry kilépett a zuhanyzóból, s egy fehér lepedőt terített felesége testére.

- Most elégedett vagy?

- Mért, te nem? – kérdezett vissza Ginny pajkos mosollyal.

- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nekem nem esett jól.
- Én is élveztem, Harry, nagyon is. Lehet, hogy többször kellene összevesznünk.

- Inkább ne veszekedjünk, senkinek se lenne az jó. Neked se, nekem se, a gyerekeknek… a gyerekek! Ki kell derítenem az igazságot most azonnal.

- Veled tartok, de hogy csináljuk? Igazságszérummal?

- Nem, van egy jobb ötletem.

 

Harry és Ginny visszatértek szobáikba, hogy felöltözzenek, majd bekopogtak Ron és Hermione szobájába. Ron nyitott ajtót, teljesen fitt volt és már rég felöltözött.

- Azt hittük, hogy tovább alszotok majd, ezért nem is jöttünk előbb.

- Nem, Ginny, már hét órakor fent voltunk. De inkább vágjunk bele!

- Arról lenne szó, Hermione, hogy úgy gondoljuk, hogy a gyerekeink… - Harry vett egy mély lélegzetet, de Hermione megelőzte:
- Nem is a gyerekeitek. Ron elmondta.

- Igen – bólintott egyszerre Ginny és Harry.
- A tegnap esti patrónusos dolog után már egészen biztos vagyok benne – szólalt meg Ron. – Albus patrónusának van alakja, nem?
- De igen, a tegnapinak meg nem volt. Emellett olyan profin küzdöttek, hogy lehetetlen, hogy ők legyenek azok. Ron, kellenél, hogy a végére járhassak az ügynek. Sajnos még nem vagyok eléggé felkészülve egy komolyabb párbajra, így segítened kellene, ha harcra kerül a sor.

- Gondolod, hogy rád fognak támadni? – ráncolta a homlokát Hermione.

- Ha halálfalók, akkor meggyőződésem.

- Veled tartok, Harry. Mi a terv?

- Lemegyek és megkeresem Jamest, hátba fogom támadni.

- Hogy megnézd, ki tudja-e védeni?

Harry bólintott.

- James sosem lenne képes kivédeni… úgy értem, még nem tanulhatott annyit.

- Nem nagyon szokott edzeni Mr. Orderrel – jegyezte meg Hermione. – Furcsálltam is, de őszintén szólva el voltam foglalva Hugóval és Rose-zal.

- És Mr. Order sem akart neki leckét adni?

- De, mindig ők hárman külön mentek Mr. Orderhez, s Luna mondta is nekem, hogy a szobája közel van a küzdőtérhez, s semmi hangot se szokott onnan hallani. Mintha nem lenne odabent senki sem.

- Lehet, hogy Mr. Order tud valamit? Megint mesterkedett valamiben? – vetette fel Ron.

- Akkor én megölöm! – Ginny hevesen felpattant. – Elegem van abból a vén csirkefogóból!

- Nyugodj meg, drágám – csitította Harry.

- Drágám? – nézett össze Ron és Hermione. – Akkor ti most?

- Próbálkozunk – vallotta be vörösen Harry. – De most menjünk és keressük meg Jamest, majd ő dalol nekünk.

- Reggel még odalent volt a nappaliban – mondta Hermione.

 

James csakugyan odalent álldogált az ablak mellett, s unottan kifelé bámult. Harry a lépcsőfordulóban megállította Ront.

- Rátámadok, te pedig állj készenlétben, oké?

Ron biccentett, Harry pedig elővette a varázspálcáját, s a fiára szegezte:

- Exlukhops!

James ösztönösen megfordult, s pajzsbűbájjal védte ki a támadást. Harry egy szemvillanás alatt mellette termett, s megragadta a nyakánál fogva:

- Mondd meg, hogy hol van a fiam, te szemétláda!

- Én vagyok a fiad!

- Hazudsz!

- Apa… higgy nekem!

- Nem hiszek! Hol van a fiam! Mondd el, vagy megöllek itt!

- Én vagyok a fiad! – James próbált olyan bambán nézni, ahogyan csak tőle telt, de ez sem hatotta meg Harryt. Apai ösztönei azt súgták, hogy ez a gyerek nem a fia.

- Ne akard, hogy keményebb eszközökhöz folyamodjak – fenyegetőzött Harry. – A fiam sosem lenne képes kivédeni egy olyan varázslatot, amelyet lesből küldenek rá, a fiam sosem tudná, hogy mi van egy balettelőadáson, ő sosem… ő sosem bocsátaná meg azt, amit vele tettem. HOL VAN  FIAM?!

A kiabálásra összegyűlt a tömeg a lépcső tetején, ahol Ron megállította őket.

- Mit művel, Harry? – kérdezte kétségbeesve Molly. – Miért bántja Jimmyt?

- Mert ő csak egy százfűlés utánzat, anya.

- Miket beszélsz? – nézett fiára Arthur.

- Jól hallottad, valaki beöltözött az unokáitoknak, ez már biztos.

James látva a kétkedő pillantásokat, nagyszülei felé fordult:

- Nagyapa, nagymama, segítsetek! Apa megőrült!

- HOL VAN A FIAM?! – rázta meg Harry. – Mondd el, vagy meghalsz!

Ginny lerohant a lépcsőn, s megállt Harry mellett.

- Anya, kérlek…

- Nem vagy a fiam – jelentette ki undorodva a nő. – Áruld el, hogy ki vagy, és, hogy mit tettél a gyerekemmel, vagy én veszlek kezelésbe.

- Semmit! Én vagyok az!

- Hazudsz!

- Majd a kínzóátok megoldja a nyelvedet – sziszegte Harry vészjóslóan.

James arca elfehéredett.

- Nagyi, segíts!

Molly már indult is volna lefelé a lépcsőn, de Arthur elkapta a karját.

- De, Arthur…

- Hagyd őket, ha tényleg nem az unokánk…

Harry felemelte a pálcáját, s a fiúra szegezte.

- Ez az utolsó esélyed, hogy beszélj.

- Na, de drága Harry, mit művel? – csendült Rufus Order recés hangja a hátuk mögött.

A férfi a bejárati ajtóban állt, s nem tűnt meglepettnek.

- Ez itt nem az én fiam.

- Honnét veszi ezt, drága barátom?

- Több jel is erre mutat – vágta oda Ginny. – Nem a saját gyerekinkkel élünk egy fedél alatt. Van magának valami köze ehhez?

- Nekem? – vakarta meg az állát Rufus. – Nekem csak annyi, hogy akit éppen most szorongatnak, az az egyik aurorom.

- Tessék? – Harry döbbenetében elengedte a fiút. – Mit jelentsen ez?

- Sejtettem, hogy előbb vagy utóbb rájönnek a turpisságra. – A férfi teljes lelki nyugalommal leült az egyik párnás székre. – Ha már mindenki idelent van, javaslom, üljünk le. Hulljon hát le a lepel!

- Hol vannak a gyerekeim, maga vén gazfickó?! – ragadta meg a férfi vállát Ginny.

- Jól vannak.

Harry megkönnyebbülten kifújta a levegőt, hát élnek. Arthur és a többiek pedig eleget tettek a férfi kérésének, s helyet foglaltak az asztal körül.
- Be kell vallanom valamit – kezdte Rufus. – Már nagyon régóta aurorok helyettesítik a gyermekeiket.

Ginny elsápadt, Harry pedig vörös lett a méregtől.

- Mégis miért és honnan vette a bátorságod ahhoz, hogy ilyen rútul átverjen minket?

- Sok minden van, amit nem tudnak. Azért nem mondtam el mindent, mert akkor még én sem voltam teljesen biztos a saját gondolataimban, de most már mindent elmondhatok.

- Ajánlom is, hogy az igazat mondja – mondta Harry.

- Nincs több ferdítés – ígérte a mágus. – Tudomásomra jutott, hogy drága Anabellánk hatalmas sereget gyűjt, egy olyan hadsereget, amellyel szemben vajmi kevés esélyünk lesz. Ez a nő olyat tett, amelyet előtte senki sem mert megtenni, ellopta a Halál jogarát.

- A Halál jogarát? – suttogta Bill Weasley. – Hát létezik?

- Létezik bizony – bólintott Rufus. – A jogar birtokosa a Halál felett áll, legyőzi a Halált, megcsúfolja. Ez a jogar rendkívüli hatalommal bír, s vissza kell szolgáltatni a kaszásnak, különben megérjük a világ végét. Nos, mivel rátok itt van szükség, s mivel a Lelkek temetőjébe csak tiszta lelkű, ártatlan lény hatolhat be, a gyerekeiteket választottam ki arra a feladatra, hogy megtegyék ezt a világért. Kiképeztetem őket olyan mesterekkel, akik igazán értik a dolgukat, s így lesz egy kevés esélyünk a győzelemre.

- Miért nem beszélte ezt meg előbb velünk? – tudakolta Harry.

- Mert maga, drága Harry, éppen kómában volt, a felesége pedig úgysem járult volna hozzá.

- Így átvert minket, s elrabolta a gyerekeinket, hogy aztán kénye-kedvére a halálba küldje őket. – Harry remegett a dühtől.

- Valahogy így történt, de ők beleegyeztek. Elég lelkesek, s szerintem ők a legjobbak a feladatra.

- De ha csak ártatlan lélek juthat be a temetőbe, akkor Anabella hogy tudta megszerezni?  Hiszen ő minden, csak nem ártatlan. – mutatott rá Teddy.

- Remek észrevétel, ifjú barátom. Miss Denem a lányát használta fel erre a feladatra.

- Az a kis ribanc! – fröcsögte Ginny. – Furcsa volt nekem az első perctől fogva.

- Mrs. Potter, megértem az ellenszenvét, de a lány már jó útra tért, de erről később beszéljünk. A lényeg az, hogy szükségem volt minél előbb a csodás gyermekeik segítségére ahhoz, hogy meg tudjam valósítani a Jogar-akciót.

- Jogar-akciót? – fintorgott Ron.

- Visszaszerezzük a jogart Anabellától, s átadjuk jogos tulajdonosának.

- Ez roppant veszélyes, nem engedem meg.

- Ginnynek igaza van, azonnal vigyen minket a gyerekeinkhez! – csapott az asztalra Harry. – Ők egyszerű tinédzserek, nem szuperhősök vagy aurorok, nem hagyom, hogy a vesztükbe hajtsa őket.

- Harry, vannak felettünk álló érdekek, mint például a világegyetem sorsa…

- Teszek a világegyetemre! A gyerekeimet akarom! Ők nem erre születtek.

- Nem óvhatja meg őket mindig mindentől, emellett maga sem arra született, hogy hét éven keresztül harcoljon egy őrült sötét mágussal, mégis megoldotta. Harry, csak ez az egy út van.

- Miért őket választotta? Nyilván vannak más fiatal, ártatlan áldozatok is. Miért az én gyerekeimet választotta?

- Mert nekik volt indítékuk. Ezen felül nyilván csodálatos géneket örököltek és könnyen tanulnak. Értse meg, Harry, alábecsüli a gyermekeit.

- Vigyen hozzájuk most azonnal.

Rufus végigmérte a lángoló tekintetű férfit, s úgy döntött, hogy jobb lesz nem kötözködni vele, talán ez a találkozás még a hasznára válhat.

- A gyerekek most éppen a Szaharában vannak, és oda csak repülővel tudunk eljutni biztonságban. Szerezzenek alapanyagot a Százfűlé-főzethez…

- Majd maga szerez – parancsolt rá Harry kemény vonásokkal. – Maga rontotta el, oldja is meg.
Rufus vett egy mély lélegzetet, nem akart tovább vitatkozni, így is sok idő elmegy majd az utazással.

- Ugye tudja, hogy ezért még megfizet? – fordult a férfihoz Ginny. – Meg fog bűnhődni azért, amit tett.

- Nem tettem effektíve semmi rosszat, csak azt, amire a társadalomnak szüksége van.

- A társadalom kénytelen lesz másra igényt tartani – mondta Harry. – A gyerekeim nem eladók.

- Harry, kérem…

- Maga csak foglalkozzon az úttal, engem pedig hagyjon békén.

 

A mágus kelletlenül bólintott, aztán köddé vált. Harry összetörten süppedt vissza a székébe. Ekkorát még sohasem csalódott senkiben sem. Megbízott a varázslóban, sőt néha már apjaként szerette. Felnézett rá, csodálta őt. Úgy gondolta, hogy Rufus Order még Dumbeldore-on is túltesz.

- Nyugodj meg, Harry – simogatta meg Ginny. – A lényeg, hogy hazahozzuk őket. Merlin szakállára, biztosan nagyon magányosak odaát!

- Azért nem semmi ez a fickó! – szólalt meg Neville. – Így a bolondját járatni velünk.

- Pedig olyan kedvesnek tűnt – jegyezte meg révetegen Luna.

- Egy csaló – állapította meg Bill. – Látjátok, én megmondtam, hogy furcsa alak.

- Megbíztam benne, és így jártam. – Harry keserűen felnevetett.

- Nem a te hibád, Harry – sétált vejéhez Arthur. – Mindannyian megbíztunk benne.

- Hogyan volt képes ezzel a tudattal a szemünkbe nézni? – hüledezett Harry. – Ez nem gyerekjáték, ez súlyos titok.

- Úgy, Harry, hogy egy aljas alak. Semmivel sem jobb Anabellánál.

Harry hátán végigfutott a hideg Ginny szavai hallatán, s rá kellett ébrednie, hogy a feleségének igaza van. Rufus Edgar Order kezet foghatna Anabella Watkinsszal, jó párost alkotnának. 

Vissza a bloghoz

Új hozzászólás Frissítés