Azt hiszem, a fejezet címe magáért beszél, mint ahogyan a következő fejezeté is, amely címe : A Sárkányosztag lesz. 

 

Szőke haja arany selyemként omlott vállaira, szeme izgatottan csillogott, miközben megfogta a fiú kezét. A Licht an poust kastély udvarán álltak, fejük fölött véget nem érő szőnyegként terült el az éjszakai égbolt. Rajtuk kívül már mindenki aludt, s a csendet csak szívük heves kalapálása törte meg.

- El sem hiszem, hogy itt vagy – fordult a lányhoz a fiú.

- Én sem, de örülök neki. Hiányoztál, James.

- Sosem hittem volna, hogy valaha ezt úgy mondom egy lánynak, hogy komolyan is gondolom, de te is hiányoztál nekem, Morgan.

A lány megcsókolta James nyakát, aki a füle tövéig elvörösödött. Melegség áradt szét a testében, s olyat érzett, amelyhez foghatót még sohasem. Sok lánnyal járt már, s a kapcsolatai legelején mindig biztos volt abban, hogy nagyon szerelmes. De idővel kiderült, hogy csak fellángolást érzett a lányok iránt, s szenvedélye amilyen hamar fellobbant, olyan gyorsan szállt tova. De Morgannel minden teljesen más volt. A lány képes volt arra, hogy fenntartsa az érdeklődését.

- Morgan, be kell vallanom neked valamit.

- Hallgatlak, James.

- Amikor elmentél a Titkok kamrájából, biztos voltam abban, hogy Anabella oldalán álltok, és nagyon haragudtam. – A fiú nagyot nyelt, s a szeme sarkából a lányra sandított, hogy lássa a reakcióját, de Morgan feszülten figyelt. – De időközben rájöttem arra, hogy képtelen lennék egész életemben haragudni rád, mert az, amit irántad érzek, teljesen legyűr minden negatív érzést. Morgan, én szerelmes vagyok beléd, akkor is, ha átvertél annak idején, és akkor is, ha az apád Anabellának dolgozik.

- James, én is szeretlek téged, hiszen ezért is kértem meg Mr. Ordert, hogy vegyen be a csapatába. Bosszút akartam állni érted, de szerencsére élsz.

James maga felé fordította a lányt, és megcsókolta, gyengéden, tele szerelemmel.

- Szeretlek – zihálta Morgan.

- Én is szeretlek, Morgan.

- Gyere velem.

- Hová?

Morgan megragadta a fiú kezét, s behúzta két bokor közé.

- Itt senki sem láthat minket. – Morgan hangja izgatott volt, arca kipirult. – Szeretnék veled lenni.

- Itt és most? – kerekedtek el a fiú szemei. – De… csak most találkoztunk újra, és eddig jóformán nem is beszéltünk egymással…

- És akkor mi van? James, eleget vártam rád. Igazából mindig is tetszettél nekem, csak idegesített a nőcsábász éned. De most már csakis az enyém vagy, én pedig a tiéd.

- Rendben van, rajtam nem múlik… - egyezett bele James, s szégyenlősen a cipője orrára pillantott.

Morgan szenvedélyesen megcsókolta a fiút, s közben elkezdte kigombolni James világoskék ingét.

- Várj – állította meg a fiú, amikor az az utolsó gombnál tartott. – Ez túl gyors…

- Ne csináld már, légy férfi.

- Nem, Morgan, várj már…

- Mire várjak?! – csattant fel a lány. – Akarlak téged, és te is engem, akkor meg miért nem csináljuk azt, amit a szenvedélyünk diktál?

- Mert ez nem helyes, még nem…

- Ahhoz képest, hogy a fél iskolával lefeküdtél, elég nyuszi vagy – jegyezte meg gúnyosan Morgan. – Szedd már össze magad!

Ekkor fülsüketítő hang hallatszott valahonnét a messzeségből. Morgan csalódottan megcsóválta a fejét, James pedig verejtékezve figyelte, amint a lány alakja egyre messzebbre kerül tőle, míg végül teljesen köddé nem válik.

- Ezt nem hiszem el – temette a fiú a kezébe verejtékező arcát. – Már megint ez az álom.

Körülnézett, s először meglepetten tapasztalta, hogy egy kellemes szobában van, majd felrémlettek előtte az előző nap eseményei. A bál és a parádés menekülésük a Roxfortból. Hát sikerült visszaszerezniük a Halál Jogarát, s most visszaviszik a helyére. Elégedett vigyorral ült fel az ágyában, majd belecsúsztatta lábát az ágy melletti sötétzöld mamuszba, s tekintete a fotelon pihenő sötétzöld hálóköntösre siklott.

- Rámer mindenre gondol – mondta, majd felkelt, hogy elmenjen lefürdeni. Minden porcikája sajogott, elméje fáradtan zakatolt. Ismét Morgannel álmodott, s az álomban megint csődöt mondott. Nem értette, hogy miért kísértik ezek a lidércnyomások, de már kezdett nagyon mérges lenni.

A fürdőszobában már készen állt a fürdővíz, s a semmiből a házimanó, Rámer bukkant fel:

- Jó reggelt, fiatalúr! Rámer már elkészítette a fürdőjét.

- Köszönöm, Rámer – ásított James, s belépett a fürdőbe.

- Örülök, hogy viszont látom önt, fiatalúr.

- Én is, Rámer. – James becsukta a fürdőszoba ajtaját, s levetkőzött, majd a vízbe merült. Nincs is jobb, mint egy nyugtató fürdő ilyen események után. Gondolatai folyton visszatértek a rémálmához, s arra a következtetésre jutott, hogy százszor inkább küzdene meg Anabellával, mint hogy ezt álmodja. Gyűlölte az álombéli szerencsétlen Jamest.

- Én nem lennék ilyen balfék a valóságban – bizonygatta magának. – Ha Morgan itt lenne velem ebben a kádban, akkor biztos olyan élményben részesíteném, amit nem felejt el egyhamar.

- Hazudsz- csendült egy undok hang a fejében. – Képtelen lennél akármit is csinálni vele, mert gyáva kukac vagy. Megbénít az a lány, elveszi az eszed és a bátorságodat is.

- Ez nem igaz! Nem vagyok gyáva kukac! – csapott a habokba a fiú indulatosan. – És te mégis ki a fene vagy, hogy a fejembe beszélsz?!

- Én vagyok a lelkiismereted, a másik éned – válaszolta a hang. – Látom az álmaidat, s uralom a félelmeidet, uralkodok fölötted, James Potter.

- Nem uralkodsz te senkin sem! – kiabálta James. – Kezdek megőrülni, már magamban beszélek…

- Nem beszélsz magadban, sosem vagy egyedül, én mindig itt vagyok a fejedben. Látom azt is, amit te nem láthatsz, urallak és birtokollak.

- Hazugság!

- Látom, hogy vágyod a lányt, de ő észre sem vesz. Megvet téged, és folyton elutasít. Ő látja az igazi éned, a benned szunnyadó vesztest.

- Hagyj már békén! Szűnj már meg! – James a víz alá merült, mígnem teljesen ellepte testét a kellemes illatú víz. Ahogy a víz alá bukott a hang megszűnt, végre senki sem suttogott zagyvaságokat a fülébe. Fogalma sem volt arról, hogy mennyi ideig tartózkodott odalent, de amikor a felszínre jött, egy elkerekedett szemű lánnyal találta szemben magát.

- Most már látomásaim is vannak? – kapta fel a vizet a fiú, s egy gyors mozdulattal elkapta a lány csuklóját, és magához rántotta.

- Mi a fenét művelsz?! – A lány az öklével elkezdte csapkodni a fiú mellkasát.

James már azon is meglepődött, hogy a keze nem ment át a lány csuklóján, de az, hogy a szőke szépség teljes erőből ütni kezdte, s még ficánkolt is az ölében, teljesen sokkolta.

- Akkor te igazi vagy?

- Szerinted mi lennék, te hígagyú idióta?! – förmedt rá Morgan.

- Azt hittem, hogy csak odaképzeltelek – magyarázta James, s a szeme akaratlanul is lesiklott a lány fedetlen kebleire. – Hűha…

Morgan idegesen, a szégyentől vörös fejjel próbálta a maradék habbal eltakarni a testét.

- Ne bámulj már, te barom!

Jamesnek ekkor eszébe jutott az álma, s az, hogy az álombéli önmaga mennyire visszafogottan viselkedett a lánnyal. Nem, ő nem lesz olyan. Az álom nem válhat valóra. A kád hideg falának dőlt, s lazán így szólt:

- Csak nem leskelődsz utánam?

- Majd, ha három fülem lesz! – csattant fel Morgan, s a fiú arcán elterülő önelégült mosoly annyira felbőszítette, hogy még a nyelvét is kiöltötte a fiúra.

Jamesnek nem kellett több, ismét az ölébe vonta a lányt, és a szájára tapasztotta a sajátját. Morgan először megfagyott a döbbenettől, majd mozgolódni kezdett, végül pedig viszonozta James csókját. Amikor a fiú zihálva eltávolodott tőle, a lány egy jól irányzott mozdulattal pofon vágta.

- Te szemét erőszakos bunkó!

- Nem vagyok szemét, sem erőszakos, jó, bunkó néha vagyok, de te is élvezted – célzott a lány heves reakciójára James.

- Ez nem igaz! – tagadta Morgan.

- De igaz, mert visszacsókoltál, és még azt is hallottam, hogy elégedetten hümmögtél is.

- Csak azért történhetett ez meg, mert már régen csókolóztam – vágta rá a lány dacosan.

- Nem hiszem, szerintem most ébredtél rá, hogy kívánsz engem.

- Meg még mit nem! – csattant fel a lány. – Nem tűnt fel, hogy nem mentem el veled randizni sohasem?

- Mert makacs kis jószág vagy…

Morgan a kifejezés hallatán sértődötten a fiúhoz vágott egy fürdőszivacsot.

- Ha szeretnéd, megmosom vele a hátad – ajánlotta fel James pajkosan.

Morgan mély levegőt vett.

- Szeretnék fürdeni, de zavarsz.

- Én zavarlak? – háborodott fel James. – Én voltam itt előbb, te is tudod, hiszen kukkolni jöttél.

- Nem láttam senkit sem, amikor bejöttem – magyarázta Morgan. – Azt hittem, hogy senki sincs itt. Ha sejtettem volna, hogy a víz alatt bujkálsz, biztos, hogy inkább büdös maradok.

- A köpenyemet sem láttad? – kérdezte James hitetlenkedve.

Morgan a bal oldali falra akasztott köpenyre pillantott.

- Nem is figyeltem, még fel sem ébredtem rendesen, gondoltam, veszek egy fürdőt. Nem néztem körbe.

- Jól van, megbocsátom, hogy megzavartad a lubickolásomat.

- Inkább a búvárkodásodat, nem? Mit csináltál odalent?

James zavartan a fürdősók felé nézett.

- Meditáltam – füllentette. Azt még sem vallhatta be, hogy egy hanggal vitatkozott.

- Meditáltál – ismételte a lány gúnyosan. Érződött a hangjából, hogy James egy szavát sem hitte el. – A víz alatt?

- Igen, ez egy arab módszer, az oázisban tanultam. – Jamesből csak úgy dőltek a szavak, még azt is megosztotta a lánnyal, hogy pontosan hogyan kell kikapcsolnia az agyát a meditáció közben.

- Jól van, na! Maradj már csendben – intette le Morgan, aki kezdte elveszteni a fonalat. – Miért kérdezted meg, hogy valódi vagyok-e?

James elvörösödött.

- Csak poénból.

- Hogy te mekkora bunkó vagy! – Morgan ismét csapkodni kezdte. – Én még azt hittem, hogy sok oxigént veszthettél odalent, s azért kérdezed! Erre kiderül, hogy csak szórakoztál?! Szemét vagy!

- Akkora szemét nem lehetek, ha még mindig itt ülsz velem egy kádban pucéran – mutatott rá James, s éhesen végigpásztázta a lányt.

Morgan először csak a szemét forgatta, majd ölbe tett kézzel így szólt:

- Akkor most ki megy ki, te vagy én?

- Úgy illene, ha én mennék. Egy úriember így tesz.

- Köszönöm – könnyebbült meg Morgan.

- Csak az a bökkenő, hogy én nem vagyok úriember. Nem hagyhatom ki, hogy lássalak kiszállni innét.

- Hogy van képed? – nyögte a lány, majd irtózatos dühbe gurult, elkezdte rugdosni és ütni a fiút. – Hogy a fene vinne el téged, James Potter, te rohadék!

- Na, azért ne ilyen hevesen! – nevetett fel a fiú, de az arcára fagyott a mosoly, amikor a lány lába az övé helyett a legféltettebb testrészét találta el. – Basszus!

Morgan abbahagyta a ténykedését látva a fiú holtsápadttá vált arcát, s azt, hogy zaklatottan veszi a levegőt.

- James, ne szórakozz.

- Nem… szórakozom… tökön rúgtál! – James szemébe könnyeket csalt a fájdalom.

- Merlinre! Esküszöm, hogy nem akartam, ennyire fáj?

- Már csak keresztapa lehetek – nyögte James, s kezét még mindig a férfiasságán szorította. – Basszus!

Morgan rémülten kapott a fiú kezéhez, mire azok lehullottak a meglepetéstől a megrúgott tagról, így Morgan keze pont arra tapadt.

- Basszus – nyögött fel James. Morgan érintésétől kezdte jobban érezni magát.

- Annyira sajnálom – mondta a lány, észre sem véve, hogy min tartja a kezét.

- Nem gond… bunkó voltam, megérdemeltem.

Ebben a percben kinyílott a fürdőszoba ajtaja, s Harry Potter állt előtte tágra nyílt szemekkel.

- Öhöm… elnézést, kiabálást hallottam, afféle dulakodás hangjait. – Harry zavartan megvakarta az üstökét. Tekintete a gyerekek között cikázott, majd észrevette, hogy a lány keze hol is lehet. – Ti voltaképpen mit csináltok?

- Mi csak… hát izé… szóval az úgy volt – kezdett bele James zavartan, de a mondókájába Morgan is bele-beleszólt, így az egy teljesen érthetetlen zagyvasággá alakult.

Harry az egészből csak annyit fogott fel, hogy a fia Draco Malfoy lányával ül a fürdőkádban, s a lány a fia péniszét markolássza. Morgan követte Harry pillantását, s csak ekkor döbbent rá, hogy a férfi miért is nem hisz nekik. Egy halk sikoly kíséretében ugrott a kád másik végébe, s azt kívánta, hogy bárcsak megnyílna alatta a föld.

- Semmi gond, fiatalok – nyugtatta meg őket Harry. – Csak ne felejtsetek el védekezni.

- Nem fogunk – ígérte James.

Harry bólintott, majd becsukta az ajtót. Újra kettesben voltak.

- Nem fogunk?! – hüledezett Morgan. – Ezzel elismerted, hogy mi itt hancúrozunk!

- Úgyis azt hitte már, és különben is, te voltál az, aki bemászott mellém a kádba, és te fogtad meg a kicsi Jamesemet is.

- Az baleset volt! – erősködött a lány. – Ez annyira ciki, az apád biztosan mindenkinek elmondja.

- Az apám nagyon diszkrét, majd megkérem, hogy hallgasson.

- Oké, köszi.

- Na, jó, csukd be a szemed.

- Miért?

- Mert ki akarok szállni – felelte James.

- Csak azt ne mondd, hogy a Roxfort legnagyobb nőcsábásza szégyenlős.

- Ha mindenkinek mutogatom magam, akkor mi lesz a meglepi a csajaimnak? – vigyorodott el James.

- Látom, már jól vagy.

- Hát, szép rúgás volt, de már nem fáj. Na, akkor becsukod már?

Morgan behunyta a szemét.

- És ne less!

- Nem fogok – ígérte Morgan, de a lelke mélyén nagyon is szerette volna látni a fiút ruha nélkül. Mikor ez a vágya eljutott a tudatáig, még erősebben hunyta be a szemét, nehogy véletlenül is meglásson valamit.

James el sem köszönt, Morgan egyedül az ajtócsukódásból hallotta, hogy távozott. Amikor kinyitotta a szemét, egy jégből készült rózsát látott a mosdókagylón, s a tükör előtt vörös betűkkel a következő mondat lebegett:

Bocs a csókért.

Morgan elmosolyodott, majd megrázta a fejét. Erre a fiúra tényleg nem lehet haragudni.

 

***

Anabella Watkins szörnyű fejfájással ébredt. Úgy érezte, mintha literszám döntötte volna magába a bort előző este. Amikor eszébe jutott a bál, kipattantak a szemei, dühösen kiugrott az ágyból, feltépte az ajtót, s már rohant is volna a Titkok kamrájába, ha nem találja szemben magát a folyosón Dante Steinhauserrel. A férfi a falnak támaszkodott, s egy kávét szürcsölgetett.

- Jó reggelt, Csipkerózsika, már azt hittem, hogy száz éves álomba merültél.

- Ne kóstolgass, Dante – sziszegte Anabella, s már folytatta is volna az útját, amikor a férfi megszólalt:

- Elvitték.

A nő megtorpant, de nem fordult vissza.

- Miután elbóbiskoltál a harc közepén, a többi embered is követte a példádat, mígnem csak én maradtam egyedül. Legyőztem volna mindet, ha nem avatkozik be még valaki az ügybe. Kemény menet volt. – Dante felhajtotta a talárja ujját, s így látni lehetett a karján húzódó mély égési sebet.

Anabella megpördült a tengelye körül, s a sebet látván megrándult az arca. A férfihoz siklott, s a kezébe vette annak a karját.

- Ezt nem bűbáj okozta… ez nem pálca műve.

- Nem, ez egy villámcsapás műve, amelyet az úgynevezett Sárkánypálca okozott. Óvatlan voltam, s felbőszítettem egy régi barátot. Lényegtelen. A lényeg az, hogy utasítottam az embereidet arra, hogy menjenek a Lelkek temetőjébe őrködni. Ott visszaszerezhetjük a jogart.

- Nem tudják, hogy merre van az.

- Kutakodtam az emlékeidben, s megtaláltam az utat.

- Roppant hatékony vagy, északi.

- Mindig is jó stratéga voltam.

- Azért jöttél el tegnap este, hogy mellém állj?

- Mi másért jöttem volna?

- Talán önös érdekből, hogy engem is legyőzz – vetette fel Anabella.

- Azt mondtad, hogyha segítek, bármit kérhetek.

- Igen, de te rögtön elutasítottál.

- Átgondoltam, és segítek.

- Mit kérsz cserébe?

- Ha legyőztük Ordert és a béna ebeit, akkor megmondom.

- Legyen úgy – egyezett bele Anabella. – Akkor már most nekiláthatsz a kiképzésnek.

- Előtte még van egy kis dolgom – mondta a férfi sejtelmesen. Átható tekintetével a nőt mustrálta.

Anabella nem szokott hozzá az ilyen zavarba ejtő vizslatáshoz, a testén végigfutott a hideg. Zavartan lesütötte a szemét, s ekkor vette csak észre, hogy a bordó hálóingét viseli.

- Én öltöztettelek át – felelt a ki nem mondott kérdésre a férfi.

Anabella elpirult annak a gondolatára, hogy a férfi a karjaiban tartotta, és levetkőztette. „Úgy viselkedem, mint egy tinédzser fruska! – korholta magát. – Szedd össze magad!”

- És tetszett a látvány? – Anabella szexisen végighúzta mutatóujját a dekoltázsán.

Dante megvakarta a szája szélét.

- Határozottan előnyös a meztelenség a számodra.

- Nem fair, hogy te láttál már pucéran, de én még nem – duruzsolta a nő, s a férfihoz simult.

- Talán egyszer láthatsz majd, ha megérdemled.

- Ha megérdemlem? – Anabella szemei vékony réssé szűkültek össze. – Te vagy már megint, Potter?!

- Szerinted hasonlít rám az a pojáca? Elég sértő, hogy észre sem vetted, hogy nem én vagyok az – morogta Dante.

- Ki tudja? Lehet, hogy már megint Potter rosszalkodik. – Anabella szemében gyilkos fény csillant. – Úgyis rájövök, Potter, és akkor esküszöm, hogy megöllek.

- Nem vagyok Potter, fogd már fel.

- Bizonyítsd! – szólította fel a nő hisztérikusan.

- Ez nevetséges.

Anabella kikapta a férfi zsebéből a pálcáját, s rászegezte:

- Bizonyítsd.

- Csak a saját pálcáddal tudsz tökéletes varázslatot csinálni.

Anabella Dante férfiasságára szegezte a pálcát.

- Akkor vigyázz, nehogy véletlenül rosszul süljön el a varázslat.

Dante a nő kezére vetette a tekintetét, s roppant felháborítónak tartotta, hogy Anabella a legféltettebb testrészére céloz, hogy azt fenyegeti. Szemében gyilkos düh lobbant fel. Megragadta a nő torkát, s a falhoz nyomta.

- Azt hiszed, hogy szórakozhatsz velem? Azt hiszed, hogy a pálcával legyőzhetsz?

- Még mindig a leggyengébb pontodra célzok – emlékeztette a nő.

- Hogy te milyen makacs kis bestia vagy – sóhajtotta lemondóan a férfi.

- Bizonyítsd, hogy nem Harry Potter vagy! – üvöltötte a nő.

- Harry Potter csinálna ilyet? – Dante letépte a nő jobb mellét takaró selyemdarabot, s a szájába vette a nő mellét.

Anabella a meglepetéstől felsikoltott.

- Ha? Ő megtenné? És ezt? – Dante Anabella nyakán végighúzta a nyelvét, miközben kezével a mellét simogatta. – Na? Ő megtenné?

- Nem – nyögte a nő. Anabella érezte, amint elgyengül a teste, a keze már nem szorította olyan görcsösen a férfi pálcáját.

Dante kicsavarta a kezéből a pálcát, s visszadugta a zsebébe, majd meredező férfiasságát a nő csípőjéhez nyomta.

- Ő csókolt már valaha így? – kérdezte, s megcsókolta a nőt.

Anabella izgatottan elkezdte lehúzni a férfi farmerjának zipzárját, de Dante elkapta a csuklóját:

- Nem, édesem, most még nem –lehelte, csókot nyomott a nő kezére, végül eltávolodott tőle.

- Miért nem? – Anabella vágyakozva átkarolta Dante nyakát.

- Mert jelen pillanatban van fontosabb dolgom is, és neked is, szépségem. Öltözz fel, és készülj a visszavágóra. Egy óra múlva legyenek az élőhalottjaid az erdő előtti tisztáson, megkezdem a kiképzésüket.

- Elvitték a jogart, anélkül nem tudom irányítani őket – tájékoztatta lemondóan a nő.

- Drága Anabellám, te tényleg ennyire ostoba vagy? – horkant fel Dante. – Mindegy, hogy hol a jogar, mindaddig a te befolyásod alatt állnak, amíg az vissza nem került eredeti helyére. Te vagy jelenleg a gazdája.

- Az sem számít, hogy ellopták?

- Komolyan ennyire nem jártál utána a dolgoknak, mielőtt megszerezted volna? Azé a jogar, aki elhozta a temetőből. Kvázi össze vagytok kötve. Szerinted az édes, jó Rufus miért hagyott életben?

- Ő tudta – döbbent rá az igazságra Anabella. – Az a nyavalyás jól tudta ezt.

- Ha megölt volna téged, akkor annak beláthatatlan következményei lettek volna. Elképzelhető, hogy a haláloddal elözönlettek volna minket az irányíthatatlan zombik. Nem tudhatjuk, így nem kockáztathatunk.

- Azt nem értem, hogy miért nem zártak be valahová engem?

- Egyrészt az embereid és a szörnyeid elmentek volna érted, másrészt Rufus barátunk tart tőled, nem tudja, hogy pontosan mekkora hatalmad van, nem tudja, hogy a bezártság milyen hatással lett volna a jogarra.

- Tehát, amíg a jogar nem kerül vissza a temetőbe, addig biztonságban vagyok.

- Mindenféleképpen, de már elég a szóból. Öltözz fel, és küldd az inferusaidat hozzám. – Dante sarkon fordult, s elindult, de két lépés után megtorpant: - Ja, és ha legközelebb használni kívánsz egy nagy erejű tárgyat, akkor előtte nézz utána, hogy mivel is jár ez.

Anabella egy bűnbánó mosollyal reagált a csípős megjegyzésre, aztán a falnak dőlt, hogy lehűtse felhevült testét. Ez a férfi lassan elveszi az eszét.

 

***

Az egész család az étkezőasztal körül ült, s élvezettel fogyasztotta Molly főztjét. James úgy lapátolta be az ételt, mintha hónapok óta éhezne.

- Fiam, senki sem fogja elvenni előled! – nevetett fel Ginny.

- Tudom, csak ilyen jót rég nem ettem.

- Biztosan éheztették, szegénykéimet – vélte Molly kétségbeesett arccal.

- Azért azt nem mondanám – kelt mesterei védelmére Lily. – Az oázisban kimondottan jó volt a kaja, mondjuk északon az étvágyunk is elment a kiképzések végére.

- És mi mindent tanultatok ott? – tudakolta kíváncsian Teddy, aki James mellett foglalt helyet, és már rég befejezte az evést.

- Hű, fel sem tudnám mindet sorolni – dünnyögte James. – Mindenféle védekezési technikát, meg eltűntetni a vizet egy tóból, meg támadásokat, szóval sok mindent.

- Igaz, hogy kitettek titeket a sivatag közepére, és egy kifejlett erupmenten lovagoltatok? – furakodott Teddy és James közé Frankie Longbottom.

- Igen – bólintott James. – Vajon mi lehet kicsi Jamesszel?

- Biztosan jól van – nyugtatta meg Lily.

Léptek zaja ütötte meg a fülüket, s kisvártatva megjelent Harry a Malfoy gyerekek kíséretében.

- Gondolom, senki sem bánja, ha mi is csatlakozunk hozzátok – kezdte Harry, s végigvezette tekintetét a társaságon.

Amikor James meglátta Morgant, félrenyelte a melaszos süteménydarabot, s elkezdett fulladozni.

- Mondtam, hogy ne fald ilyen hevesen! – rótta meg az anyja, Teddy pedig megveregette a hátát.

- Szívesen látunk minden barátot – állt fel Arthur Weasley. – Gyertek közénk, gyermekeim.

Morgan és Scorpius szégyenlősen helyet foglaltak Bill Weasley és Luna Longbottom között.

- Én Luna vagyok, Frankie anyukája – fordult a gyerekekhez a nő. – Veled már találkoztam, Scorpius, de a húgoddal még nem volt szerencsém.

- Még valóban nem, asszonyom. Morgan Malfoy – fogadta el a nő kezét Morgan.

- A fortuniták biztosan viccelődtek velünk – mondta Luna álmodozva.

- A mik? – kapta el a kezét a lány.

- A fortuniták – válaszolta Luna úgy, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. – A szerencsemanók, nem hallottál még róluk?

Morgan megrázta a fejét.

- Ők alakítják a sorsunkat és a szerencsénket. – Luna látta, hogy mindenki furcsán néz rá, így megkérdezte: - Egyikőtök sem hallott még a fortunitákról?

- Nem – válaszolta Hermione fintorogva.

- De a szerencséről csak hallottatok.

Hermione idegességében erősebben tette le a poharát az asztalra, így annak megrepedt a talpa. – Reparo! Szerintem a szerencséről mindannyian hallottunk már, Luna.

- Hát engem elkerül – nézett maga elé fancsali képpel Frankie.

- Ugyan, miért mondod ezt? Annyira nem vagy peches – ölelte át Lily.

- Hát ja, akkor mit mondjunk mi? Minket elvittek egy pszichopatához különórákra – emlékeztette James.

- Ebben igazad van, de emlékezz csak, hogy a Roxfortban mindig engem bántott mindenki, és azt a szörnyet is mindig én láttam.

- Ha már szóba hoztad, van egy jó hírünk: vége a lethifoldnak.

- Hogyan? – Harry a meglepetéstől kis híján elejtette a villáját.

- A jogart őrizte, mi meg kicsináltuk – húzta ki magát büszkén James.

- Ez hatalmas teljesítmény, fiam. De hogyan sikerült? Hiszen csak páran voltatok, és nem vagytok aurorok.

- Szerintem a kiképzésünk felért egy aurorrá avatással. Megtanultuk, hogy hogyan lehet felerősíteni a varázslatainkat, és Scorpius nagyon örült, hogy él a húgom.

Minden szem a szőke fiúra szegeződött, aki zavarában lejjebb csúszott a székén.

- Ezt nem értem – ráncolta a homlokát Arthur.

- A lethifoldot patrónusbűbájjal lehet legyőzni – magyarázta Ron.

- Ahhoz pedig egy erős, szép emlékre van szükség – vette át a szót James. – Na, amikor a mi kis mardekáros barátunk rájött, hogy Lily él, a patrónusa négyszeresére nőtt.

- Az erős érzelmi löket miatt – fejezte be a gondolatsort Hermione.

Harry és Scorpius farkasszemet néztek, majd az idősebb szája sarkában megjelent egy mosoly, amely szabad felhatalmazást jelentett a fiúnak. Scorpius és Lily arca egyszerre ragyogott fel, s a lány szerelme ölébe ugrott és hatalmas puszit nyomott a fiú ajkára.

- Lily, azért szolidabban – emelte fel a hangját Harry.

- Oké. – A lány vörös fejjel lecsusszant a fiú öléből, majd az apjához sétált, és átölelte a nyakát. – Akkor ezek szerint most már végleg megengeded, hogy mi?

- A fiú már sokszor bizonyított, azt hiszem, keresve sem találnék jobb embert neked.

- De jó! – örvendezett a lány. – Ugye te sem bánod, mami?

- Én addig nem bánom, amíg biztos vagyok abban, hogy szeret téged.

- Klassz! Nagymama, nagypapa, többiek, hadd mutassam be nektek a barátomat, Scorpius Malfoyt! – rikkantotta Lily csillogó szemmel. – El sem hiszem, hogy végre kimondhattam!

Scorpiust rendkívül zavarta a sok kíváncsi arc, s legszívesebben karon fogta volna a lányt, és elbújt volna vele a kastély valamelyik szobájában.

- Úgy vélem, hogy eljött az idő, hogy pezsgőt bontsunk – egyenesedett fel Arthur. – Kétféle pattogó pezsgővel szolgálhatok, van Anna és van Bella, melyiket hozzam?

- Én a Bellából kérek, a másiktól mindig felpuffadok – válaszolta Molly.

- Akkor eddig egy szavazat a Bellára. Harry?

Mielőtt válaszolhatott volna, Ginny hevesen közbeszólt:

- Szerintem neki Annabellát hozz, afféle összekevert változatot, apa, mert Harry azt mindennél jobban szereti.

Síri csend ereszkedett a teremre, még a hóesést is lehetett hallani.

- Ez övön aluli volt, anya – törte meg a csendet James.

- Szerintem meg csak azt kapja, amit érdemel – fröcsögte a nő.

Harry összeráncolta a homlokát.

- Nem értem, hogy miért csinálod ezt. Nem tudom, hogy mi a bajod.

- Akkor találd ki! – csapott az asztalra Ginny, aztán sértődötten elvonult.

Harry segélykérően Hermionéra nézett, aki úgy tett, mintha valami nagyon érdekeset látna a csipketerítőn.

- Elnézést. – Harry megtörölte a száját egy szalvétával, majd a felesége után sietett. A hálószobákba vezető lépcső tetején utol is érte. – Megmondanád, hogy mi volt ez?

- Az igazság.

- Azt hittem, hogy ezen már túl vagyunk.

- Én is azt hittem mindaddig, amíg nem ütötte le Mr. Ordert, csakhogy átvehesd a helyét!

- Ginny, azt hiszed, hogy nekem olyan jó volt szerepet játszani?

- Úgy tűnt, hogy a csókot nagyon is élvezted.

- Ginny, kérlek, én mindent azért tettem, hogy törlesszek neki. Te ezt nem értheted, az a nő tönkretette az életem, sárba taposta a becsületem…

- Ó, te szegény! – vágott a szavába Ginny. – Valóban csak a te életedet tette tönkre, valóban csak a te becsületed ment gallyra. Végül is, engem mérgezett heteken át, az én férjemet csábította el, az én gyerekeimet kínozta meg… miatta szakadt szét a családom, de igazad van, én nem érthetem.

- Ginny, én csak szerettem volna úgy játszani vele, ahogy ő játszott velem, de ez nem jelenti azt, hogy ő fontosabb lenne nálad.

- Nem veszed észre, hogy minden róla szól? – fordult szembe a férjével Ginny. – Mr. Order mindent megtervezett, és te képes voltál mindent kockáztatni önös érdekből. Önző vagy, Harry Potter, csakis saját magaddal törődsz.

- Ez nem igaz – vetett ellent Harry ridegen. – Mindannyiunkkal törődöm. Ginny, nekem ti vagytok a legfontosabbak.

- Ne hazudj, Harry, legalább magadnak valld be.

- Ginny, ne csináld már ezt. – Harry hangja könyörgővé vált. – Minden olyan jól ment köztünk mostanában, szeretlek.

- Ha annyira szeretnél, akkor megkérdezted volna, hogy miért nem aludtam veled az éjjel – mondta Ginny.

Harry megnyalta a száját zavarában.

- Észre sem vetted, hogy nem aludtam az ágyunkban. – Ginny bement a fürdőszobába, s becsapta maga mögött az ajtót.

Harry ott állt a fürdő előtt zakatoló szívvel, s azon tűnődött, hogy mitévő legyen.

- Már megint megbántottad – tette a vállára a kezét Ron.

- Párbajra akarsz hívni?

- Nem, az a múltkor elég volt. Ne mondd Hermionénak, de én valahol megértelek.

- Mármint?

- Hogy ezt tetted, hiszen a becsület mindennél többet ér, nem? Az a liba pedig a sárba taposta a becsületed.

- Köszönöm, Ron. Örülök, hogy legalább te nem vagy ellenem. Miért válik minden rosszá, amikor már rendbe jönnének a dolgok? A gyerekek ismét meg fognak haragudni.

- Én ugyan nem – lépett ki elé a folyosó sarkának takarásából James. – Már átérzem a helyzeted, apa. Lily hamar megbocsát, Albusnak meg megvan a saját baja.

- Ennek őszintén örülök, fiam, de nem szeretném, ha azt hinnéd, hogy én érzek valamit is az iránt a nő iránt.

- Nem hiszem ezt.

A három férfi visszatért az étkezők közé. A jó hangulat Ginnyvel együtt tovaszállt. Harry nagyon kényelmetlenül érezte magát, ezért mihelyt leült Arthur mellé, már fel is állt, hogy visszavonuljon a szobájába, amikor halk pukkanás kíséretében megjelent előttük Rufus Order és Waleed Samir. Rufus kimondottan mérgesnek látszott, az első dolga az volt, hogy az étkező végében húzódó bárhoz lépett, és töltött magának egy pohár Lángnyelv-whiskyt, és fel is hörpintette azonnal. Az arab mágus ezzel ellentétben a nyugalom mintaszobra volt.

- Elnézést a barátom udvariatlanságáért. Nehéz éjszakája volt – kelt Rufus védelmére Samir.

- Semmi gond – felelte Arthur, s gondterhelt arccal figyelte, amint mindannyiuk vezére újratölti a poharát.

- Talán nehéz a lelkiismerete? – vetette oda James.

- Miért lenne az?

- Mert életben hagyta azt a nőt.

- Ez volt a legkevesebb.

- Miért? Tán tartozik neki? – kérdezte Harry.

- Neked tartoztam, te ostoba kölyök! – villant meg a férfi szeme.

- Nem vagyok kölyök.

- Pedig úgy viselkedsz! – Rufus szembe fordult Harryvel, a tekintete szikrákat szórt. – Az önfejűségedet büntetni kéne, mert közveszélyes! Megmondtam, hogy én beszélek vele, erre sunyi módon hátba támadsz?! Az egész akció sikerességét veszélyeztetted!

- Én vagyok közveszélyes?! – csattant fel Harry. – Ha nem avatkozik közbe, akkor több gondunk nem lenne Anabellával!

A férfi földöntúli, keserű kacajban tört ki.

- Azt hiszed, hogy ő itt a legnagyobb gond? Hát nagyon tévedsz, barátocskám. A makacsságod a gond! Hogy mért hagytam életben, mert ez a legkevesebb, amivel visszaadhattam neked a kölcsönt!

- Csak azért mentette meg, mert én leütöttem? – hüledezett Harry.

- Mindig a saját fejed után mész, én nem tehetem ezt meg? – Rufus kezéből kicsúszott a pohár, s a padlón apró darabokra hullott szét. – A fene essen beléd, és a többi ostobába, aki azt hiszi, hogy megválthatja a világot! Elegem van belőletek, idióta fiatal titánokból! Azt gondoljátok, hogy majd ti megmutatjátok, mi meg berozsdásodtunk már az időtől. Hát nem! A mi oldalunkon áll a tapasztalat, és ez többet ér mindennél, tudd meg! Tudjátok meg mindnyájan!

- Rufus, talán le kellene nyugodnod – elégelte meg a vitát Samir. – A végén még olyat mondasz, amit magad is megbánsz. Ne kövesd el újra ugyanazt a hibát.

- Nem szokásom, ne félts engem. – A férfi meghúzta az üveget. – Csak elegem van ezekből az ifjú elmékből.

- Ők a jövő, Rufus.

- Szép kis jövő, mondhatom! Az egyik nem hallgat rám, a másik elárul… betelt a pohár!

- Talán hibáztam tegnap este, de értse meg, Anabella tönkretette az életem, sárba tiporta a büszkeségem… én csak szerettem volna törleszteni – mondta Harry békülékeny hangon.

- Kit érdekel a büszkeséged?! – csattant fel Rufus. – Te csak egy porszem vagy a gépezetben, Harry Potter. Senkit sem érdekel egy ember sorsa, amikor millióké a tét!

- Azt hittem, hogy mindannyian számítunk – állt az apja mellé James. – Vagy minket csak eszközként használt?

- Csak elhitette velünk, hogy törődik az érzéseinkkel – szólalt meg Albus, mióta felébredt aznap, először. – Előadta, hogy segít rajtunk, pedig mindvégig egy madzagon rángatott minket.

- Csak nem vagy zabos, amiért nem találtad Jadét a bálon? – kérdezte Rufus.

- De igen, zabos vagyok. Maga hazudott nekem, hazudott mindenkinek.

- Miért kellett volna ott lennie a lányomnak? – értetlenkedett Samir.

- Mert ez a kis hülye azt hiszi, hogy elveheti a lányod!

- Ne beszéljen így a fiamról – emelte fel a hangját Harry vészjóslóan. – Engem szidhat, meg van rá minden oka, de a fiamat hagyja békén.

- A fiadnak rá kellene ébrednie, hogy hol a helye! Jade sosem mehetne hozzá.

- Nem értem, hogy miért mondod ezt – mondta az arab. – Én nem ragaszkodom teljes mértékben a szokásokhoz. Albus kifogástalan fiú, ha a lányom is szeretné, én nem állnék az útjukba.

- Albus nem szereti a lányod! – ordította a férfi. – Ő egy álomképbe ragaszkodik! Véletlenül nem pszichológus akartál lenni, fiacskám? Akkor elég gáz, hogy nem ismered ki saját magad. De sérült vagy, és Jadéhoz sohasem lehet semmi közöd. Megmondjam, hogy mért? Mert mást szeretsz a lelked mélyén, akkor is, ha tagadod, és azért sem, mert nem fogsz élve visszatérni a temetőből!

Szavait döbbent csend követte. Molly a szája elé kapta a kezét rémületében, Albus vonásai pedig megkeményedtek.

- Maga azt honnét tudja?

- Láttam – nyögte Rufus, a hangja elcsuklott.

- Látta? – Harry arca elsötétült. – Mi az, hogy látta?

- Láttam a jövőt, egy jóslatot. A tervünk sikerrel jár, de ennek megvan az ára.

- Maga a biztos halálba küldené a fiamat?! – Harry a férfihoz rohant, és megragadta a talárjánál fogva.

- Valamit valamiért – felelte a mágus.

Vissza a bloghoz

Új hozzászólás Frissítés