"Harry és Ron most megtorpantak, majd Harry a közönség felé bökött:
- Műsort akarnak, ne várakoztassuk őket tovább. Piroinitio!
Ron félreugrott a lángnyelvek elől, rábökött ellenfelére a pálcájával:
- Aqua Eructo!"

Ron sötétbarna talárt, és fekete farmernadrágot viselve ácsorgott a Licht an Poust kastély hátsó kertjében. A kertet régen virágok és alakra formált tuják ékesítették, de ezúttal csak az őszi lehullott levelek szolgáltak díszül, s az ezüst szalaggal körülvett ring, amelyben a gyakorlatokat tartották. Ron az ezüst szalagra támaszkodott, s eszébe jutottak azok az évek, amelyeket az auroriskolában töltött el. Ott gyakran megmérkőztek egymással Harryvel, s hajszálhíján mindig barátja győzött. Harry fürge volt és pontos, ő pedig gyakran elvesztette a fejét, s ezáltal kijött a koncentrációból. Ezúttal nem fogja megengedni magának ezt a luxust. A kastély felől léptek zaja ütötte meg a fülét, valaki gyors léptekkel taposott a lehullott, elszáradt levelekre.
- Ennek semmi értelme! – csendült egy felháborodott hang a háta mögött. – Megtiltom, hogy egymást marjátok!
Ron mosolyra húzta a száját, majd – rá sem nézve a jövevényre - így felelt:
- Ne szólj ebbe bele, Ginny.
- Hogyne szólnék, amikor miattam van! Ami volt, elmúlt, Ron. Harry már megbűnhődött.
- Az lehet, de én kihívtam párbajra, s egy Weasley mindig megtartja a szavát.
- Ron, kérlek, inkább tanítsatok minket, fel kell készülnünk a harcra.
- Az várhat egy fél órát.
- Azt hiszed, hogy fél óra alatt legyűrsz? – jelent meg Harry a ring túloldalán. Fekete joggingruha volt rajta.
- Csinos ruci, futni készülsz? – gúnyolódott Ron.
- Nem, csupán így kényelmesebb. Ginny, ne aggódj, nem teszek nagy kárt a bátyádban.
- Ti mind a ketten meg vagytok hibbanva! – zsörtölődött Ginny. – Jó, hogy ráértek ilyen böszmeségekre.
- Ezt le kell játszanunk, Ginny, különben Ron sosem nyugodhat.
Ron elégedetten elvigyorodott, majd átugrott a szalagon, be a ringbe. Harry a szalag alatt bújt át, a szalagon lévő vízcseppek végigfolytak az arcán.
- Hajrá, apa! – kiáltotta Rose Ginny háta mögül.
A ringben lévők érdeklődve fordultak felé. Nemcsak Rose jött el a meccsre, hanem Hugo, Hermione, Neville, Frankie, Luna, Teddy és Arthur Weasley is.
- Ugye te is azért jöttél, hogy lebeszéld őket erről a marhaságról? – Ginny nyomatékosan Hermionéra nézett.
- Ugyan, Ginny, ez csak egy kis párbaj. Én nézőnek jöttem.
A kastély másik oldala felől Anne és Rufus Order közeledtek. Anne bemászott Ron és Harry közé, majd elővette a pálcáját.
- Első vérig megy a küzdelem, a verseny tisztaságát én figyelem. Tilos főbenjáró átkot használni. A szabályokat ismeritek, vagy elmondjam őket?
- Szerintem mind a ketten ezerszer hallottuk már őket – mondta Harry, le sem véve tekintetét Ronról, aki szintén őt mustrálta.
- Akkor háromra: egy, kettő… három! – Anne a magasba tartotta a pálcáját, amelyből vörös fény lövellt az ég felé, aztán egy ugrással a ringen kívül termett.
- Remélem, elbúcsúztál mindenkitől, Potter – sziszegte Ron félig komolyan.
- Neked kellett volna búcsút mondanod, Weasley.

- Hajrá, apa! – kiabálta Rose.
- Gyerünk, bácsikám! – rikkantotta Hugo.
- Áruló! – förmedt öccsére Rose. – Miért nem apának szurkolsz?!
- Valakinek képviselnie kell Jamest is – védekezett Hugo.
- Itt van arra Teddy.
- De Teddy nem is szurkol, ő csak némán megfigyel.
Eközben Harry és Ron farkasszemet nézve egymást kerülgették, s mindegyik a másik támadására várt, de úgy tűnt, hogy egyikük sem akarja elkezdeni. Hosszú percek teltek el így, s a feszültséget szinte tapintani lehetett a levegőben.
Rose végül nem bírta tovább a várakozást:
- Kezdjétek már el! Ez így nagyon unalmas!
- Ha nem akartok harcolni, akkor hagyjátok abba! – kontrázott Ginny.
- Ez egy módszer arra, hogy az ellenfélben növeljék a feszültséget – magyarázta Hermione. – Nagy egyszerű, de hatásos csel.
- Te meg honnét tudod ezt?
- Elolvastam a könyvet, amit Mr. Order ajánlott az egyik óránkon.
- Te semmit sem változtál – jegyezte meg Ginny mosolyogva. – Mindig mindent megtanulsz.
Harry és Ron most megtorpantak, majd Harry a közönség felé bökött:
- Műsort akarnak, ne várakoztassuk őket tovább. Piroinitio!
Ron félreugrott a lángnyelvek elől, rábökött ellenfelére a pálcájával:
- Aqua Eructo!
- Everten static!
- Protego!
- Partis temporus! – Harry pálcájából tűzörvény kerekedett, a közönség csillogó szemmel figyelte, ahogy az örvény egyre közelebb kerül Ronhoz.
Ron szinte már az arcában érezte a forró levegőt, amikor válaszolt az átokra:
- Relaxo! – Ron pálcájából szikrák hullottak Harryre a tűzörvény alatt, aki ettől elvesztette az egyensúlyát, s elesett. Az örvény szertefoszlott, Harry pedig gyorsan felállt, s védőpajzsot helyezett magára.
- Ez az! Hajrá! – kiabálta Frankie Longbottom.

- Exlukhops!
- Evapores! Lavidium exo! – A falevelek felemelkedtek a földről, s örvényként állták el Ron tekintete útját. Ron idegesen forgatta a fejét körbe-körbe, Harry pedig mögé lopózott:
- Stupor!
- Protego! Azt hitted, hogy megint bedőlök ennek az ősi trükknek? – nevetett fel Ron. – Tudtam, hogy mögém akarsz majd jutni. A párbaj első szabálya: az ellenfél mindig a hátad mögé akar jutni.
Harry lihegve tekintett Ronra, a levelek pedig szőnyegként terültek el a lábaik alatt. Rufus Order elégedetten bólintott.
- Úgy látszik, fejlődtél, Ron – mondta ki az öreg mágus gondolatait Harry. – De vajon ez ellen mit fogsz tenni?
- Na, mutasd! – vicsorgott Ron, de Harry meg sem mozdult.
Ron rosszat sejtve hátrapillantott a válla felett, s látta, hogy az egyik kerti pad sebesen repül felé, épp, hogy csak el tudott ugrani a tárgy elől.
- Nem rossz, Harry, de nem is valami nagy szám – mondta Ron, miközben négykézlábra állt.
- Nem is a padra gondoltam. Obstructo! Locomotor mortis!
Ron lábait béklyók bénították, de a harcnak még nem volt vége.
- Még nem győztél.
- Szerintem pedig igen – felelte Harry, s Ron térde felé bökött a fejével. – Felvágtad a nadrágodat, amikor elestél. Szép meccs volt, Ron, de ha nem viseled a talárod, akkor az nem akadályozott volna, s nem esel el. A talár lelassít.
- Kösz a tippet.
Harry ellenfeléhez sétált, s felsegítette.
- Harry Potter nyert – hirdette Anne.
- Gratulálok – nyújtott kezet Ron.
- Én is neked.
Nem maradt több idejük megvitatni a mérkőzést, mert körbevették őket vidám családtagjaik.
- Ez csúcs volt! – lelkendezett Hugo.
- Nem is tudtam, hogy ilyen menő dolgokat lehet csinálni a pálcámmal – vallotta be Rose csillogó szemmel. – Én is így akarok harcolni!
- Ahhoz szorgalmasabban kellene tanulnod – mondta az anyja.
- Jaj, de annyira utálok tanulni! – nyújtotta ki a nyelvét fintorogva a lány.
Rufus Order mosolyogva állt a nézőtéren, s csak akkor szólalt meg, amikor Anne odalépett mellé:
- Azt hiszem, visszakaptuk Harryt. Ennek roppant módon örülök.
- Ön szerint mennyi esélyünk van a győzelemre?
- Felesleges esélyeket latolgatnunk, Anne, mert mindig érhet minket meglepetés. Annyi bizonyos, hogy nagy veszély közeleg, a zsigereimben érzem. Nem tehetünk mást, mint bizalmunkat olyanokba fektetni, akik még nem tapasztaltak.
- Hiszen ők még csak gyerekek!
- Van egy pont, amikor a gyerekek felnőnek, s a Potter gyerekek számára előbb érkezett el ez a pont, mint kortársaikéba szokott. Bízzunk bennük, mást nem tehetünk. Samir tájékoztatott, hogy keményen edzenek odaát.
 

***

Egy hét telt el azóta, hogy Waleed Samir a Steinhauser birtokra hozta őket, s ez alatt az egy hét alatt éjt nappallá téve edzettek. Ez a hét volt életük legnehezebb hete, mert Lord Steinhauser nem engedett pihenőt. Már kora hajnalban ébresztette őket, majd késő estig csak testerősítő gyakorlatokat végeztek, s utána fáradtan zuhantak be az ágyba. A kemény munkának azonban meg lett a haszna, ugyanis egyre jobban teljesítettek a gyakorlópályán megtett körök közben. A ruhájuk napról napra tisztább maradt, s Dante is kezdett bízni bennük, persze ezt nem osztotta meg velük, nehogy elbízzák magukat.
- Elegem van már ebből a sok tornából, meg súlyemelésből – hajította a sarokba a súlyzót Albus. – Miért nem varázsolni tanít minket?
- De jó, hogy végre egyszer nem én nyafogok – nevetett fel James.
- Ép testben ép lélek – idézte a mestert Lily. – A testünknek fel kell nőnie a varázserőnkhöz, különben felemészt minket, ha szabadjára engedjük.
- Én már abban is kételkedek, hogy valóban van bennem elég erő.
- Ugyan, Al! – James hátba vágta az öccsét. – Hiszen Potterek vagyunk! Jobban mondva: Potter és Weasley vér keveredik az ereinkben, ez egy gyilkos elegy.
Ezzel a mondatával sikerült mosolyt csalnia Albus arcára. A fiú a sarokhoz sétált, s felemelte a súlyzót.
- Oké, akkor folytassuk az edzést.
Már vagy egy órája gyakoroltak, amikor kinyílt az ajtó, s megjelent Dante Steinhauser.
- Ideje nekiállnunk egy kis pálcagyakorlatnak – mondta, majd sarkon fordult. A gyerekek izgatottan követték egészen a gyakorlópályáig.
- Akkor ma végre varázsolunk, mester? – kérdezte Albus.
- Valami olyasmi – morogta Steinhauser. – Vegyétek elő a pálcáitokat, s próbáljatok legyőzni.
- Egyszerre támadjunk önre?
- Annak, amit mondtam melyik részét nem értetted?! – förmedt a fiúra Dante. – Azt mondtam, hogy elő a pálcát és próbáljatok legyőzni. Akkor most szerinted egyszerre kell támadnotok, vagy sem?
Albus elszégyellte magát, elővette a pálcáját, majd testvéreire nézett. James izgatottan szegezte a pálcáját a mesterre, Lily pedig tanácstalanul vizslatta cipője orrát.
- Elkezdenétek már?! – ordította a mester. – Mi a Merlin szakállára vártok?!

- Maga akarta. Obstucto!
- Incarcerandus! – csatlakozott bátyjához Albus.
- Stupor!
Az átkok egytől egyig célt tévesztettek, Dante olyan könnyedén hajolt el előlük, mint ahogyan egy fűszál leng a szellőben.
- Próbáljuk meg egyszerre – javasolta Albus. – Petrificus totalus!
- Annyira ostobán küzdötök – jelentette ki Dante. – Egy nagy rakás szerencsétlenség vagytok.
- Majd nem ezt mondja, ha elpáholjuk!
- Engem még akkor sem tudnátok legyőzni, ha be lenne kötve a szemem. – Dante saját magára szegezte a pálcáját. – Obscuro! – Egy fekete kendő borult a férfi szemére.
- Maga kigúnyol minket?! – háborodott fel James. – Ennyire nem vagyunk rosszak!
- Ó, igazad van, fiam, ennél sokkal rosszabbak vagytok.
James, Albus és Lily összedugták a fejüket.
- Mutassuk meg neki, skacok!
- Mit csináljunk? – kérdezte Lily.
- Szerintem egyszerre szórjuk rá a Suport, nem fogja tudni kivédeni. Vegyük körbe három oldalról, nem tud egyszerre három helyen lenni, három támadást kivédeni.
- Remek ötlet, Al!
A gyerekek három oldalról körbevették a férfit, majd rászegezték a pálcájukat. Albus bólintással megadta a jelet:
- Stupor!
Mire az átok elérte volna a bekötött szemű férfit, az eltűnt, s James mögött jelent meg. Egy suhintással térdre kényszerítette a fiút, majd a testvéreivel is ugyanígy tett. Félelmetesen gyors volt, de a legfurcsább az volt benne, hogy bekötött szemmel is tudta, hogy hová kell mennie.
- Biztosan átlát a kendőn! – vádolta meg James. – Csaló!
- Hogy merészelsz te így beszélni velem?! – Dante alakja mintha megnőtt volna, feje felett beborult az ég, s egy villám cikázott át rajta. – Én nem csalok, a becsület mindennél többet ér.
- Akkor honnét tudta, hogy hol állunk?
- Lásd be, hogy gyengék vagytok. Kezdő kislány módjára használjátok a pálcáitokat, s a bennetek rejlő varázserőnek a tizedét sem tudjátok használni. Pancserek vagytok mind a hárman, még egy vak mágus is el tud bánni veletek. Vége, nem folytatom tovább.
- Mi? Ezt nem teheti! – kiáltott fel Lily. – Mester, ha tudnánk mindent, akkor nem lennénk itt, hogy segítsen.
- Nem számítottam arra, hogy ennyire tapasztalatlanok vagytok. Nektek egy év kiképzés is kevés, s nekünk csak pár hetünk van. Fölösleges rátok pazarolnom az időmet.
- Ó, miért? Csak nem siet valahová? Mondjuk Annabellához?! – üvöltötte James szikrázó szemmel. – Lefogadom, hogy végig tudta, hogy el fog minket küldeni. Csak szórakozott velünk, maga szemét alak!
- Nem tűröm, hogy egy pisis így beszéljen velem a saját birtokomon. – Dante levette a kendőt, a szemében haragos tűz lobogott. – Beleegyeztem, hogy kiképezlek, de ha úgy látom, esélytelen, akkor abbahagyom. Nem áldozok veszett ügyre.
- Mintha olyan elfoglalt lenne! – James hangjában maró gúny csengett. – Két seggvakarás között nyilván nagyon sok a dolga!
- James, fogd vissza magad – szólt bátyjára Albus.
- Ez az igazság! Maga egy lusta szemétláda! – fröcsögte James. – Még, hogy maga papol a becsületről, amikor köszönőviszonyban sincs vele! Esküt tett a Sárkányosztagnak, de nem képes betartani a szavát, mert gyáva!
- Senki sem beszélhet így velem – sziszegte Dante, miközben egész testében remegett. Pálcája megvillant a levegőben, s ő már támadott is.
James hasra vágódott, s végigszántotta az egész pályát. Érezte, ahogyan a kövek felkarcolják a testét, próbált ellenállni, de képtelen volt. Ekkor Dante egy pálcasuhintással a levegőbe emelte.
- Majd én megtanítalak kesztyűbe dudálni, kisfiam.
- Kérem, ne bántsa, James tiszta lökött… ő nem gondolta komolyan! – kapta el a férfi kezét Lily, de az a földre taszította a lányt.
- Ne avatkozz bele, kislány. Nem tehettek semmit, megnevelem a bátyátokat. Olyat kap tőlem, amelyet egy életre nem felejt el. Everten static! Obstructo!
James kezéből kiesett a pálca, majd a levegőben hátrafelé tántorodott egészen a pálya falának.
James nyakán csúnya vágás keletkezett.
- Vulnera sanentur! – kiabálta Albus, mire testvére nyakán begyógyult a seb. – Nem engedem, hogy kicsinálja a bátyámat.
- Ahogy én sem! – állt fel Lily előreszegezett pálcával. – Kapjuk el, Albus!
Dante érdeklődve figyelte, ahogyan a Potter gyerekek igyekeznek rést ütni a védőpajzsán, de ők nem tudhatták azt, hogy semmi esélyük.
- Véged van, fiacskám – mondta Jamesnek, majd a fiú feje felett lévő kőtömb zuhanni kezdett.
- JAMES! – sikította Lily.
A kőtömb megállt a fiú feje felett, Dante pedig meg volt győződve arról, hogy ezt nem a fiú csinálta.
- Samir, ne avatkozz bele.
A kőtömb nekivágódott Danténak, aki elvesztette az egyensúlyát, s a térdére ereszkedett.
- Nem ő volt, hanem én – állt fel James lihegve. – Igaz, hogy tőle tanultunk védekezni, de én varázsoltam.
- Lehetetlen… nem is volt nálad a pálcád.
- Magának kellene a legjobban tudnia, hogy pálca nélkül is lehet varázsolni. Vagy erről még nem hallott? Cinkes…
Albus és Lily ujjongva Jameshez futottak, aki kölcsönkérte Albus pálcáját, s így szólt:
- Invito pálca!
Dante kezéből ki akart repülni a pálca, de a férfi nem volt könnyű eset.
- Azért még nem győztetek le. Jól van, talán több van bennetek, mint hittem. Folytatom a kiképzést.
- Mi van, ha mi nem akarunk magától tanulni? – kérdezte James.
- Hogyan? – döbbent meg a férfi.
- Nekünk egy megbízható ember kell. Maga nem az.
- James… - kezdte Albus.
- Nem, Al, csak akkor maradunk, ha bocsánatot kér.
- Tessék?! – csattant fel a férfi. – Én teszek nektek szívességet, és te azt hiszed, hogy majd én fogok bocsánatot kérni?! Jobb dolgom is van ám, mint veletek vesződni.
- Akkor összepakolunk, és elmegyünk.
- Nem találtok nálam jobbat.
- De megbízhatóbbat biztosan. – James sarkon fordult és elindult a lépcsőn felfelé. – Egy órát kap.